2009. szeptember 10., csütörtök

Ma én "főztem" az ebédet, némi kilátással, és borral... Gyertek!


Tehát, ma én "főzöm" az ebédet nektek, mindenkinek.
A rendszeres olvasóimnak, a kommentelőimnek, az olvasóimnak, akik nem kommentelnek, a gasztro blogot íroknak, szóval, mindenkinek. Hogy miért? Hogy egy kicsit mindenkinek jobb kedve legyen, (rám például nagyon rám fér). Akinek jó kedve van, annak még jobb, akinek nincs jókedve, annak egy kicsivel jobb legyen.
Lassan egyértelműen vége a nyárnak. Lassan éjszakára nem lesz elég a paplanhuzattal takarózni, kell bele a paplan is. Lassan majd be kell csukni éjszakára az ablakot és lassan majd be kell fűteni is... Jön az az évszak, ami majdnem olyan szép színes, mint a nyár, és amit én nagyon szeretek. A sárga-narancs-barna-zöldbe burkolt fák, a hideg fényű napsütés. Szeretem az őszt.
Hogy mindenki szeresse egy kicsit, ma kedvcsinálónak én főztem nektek.
Sétálunk egy picit, aztán mászunk egy kis hegyet, eszünk-iszunk, meg ami belefér.

Jó, ok, a sétálunk helyett maradjunk a kocsiban, biztos, ami biztos, én úgysem iszom, tehát vezetek, Ti meg csak üljetek be hátra!

Hogy hova megyünk? Az egyik kedvenc helyemre. Kitalálja valaki, hogy hova???

Hát, persze, hogy a Balatonra!

Azért, hogy mindenki jól érezze magát az étel, és ital felhozatalt nem bonyolítottam, egyszerű, de nagyszerű lesz, nem is beszélve a helyről, ahol ebédelünk! (Benzsi, illetve aki vega, vagy vegán nektek hoztam valami mást, csak még ki kell találnom, hogy mit.... mondjuk a zsír helyett vajat? Az jó?)

Tehát, akkor kezdjük!

Itt van mindenki? Akkor mondom:

Ez itt kérem a Balaton.

A Balaton a Kárpát-medence délnyugati széléhez közel terül el, így a medence egészére jellemző, óceáni és mediterrán hatásokkal módosított mérsékelt kontinentális éghajlaton belül az átlagosnál erősebbek az óceáni és a mediterrán hatások.

A napos órák száma évente átlagosan 2000 körül mozog. A legmelegebb hónapok a június, július és augusztus.

A legnaposabb hónap a június. A legkevesebb csapadék augusztusban és s zeptemberben hullik, átlagosan hat-hat esős nappal.

Maga a tó jelentős hatással van környezete mikróklimájára. A hatalmas víztömeg kiegyenlítő hatással van a levegő hőmérsékletére is, amely nyáron a tó körül enyhébb, ősszel és télen melegebb, tavasszal hűvösebb mint a tótól távolabb. A vízparton a nappali és az éjszakai hőmérséklet közötti különbség is lényegesen kisebb, mint távolabb.

A víztükör visszaveri a ráeső napfény jelentős részét, emiatt az északi part déli kitettségű hegyoldalai kiváló szőlőtermő területek, amit már a rómaiak is felismertek.

Forrás: wikipedia

Úgy hallom, hogy a hátsó sorokban zúgolódás támadt. Esetleg elfáradtatok, álljunk meg, pihenjünk?

Rendben, akkor pihenjünk, addig élvezzétek a panorámát!


Tihany:



Mivel, mint írták, kiváló szőlőtermő vidékek vannak az északi parton, most egy kis séta jön, irány Badacsony, most mászunk egy kis hegyet, illetve, aki akar, az másszon, többiek maradjanak a hátsó ülésen!

Badacsony:


Foglaljatok helyett, élvezzétek a panorámát. Mindenki fújja ki magát! Akár nótázni is lehet, kinek mihez van kedve. Az ott szemben ha minden igaz, majdnem Balatonboglár, majdnem a második otthonom!


Aki a nap elől szeretne elbújni, annak lehetőségként ajánlom az árnyas lugast. Diszkrét, hűvös. Ideális hely a lerészegedésre hajlamos borozóknak, német turistáknak, és honi fiataloknak, akik a mértéket, csak mértéktelenül tudják tartani.

Helyes is, mert turistának és fiatalnak lenni remek dolog!

Én nemsokára az egyik leszek a kettőből, és mivel nem vagyok varázsló, ki lehet találni, hogy melyik, de a többit fedje még homály...


Jó, persze, tudom, a hegyre felmászni igen szép teljesítmény, és mivel már jó ideje úton vagyunk, ideje előrukkolnom az ebéddel.

Akkor tessék, legyen. Arra gondoltam, hogy mindenki kap egy jó pohár fehérbort, és egy zsírosdeszkát, ami akkora, mint a tálca, amin helyet foglal.

Ha valaki nem bírja a hagymát, szívesen vágok neki paradicsomot, paprikát. Viszont, ha nem okoz túl nagy gondot a hagyma fogyasztása, arra szeretnék kérni mindenkit, hogy azzal egye az ebédet, különben a mai nap már nem fog tudni a társaság többi tagjával egy méteres körzetben maradni, amennyiben a másiknak nyitva van a szája...

A magam nevében köszönöm annak, aki így tesz, mert ha már ketten eszünk hagymát, legalább nem leszek egyedül...

Bort természetesen nagyon szívesen öntök még, csak kéretik szólni, ha ürül a pohár!

Tehát, akkor ki kér, és persze, hány szeletet szeretne?


Amennyiben mindenki jóllakott, jól érezte magát, mielőtt megpróbál a saját lábán lebotorkálni a hegyről, kezében műanyag kulaccsal, amiből két-három méterenként húzogat egy jó kortyot, ismételten egy jó pohár borral szeretném köszönteni az őszt, búcsúztatni a nyarat. Most jön az az idő, amikor lassan indul a szüret, jön a must, a demizson időszaka. Kérem, hogy pincét csak gyertyával látogassatok az elkövetkezendőkben, ha másért nem, legalább a hangulatért.

Ha tehetitek, látogassátok meg még az idén a Balatont. Látogassatok el az északi oldalra, Badacsonyba, ahol szerintem mostanában lesz a legtöbb az egy négyzetméterre jutó alkoholos mámorban éneklő nyugdíjas német turista száma, illetve, ahol a jófajta bort és méretes zsíroskenyeret árulnak. Kispénzűeknek is remek szórakozás, mert a kilátást ingyen adják, a zsírosdeszka 150,- Ft-ba kerül/szelet.


És ha már ilyen jól összejöttünk egy zsíroskenyér és egy jó pohár bor mellett, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Trinity meghírdette a következő VKF fordulót .



Jah, és majd el felejtettem... Ha valakinek kedve támadt, hát nótázzunk egyet!





65 megjegyzés:

Brigitta írta...

Régen "ettem,ittam,mulattam "ilyen jót,köszönöm az élményt!!:))Hozzád mindig örömmel jövök,ha nem is írok sűrűn,naponta benézek.Imádom az őszt,nics is a világon annyi szín,mint akkor.Én igazi,ősz-tél imádó vagyok,belehalok a 30C feletti hőségbe.Sokan zakkantnak tartanak,amikor mondom,hogy inkább vacogok.Imádom a telet,amikor esik a hó,annál frissebb,egészségesebb időszak nincs.Ezért még a hólapátolást is bevállalom.Szóval most jön az én időm,bár a szép tájakat bármikor szeretem látni.Sokszor mondom,jó lenne egy csendes tengerpart közelében a hegyekben lakni.
Nem is vagyok nagyigényű,igaz?:))
Bár a Balaton sajnos jó messze van tőlünk,nem is járunk sűrűn,de mindig csodálattal nézem,és minden érdekel ami vele kapcsolatos.
Köszönöm!:))

Messzenéző Minyon írta...

Hú, ez jó kis túra volt! Becsülettel megmásztam a Badacsonyt, és betoltam a zsírosdeszkát ezzel az jó sok édes lilahagymával, csak úgy bűzlik az én leheletem is! És az a jó kis borocska! Szürkebarát volt, nemde?
Én amúgy nem szeretem az őszt, nekem az elmúlást jelenti, meg a rohamosan rövidülő nappalokat. De ez a napsütötte őszelő, a szürettel, a musttal, a murcival és a borral, ez azért még nekem való. Köszönöm ezt a jó kis programot!
Fogom is ismételni, ha nem is a Balatonon. Például tudtátok, hogy a párkányi borvidék fekvése nagyon hasonló a tokajihoz? Oda is érdemes ám ellátogatni!

Süti Bazár írta...

Háááát ez valami szenzációs volt!!
Jó elfáradtam, de nagyon jól laktam, finom bort ittam, és a társaság fantasztikus volt!! Köszönöm, Szepyke!! :-)
Turista leszel vagy fiatal?! Hát fiatal, mi más?! Mellékállásban persze turista is. :-))
Jó volt látni, hogy mintha megnyugodtál volna. A Balaton egyszerűen csodákra képes, igaz? :-)))

Ancsika írta...

Szepykém! egy élmény volt ma veled! :) Köszönöm a meghívást.
Többet, most nem írok, mert rendesen beboroztam és összeakad a nyelvem! :))))

Wise Lady írta...

:DDDD
Főzz máskor is!

Moha írta...

Szepy az a zsírosdeszka jöhet, meg persze a kirándulás is! Nagyon szeretem a Balatont, gyönyörű hely!
Jókat mosolyogtam,miközben olvastalak, köszönöm!

mandy tarragon írta...

Köszönöm :)

trinity írta...

Az elején nem tudtam, mi lesz ebből-hát, ezt "jól kifőzted"!! Tényleg szuper volt....Máskor is veletek megyek, csak szólj!!! Sokan leszünk mindig!!!

Andi/cuki írta...

Asszem társaságból nem lesz hiányod máskor se,köszönöm az élményt!

DebiGabi írta...

De jó kis túra volt.
És a hagymás zsírosdeszka.
Nyam-nyam.
KÖSZÖNÖM én is:DDD

Chef Viki írta...

Szepykém, ez szuper volt :-))

Tihany. Lenézni és ámuldozni, mennyire kék a Balaton, vitorlásokkal pettyezve... Fel Badacsonyban a Kisfaludy-kilátóba, utána izzadtan végiglátogatni a pincéket, borozókat és zsíros kenyeret enni meg tökös-mákos rétest!

Ősz? Csupa arany és bíbor minden árnyék :-) Eddig nagyon tetszik az időjárást, tartson még sokáig!

Marcsi írta...

Szepyke! Ez egy nagyon jóóóóóóó kirándulás volt!!!!

szepyke írta...

Brigitta, tényleg szép az ősz. Lehet, hogy van benne némi elmúlás, de én még azt is szeretem benne. És igen, most jön az én időm is! Nincs kánikula, még süt a nap, és friss a levegő reggel. Örülök, hogy jól érezted magad! :DD

szepyke írta...

Messzenéző Minyon! Megmásztad a hegyet? Huha, nagyon ügyes vagy!:D Hány pohárral is ittál, lefele hogy mentél? :DD
Nem emlékszem, hogy milyen bor volt, ha minden igaz, valamilyen félédes, de többre tényleg nem emlékszem.
Örülök, hogy Te is jól érezted magad!:D

szepyke írta...

Yasmine, turista leszek.. :D
És igen, a Balaton csodákra képes! Csak elő kellett szednem ezeket a képeket és rögtön jobban lettem. :D

szepyke írta...

Mian, akkor te most a lugasban vagy és énekelsz a német turistákkal???
:DDDD

szepyke írta...

Wise Lady, igyekszem! Ennyi kenyeret "megfőzni" szép meló volt!:DDD

szepyke írta...

Moha, kérsz még esetleg kenyeret? Van még hagyma bőven!:D Az mindig van!

szepyke írta...

Mandy, nagyon szívesen!:D

szepyke írta...

Trinity, Te nótáztál ott hátul? Jól hallottam? Esetleg Vikivel együtt?:D

szepyke írta...

Andi, én is!:D

szepyke írta...

DebiGabi, szívesen, bármikor!:D

szepyke írta...

Viki, a Kisfaludy kilátónál van egy étterem. Jesszusom árakkal... helyette volt zsíroskenyér. És szerintem még jobban is jártunk!:D

Ezt ismered:

Az ősz, az ám a valami, ilyenkor a csősz, érzi, hogy valaki...

Valamelyik mese főcime volt ez, talán Varjúdombi?

szepyke írta...

Marcsi, örülök, hogy jól érezted magad! Szerintem is jó volt!:D

KryaSpirit írta...

Jelentem itt vagyok! Olvasni olvastam, de nem kommenteltem elnézést kérek!:)) Köszönöm a vajat, de kérhetek inkább vega zsírt? A fotókkal kapcsolatban azt néztem, hogy hihetetlen, hogy milyen jó fotókat tudsz csinálni. A Balaton egy más arcát mutatja a te lencséden keresztül és ezt már régebben is megfigyeltem. Amúgy meg írhatnál regényeket, annyira jó a hangvétele az írásaidnak!

szepyke írta...

Benzsi, bocsánat, nem akartam erőszakos lenni, csak féltem, hogy kimaradsz a buliból!:D

Jelentem, akkor vega zsírt kenek a kenyeredre, bármi is az, megyek is vásárolni a ... hova menjek érte?:D

Ezek a telefonnal készült képek. Nem volt nálam a fényképezőgép. Lehet, hogy azért jók, (ha tényleg jók, és köszönöm!!) mert átmegy a gépbe, hogy ez egy csoda, és gyönyörű. Bármikor. Mert mindig van benne szép.
Regényeket??? :DDD

Elég nekem a blog. Hmmm, de elgondolkodom rajta,de az önteltségemmel úgyis elhiszem, hogy így van!:DDD

KryaSpirit írta...

Nem kell elnézést kérni, én voltam a bunkó, pedig még meg is említettél név szerint. Gondoltál rám, hogy nekem a disznózsír nem kaja. Nem is tudom miért maradt el, szerintem egyszerre olvastam több posztodat és ez valahogy kimaradt. Bocsi. Nem csak ezek a képeid jók. Amit a viharos Balatonról készítettél az is nagyon klassz. Én is kigyűjtöttem akkor néhány képet, hogy felteszem neked az ÉN Balatonomat, de ez is elmaradt egyelőre. Van, hogy versenyt futok az idővel és nem én nyerek. De egyszer minden meglesz!:))

szepyke írta...

Jaj, dehogy voltál bunkó, ne hülyéskedj! Várom majd a képeket, és üdv a klubban, amiben folyamatosan versenyzünk az idővel, de mindig ő a gyorsabb...
:DD

Névtelen írta...

lpsmkgc [url=http://www.tiffanyoutletsjewellery.com/]tiffany jewellery[/url] defayzy [url=http://www.tiffanyoutletsjewellery.com/]tiffany jewellery[/url] rvmxsui [url=http://www.tiffanyoutletsjewellery.com/]tiffany jewellery[/url] qywjfmm tiffany jewellery goprnex tiffany bracelet lyngcod tiffany

Névtelen írta...

pbffxhl [url=http://www.linksoflondonbracelet.com/]Links Of London Friendship Bracelet[/url] kbyrylk [url=http://www.linksoflondonbracelet.com/]Links Of London Sweetie Bracelet[/url] pjqcxdu [url=http://www.linksoflondonbracelet.com/]Links Of London[/url] uilxbjr Links Of London Friendship Bracelet dymqeof Links Of London Sweetie Bracelet gkrqscz Links Of London Bracelet

Névtelen írta...

hncwwlw [url=http://www.buyspecialsocks.info/]Windows 7 Key[/url] psoojja [url=http://www.buyspecialsocks.info/]Windows 7 Ultimate Product Key[/url] eenjglj [url=http://www.buyspecialsocks.info/]Windows 7 Key[/url] xefkrdq Windows 7 Ultimate rvaaokq Windows 7 Ultimate tlsrziz Windows 7 Key

Névtelen írta...

http://www.tekila-et-ses-amis.net/ 53934352723 http://www.hd-digitalsat.com/ 92235133241 http://www.isabelmarantsneakerspascher.info/
Hello. And Bye.

Névtelen írta...

lgrktzd [url=http://www.tiffanyoutletsjewellery.com/]tiffany jewellery[/url] tiblnxj [url=http://www.tiffanyoutletsjewellery.com/]tiffany[/url] qzinxjm [url=http://www.tiffanyoutletsjewellery.com/]tiffany jewellery[/url] hpveekx tiffany uk pluujvc tiffany bracelet avcmcxc tiffany bracelet

Névtelen írta...

the Web site of Learn More about the
Relevante links:

Névtelen írta...

hayxode [url=http://www.cheapoffice2007key.org/]Microsoft Office 2010[/url] ldtoedv [url=http://www.cheapoffice2007key.org/]Microsoft Office 2010[/url] ftdfgjr [url=http://www.cheapoffice2007key.org/]Microsoft Office[/url] yraivhe Microsoft Office 2010 zadkhae Microsoft Office hiyhput Microsoft Office

Névtelen írta...

ahialgf [url=http://www.wholesalediscountboots.info/]Microsoft Office 2010 Product Key[/url] jjhujrc [url=http://www.wholesalediscountboots.info/]Office 2010 Key[/url] mobjcrr [url=http://www.wholesalediscountboots.info/]Ms Office 2010 Product Key[/url] xqnygiq Office 2010 Product Key bsvmiyc Ms Office 2010 Product Key jnqadle Microsoft Product Key

Névtelen írta...

ivjchiu [url=http://www.specialshorts.info/]Microsoft Office Product Key[/url] yakcfky [url=http://www.specialshorts.info/]Office 2010 Product Key[/url] knqmccz [url=http://www.specialshorts.info/]Microsoft Office 2010 Product Key[/url] kgaqozi Office 2010 Product Key bznhrly Office 2010 Product Key ppejyuq Microsoft Office Product Key

Névtelen írta...

uapdix ÿþl http://www.azot-groupe.com/ ÿþl aleiqk basket isabel marant 2012 prix http://www.afmalte.org/ isabel marant arte hnkvyj ÿþc http://www.souliers-rouges.net/ ÿþc vozxlb
louboutin rue st honore [url=http://www.azot-groupe.com/]louboutin jaune fluo[/url] tdylfg
isabel marant gava pumps [url=http://www.afmalte.org/]isabel marant compens¨¦es[/url] hfzxmonster beats virgin
[url=http://www.souliers-rouges.net/]casque beats monster pas cher[/url] uaxv

Névtelen írta...

kpxctfm [url=http://www.hotsalessbracelets.info/]Pandora[/url] mebjwxp [url=http://www.hotsalessbracelets.info/]Pandora Nz[/url] tjqnveb [url=http://www.hotsalessbracelets.info/]Pandora Charms[/url] legdlck Pandora Nz centtum Pandora Charms unjhrwd Pandora

Névtelen írta...

frypscg [url=http://www.diaryofthewholesales.info/]Tiffany And Co Canada[/url] aehcncx [url=http://www.diaryofthewholesales.info/]Tiffany Canada[/url] otmmwpx [url=http://www.diaryofthewholesales.info/]Tiffany And Co Canada[/url] bcvykaz Tiffany And Co Canada qchhbjk Tiffany Canada bknfthb Tiffany And Co Canada

Névtelen írta...

xcunaxf [url=http://www.jeanssubsshops.info/]Tiffany Uk[/url] eneywak [url=http://www.jeanssubsshops.info/]Tiffany Earrings[/url] noncvvq [url=http://www.jeanssubsshops.info/]Tiffany Rings[/url] lkibhil Tiffany Uk eqcietd Tiffany Rings jjwfquf Tiffany Rings

Névtelen írta...

wombtrt [url=http://www.menshoes-wholesalestore.info/]Microsoft Office 2010[/url] piuyydd [url=http://www.menshoes-wholesalestore.info/]Microsoft Office[/url] mwllkaz [url=http://www.menshoes-wholesalestore.info/]Microsoft Office[/url] twbyash Microsoft Office ablfboe Microsoft Office 2010 uepxids Microsoft Office

Névtelen írta...

xnwcpqm [url=http://www.pandoracharmsireland.org/]Pandora Charms[/url] cqlfmhm [url=http://www.pandoracharmsireland.org/]Pandora Charms[/url] zsvoomu [url=http://www.pandoracharmsireland.org/]Pandora Ireland[/url] zncikkk Pandora tjjysta Pandora olzbhbm Pandora

Névtelen írta...

tbhhrrf [url=http://www.cheapoffice2007productkey.us/]Microsoft Office Product Key[/url] zshmeyo [url=http://www.cheapoffice2007productkey.us/]Microsoft Office 2007 Product Key[/url] txmyfdy [url=http://www.cheapoffice2007productkey.us/]Microsoft Office 2007 Product Key[/url] mqhrbdd Microsoft Office Product Key jnzueke Microsoft Office Product Key cpnvdtt Microsoft Office 2007 Product Key

Névtelen írta...

rcdffid [url=http://www.cheappandorabraceletssale.com/]pandora bracelets[/url] hamfctz [url=http://www.cheappandorabraceletssale.com/]pandora bracelet[/url] vybvvlp [url=http://www.cheappandorabraceletssale.com/]pandora bracelets[/url] zlkyfuj pandora bracelets txcjvvy pandora bracelet jzosmmu pandora bracelets

Névtelen írta...

lwnmg http://www.vibrationinstitutemusic.com/ liqoq http://www.silvesterlauf-stadecken-elsheim.com/
xvuns http://www.weight-work.com/ xeqaz
louis vuitton taschen [url=http://www.weight-work.com/]louis vuitton online[/url]
longchamp online shop [url=http://www.vibrationinstitutemusic.com/]longchamp taschen outlet[/url]
christian louboutin sale [url=http://www.silvesterlauf-stadecken-elsheim.com/]christian louboutin outlet[/url]

Névtelen írta...

aeddkzq [url=http://www.goodsitetoday.info/]Windows 7 Professional[/url] fgybxez [url=http://www.goodsitetoday.info/]Windows Professional[/url] bvfprtm [url=http://www.goodsitetoday.info/]Windows 7 Professional Activation Key[/url] iezkmbt Windows 7 Keygen wotuhgg Windows 7 Professional Keygen qujjzzw Windows Product Key

Névtelen írta...

nuiftyh [url=http://www.pandorabraceletsnz.net/]Pandora Nz[/url] eqobdck [url=http://www.pandorabraceletsnz.net/]Pandora Bracelet[/url] odstenq [url=http://www.pandorabraceletsnz.net/]Pandora Rings[/url] dsnyjeb Pandora yczmalb Pandora Bracelets obrmmal Pandora Jewelry

Névtelen írta...

oxcrrdt [url=http://www.tiffanybraceletsjewelry.com/]Tiffany Necklace[/url] jmpihfc [url=http://www.tiffanybraceletsjewelry.com/]Tiffany Bracelet[/url] iibaimp [url=http://www.tiffanybraceletsjewelry.com/]Tiffany Necklace[/url] cxpgrun Tiffany Necklace buvfpjs Tiffany Necklace vxiuokx Tiffany Bracelet

Névtelen írta...

http://www.7valleys.com/member.php?462041-tyyukpxo
http://luatsuviet.com.vn/forums/member.php?u=1027115
http://www.verenaknitting.com/forum/memberlist.php?mode=viewprofile&u=243866
http://l2umet.com/forum/index.php?action=profile;u=20050
http://ews.uw.hu/index.php?showuser=11166
http://emu-files.com/user/ietbgdtu/
http://aphelion.rakuhana.org/forums/index.php?action=profile;u=78372
http://wantuz.ru/user/bhysqaom/
http://dublea.net/user/nijjhzjz/
http://sexvoyage.net/user/jblezxng/

Névtelen írta...

juommay [url=http://www.pandoracharmsjewelry.net/]Pandora Charms[/url] qozprgi [url=http://www.pandoracharmsjewelry.net/]Pandora Charms[/url] xdwurce [url=http://www.pandoracharmsjewelry.net/]Pandora Charms[/url] unnvbae Pandora Charms roscuqd Pandora Charms vsgpbwd Pandora Charms

Névtelen írta...

ksxxlzf [url=http://www.wholesaletravelbag.info/]Tiffany And Co Outlet[/url] gcczvlr [url=http://www.wholesaletravelbag.info/]Tiffany Outlet Store[/url] kwopsoz [url=http://www.wholesaletravelbag.info/]Cheap Tiffany And Co[/url] ibpdlhw Tiffany Jewelry Outlet peblanz Tiffanys Outlet mcfcjvp Tiffany Co Outlet

Névtelen írta...

Modern acrylic "gesso" incorporates titanium dioxide with an acrylic binder. They are generally [ur=http://forum.equisearch.com/members/benjamanritt1.aspx]oil paintings[/url]utilized on canvas, whereas real gesso is not suitable for that application. The artist might apply several layers of gesso, sanding each smooth after it's got dried. Acrylic gesso highly hard to sand. One manufacturer creates a sandable acrylic gesso, but it's to get panels only, not canvas. Rrt is possible to tone the gesso to a particular color, several store-bought gesso is white. The gesso layer will often times draw the oil painton the porous surface, with respect to the thickness while using gesso layer. Excessive or uneven [ur=http://2threads.com/members/benjamanritt12]oil paintings[/url] gesso layers are now and again visible interior surface of finished paintings as the improvements on the layer that isn't from your paint.

Névtelen írta...

tmtsoil [url=http://www.thomassabobracelet.salessportshoes.info/]Thomas Sabo Bracelet[/url] nudumer [url=http://www.thomassabobracelet.salessportshoes.info/]click here[/url] zwzqayr [url=http://www.thomassabobracelet.salessportshoes.info/]Pearl Bracelet Sale[/url] woritbl Thomas Sabo Charms Uk hdgmcon Thomas Sabo Charm Sale czeqbax http://www.thomassabobracelet.biz/

Névtelen írta...

tvisvxq [url=http://www.windows7keybuy.net/]Windows 7 Home Premium[/url] asraiyz [url=http://www.windows7keybuy.net/]click here[/url] tbqevck [url=http://www.windows7keybuy.net/]Windows 7 Professional[/url] qwqsipa Windows 7 Ultimate Product Key nhfptuv Windows 7 Home Premium Key dfwljne Windows 7 Professional Key

Névtelen írta...

louis vuitton outlet yloa

louisvuittonoutlet.bestluxurysales.com ftjt

loui vuitton outlet cakp

louis vuitton outlet storeulop

loui vuitton outlet usa gzll

Névtelen írta...

Thomas Sabo Onlineshop
Thomas Sabo Online Shop
Thomas Sabo Anhänger
[url=http://www.thomassaboonlinesale.com/]Thomas Sabo Onlineshop[/url]
[url=http://www.thomassaboonlinesale.com/]Thomas Sabo Online Shop[/url]
[url=http://www.thomassaboonlinesale.com/]Thomas Sabo Anhänger[/url]
http://thomassabosale.wholesaleslippersstores.info/

is one of this tiffany co internet chainstore, here we present cheap tiffany corp jewellery. if you would like tiffany jewellery, or engagement hoop, dont miss these. you will obtain suprise, not only over the price. As we discover, tiffany co is a queen of necklaces, many women are crazy for ones jewellery from tiffany corp, but due in the high price, the jewellery are simply own to your rich people or maybe the starts, only small component of people can possess them in hands and wrists, jewelleryhome solve the issue for all most women.

[url=http://www.linksoflondonukshop.org/]Links Of London Sale[/url]
[url=http://www.linksoflondonukshop.org/]Links Of London Outlet[/url]
[url=http://www.linksoflondonukshop.org/]Links Of London Uk[/url]
Links Of London Sale
Links Of London Outlet
Links Of London Uk
http://linksukshop.wholesaleslippersstores.info/

Pandora Australia
Pandora Charms
Pandora Charms Australia
[url=http://www.pandoracharmsau.biz/]Pandora Australia[/url]
[url=http://www.pandoracharmsau.biz/]Pandora Charms[/url]
[url=http://www.pandoracharmsau.biz/]Pandora Charms Australia[/url]
http://pandoracharmsau.wholesaleslippersstores.info/

we lower the prce those jewellery in a lot of our store, so that eneryone has got the right to get whatever you like. that means you can utilize less money to have the charming tiffany and also co jewellery, for party, for the wedding day. so are you wanting to view our websiteand presently eager to get the things you loveare you still wondering things know about get for ones girlfriend or wifes birthday and will you still wonder appropriate get for to point out your lovecome to help you jewelleryhome, all problem shall be silved.

[url=http://www.discountpandorabracelets.us/]Pandora Bracelet[/url]
[url=http://www.discountpandorabracelets.us/]Pandora Bracelets[/url]
[url=http://www.discountpandorabracelets.us/]Pandora Bracelets Sale[/url]
[url=http://www.discountpandorabracelets.us/]Pandora Braclets[/url]
[url=http://www.discountpandorabracelets.us/]Pandora Braclet[/url]
Pandora Bracelet
Pandora Bracelets
Pandora Bracelets Sale
Pandora Braclets
Pandora Braclet
http://discountpandora.wholesaleslippersstores.info/

Névtelen írta...

http://northlandhunter.com/ pcwyymezp yoonyygkw [url=htttp://northlandhunter.com#3]7]1]1]3]8]louboutin pumps[/url]

Névtelen írta...

qcpvk http://www.ghthome.com/
rnhaw http://www.inchenibles.com/ eykzs
longchamp online shop [url=http://www.ghthome.com/]longchamp preise[/url]
louboutin shoes [url=http://www.inchenibles.com/]louboutin outlet[/url]

Névtelen írta...

Thanks a bunch for sharing this with all of us you actually know what you are talking about! Bookmarked. Kindly also visit my site =). We could have a link exchange arrangement between us!
[url=http://www.victoriansociety.org.uk/member/29242/ ]pink ribbon merchandise[/url]

Névtelen írta...

guy4game

Névtelen írta...

CCLEUNG Web Design Company, Client Management System allows administrators to add, edit, delete or search customer information and shopping carts, as well as obtain sales reports. It is located within a control panel. We have created a few client management system websites, not limited to customer and sales eCommerce. We designed client management systems for school web pages with databases for student, teacher, staff, and course schedule information; it also managed student and customer payment information. http://www.ccleungwebdesign.com/

Névtelen írta...

Last weekend, I went shopping with my friend and brought a Ghd with a discount price. Good day of shipping.

------------------------------------------------

[url=http://www.online-isabelmarant.net]Isabel Marant shoes[/url]

Névtelen írta...

Recently, i found shopping online became more and more popular in our life.It is more inconvenicne for us. Yersterday i received a pair of shoes from my friends,who are abroad.

-----------------------------------

Isabel Marant online

Névtelen írta...

One more important aspect is that if you are a senior, [url=http://www.hotmulberryoutlet.com/mulberry-messenger-bags-c-9]View details[/url] travel insurance regarding pensioners is something you should make sure you really take into account. The more aged you are, the more at risk you are for making something undesirable happen to you while in foreign countries. If you are not necessarily covered by many comprehensive insurance cover, you could have quite a few serious difficulties. Thanks for giving your ideas on this web blog.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...