Akkor is leírom, mert ez a véleményem!

2007-ben azt kaptam Arankámtól névnapomra, hogy befizetett egy olyan helyre, ahol főzni tanítják az embert. Én azt gondolom, hogy valamennyire tudok főzni, sütni is. Nem szakács szinten, csak olyan "háziasan". Viszonylag ritkán tálalok díszítéssel, az általában csak a fényképek miatt kerül a tálra. Nem nagyon riadok vissza dolgoktól, szinte bármit megcsinálok, kivételt képeznek a vízben élő dolgok, mert attól undorodom, illetve a legtöbb belsőség is meghaladja a gyomrom, orrom kapacitását. Magyarán, mivel a szagokra igen-igen szenzitív vagyok, amitől forog a gyomrom, ahhoz közel sem megyek. Tehát, tulajdonképpen csak kíváncsiságból akartam elmenni egy ilyen helyre. Illetve, mivel nem "tanultam" főzni soha, csak minden jött idővel, mert lánynak születve az ember viszonylag sűrűn megfordul a konyhában, amíg a mama süti neki a palacsintát, vagy reggel ott kuporog a sámlin, hogy a friss lángosból már az első az övé legyen, és természetesen sorolhatnám még... Tehát úgymond, "ragad" az emberre. És azt is említsük meg, hogy feltalálták a telefont, így persze nálam is megvolt, a hogyan csináljuk uborkasalátát kezdetű telefon anyu felé évekkel ezelőtt... Nem szégyen ez. És azzal sincs gond, ha valaki nem így nő fel. Ha nem engedik a konyha közelébe, vagy akkor még nem érdekli és nem ragad rá semmi, nincs miből építkeznie. Lehet, hogy akitől tanulni kellene nem áll a helyzet magaslatán, így az embernek muszáj magának fejlesztenie magát. Ilyen is előfordul. Mint sok mindenről erről is azt gondolom, hogy soha nem mondhatom ki magabiztosan, hogy tudok főzni, mert van ám olyan dolog, amiről még azt sem hiszem el, hogy étel, mások mégis pazarul elkészítik, én meg azt sem tudom, hogy zöldséget, gyümölcsöt, vagy állatot rejt e a külseje. Tehát, nem, nem vagyok eltelve a konyhai tudásomtól, bár tudom magamról, (és szerintem mások is tudják...) hogy nagyon magabiztosan tudom előadni azt is, amihez egyébként közöm nincs... Igen, ez van. De, akkor is azt állítom, hogy a konyhában (is) feltalálom magam. Mégis érdekelt, hogy mit mutatnak egy ilyen "tanfolyamon", hogy milyen, amikor az ember profiktól tanul, elleshet fogásokat, technikákat. Anno el akartam menni a Stahl féle főzőiskolába is, mert akkoriban nem is nagyon volt más, vagy nem tudtam róla, hogy lenne, de olyan horror drága volt, hogy mégsem mentem. Illetve, még azért sem, mert nem akart velem más eljönni, én viszont társasági ember vagyok, főleg azért, mert rengeteget beszélek. Nem sokat, rengeteget. Tisztában vagyok vele. És ha az ember egyedül megy egy ilyenre, nem önthet rá rögtön több ezer szót egy idegenre, mert másnap már lehet, hogy nem ismeri meg a másik, még akkor sem, ha mellette kell állnia a tanfolyam alatt. Tehát nem jött velem senki, én sem mentem. De itt volt a remek alkalom, ráadásul most jött velem Arankám is és az Őszi is. Nah, akkor hurrá, megyünk főzni. Sokat gondolkodtam, hogy leírjam e a nevét, meg hogy hol van. Aztán arra jutottam, hogy nem, nem írom le. És hogy miért nem? Egy pár hete elkészítettem valamit egy nagyon neves, általam is nagyon szeretett "receptes" oldalról. Nem lett rossz, de közel nem olyan lett, mint amit vártam. Lejegyeztem, csináltam róla fényképeket, fel is töltöttem ide a blogra, megjelölve, hogy honnan van a recept, és hogy ez nem az lett, amit vártam, tehát próbálkozom tovább. Másnapra várt egy hozzászólás a bejegyzéshez, és egy e-mail is az oldal cukrászától, amiben arra kért, hogy ismételjem meg, mert biztos elrontottam valamit, ez a recept tökéletes, én ronthattam el valamit. Elnézést kértem, és megígértem, hogy elkészítem még egyszer, illetve, addig törlöm az oldal elérhetőségét, hogy ne keltsek senkinek rossz hírét, ha mégis én voltam a béna... Illetve e-mailben segítségét kértem abban, hogy miben lehetett a hiba, nem olyan volt a tej, zsírosabb volt, mint lennie kellett volna, vagy az egyik hozzávalót pontosítsuk, hogy biztos, hogy az, és olyan kell bele? Nem kaptam választ. Annyira már nem voltam érdekes, hogy egy választ írjanak. Aztán hazamentem, leellenőriztem mindent. Hány gramm volt, ez, hány deci volt az. Nem csináltam meg még egyszer, de tudom, hogy mindent úgy csináltam, ahogy le volt írva. Betartottam mind a mértékegységeket, mind a hozzávalókat. Szigorúan. Nem én voltam a béna. Ezért nem csinálom meg megint, hanem keresek egy másikat. Nem fogom helyesbíteni, marad úgy a bejegyzés, ahogy van. Hogy visszatérjek arra, amiről ez a bejegyzés szól, tehát, nem írom le az "iskola" nevét. Csak a történetet. Megjelentünk hárman lányok. Volt még rajtunk kívül több ember, általában párok jöttek tanulni, illetve volt még ha jól emlékszem szintén egy csak lányokból álló társaság. A tanárról azt tudhattuk meg, hogy ha jól emlékszem a barátnőjétől tanult főzni, aki azon nemzetiségű volt, amilyen konyhát éppen bemutatott nekünk. A menütől nem dobtam egy hátast, egy teljesen kezdőnek nagy dolog lehet, de aki már összeütött ezt-azt, annak hát, öööööö, hát felejthető. Most el kell áruljak valamit megint magamról. Néha egész hülye dolgokon kiakadok. Tényleg hülye dolgokon. Itt például készült egy étel, amihez csak a tojássárgája kellett. Megkérdeztem, hogy hova tegyem a fehérjét, erre Ő mondta, hogy dobjam ki. Lefagytam. Dobjam ki??? A fehérjét? De hát, abból remek kókuszos habcsókot lehet csinálni, meg gyümölcskenyeret, meg egyáltalán! Keletkezett kb 6 tojásfehérje, ami egy csinos gyümölcskenyér lehetőségét rejtette magában... De mi kidobtuk. Engem úgy zavart, még mindig emlékszem rá. Egyszerűen ment a kukába. Mind. A gond az, hogy az ember nem is tudta szerintem, hogy ez micsoda pocsékolás. Azt, hogy ez lefagyasztható, azt szerintem én árultam el neki. És innentől hiteltelen lett az egész. A hely nagyon jópofa. Színvonalas, múzeumnak is megfelel, mert annyi mindent rejtenek a polcok, hogy órákig elnézegetném, színvonalas a berendezés, mindenki színes kötényt kapott a főzés idejére, tehát ezzel nincs, vagy nem volt gond. De én mindig azt gondoltam, hogy egy ilyen helyen olyanok tanítanak, akik nem csak egy menüt tudnak végigfőzni, hanem kicsit széleskörűbben konyítanak a konyhához. Például nem dobják ki a tojásfehérjét, és nem az én szemem láttára...

A képet innen hoztam.