2009. június 28., vasárnap

Málnalekvár fehércsokival - alkohollal




Málnalekvárt főztem. Tettem bele némi fehércsokit és természetesen, mivel ez ajándékba készül, főleg "felnőtteknek" némelyikbe került alkohol is.

Hozzávalók:

  • 2 kg málna
  • 20 dkg fehércsoki (két tábla)
  • 40 dkg cukor
  • 2 zacskó Quittin 1:1

A málnát megmossuk, és egy arra alkalmas edénybe öntjük. Megy rá a cukor, amivel kicsit magára hagyjuk. Mondjuk, addig megnézhetjük House-t a tévében, persze, ha nem megint ismétlés lenne... Amikor úgy gondoljuk, hogy mostantól van kb egy óránk, akkor feltesszük főni. Percek alatt átmelegszik és elkezd főni. Mivel érzékeny gyümölcs, azonnal törik és levet is enged, így nem kell turmixolni. A Quittint a leírás szerint a málnához keverjük. Én itt ismételten magára hagytam. Kislángon főztem, időnként megkeverbe kb egy órát. A vége felé beledobtam a fehércsokikat és megvártam míg teljesen elolvadnak a lekvárban, majd vártam kb 5 percet, míg újra felforr. Tisztára mosott, kifőzött üvegekbe töltöttem, a tetejére befőző celofánt tettem, majd a szintén tisztára mosott, kifőzött tetőt jól rácsavartam. A fejükre állítottam a lekvárokat kb negyed órára, majd vastagon törölközőkbe csavartan megint magukra hagytam őket. Kb egy nap alatt hűl ki teljesen.

Alkoholos változatába a végén, a tető rácsavarása előtt ízlés szerinti mennyiségű alkoholt öntöttem. Én jelen esetben kb 2 ml-nyi alkoholt tettem rá, mert gyógyszertári tiszta alkohollal dolgoztam, ami 100 fokos... A színe gyönyörű lett! Ebből az adagból kb 15 üveg 200 ml-es lekvár lesz. Tapasztalataim szerint, ebből a gyümölcsből igen egyszerű lekvárt főzni. Nem kell pucolni, csak megmosni és már mehet is az edénybe. Az illata mesés, a színe pazar!

15 megjegyzés:

Scofield írta...

hmmm:) guszta:) az alkoholos lekvárt még nem ismerem

Scofield írta...

ja, a kicsiknek kenyérre kenve nagyoknak konty alá? elképzelem a háziasszonyokat, hogy már nem a bonbonmeggyet szürcsölik, hanem csak lekapnak egy feles lekvárt és kikanalazzák, még le sem lehet bukni vele:)

szepyke írta...

A fontosak karácsonyra mindig gasztro ajándékot kapnak. Eddig egy nagy zacskó(doboz) süteményt, ami miatt két hétig ki sem jöttem a konyhából karácsony előtt. Annyira megterhelő megsütni a kb 10-15 féle édességet egy adott napra, hogy tavaly megfogadtam, soha többet... Most minden gyümölcsből készül valami, aztán majd egy-egy darab valamilyen süteményt kapnak, illetve mézeskalácsot. Ezek az alkoholos lekvárok főleg sütikhez lesznek jók, bár apukám az egyik karácsonykor már aznap este megette az egész üveg konyakos-diós sárgabarack befőttet... Szóval, felnőttje válogatja, hogy mit fog vele csinálni. Hát, gyerekeknek ez nem való, az tuti... :DDD

Andi/cuki írta...

Nagyon tuti!
Ha nem lenne aranyáron a málna, tennék egy próbát! A múltkori meggyes-csokist én rummal próbáltam ki,de rögtön meg is ettük,nem raktam el! Finom volt az is!

trinity írta...

Hú, Szepyke,
ezt most elkanalazgatnám, csak magában:)))
Gyönyörű a színe is!!
Kíbírtad kóstolás nélkül, remélem nem.....
Azt a rumos-diós barackot jegyeztem:))))

szepyke írta...

Nálunk már 200,- Ft-ért adják a málnát/ 20 dkg, de ha egy egész rekeszt veszek,(3 kg),akkor megkapom a 20 dkg-ot 150-ért. A már nem olyan rossz ár.

Nem kostóltam meg. Maximum a kezemet nyaltam le, ott,ahol málnás lett...
Az jó volt. :D és nekem elég is.

Wise Lady írta...

Itt 600 Ft kilója, de az egész piacon összvissz egy kiló málnát találtam. Az idén valószínű nem bírok szerezni.
Nagyon szép a málnalekvárod!
96%-os alkoholnál nincsen töményebb, mert 4%-nyi víz minimum kötődik a molekulához.

szepyke írta...

Én meg elkezdtem ribizli után vadászni... Az mákkal készülök eltenni. Egyszer ettem egy olyan fagyit, ami mákfagyi volt és rajta ribizliből volt az öntet. A magokat leszámítva nagyon jól passzoltak egymáshoz.
Wise Lady, tudtam, hogy nem 100, mert olyan nem lehet, de a pontos %-ot nem tudtam. Ha csak 96%-os akkor is igen-igen erős... tehát a 2 ml bőven elég belőle egy 200 ml-s üvegbe.

Chef Viki írta...

Nálunk is aranyárban van a málna, épp csak díszítéshez megfizethető... Brühühü :-(

Viszont I love House :-) Ja, egész nyáron ismétlés lesz. De én azt is szeretem :-)

szepyke írta...

Én is szeretem, csak azt nem értem, hogy nyáron miért kell mindig ismételni... Aki nem nyaral, az ne nézzen tévét se? Én szoktam, vagy szoknék...

Andi/cuki írta...

Nálunk az uram 1000-ért(én nem tudtam!) vette kilóját,most az a favorit a lekvárnál,de senki nem falhatja,csak lassan, kellő áhítattal,mint a Lindt-csokit!:-)
A rums-diós barackost én is kipróbálom!

szepyke írta...

Andi, a diós, az konyakos, nem rumos. Konyak, dió, sárgabarack. Nekem is vennem kell hozzá konyakot...

Ági, aki főz írta...

Hú, ez tényleg jól hangzik.

Bombadil Toma írta...

én mindig átpasszírozom egy szitám miután elkészült, mert nem szeretem a magokat a fogam közül kipiszkálgatni:)) utána újra forralom, és mehetnek az üvegbe...
sajnos idén nem lesz, mert a jég az összeset leverte a bokrokról:(

szepyke írta...

Én mindenben utálom a magot, de nem nekem készült, hanem a fontosak kapják karácsonyra. Nekik jó lesz maggal is. Nagyon szép színe lett a csokitól.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...