2009. június 23., kedd

Meggy dzsem


Eljött a nagy nap! Elkezdtem végre befőzni a meggyet. NEM VOLT BENNE KUKAC! Eddig feldolgoztam kb 5 kilót. Megmostam, kimagoztam. (Ismét hálát adtam az égnek, és annak aki kitalálta a meggymagozót, és annak, aki ezt megvette nekem, ráadásul ajándékba!)
Egy lábasba tettem, botmixerrel beleturmixoltam, de csak éppen valamennyire, hogy legyen leve, majd mivel édes volt, összesen egy kiló cukrot tettem bele, (A cukrot már akkor rétegeztem rá, miközben magoztam! Tehát készen voltam egy adaggal, ment a lábasba, és ment rá a cukor, majd megint a meggy, rá a cukor, addig amíg fért a lábasba!) és megszórtam két evőkanálnyi őrölt fahéjjal. Majd kb két órát főztem. Az esetleg benne felejtett magok a kevergetések során szépen feljönnek a tetejére. Amikor késznek ítéltem, jól elmosott, kifőzött üvegekbe töltöttem és a szintén kifőzött tetőt rácsavartam, majd fejreállítottam őket. Már előre kikészítettem egy törölközőkből álló dunsztot, ami annyit takar, hogy a kész lekvárokat arra tettem, fejjel lefelé, és amikor mind kész volt, jól betakartam őket, ugyanis a száraz dunsztnak az a lényege, hogy a lekvár lassan hűljön ki, a fejreállítás pedig azért kell, hogy a forró lekvár csírátlanítsa a tetőt, illetve a keletkező vákum megakadályozza a rossz folyamatok beindulását.

Ez a kép a lekvárokat mutatja a konyhapulton. Jah, hogy nem látszanak? Éppen dunsztolódnak... :D




És kicsomagolva:


15 megjegyzés:

Ancsika írta...

Szépek a dunsztolt lekvárok! :))))

szepyke írta...

Ugye? Nem tudtam lefényképezni... Reggel még nem akartam kibontani a fészküket... Mentek volna a mosógépbe, de ott meg más lakott éppen, mert ott szoktam dunsztolni..:D

DebiGabi írta...

:DDD
Csak így tovább:)
De jó, hogy én már túl vagyok rajta.

Brigitta írta...

Nálam is lecsengett a meggyszezon,maradt utána 10 üveg szörp,5 üveg leki,tésztás finomságok,és jó csomagok a fagyóban,na és egy pár befogott mancs.Igaz meggymagozóval ment a termelés,de hát csak muszáj hozzányúlni is.
Jó munkát továbbra is!:))

szepyke írta...

DebiGabi, jó neked! :D

Brigitta, a szörpnek mi a receptje???
:) Tessék csak gyorsan elárulni! :DD

trinity írta...

Ügyes vagy, győztél-mármint legyőzted a sok-sok meggyet:))))! Majd megmutatod biztosan dunszt nélkül is:))))

szepyke írta...

Majd meg, de még melegek, pedig már készül a következő adag, illetve, már fő. És akkor ezzel itt a vége a meggynek! :D

Gyöngyi írta...

He-he-he:))) Legközelebb én is valami letakartat mutatok, és azt írom rá, amit akarok, pld: rigófütty párolva, pingvinágyon:)))

Gyöngyi írta...

Milyen mosógéped van? Nágyszögletes??? Nekem gömbölyű a dobja, nem állnának meg benne az üvegek...:))

szepyke írta...

Gyöngyi! :DDD A mosógépem kerek, de egy törölközővel remekül ki lehet bélelni! És tényleg ott legalább három-négy nap mire kihülnek a lekvárok! Próbáld ki! :D

trinity írta...

Szepyke,
de addig hol mossak? :OO

szepyke írta...

Hát a kádban! :DD
Jó, csak vicceltem. Azért nem fért be most nálam sem a mosógépbe... Ezért került a pultra. Így is kb másfél nap volt, mire teljesen kihűlt.

szepyke írta...

Jelzem, hogy feltettem a képeket a dzsemről! :D

Viktoria írta...

Irigyelem az összes Mo-n lakó gasztrobloggert köztük Téged is, hogy meggy dzsemet, meggyes pitét, meggyes piskótát stb., stb. tudtok készíteni. Sajnos itt a szigeten a cseresznye a kedvelt, meggyet csak egy-két napig árulnak a piacon és nem tudod, előre mikor lesz az a két nap. Vagy megrendelheted az árusnál és akkor amikor itt a napja felhívnak, hogy gyere érte, de az ára brutális (8-8,5 euró kilója) mert hajóval hozzák az ország szárazföldi részéről.

szepyke írta...

Fahéj és Feta, én már kicsit unom, de gondolom, ez téged nem boldogít...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...