2009. június 6., szombat

Mit csináljak cseresznyéből????

Kapok egy jó adag cseresznyét. A jó adag még nem tudom, hogy mit, takar, illetve, hogy mennyit takar. Több kiló érkezik, az biztos. Cseresznyéből még soha nem csináltam semmit, mert valahogy olyan gyümölcsnek tartom, amit csak frissen igazán jó elfogyasztani, azaz nyersen, egy nagy tálból és közben köpködni a magokat, annak reményében, hátha fa lesz belőle. Ezt természetesen kicsit veszélyes a nappaliban a kanapén tenni, mert a parkettán, vagy a szőnyegen viszonylag kevés fa szokott kinőni... Illetve, hirtelen meg is lennék lepve, ha sikerülne neki. Tehát, a nyersen, frissen, együnk cseresznyét, köpködjük a magokat terv megvan, de mivel az orvostudománynak jobban kellett az epém, mint nekem, nem tudok sokat enni belőle... És nincs ötletem, legalábbis nem nagyon emlékszem, hogy a cseresznyéből szoktak e lekvárt, vagy chutneyt, vagy bármit csinálni. Jó, ez így hülyén hangzik, mert amit meg lehet enni, azt általában meg is eszik, tehát, biztos, hogy készül belőle minden, csak mivel én eddig nem csináltam soha semmit belőle, kicsit tanácstalan vagyok. Illetve, mégsem, mert bár nem szoktam alkoholt inni, (nagyon irigylem másoktól például a bor fogyasztásának ünnepélyességét), rögtön az ugrott be, hogy csinálok cseresznyebefőttet és meglocsolom egy kis pálinkával, illetve szóba jöhet a tiszta alkohol, vagy a vodka is... Ez jól hangzik szerintem, és nem kell hozzá nagy tudomány, csak a cseresznye, némi cukor, némi fűszer, mondjuk fahéj, vagy ánizs?, (na ennek még utána kell néznem, hogy mi megy a cseresznyéhez fűszerből), és természetesen az alkohol. Ez akár jó is lehet, mégis azt kérem, ha van valakinek még ötlete, ossza meg velem. Érdekel még érdekes chutney, vagy bármi. Köszönöm, előre is! szepy :)

26 megjegyzés:

Edit írta...

Cseresznye lekvárrol még nem hallotta. Ami, nem azt jelenti, hogy nincs. Befőttről, már igen. Az nagyon finom. Legalább is, én nagyon szerettem. Tekintve, hogy mennyi husi van benne mostanság, nem főzök be. És.... amúgy se lenne olyan, mint amilyet a Dédim készített. Sok, sok évvel ezelőtt.

Ági, aki főz írta...

Csináltam nemrég cseresznye lekvárt, de szerintem befőttnek se rossz.

Ha nem túl sok, akkor süss belőle cseresznyés piskótát vagy valami süteményt, abba 1 kiló simán elveszik.

Edit írta...

Na! Tessék. Most találtam az nlc-n, Rágica írta be. :-)

MANDULÁS CSERESZNYEDZSEM



Hozzávalók (egy 4dl-es üveghez)

• ˝ kg cseresznye, kimagozva
• 20dkg zselésítő cukor
• ˝ citrom leve
• egy marék durvára vágott mandula
• 2 tk amaretto, vagy más mandulalikőr

A cseresznyét megmossuk, kimagozzuk. Lábasba tesszük a citrom levével, fél dl vízzel, felforraljuk és kb. 15-20 percig főzzük, amíg levet ereszt és megpuhul. Hozzáadjuk a zselésítő cukrot, és további 20-30 percig főzzük, amíg besűrűsödik. A legvégén hozzáadjuk a durvára vágott mandulát és a likőrt. Sterilizált üvegbe töltjük, és szobahőmérsékleten kihűtjük.



rágica:

2 kg cseresznyéből készült, amit kicsit összeturmixoltam, de azért hagytam benne pár egész szemet. 70 dkg cukrot tettem hozzá, 2 citrom levét csavartam ki, és 2 dl meggy lével öntöttem fel. Quittin lekvár zselésítővel főztem, így csak 5 percig kellett rotyogtatni. Nem volt amarettóm, ezért ˝ fiola színtelen mandula aromát tettem bele. A végén pedig 10 dkg szálasra vágott mandulát kevertem hozzá.

Bocsi, ha kicsit túl sok voltam.

szepyke írta...

Edit! Ezek tök jók! Még nem kerestem rá, mert még csak a rettegés van rajtam, hogy mennyi idő megpucolni, kimagzni 10-15 kiló cseresznyét! Ez a mandulás nagyon jól hangzik! Köszönöm szépen!!! :))))

Ági, készülök valami pitére, sőt le is akarok fagyasztani belőle a télre, akkor majd villogok a cseresznyémmel, de ennél sokkal több érkezik. Ha minden igaz, két láda. Napokig cseresznyézni fogok. Bejegyezted a lekvárodat, mert akkor megyek, és megnézem!

Köszönöm!!!!!!

lencsike írta...

Én is a clafoutist akartam javasolni, ami eredetileg cseresznyéből készült és már számtalan változata van, de most láttam, hogy a házias konyha is ezt posztolta. Nem tudok eleget sütni belőle!

sedith írta...

Hát, szerintem bármit lehet csinálni belőle: lekvárt, befőttet, különféle édességeket. Tavaly jutottam hozzá én is valamennyi cseresznyéhez és én magozás után inkább lefagyasztottam, így télen is élvezhettük a frissel majdnem azonos ízt. Csak éppen nem volt mit köpködni!;):P:):D

Sütiben valami túrós tortát tudok nagyon jól elképzelni. itt még alig jelent mega cseresznye, úgyhogy nagyon drága még, de már én is gondolkodom, mit csináljak abból a maradékból, ami a fagyasztóban van!:)

szazala írta...

Az orvostudománynak az én epém is kellett,de én olyan "bélpoklos" vagyok,hogy így is képes vagyok több kilót megenni belőle:):!Gyakorlatilag oda vagyok nőve a fához.Kimegyek kukoricát kapálni,aztán amikor a cseresznyefához érek annyit elszemezgetek,hogy nem tudok utána hajolni,úgy tele lettem tőle.A gond csak az,hogy a fa mindössze két méterre van a kukorica kezdetétől.....

Visszatérve a kérdésre,van egy olyan könyvem,amiben a cseresznye savanyúságnak van eltéve.Ha érdekel,jelezz,lekörmölöm!

szepyke írta...

Lencsike, köszönöm, megnézem. A gondom tényleg az, hogy ha süteményt sütnék csak belőle, akkor elláthatnám fél pestet, ezért kell valami olyan, ami úgymond hosszú távra készül. De azért amit írtál az is tetszik!:)

szepyke írta...

Sedith! Hát akkor teszek el köpködösnek is maggal. Bár, a lefagyasztott, már nem olyan lesz köpködve... Láttam valahol boros cseresznyelevest!! Nah, abba jó lesz maja a magos változat is, mert a meggylevesbe is szeretem, hogy "köpködök"... Bár a nagymamám szerint, "úrilányok" olyat nem csinálnak... Khmmm... Ezek szerint, buktam ezt a címet...

szepyke írta...

Szazala! Érdekel, jöhet a recept, és köszönöm, ha bekörmölöd. Én valahogy egy fél kiló cseresznye után képes vagyok egész éjjel nem aludni, annyira nem bírom megemészteni... Mondjuk az epediétát soha nem tartottam, mert életminőségem romlásával járt volna... Abból meg nem engedek. Veszélyes lehet a kukoricásod, veszélyes! :))

szazala írta...

Leírtam a saját blogomba,hogy ott is legyen valami:)Remélem sikerült is belinkelnem!

szepyke írta...

Igen, sikerült!! Köszönöm szépen!!!:)))

Névtelen írta...

A befőttre és főleg a dzsemre szavazok. Elsősorban a feketeerdő dzsemre...:))

duende írta...

Szerintem befőttnek és lecukrozva a legjobb. Ha lecukrozva teszed el, egész télen van sütikbe, rétesbe való cseresznyéd.
lekvárnak szerintem jellegtelen. Hacsak nem meggyel teszed el felesben.

Megtalálod nálam a cukozott cseresznye eltevését itt:
http://szellemafazekban.blogspot.com/2009/05/gyumolcsszorpok-eltevese.html

Május 30.-án írtam.

Piszke írta...

50-50%os arányban meggy-cseresznye dzsemet. Egyszerűen dzsemfix-el, kicsit darabosra hagyva. Nagyon jó egyensúlya az édesnek, savanykásnak, a legjobb dzsem télen a vajas kalácsra...

Andi/cuki írta...

Van nekem is cseresznyefám,nálam a cukorborsó mellett.Szintúgy nem haladok a kapálással ilyenkor.
Egyébként én lefagyasztom és gyümölcslevesbe rakom és a meggyes-cseresznyés pitémbe. Nézd meg a receptet az andi-cuki.blogspot.com-n!
Nagyon finom!

szepyke írta...

Duende, néztem azt a lecukrozást! Jól értem, hogy nem kell kimagozni hozzá???? Az lenne a legjobb megoldás!

szepyke írta...

Palócprovence, nálad megtalálom a lekvárt, mert nem találtam... De biztos bénán kerestem...

szepyke írta...

Andi! Megyek és nézem!
Köszönöm!:)

duende írta...

Csinálhatod így is, úgy is. magozva azért szerintem jobb. Attól függ, mibe kerül aztán.

Kata írta...

Szepyke, itt a befőtt, amiről írtál: http://katakonyha.blogspot.com/2009/06/az-elso-fecskek.html

de találsz nálam pitét is!

szepyke írta...

KataKonyha, köszönöm! Tetszik ez a mikrós fertőtlenítés!!! És a nedvesdunszttal utána soha nem romlik meg neked?

Palócprovence írta...

Feltettem a receptet:
http://palocprovence.blogspot.com/2009/06/feketeerdo-dzsem.html

Kata írta...

Volt már rá eset, de akkor a teteje nem zárt rendesen, az volt a baj. Persze azt meg meg lehet látni (ha az ember nem rohan, mint őrült éppen), mert akkor a kupak a tetején kicsit domború marad. Ha tökéletesen zár, akkor picit behomorodik. Ezért ha domború marad dunszt után a kupak, akkor be kell tenni a hűtőbe a rendetlenkedő üveget, és jól megenni:)

szepyke írta...

Palócprovence! Köszönöm!!!
KataKonyha, én a baracklekvárt eleve a hűtőbe tartom, mert azt csak egy csatos óvegbe teszem, és nem dunsztolom. Akkor erre figyelni fogok!
Köszönöm!!!

Wirocs írta...

Sziasztok! Szerintem meggyet cseresznyét csak magozva érdemes eltenni akármilyen módszerrel, mert pl. most magoztam ki egy kilónyit kb, amit anyuval szedtünk egy ismerős fájáról, és minimum a fele kukacos volt. Tehát ha nem magozzátok ki, akkor kukaccal együtt fagyasztjátok-főzitek be, stb. :) Így viszont kiválogathattam a belülről rossz szemeket, és ami szép volt, abból kimostam a kukacot.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...