2010. március 10., szerda

Kifőztük! Megjelentünk!



Hát, végre... Megjelentünk.

Jött egy ötlet, egy gondolat, aztán tettek követték a gondolatot, és itt a végeredmény. Az első, de nem az utolsó. Mostantól (terveink szerint) havonta megjelenik egy újabb szám, követve, illetve megelőzve az adott hónap zöldségeit, gyümölcseit, ünnepeit. Most a húsvétra készülünk, húsvéti receptekkel. 

A résztvevők listáját megtaláljátok a www.kifoztuk.hu  oldalon, ahogy minden mást is, amiről ez az egész szól. 

Nagy munka után vagyunk. Napokig, hetekig tartó munka, szervezés, tervezés, megbeszélés után. 

Nagyon vártuk már ezt a napot. Kíváncsian vártuk, hogy mit szóltok majd hozzá, hogy milyen lesz a fogadtatása, hogy tetszeni fog e. 

Hogy mi is ez? 

Egy újság. 

Egy ingyenes újság, amit mi készítettünk. 

Mivel a törvényeket be kell tartanunk, csak annak küldhetjük ki, aki regisztrál az oldalon, és ezzel hozzájárul, kéri a lapot. 

Bár, szépen, gondosan becsomagoltuk, mint egy igazi ajándékot, mégis hatalmas mérete miatt (10 MB) csak jól felkészült postafiókok tudják majd fogadni! Ha regisztráltok, erre készüljetek majd!

Fogadjátok szeretettel és ha kedvetek van, használjátok.

Köszönjük, ha véleményezitek, mert mindenből tanulhatunk. Legyen az építő kritika, vagy bátorító megjegyzés.




87 megjegyzés:

Mary írta...

Csak összejött örülök neki!

Fanó írta...

Csúcs szuperek vagytok!
GRATULÁLOK!

Mary írta...

Jó éjszakát!

Kata írta...

:))

szepyke írta...

Köszönjük szépen, nem mondom, hogy nem öregedtem éveket...:))

trinity írta...

Nem bírtál elaludni:))) Nem is csodálom! Gratulálok!!
Szuper lesz, érzem:))))

szepyke írta...

Trinity, a technika éppen most szórakozik velünk, de rendesen, úgyhogy, nem nem bírtam, bírnék én, csak még nem lehet.... még nem megy minden magától. De komolyan mondom, nagyon megható, hogy ennyien várták!:)
Tényleg!:)

Gesztenye receptjei írta...

Szepyke!

Szenzációsak vagytok.
Köszi a levelet.
Már alig bírtam kivárni, hogy mi lesz a meglepetés.
Igaz nem egészen ezért maradtam fenn, de amikor megláttam a postodat nem tudtam aludni menni :-))))
Köszönet a munkáért mindenkinek.

Zsazsa írta...

Háát nem jutok szóhoz, nagyon tetszik, simán megállná a helyét igazi újságként is, mármint papír alapú fizetős újságként. Letöltöttem, elmentettem, ki is fogom majd nyomtatni, csak kell vegyek színes tintát a nyomtatóba. Annyira tetszik, hogy megérdemli a színes nyomtatást. :) Köszi!

szepyke írta...

Gesztenye, Te vagy fantasztikus, hogy benéztél, és hogy drukkoltál nekünk! Köszönöm szépen a többiek nevében is!:)

szepyke írta...

Demyke, nagyon sok festéket fog elhasználni! Elvileg a csíkok miatt elkülönül, hogy mi, micsoda, jól gondold meg, hogy kinyomtatod e, mert négy hét és itt a következő! :)))
És köszönöm, nagyon kedves, amit írtál!:)

öcsike írta...

egyenlőre még "erőssen" fejlesztés alatt van az egész...

ELNÉZÉST MINDENKITŐL ezért!

dolgozom rajta folyamatosan, hogy ne legyen ennyire hézagos és hiányos... ahogy az időm engedi...

Fanó írta...

kedves öcsike!

A kezdés éjjelén én örülök,hogy ennyit is láthattunk!
Jó lesz ez,majd kiforrja magát!
Csodálom,hogy még a feltöltendő képekkel is foglalkozol!
Szuper és tényleg köszönjük mindenkinek aki fáradozik-zott rajta!
Jó munkát!!!

öcsike írta...

megteszek minden tőlem telhetőt...

öcsike írta...

1-2 apróságot még rátettem az oldalra...

-chat
-kommentek cikkekhez (ez még nem mindenhol megy)

Gál Edith írta...

Az este megbeszéltük a lányaimmal, hogy kora reggel, mikor felébresztem őket, azonnal megnézem a blogodat.(meg a hugomét):)
MILLIÓ GRATULA AZ EGÉSZ CSAPATNAK!!!!
Nagyon örülünk Nektek!!!
HAJRÁ, CSAK IGY TOVÁBB!!!
Eddig is büszke voltam a hugomra, de ezek után...
Mégegyszer GRATULÁLOK!!!
És KITARTÁST!! :)

lúdanyó írta...

Gratulálok nektek! :) Már regisztráltam is és kíváncsian várom a kiadványt :)

L.Krisztina írta...

Szepy!!!!!!!
KÖSZIIIIII NEKTEK EZT A MEGLEPIT!!!!
Szuper lett :))) És a címlaptól dobtam egy hátast komolyan olyan csodás lett:))) De az alvásról szerintem most már mondjál le , mert arra mostanában úgysem lesz időd :))) Mindenkinek köszönet ezért a rengeteg munkáért :)))))

Andi írta...

Szepyke: GRATULÁLOK az egész csapatnak!!!! Már vártam hogy mit főztetek ki! :-)
Egyszerűen fantasztikus!!!
Nagyon jó munkát kívánok hozzá. Már regiztem... :-)
Nagyon nagy ötlet!!!! Csak ámulok!

Max írta...

Gratulálok!!! Szép munka, ügyesek vagytok.

Ági írta...

Hát ez volt a titokzatoskodás oka! Zseniális ötlet!!!! Én biztosan szeretném minden hónapban a postaládámban látni.
Gratulálok, biztosan sok munka van benne.

ui. Alig aludtam..

Ágnes

Marcsi írta...

Szepyke!
Gratulálok a "NAGY CSAPATNAK"!!!
Regisztráltam és várom a kiadványt!!

BirgánAndi írta...

Szia Szepyke, gratulálok én is nektek!
Már hajnalban regisztráltam, DE én annyira, de annyira béna vagyok, hogy nem találom azt helyet, ahová odaklikklehetnék,hogy igen, én aztán kérném ezt az újságot! SOS, mnagyon kíváncsi vagyok mi van a címlapon túl! Köszönöm: Tatin

ninca80 írta...

Szepyke Szuper!

Megérte várni rá köszönjük!!!!

Mary írta...

Jó reggelt!
Bocsánat az esti bizalmatlanságon csak meglepődtem az urnatemető honlap címen!
Nagyon szép az újság most lapozgatom!

Andi/cuki írta...

Gratulálok Nektek,megyek is regisztrálni gyorsan!:-))

Alíz, Erdélyből írta...

Gratulálok! Ügyes elgondolás, sok sikert hozzá és legfőképp kitartást a csapatnak! Sajnos, csak a cimlapot láthattam, mert más egyéb nem nyilt meg az oldalon. Igaz, még nem regisztráltam és lehet, hogy emiatt.

Ági, aki főz írta...

Szuper! Csak éppen nem találom, hol lehet feliratkozni, hogy meg is kapjam.

szepyke írta...

Köszönöm mindenkinek!
Aki 7.45-ig regisztrált, annak már kiment az újság, aki utána regisztrál, annak várnia kell egy órát, hogy a következő adag elinduljon. Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm a kedves szavakat!:)

Jó már, hogy végre láthatjátok!:)))

Tatin, ha nem kaptad még meg, akkor íjr a szepsegtar.blog@gmail.com címre!:) Jövök még, csak munkába kell mennem!:))))

szepyke írta...

Ági, a www.kifoztuk.hu oldalon kell regisztrálnod, mert a törvény úgy írja elő, hogy csak annak mehet, aki önként jelentkezik rá!:)

Norena írta...

Szóval erre vártunk olyan izgatottan! Nagyon tetszik az ötlet, itt is gratulálok nektek! Leljétek sok örömötöket a munkában, kívánok nektek sok sikert és látogatót!
Azért mindig elcsodálkozom rajtad, Szepyke, hogy van ennyi energiád?! Mint aki sosem alszik:) Hihetetlen vagy!

Adri írta...

Nagyon jó ötlet! GRATULÁLOK!
Megyek is regisztrálni!! :)

Névtelen írta...

Szívből gratulálok! Szerettem volna megvárni az indulást, de sajnos nagyon fáradt voltam.
Nagyon jó ötlet. További sikeres lapszámokat kérünk, mindannyiunk örömére.
Ica

Chef Viki írta...

Gratulálok, rengeteg melótok lehetett/lesz vele! Sok sikert kívánok, hajrá csipetcsapat!

Névtelen írta...

Szívből gratulálok!
Már nagyon vártam mi lesz a meglepi!
Megyek , regisztrálok és várom a csodaszép receptfüzetet!
Nagyon jó ötletnek tartom és sikeres lapszámot kivánok!
Üdv. Zsuzsa!

mandy tarragon írta...

Szuper :)

BirgánAndi írta...

Szepyke, hála istennek megkaptam ! Jött automatikusan, csak várni kellett rá türelmesen. Nagyon szép újságot sikerült csinálnotok! Tatin

Bianka írta...

GRATULÁLOK

Be is regisztráltam, kíváncsian várom a folytatást :)
SOK SIKERT

Névtelen írta...

Énis, énis GRATULA!!!!!
Örülök, hogy öszefogtatok. Már eddig is sokat tanultam, nevettem és ámuldoztam nálatok, most pedig tobzódok....
Puszi mindannyiotoknak aztán sok energiát, ötletet, jókedvet a folytatásokhoz!
Egy rajongóval több! Titáti

Araniel írta...

Jujj de jó, szuperek vagytok ^__^
Tegnap teljesen elfelejtettem, és mire ma jövök, hát mit látok? :)
Csak így tovább :)

Andi írta...

Szepyke:
Regiztem, meg is kaptam mailben az ujságot, el is mentettem, de nem tudom megnyitni. Valami formátumot kell kiválasztani? Nem értem?
Én vagyok béna tudom, de segítesz nekem picit!

Bianka írta...

Én meg nem kaptam újságot :O

christaylor írta...

kábé két órája regisztráltam, 7:45 után, de még nem érkezett meg az újságom. :((( pedig ötpercenként frissítem a levelezésem.
jó, tudom, még csak most indult el az oldal, vannak fennakadások meg minden, de úgy várom már!

Benenn írta...

De miért kell küldeni? (bocs, ha már válaszoltál erre, annyi hozzászólás van, nem olvastam végig mindet) Nem lehetne feltenni az oldalra lapozható formában? Ez pl. jó program és ingyenes: http://issuu.com/

szepyke írta...

Megint kiment egy "adag". Aki nem kapja meg egy órán belül, ott a levelezője nem tudja fogadni!
nézzétek meg a spam részleget is, hátha oda pakolja!
A citromail nem fogadja, az már biztos, és a freemail sem a barátja a 10MB-nyi pdf-nek...

aki nem kapta meg, írjon nekem a szepsegtar.blog@gmail.com ra, és elküldöm neki most!

Névtelen írta...

Nagy gratula!!! Mindjárt nézem hova menjek regisztrálni :)

Piszke írta...

Sok sikert kívánok a csapatotoknak, hiánypótló, és biztos népszerű szegmense lesz az egyre változatosabb (és megosztottabb??)gasztrovilágnak.

Majd ha lemegy a roham, akkor megkíváncsiskodom az újságot.

szepyke írta...

Kérem, hogy jelezzen nekem aki regisztrált és egy óra múlva még nem volt nála a válaszban a pdf!
Köszönöm!

Jövök majd válaszolni, de jelenleg a hátamon pörgök..:))

És köszönünk mindent, nagyon kedvesek vagytok!:)) Vigyorgok, látszik?:)))

Unknown írta...

Nagyon gratulálok!
Már regisztráltam 9:50-kor, azóta várom az újságot tűkön ülve. :) De türelmes vagyok ;)

szepyke írta...

Zip formátum, ment ki, most pdf-ben küldöm!
Andi, írj egy mailt és elküldöm sima pdf-ként, hogy meg tud nézni, egyébként a zip-et ki kell csomagolni!

Szóljon, aki nem kapta meg, mert akkor nem tudja fogadni, elvileg most mindenkinek kiment!

Citromail, nem fogadja, az már biztos... akinek ilyen van, az írjon nekem, de adjon egy másik fiókot, mert oda nem ér oda soha...

Csibe írta...

Aztaaaa, gratulálok én is! Sok-sok kitartást, és örömet kívánok!
És már rohanok is, még mielőtt elkapkodnák az összes példányt :D

szazala írta...

Akkor ezért vártam hiába!
Küldtem az új címet,lehet,hogy kétszer is:),viszont nem látom,hogy el is lett küldve:(.Annyira analfabéta vagyok,hogy már fájjjjjj!
Mivel szeretném én is látni,ezért ide írom az új címet,biztos,ami biztos!
szazala@freemail.hu
Amennyiben mégis kaptál volna még másik kettőt is,akkor bocsánat,nem akartalak zaklatni!
Egyébként látatlanban is gratulálok!Az elmúlt pár órában nagyon sok szépet olvastam Rólatok!

Andi írta...

Köszi!
Akkor azért nem megy, mert nem tudok kicsomagolni...
Küldtem mailt!
Nagyon köszi....

Ildinyó írta...

Szívből gratulálok! Ügyesek vagytok! Nagyon sok sikert kívánok Nektek!!!! : ))))
Én még nem regisztráltam, mert olvastam, hogy a citromail-es cím nem túl alkalmas hozzá. Mit tegyek?

Pedke írta...

Gratulálok! Nagyon jó ötlet, sok sikert hozzá!

Névtelen írta...

Micsoda fantasztikus ötlet, gratulálok! Már regisztráltam, remélem hamarosan olvashatom a lapot. Üdv, Betti

szepyke írta...

Mindent köszönök, és jövök majd válszolni is, csak időőőőőőőőőőt kérek, jelenleg olyan dömping van, hogy ihaj!:)

trichterwinde írta...

Először is nagy gratulációm. Megkaptam a recepteskönyvet :) Tök szuper!!!

Kicsit önös érdekből javaslat, de sztem Andi is csatlakozik hozzá, esetleg, ha van rá igény és keret, 1-2 oldalt szentelni a lisztérzékenyeknek is pl.

szepyke írta...

Fanó, köszönjük, és igyekszünk meghálálni!:)))

Gál Edith, mi is büszkék vagyunk a húgodra!:)) És köszönjük!:)))

Lúdanyó, remélem, hogy már megkaptad, és köszönjük!:))

L.Krisztina, most tényleg úgy látszik, hogy ma sem alszom...:))

Andi, akkor minden rendeződött, elment "kicsomagolva" feléd!:)))

Max, nagyon szépen köszönöm, kedves vagy!:) Szép és rengeteg munka.:)

Ági angyalai, ha regisztrálsz, remélhetőleg ott lesz minden hónapban az e-mail fiókodban!:) És köszönjük szépen!:)

Marcsi, köszönjük!:)

Tatin, megkaptad azóta? Van egy "KIS" torlódás, de szépen lassan csordogál a pdf mindenki felé!:))

Ninca80, örülök, ha tetszik!:) Köszönjük!:))

Maryenne, semmi gond, én köszönöm, hogy ennyire figyeltél ránk!:)Szerintem is nagyon szép lett!:)

Andi/cuki, remélem, hogy már meg is kaptad azóta! Köszönjük!:)

Alíz, Erdélyből, igyekszünk és köszönjük!:))

Ági, azóta már remélem, hogy megkaptad!:)) (előre rettegek, hogy mit írsz majd róla...:DDD)

Norena, igen, erre. Most tényleg úgy érzem, hogy egy hete nem aludtam...:)) Köszönjük szépen!:)

Adri, remélem, hogy már megkaptad!:)

Ica, ha minden igaz, nálad is ott van már! Ha megvártad volna, majdnem láthattál volna a hátamon pörögni, és éveket öregedni egy perc alatt...:))))

Viki, eddig is rengeteg volt, szerintem ez nem fog változni, de igyekszünk!:) És köszönöm!:)

Zsuzsa, köszönjük szépen, remélem, már lapozgatod!:))

Mandy, megkaptad már? :)

Tatin, köszönjük!:)

Bianka, megkaptad azóta?

Titáti, nagyon szépen köszönjük!:)))

Araniel, azóta szerintem Te is lapozgatod már!:))

Andi, minden ok, odaért?

Christaylor odaért azóta?

Benenn, nem számítottunk ekkora érdeklődésre. A lapozható formátum jó ötlet, köszönöm, megkérdezem a főtudort, hogy megoldható e! Valójában nem gyűjtőoldalt akartunk, hanem egy újságot, mindenképpen ingyenesen, mindenképpen elérhetően. A letöltös verzió valamiért nem tetszett. Személytelen. De ahogy ma megborult az oldal, lehet, hogy jó ötlet, köszönöm, hogy említetted!:)

Trichterwinde, köszönjük!:)

Piszke, mi is így gondoljuk, és köszönjük, igyekszünk!:))

Juhász Andrea, köszönjük, megkaptad?

Csibe, van bőőőőőven!:))) És még friss, meleg, mondhatnám, hogy száraz.. de nem mondom, úgyis érted!:)))

Szazala, megérkezett azóta???

Ildinyó, gmail, vagy valami olyan, ami nem tiltja le a nagy terjedelme miatt. 10MB.. hatalmas, még tömörítve is...

Pedke, köszönjük szépen!

Betti, köszönjük szépen, megkaptad már?

Trichterwinde, halkan árulom csak el, hogy gondolkodtunk ilyenben is... :)

Unknown írta...

Gratulálok! ♥

Unknown írta...

Egy kérdés: az első szám borítójáról a fotót kitehetem a blogom oldalsávjába? Csak úgy ajánlónak.

szepyke írta...

Csongi, köszönjük, ha így teszel!:) És eleve köszönjük a fogadtatást!:))

szazala írta...

Nálam valami bibi van:(
A gportal nem ugyanaz,mint a gmail???
Hova regisztráljak még???

BirgánAndi írta...

Szepyke,már délelőtt is írtam, hogy én hála istennek megkaptam! Javaslom mindenkinek hogy nyisson egy gmail-es címet. Oda szerencsésen megérkezik az újság. pl.: akárki@gmail.com

Ancsika írta...

Na látod!!!! Ez ám a valami!!!!!! :)
Drága Szeppem, repes a szívem! Megyek én is regizni és várom, hogy végre láthassam is!!!

Névtelen írta...

Kiraktam én is, ha nem baj! :)

Lilla írta...

szepy, nem semmi csaj vagy :-)

trinity írta...

Szuper a fogadtatás!
Veletek együtt örülök és nagy gratula!!!!!

dortimcsi írta...

Gratula!
Fél négy körül regisztráltam gmail-es címmel,de újság még sehol:(

sedith írta...

Dortimcsi, nem tudom, Szepy mikor érkezik erre, hyog válaszoljon, az a helyzet, hoyg kissé leterhelődött a rendszer és szünetet kellett beiktatni. Még egy kis türelmet kérünk!:)

akora1 írta...

Kedves Szepyke, és a többiek!

Köszönjük , és gratulálok!!!!
Külön dícséret a bevezető cikkedért. szuper!!
regiztem, és várok !:-)))

Thrini írta...

Szepyke,
gratulálok az ötlethez!
Regisztráltam és várom az újságot!
Ügyik vagytok!

Icus írta...

Nagyon gratulálok Mindenkinek, aki megalkotta nekünk ezt a remek kis "meglepit". Már ki is nyomtattam, tuti ez lesz a hétvégi olvasmányom.
Köszönjük.

szepyke írta...

Kiküldve szinte mindenkinek!:) De még folyamatban van és még van kb 100 mostanában regisztrált!:) Kis türelmet kérünk!:)))

Thrini írta...

Szepyke,
nem akarok türelmetlennek tűnni, de még én sem kaptam újságot. Kb. 5 körül regisztráltam. Szted ma még megjöhet? :)

szepyke írta...

Thrini, most kiment szinte minden.Milyen fiókod van?

Thrini írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Thrini írta...

gmail-t csináltam direkt emiatt

szepyke írta...

Írjál nekem mailt a szepsegtar.blog@gmail.com -ra!!! elküldöm feléd direktbe a sajátomról, mert a kifoztuk-os fiók letérdelt...:)))

Thrini írta...

Nagyon aranyos vagy!!! Köszi.
Máris írom... :)

Thrini írta...

Megkaptam!!! Köszi. Addig nem fekszem le míg meg nem nézem!! :)

szepyke írta...

Mindenkinek minden kedves szót köszönök!
Nagyon kedvesek vagytok! Köszönöm szépen!

Nagyon remélem, hogy mindenkinél ott van már az újság, ha nem, kérem, hogy szóljon!!!

Köszönöm!:)

eper1313 írta...

Szia Szepyke!
Először is tiszta szívből gratulálok a csapatnak! Igényes munka.:)Az újság letöltésével nem volt semmi problémám.Regiztem az oldalon,jött is email,az aktiválás is megtörtént és sajnos mégsem tudok belépni az oldalra.:(
További sok sikert!
eper1313

Liza írta...

Ezt nagyon jól kifőztétek, super! Gratulálok, sok sikert hozzá!!!
Megyek is gyorsan regisztrálok, mert nagyon kíváncsi vagyok rá..:-))

szepyke írta...

Eper1313, sikerült azóta? És köszönjük!:))

Liza, köszönjük, és várunk!:))

lekvároskukta írta...

Most sikerült ideérnem nekem is.
Gratulálok nektek, megyek, megpróbálok regisztrálni :)

szepyke írta...

Lekvároskukta, láttam, hogy már sikerült!:)))
Köszönjük!:))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...