2010. március 13., szombat

Mert megérdemlem...



Az elmúlt hetekben egy kicsit "terhelt" voltam. Több minden "boldogított". Volt ami szó szerint, volt amit kihagytam volna.. 
Amitől hetek óta a föld felett jártam, végre napvilágot látott, és meg kell mondanom, remek a fogadtatása, öröm és boldogság, hogy ennyire szeretik... ITT

Volt egy találkozóm (végre) valakivel, akit a bloggal kapcsolatban ismertem meg. Aztán személyesen a GBT-n találkoztunk még decemberben, majd mostanra sikerült megszerveznünk egy újabb személyes találkozót. 

A találkozásunk idején, éppen az iszonyat hátonpörgös időszakomat éltem. Kicsiny újságunk tördelés, szerkesztés alatt állt, már láttuk a körvonalakat, de tudtuk, hogy rengeteg dolog hiányzik még, még rengeteg munkánk van vele. Mégis úgy éreztem, hogy nem halogathatjuk már ezt a találkozót. Az egyik új bevásárlóközpontra esett a választás a helyszínnel kapcsolatosan, hiszen itt található egy Londonból már jól ismert kávézó, a Costa. Hatalmas fotelok, kanapék, megteremtve a kényelmet egy régen várt beszélgetésre. Szerintem nem csalódtunk, ezt is bizonyítja, hogy kb 4-5 órát ücsörögtünk egy-egy kávé és egy-egy muffin mellett, és csak beszéltünk és beszéltünk, és meséltünk, és meséltünk. Csak remélem, hogy nem csak én beszéltem, mert jószokásomhoz híven ha jól emlékszem be nem állt a szám... :)
Hamarosan visszatapsoljuk ezen dolgot, szerintem már nincs olyan messze az időpont!

És, persze, hogy nem én lennék, ha nem lenne hozzáfűzni valóm a helyhez. Meg kell, hogy említsem, hogy azóta már tiszteletemet tettem a helyszínen mégegyszer, és újabb egy órát ücsörögtem az egyik fotelban. 

Nem szólnak az emberre, hogy egy kávé mellett nem ücsörgünk x órát. Ez jó. 

Növényi tejszínnel készülnek a kávék. Ez nem jó, de megértem. Gondolom a rengeteg ételallergiás, tejérzékeny, vegetáriánus miatt nem tehetnek normál tejszínt a kávékba, mert sokakat ott kellene újraéleszteni... Fogjuk erre a növényi tejszínt. Tehát, ez is ok. 

A kávékhoz, teákhoz választhatok barna és fehér cukrot, édesítőszert. Szívószálat, kavargatópálcát. Ez is jó. Tetszik, hogy több féle lehetőséget adnak az édesítésnél. Ez is ok!

Kiszolgálás. Első alkalommal a kishölgy majdhogynem kiosztott, hogy miért nem szóltam előbb, hogy habot is kérek. Kikerekedett szemmel néztem rá, aztán nyugtáztam, hogy jah, itthon vagyok, ok, már majdnem elfelejtettem, hogy itt én vagyok az üzletekért, nem ők énértem...

A kávék jók. Az árak borsosak, egy az egyben átszámolhatóak a Font árakból. Ez nem jó. Mert akkor hogy is van ez? Most jön az, hogy London, húúúúú, de drága??? De miért is? Amikor itthon is ugyanazt fizetem csak forintban... Mindegy, ne járjak mindennap kávézni, igyak otthon, nah. Ok, így lesz. 

600,- Ft egy szendvics... Jáááj, szerintem ez drága ám!



Ez a két helyeske egészen pontosan 1360,- Ft-ba került. Nah, igen. Tényleg sok. De bevallom, nem járok sűrűn kávézóba. Vagy mert nincs időm, vagy mert nem igénylem, mivel napi egy kávétól is pörgök néha, mint a szerencsekerék. Elég ez nekem, így a kávézás ezen formáját szó szerint csak vásár és ünnepnapokra tartogatom.

Akkor meg úgy vagyok vele, hogy megérdemlem...


Krisztina, köszönöm!:))

20 megjegyzés:

Névtelen írta...

A szarrá rágott honlapotokra honnan loptátok a fejlécet?;)
Szepyke a kiadó, ezt is megértük.:)
C@V reszkess, jön a konkurencia!

L.Krisztina írta...

Szepy !
És megjött! :)) Természetesen névtelenül :)))


Szepy !! Én köszönöm nagyon jó volt!
Kis pöttyös szolgálatba állt már?

Névtelen írta...

Nem sokáig váratott magára:)
Nem is lennénk magyarok,ha nem így lenne!(sajnos)
Zsuzsa

Bianka írta...

Igen megérdemelted :)))

Micsoda ?

Mary írta...

A hétköznapokon túl kell a kényeztetés. Sokat dolgozol pörögsz így persze, hogy megérdemled!:)

Moha írta...

Nézz be hozzám, kapsz valamit!

öcsike írta...

Ki ez a "zsuzsa"?!

szepyke írta...

Drága Névtelen!:)
A "szarrá rágott" honlapunkkal kapcsolatban: minek mentél oda? Kiváncsiskodni? Inkább ülj be a sarokba, és verd a fejed a falba, és gondolkozz el rajta, hogy micsoda egy kis senki vagy!Egy névtelen senki!
Nem vagyunk, nem leszünk konkurenciája senkinek. Ennyi eszed van, hogy neked ebből ez jött le. Te szánalmas szerencsétlen, te.

Krisztina!:)))
Igen, már alig vártam..:))

Zsuzsa,nem kell vele foglalkozni. Gondold el, micsoda merénylet ellene ez az egész...:) Én szánom őt, mert hihetetlen teher lehet neki, hogy valami, amit utál, annyira érdekli, hogy muszáj megnéznie és örjöngenie a monitor előtt!:))) Rettenetesen rossz lehet, de megérdemli!:)

Bianka, szerintem is!:)) És mi micsoda? :)

Maryenne, én is így gondolom!:)))

Moha, köszönöm, voltam nálad, drága vagy!:)))

Öcsi, névtelen ki? Egy senki!:)) És kb annyi időt kell fordítani rá, mint amennyit a kommentje ér: semmit!:)

Latsia írta...

Igen Szepyke megérdemelted, tanúsíthatom és nem is csak 1 kávét!:-)

Névtelennek meg üzenem, "A stílus maga az ember", úgyhogy köszönjük a bemutatkozását:-)

Bianka írta...

Szepy, a Micsoda? A névtelen beírására írtam :)))))

Meg is lepődtem volna, ha nem jönnek hasonló beszólások
Várom a folytatást és hű olvasótok leszek :))))
Ügyesek voltatok és vagytok. Névtelen meg csak irigy és húzza le magát ;)

Névtelen írta...

Öcsike!Azért vagyok névtelen,mert nincs blogom,én olvasni szeretek,írni nem tudok:)Irigy nem vagyok,nem én voltam az első névtelen hozzászóló,a sajátomat aláírtam.
Szepykének és a többi szerzőnek gratulálok a laphoz,mentettem ki elkészítendőket!

Más:

Szepyke,szeretném kérdezni,hogy London melyik részén voltál Asdában?
Köszi
Kellemes hétvégét!

Névtelen írta...

Bocsánat!Az elözőhöz!
aláírás:):
Zsuzsa

szepyke írta...

Latsia, drága vagy! Nagyon bírom, hogy Svédországra így felöltöztél!:)) Majd jön a nyári ruha a másik bázison is?:)))

Bianka, ahogy Latsia írta, a stílus maga az ember.
Nincs "fogás" az újságon. Sem szakmailag, sem külalakilag. Ez egy nyomdakész változat, amiben sem elírás, sem elütés nincs. Szigorúan figyeltünk rá, hogy ne lehessen semmibe belekötni, pont az ilyen barmok miatt. És mivel nem talált mást, most ezzel jön. Pedig iszonyatosan mellétrafált...:)))
És köszönjük mégegyszer!:))

Zsuzsa, én tudom, hogy nem Te voltál!:) Asda: 189-es busszal kellett kimenni, a helyet magát nem tudnám megmondani, csak, hogy ezzel a (nem emeletes) csuklós busszal mentünk. :)

Wise Lady írta...

Kedves Szepyke!
Szerintem is megérdemled!

Egyébként pedig a Névtelen hozzászólásokat IP cím alapján lehet azonosítani (pl. most nézd meg az enyémet), és akkor nem kell találgatnod, hogy ki szólt hozzá ilyen alpári módon. Így biztosan nem lősz mellé.

Andi/cuki írta...

Hát persze megérdemled, s a többiek is! Rengeteget dolgozhattatok vele!:-)) Szép lett, sok finom recepttel, már nyomtattam is belőle. szuper!:-))

Daisy írta...

Szepyke! Ezért szeretek nálad olvasgatni! A stílusod eredeti és én nagyon bírom azt, hogy nem hagyod magad.
A londoni írásod új részeit alig bírtam kivárni.
Nézz be hozzám légyszíves!

Csibe írta...

Még szép, hogy megérdemled!
Picit fújjad ki magad, aztán nyomás tovább! Legyen ám mit olvasnunk :))

szepyke írta...

Wise Lady, köszönöm szépen!Nagyon kedves, hogy ezt írod!:)

A névtelenekkel kapcsolatban, tudom, hogy meg tudnám nézni, hogy kik ők, de már így is sokkal több energiát fektettem bele, hogy megválaszoljam a kötekedő beszólásaikat, mint amire érdemesek lettek volna. Számítottam rá, hogy lesznek ilyenek. Túl fogom élni. Borzasztó lehet az ilyeneknek otthon a gép előtt ülni és a kiváncsiságtól vezérelve regisztrálni, és még meg is nézni, hogy mi ez. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet, ha nagyon nem bírnak magukkal, majd utána fogok járni, hogy ki is volt ez.
És köszönöm, hogy benéztél, és nagyon köszönöm mégegyszer, hogy segíteni próbáltál!

Andi, köszönjük szépen!:)

Daisy, rögtön megyek, és köszönöm!:)

Csibe, értettem! Kérek engedélyt lelépni!:)

Kiskukta írta...

Tőlem is megérdemelsz egy díjat, azaz 2-őt. Nézz át kérlek hozzám!

szepyke írta...

Kiskukta, megyek máris!:)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...