Egy pár éve láttam egy filmet, Tímár Péter A herceg haladéka-t.
A film, bár kicsit idétlen technikai megoldásokkal volt megtűzdelve, amitől kicsit gagyinak tűnhetett volna, de a téma...
Egy lány, Alida, aki egy kiöregedett modell, váratlanul meghal.
Itt most egy kritikát fogok idézni, ami elmondja a továbbiakat:"Ezek után azt láthatjuk, hogy a nő egy különös vonzalom és egy különös egyezség jegyében - melyet a Pokol hercege, Asztarot kínál neki - kap még egy esélyt az életre, de akkor és csak akkor, ha egy perc alatt meggyőz róla valakit, hogy vállalja át a halálát. Ekkor megkezdődik a versenyfutás az idővel, amiben az lesz a "legviccesebb", hogy percenként minden újrakezdődik benne. A telefon cseng, és ugyanaz van a vonal túloldalán, aki már számtalanszor előtte, és elmondja ugyanazokat a dolgokat, hacsak a nő valami kiutat nem talál, máshogy nem reagál, mint előtte."
Tehát a lényeg, ami engem megfogott: átvállalnád e valaki halálát????
Van e olyan fontos "valaki" az életedben aki egy perc alatt meg tudna győzni arról, hogy vállald át a halálát?Biztos veled is előfordult, hogy egy közeli ismerős, barát, családtag halálakor valaki azt mondta miért nem én????
Nekem volt egy nagyon kedves kollégám, akinek a halálakor a nagymama, aki már eltemette a lányát és az unokáját is azért sírt, hogy miért nem Ő????Remélem értitek a kérdést. A film nagyon ügyesen boncolgatja ezt a témát, ezért tetszett annyira, ez feledtette a képi kezdetlegességeket.
A hétvégén mindenszentek és halottak napja van, a téma teljesen aktuális. Szinte mindenkinek van halottja, mindenki foglalkozik ilyenkor, és szerintem máskor is a halál gondolatával.
A halál egy olyan téma, ami mindenkit foglalkoztat ha akarja, ha nem.
Gondold át!
Átvállalnád e valaki halálát?
Ha csak egy perced lenne, kit tudnál meggyőzni arról, hogy tegye meg érted?????
Van olyan, akit annyira szeretsz, hogy meghalnál helyette? Nem, nem érte, helyette!
És van e olyan, aki meghalna helyetted? Nem érted, helyetted!
Tudom, hogy a téma akár morbid is lehetne, de emlékszem, hogy amikor megnéztem ezt a filmet napokig gondolkodtam rajta, nem hagyott nyugodni. Már a moziban ülve azon gondolkodtam, milyen nehéz, vagy lehetetlen döntés is ez, mert megmagyarázhatatlan dolog a halá, nem tudjuk, mi jön utána, van e utána bármi?
Képes lennék e valaki halálát magamra vállalni csak azért, hogy Ő tovább éljen, lehetőséget kínálva neki, hogy tovább éljen, de a továbbiakban már nélkülem...
És elfogadnám e, kérném e mástól, hogy ezt tegye értem.
Azóta sem jutottam semmire ezzel kapcsolatban. Nem hiszem, hogy kérném, és nem tudom, hogy vállalnám e...
Azt mondják, maradni nehezebb, mint menni, elmenni, de ezt sem fogjuk soha megtudni, hogy tényleg így van e...
Ez egy film, csak egy film, mégis elgondolkodtató.
42 megjegyzés:
Éppen a múltkor láttam belőle részletet,de elkapcsoltam közben a tv-t.
Nálam ez úgy működne,hogy ha menne Vele mennék,ha mennék magammal vinném.Csak így,én nem tudom másképpen elképzelni.Nagyon nehéz dolog.
Egy történet:a férjem még kicsi gyerek volt,amikor a hasonló korú unokatesó kitalálta, menjenek világgá.Erre az én drágám azt mondta:jó,de előbb elkérezkedik az anyukájától.:))
Gondolom érted,hogy képzelem én.
én semmiképp. párszor már visszapofoztak a halálból. nem packáznék vele.
Bármikor meghalnék a fiamért,a férjemért,anyuért és a tesómért.
Tehát helyettük...
Azt hiszem értem csak a férjuram halna meg...
Ez lesz az első halottak napja a mamám nélkül:-((
Na most már hogy nem bőgök ..
A lányaim és a férjem helyett ,de senkit nem kérnék meg arra hogy helyettem haljon meg.
Ne mondjátok ki ilyen "könnyen"!!!
Ez sokkal bonyolultabb! Mert ha valaki helyett átvállalod, a többieknek Te fogsz hiányozni!
Ha átvállalnám valaki helyett, lehet, hogy valakinek meg én fogok úgy hiányozni, hogy a hiányomat nem olda meg az, hogy én vállaltam át valaki másét.
És egy gyerek helyett átvállalni, a másik cserbenhagyása is lehet...döntés valaki mellett, és valaki ellen...
Iszonyat bonyolult kérdés, én napokig agyaltam rajta...
Jaj, és a végén arra jutottam, hogy nincs megoldás. A pillanat dönt.
A filmben egyébként a lány egyszerűen nem jut el addig, hogy felkérje rá azt, akivel beszél, mert mindenki ráönti az akkori problémákat...
Olyan dühös voltam végig, hogy miért nem hagyják már beszélni, mindenki fújja a magáét...de ez az élet, nem figyelünk egymásra, rohanunk, mondjuk a magunkét... és észre sem vesszük, ha valaki segítséget kér... Mert a saját gondjaink, bajaink fontosabbak... Nagyon érdekes film, ha tehetitek ne hagyjátok ki, biztos valahol még megszerezhető!
Szepy, most itt az utolsó kommentben nagyon iagazat szóltál!!! Bizony bonyolult dolog ez! De egész biztos, ha ANYA leszel, egy percig sem gondolkodnál rajta! Hidd el!
Nehéz kérdés ez, mert akkor ott maradna utánad az ür a gyermekedben, amit a hiányod okozna. Viszont Ö tovább élhetne. Én gondolkodás nélkül meghalnék a fiam helyett.
Igen, Mian, ez egy gyereknél egyértelmű. De többnél?
A többi fogadja el, hogy anya nélkül élnek tovább???
Borzasztó belegondolni is, és pont ezért egyszerűen lehetetlen eldönteni. Szerintem is.
Én is rögtön rávágtam a film után, hogy kiért halnék meg, aztán elgondolkodtam, hogy ok, és a "többiek"? És én elfogadnám, hogy valaki helyettem haljon meg, és hogy élnék tovább a lelkiismeretemmel?
Szerintem,ha dönteni kell,nem mérlegelünk,hanem rávágjuk,ami jön.
És,ha sokat gondolkodok a kérdésen,akkor sem mondanék mást.
Szepyke,mondtam már,hogy imádlak olvasni? Ugye nem lehet elégszer?
Igen, Andi, lehet, hogy így van.
És, igen, mondtad már, és köszönöm.:) De most miért? Ez a téma, nem pont könnyű, meg mesélős...
Azért,mert kaptam egy díjat és továbbadom Neked is. Bocsánat ez kimaradt...
Szepy, nagyon igazad van! Bonyolult és sosem lehetne dűlőre jutni. Igen, BÁRMELYIK lányom helyett elvállalnám, de ekkor valóban közbelép az, amiről magad is írsz: és a másik?
Szerintem is csak az adott pillanatban tudná az ember eldönteni a dolgot. És csakis úgy, hogy egy pillanat alatt dönt. Mert ha mérlegel, akkor sosem tudhat dönteni.
Egyszer egy kis időre kiszálltam innen 8 napra hogy a férjem és a lányok jobban összetartottak mint még soha, és amikor vissza jöttem ,értettem meg hogy olyan szerencsés vagyok, hogy hiányoztam pár embernek.
De igazán csak akkor hal meg az ember ha elfelejtik.Pl: amíg én és lányaim tudunk emlékezni apukámra addig ő jelen van. Sírás nélkül tudunk beszélni róla , eszünk be jut mit mondott egy adott szituációban , mit csinálna ebben és abban a helyzetben . Vannak olyan élő emberek akiről ennyi minden nem jut eszébe az embereknek, sőt láthatatlanok mások számara. Azok már életükben halottak. Tehát valakinek a hiánya nem biztos, hogy hiány valójában. Apukám azt mondta mindig amikor meghal valaki és megsiratjuk valójában nem őt , hanem saját magunkat sajnáljuk, hogy nekünk mennyire fog hiányozni ha ő nincs közöttünk.És igaza volt.
Bocsánat lehet hogy most nagyon sok zagyvaságot írtam, csak ez jutott eszembe
Ja pl most már te is megtudtál valamit Apukámról pedig 10 éve halt meg.
Két gyerekem van és egy férjem, mind a hármat szeretem teljes hévvel és mind a hárman szeretnek teljes hévvel. Egyikükért se halnék meg, mert úgy érezném, hogy cserbenhagyom a másik kettőt, és joggal rónák ezt föl nekem.
Életben maradni sokszor sokkal nehezebb.
Szerintem egy anya nem mérlegel....
Többet ér egyik gyerekem élete(akkor is, ha van még kettő), mint amennyi űrt az én hiányom okozna. Lenne hiány,nem lenne semmi sem tökéletes többé, értem én-de akkor is....Én tudom, hogy így döntenék. 1 perc alatt meg főképp....
Másképp teszem fel a kérdést, hogy bonyolítsak:
szerintetek tudna-e egy anya azzal a tudattal tovább élni, hogy nem mentette meg a gyermeke életét a sajátja árán, ha ez az egy mód létezik csupán??
szerintem nem nekünk kell eldönteni, hogy meddig élünk, akkor sem ha ilyen hatásvadász módon érkezik a kérdés. lehet, hogy még van valami feladatod.
és aza tudat sem semmi ám, ha megtudod/átéled hogy majdnem meghaltál. én jópár éves voltam, amikor megtudtam, hogy úgy kellett visszapofozni, többször is. ezen azér telgondolkodik az ember, hogy te jó ég, mekkora mázlim volt, mi van, ha van még valami feladatom...
Én anyucim helyett jelentkeznék - önként, mert ő sosem kérne ilyesmire (másokat sem, nem csak engem nem!!). Az én életem töredékét sem éri az övének. Rá még szüksége lehet a húgomnak, apucimnak, mamámnak (Anyuci anyukája). Én "csak" két macskuszért felelek, de tudom, hogy jó dolguk lenne a szüleim házában is. Mást én sem küldenék magam helyett a halálba - nem tudnék gyilkolni, és azzal a tudattal tovább élni, hogy én öltem meg vkit. Bár ha jobban belegondolok, épp akit az életemnél is jobban szeretek, épp őt teszem nap mint nap sírba a dolgaimmal!!
Trinity igazad van;egy anya nem mérlegel...
Én szeretek élni, és vegyes érzelmeket vált ki a halál gondolata is, de a lányaimért , helyettük, igen vállalnám. És amikor beteg, menthetetlen gyerekeket látok a tévében, olvasok róluk, akkor igen, gondolkodás nélkül az unokáimért.
Andi, mindjárt megyek hozzád! És köszönöm!
Sedith, szerintem is ez lehet, hogy ha mérlegelsz, nehezebb, vagy lehetetlen dönteni. Ha csak rá kell vágni a választ a kérdésre, egyszerűbb.
Tegnap este elolvastam ezt a írásodat, és ba....s már elnézést, fél éjszaka ezen rágódtam, gondolkoztam... Nem sokat aludtam, pedig olyan hulla fáradt voltam/vagyok.
Szerintem ez nem annyira egyszerű döntés. Én például a lányomért BÁRMIT megtennék, de ha én meghalok helyette, ő hogyan fogja magát érezni ettől????
Tulajdonképpen egy huszonkettes csapdája. Mert, hogy tudnék élni, ha ő nincs, de neki is milyen lenne nélkülem???
Krisztina én is úgy gondolom, hogy ahogy a mondás mondja, az hal meg, akit elfelejtenek. Mondjuk, én azokról, akik itt hagytak, évekig nem tudok sírás nélkül beszélni, sőt, elvileg nem nagyon tudok beszélni.
A nagymamámról írok egy bejegyzést már egy hete... Nem tudom írni, mert folyton bőgök, és hogy ne hergeljem bele magam, mindig abba kell hagyjam.
És tényleg úgy van, hogy az ember magát sajnálja, mert aki elment, annak már nem fáj, nem érez, legalábbis így gondoljuk.
Freud szerint, ha meghal valakink, akkor végig kell menni a "gyászmunkán", azaz először síratjuk, és sajnáluk, aki elment, aztán vádoljuk, hogy miért ment el,miért hagyott itt minket, utána pedig elfogadjuk, hogy elment, és beletörödünk. Elvileg ez a folyamat nem meghatározható, bizonyos "részei" mindenkinél egyéni,hogy meddig tartanak. Én nehezen dolgozom fel, hogy "valaki" elmegy, hogy itt hagy, hogy nem lesz többé. Nekem ez évekig is eltart.
Szerintem nem írtál zagyvaságot, és igen, tényleg megtudtam valamit a papádról, mert benned még mindig él.
Zsenge, igen, maradni nehezebb. Maradni és feldolgozni, ami történt, együtt élni a továbbiakban vele.
Trinity, ha az én anyám bármikor is feláldozta volna magát az öcsémért, lehet, hogy komoly válságba kerültem volna, hogy egyáltalán szeretett e valamikor, értem megtette volna ugyanezt?
Még jó, hogy erre soha nem volt szükség, és ez fikció.
És, amit kérdeztél... Szerintem nem tudnád feldolgozni, hogy nem tettél meg mindent, de honnan tudod, hogy még volt amit megtehettél volna, lehet, hogy csak vádolnád magad, mert nem tudod elengedni, feldolgozni.
Mostanában volt egy hír, hogy egy nagyon beteg gyerekkel kapcsolatban a saját szülei kérték az eutanáziát, mert nem tudják nézni a szenvedését... Ez milyen nehéz lehet, te jó Isten! Ebbe egészen komolyan mondom, hogy belehalnék...
Lehet,hogy hülye példa, bár nekem nem az, de amikor a kutyámat el kellett altatnom hónapokig húztam, inkább ölben vittem, csak ne kelljen kimondanom, hogy vége, és ne nekem kelljen döntenem, intézkednem. Majd bele pusztultam. Egy gyerekkel kapcsolatban, szerintem bele is halnék...
Lilla, igen, ez biztos így van, én is szinte biztos vagyok, hogy nekem feladatom van, élnem kell.
És ha ezek történtek Veled, amiket írtál, akkor meg pláne úgy kell érezned, hogy nem az az irány, hanem más.. Nekem is van olyan barátom, akit kerülget a halál, olyan dolgokból jött már ki (kétszer), hogy az maga a csoda. Viszont Ő nem tanult ezekből, azóta is két végén égeti a gyertyát... Lehet, tehát, hogy ezek csak jelzőtáblák az életben, csak figyelmeztetések...
Cricri, neki viszont rád van szüksége!
És a sírba teszed dologgal kapcsolatban, én már megtanultam, hogy addig jó, amíg valakivel mindig van valami, mert ha nincs tovább, akkor olyan űr marad, amit idő lesz elfedni mással...ha egyáltalán el lehet fedni.
Gondaanyu, megértem, de ha az egyik helyett megteszed, megint csak azt tudom mondani, hogy a másik a hiányoddal élne. De megértem, hogy így döntenél.
DebiGabi, tudom hogy nehéz, és szerintem sincs rá jó válasz. Sőt, szerintem nincs rá válasz.
Nem mondanám, hogy igen, ha nem így lenne... hülyén néz ki leírva, de én többször túléltem a bölcsőhalált. iszonyat mázlim volt. már kék volt a fejem...
ezért kicsit elhamarkodottnak tartom azt a kijelentést, hogy meghalnék xy helyett. mekkora teher lenne neki az egész életében az, hogy ittmaradt.
sokat gondolkodtam ezen. Soha senkit nem kérnék meg, hogy haljon meg helyettem. Gyerekem még nincs, de ha lenne, valószínűleg ő lenne az egyetlen, akinek az életemet is odaadnám.
Én is adok neked valamit, nézz be hozzám :)
Kukucskálj majd be hozzám!!!
Mindenkinek végig kell élnie a saját életét. Szerintem akadémikus a kérdés, megválaszolhatatlan. Én sokszoros anyaként sem tudom, akkor, ott, mit mondanék. Ez csak az adott helyzetben derülne ki. A most adott válasz ellenőrizhetetlen, könnyen mondjuk, hogy megtennénk, mert úgysincs erre mód, hogy tudatosan dönthetnénk. Az anya gyerekvédő ösztöne nagyon gyakran megnyilvánul egyébként, terhes anyuka a pocakját védve esik el, a gyereke elé ugró szülő baleseti helyzetben stb.
Senkit sem kérnék meg, hogy váltson meg a haláltól, talán ezt biztosan állíthatom.
Ezután a nehéz kérdés után ugorj be, légyszi...
http://zamatesillat.blogspot.com/2009/10/ujabb-dij.html
Érdekes és időszerű téma. Ezért is szeretem a blogod :)
Bár a 'túloldalt' vagy a 'fényt' volt már nekem is szerencsém (?) látni és nem tetszett, habozás nélkül azt mondom, igen, vannak - igaz, nagyon kevesen - akiktől bármikor, gondolkodás nélkül átvállalnám a halált. Azzal a feltétellel, hogy nekik hosszú, boldog, egészséges életük lesz.
Hogy vkitől elfogadnám-e ezt az áldozatot? Nem.
Tény, hogy élni sokszor sokkal nehezebb, mint 'feladni'. De átvállalni vki halálát, nem feltétlenül jelenti azt, hogy feladom. Jelentheti azt is, hogy esélyt adok egy szerettemnek az életre ... az életre, amire - az alapgondolat szerint - nem volna lehetősége másképp.
Nem olyan rég érdekes és elgondolkodtató 'kutatás' eredményéről olvastam: a szülők, bármilyen hihetetlen is, könnyebben túlélik gyermekük elvesztését, mint a társukét. A gyermek halála, bár óriási és felmérhetetlen tragédia és iszonyú sebet ejt, a kutatás szerint, hamarabb/könnyebben feldogozható a szülő részéről, mint a társ elvesztése. Sokan, akik gyermekük halálán túltették maguk és újra talpra tudtak állni és folytatni az életük, társuk halála után teljesen feladták és utánna haltak. Valóban jó, szerető párkapcsolatokra vonatkozik.
Ezen akkoriban sokat törtem a fejem. És, Szepy, te most újra előhoztad.
Benézel hozzám?
Még Brigivel a pocakban, a szülés előtt azt mondtam, ha valami gikszer van, inkább őt mentsék, mint engem. Valahogy úgy voltam vele, hogy nekem addigra már megadatott harmincegynéhány év, akkor neki is adasson meg, hogy felnőjjön és megtapasztalja az élet szépségeit. De persze ez nem olyan egyszerű, mert hát anyai szeretet nélkül felnőni nem lehet valami jó.
Senkitől sem kérném, hogy helyettem menjen el, az biztos.
Garffyka - érdekes, hogy neked nem jött be a "fény". anyámat is úgy hozták vissza egy gyógyszerallergiás sokk után a fényről, és neki nagyon jó volt, nagyon sokáig nagyon mérges volt, hogy visszahozták. és az összes beszámoló inkább pozitív szokott lenni, mint negatív.
Belly, megyek már!:)
Mindenben igazatok van, amit írtok, én már nem tudok többet hozzáfűzni.
Megjegyzés küldése