2010. április 24., szombat

Töltött káposztafej


Ez az étel is szerepel a Kifőztük második számában. Nagyon jópofa tálalási lehetőséget ad, és elkészíteni sem nagy mutatvány.

Most lépésről-lépésre megmutatom, hogy készült.

Töltött káposztafej

Hozzávalók 4 személyre:
  • 1 kisebb fej káposzta
  • 50 dkg darált sertéshús
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 db tojás
  • bors
  • őrölt szerecsendió
  • olaj
  • víz
  • sajt
  • zsemlemorzsa

  • + sütőzacskó

a tálaláshoz:
  • tejföl
  • reszelt sajt
A káposztát megmossuk, a torzsáját kivágjuk. Egy kisebb, éles késsel a káposzta belsejét eltávolítjuk, annyira, hogy körülbelül 2-4 cm vastag maradjon a káposzta fala. Ezt úgy érhetjük el, hogy a káposztát a kés hegyével megkarcolcolgatjuk. Így a legegyszerűbb, és rögtön "darabolva" is van a káposztánk.



Az egyik hagymát megpucoljuk, felaprítjuk. Egy erre alkalmas edényben kevés olajon a hagymát és a darálthúst összepirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az őrölt szerecsendióval, majd a káposztából kivájt darabokat (a torzsa nélkül, csak a leveleket!) felaprítva a húshoz szórjuk. Rövid ideig összefőzzük, hogy a káposzta megpuhuljon. Jöhet hozzá a tojás, majd ezt a keveréket beletöltjük a káposztába. Maradni fog bőven töltelék, azt most tegyük félre.



A káposztát a nyílásával lefelé sütőzacskóba tesszük. A másik megpucolt hagymát négybe vágjuk, és a káposzta mellé dobjuk. A sütőzacskóba locsolunk körülbelül 1 dl vizet, és 2-3 evőkanál olajat. A sütőzacskót bezárása után meg kell szúrkálni egy pár helyen, hogy a gőz távozni tudjon belőle, erre figyeljünk! (Sütőzacskót több méretben lehet vásárolni. Érdemes a legnagyobbat megvenni, mert abba szinte egy görögdinnye is elférne, így a káposztánk is bőven elfér majd benne!)


180 fokon körülbelül másfél órát sütjük. Amikor késznek ítéljük, a zacskót megnyitjuk, a káposztát az edénybe csúsztatjuk, és mellé szórjuk a maradék tölteléket, a káposztát megszórjuk egy kevés zsemlemorzsával, és sajtszeleteket teszünk a tetejére.
Körülbelül 10-15 perc alatt pirosra sütjük.


 Tálaláskor tejfölt és reszelt sajtot kínálunk hozzá.


És akkor a belseje:


Ha vendégeket várunk, a pirítás előtti fázisig süssük meg előre, és a hűtőben tárolva hagyjuk a sütőzacskóban. A vendégek érkezése előtt tegyük újra sütőbe (180 fok), fél óra alatt melegítsük meg, végül az utolsó percekben a zacskót eltávolítva süssük pirosra.



Tálalását tekintve majdnem olyan, mint egy megfőzött labda... Viszont ez ehető, és még finom is.
Variálhatósága végtelen, mert a húst elhagyva, megtölthetjük gombával, rizzsel, bármilyen zöldséggel.
Elkészítése ügyességet alig igényel. Előkészítésekor a káposzta belsejének eltávolítása a legnagyobb mutatvány, onnan már percek alatt összeállítható.


A Kifőztük első és második számát, bárki ingyenesen letöltheti ITT!


12 megjegyzés:

mandy tarragon írta...

Már a magazinban is kinéztem :) Guszta.

marika írta...

Nagyon guszta, gratulálok.
A sütőzacskó gázsütőben is használható? A bezacskózott káposztát tegyem-e tepsibe, vagy más edénybe?
Köszönöm, ha válaszolsz.

szepyke írta...

Mandy, köszönöm!:)

Marika, igen, nekem is egy ezer éves Karancsom van, úgyhogy, nyugodtan használd gázsütőben is! Én egy sima lábasba tettem,és úgy sütöttem. Nem kell tepsibe, elég akkora edénybe, amiben pont elfér a zacskóval. Mivel nem tud fröcskölni, csak a zacskó kicsit felfújja magát, nem koszolja össze a sütőt sem. Nagyon praktikus, én nagyon szeretem. És mivel nem fröcsköl, az edényt, amiben sütöd, szinte el sem kell mosni utána, mert semmilyen foltot nem hagy benne az étel. Remek dolog, nagyon fogod szeretni! Kenyeret is tudsz benne sütni, és sült csirkét is! Én ezzel szoktam úgy sütni, hogy több dolog van egymás mellett a sütőben, mert minden kis helyen elfér, akkora edényben, amibe a zacskó belefér. Nem fröcskölik egymást össze, és egy idő alatt több dolog is elkészül!

Mary írta...

Nagyon jól néz ki és ahogy elnézem finom is! Én is használok sütőzacskót! Praktikus nagyon!

Bianka írta...

Szepy az utolsó három kajád gyilkos. Nem bírok magammal. Gyönyörű

Liza írta...

Nagyon tetszett már az újságban is a recept és a képek is nagyon jók!
Sütőzacskót én is használok, praktikus darab:-)

Andi írta...

De érdekes, eszembe se jutott volna...szívesen megkóstolnám. Tetszik, nagyon!

mariam írta...

Nagyon ötletes Szepy, ki fogom próbálni, pont vettem egy káposztát.
Köszi, hogy feltetted! :-)
Marica

Ami írta...

Hm... bonyolultnak tűnik, de tényleg nem az. Viszont, nagyon ötletes. Muszáj lesz kipbálnom :).

Hogy te honnan szeded ezeket a fantasztikus ötleteket, rá nem tudok jönni ;). Már a magazinban is szemeztem a recepttel, de most már végkkép rábeszéltél.

Lehet ritkítanom kellene a szepsegtar.blogspot.com oldal látogatását, mert már annyi receptet mentettem le, hogy ember, akarommondani asszony legyen a talpán, hogy mind megcsinálja :))))). Így marad a remény, hogy sokáig fogok élni :DDDD és lesz rá időm :))).
Na eldugulok.

szepyke írta...

Maryenne, nem sokban különbözik az íze a rakottkáposztától, de sokkal impozánsabb darab!

Bianka, köszönöm, kedves vagy. De nem csak gyönyörűek, hanem finomak is!:)

Liza, igen tényleg az a sütőzacskó. Nagyon szeretem használni. Remekül lerövidíti például a mosogatást.

Andi, hát nem töltötted le az újságot!:)) Abban is benne van!:))

Mariam, nem fogsz csalódni, majd mesélj!:))

Ami, régi magyar szakácskönyveket olvasgatok, és azokat próbálom újra felhasználni, kicsit modernesíteni. Próbáld ki, mert remek kis étel, és ha vendégeket hívsz, nagyon impozáns, pedig pofon egyszerű!:)

Pixie Pie írta...

Nagyon ötletes! És ez az első kép olyan, mint egy reneszánsz csendélet. :)

szepyke írta...

Pixie Pie, köszönöm!:))))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...