2010. június 21., hétfő

Budapest legjobb krémesei


Régóta nagy szerelem fűz ehhez a süteményhez. Annyi félét kapni belőle. Franciát, simát, csokisat, ilyen tetővel, olyan tetővel, magasat, alacsonyat, nagyon sárgát, egyáltalán nem sárgát. 

Finomat és nem finomat, és hát, igen... rettenet rosszat is ettem már...

Vadászom a jó, a finom krémest. Aminek már messziről "világít" a színe, azt azonnal ki is hagyom... Valamiért a kikericssárga krémes nekem nem meggyőző, sőt... 

Hosszú kutakodás után arra jutottunk, hogy két olyan krémes lelőhely van Budapesten, amiért érdemes elzarándokolni.

Az egyik a III. kerületben, a másik a IV. kerületben.

A legjobb helyre hosszas keresés, és kóstolással egybekötött minőségellenőrzés után két cukrászdánál maradtunk.

A kettőből már igen nehéz dönteni. Az egyik kicsit "grízesebb" krémmel rendelkezik, de még így is finom, krémes, habos. 
A másik, a tuti befutó, amiben évek óta nem csalódunk, a könnyű, habos, kicsit sápadt színű, de annál finomabb....
Akivel eddig megkóstoltattuk, elismerően nyilatkozott, tehát nem csak a mi ízlésünknek felel meg, mások is megerősítettek benne, hogy megtaláltuk A KRÉMEST!


Nah, és, hogy hol kaphatóak???

Szerintünk a legjobb a IV. kerületben, a Horváth Cukrászdában kapható, ha minden igaz, Bécsi krémes, vagy Nosztalgia krémes a neve... sajnos a névmemóriám pocsék..., de ha az ember áll a pult előtt, megismeri a kis édest, mert messziről látszik, hogy könnyű habból áll. Magas, de nem tömény, légies hab az egész...

A másik kedvenc a III. kerületben, az Emil Cukrászdában kapható. Ez a cukrászda a híres pilisvörösvári kistestvére. 

A két cukrászda többi süteményéről nem tudok, és nem is akarok nyilatkozni, de ha valaki feléjük jár, a Nosztalgia, vagy Bécsi krémest mindenképpen kóstolja meg, mert remekül sikerült darabok!!!


A képeken a Horváth Cukrászda krémese látható, kicsit viseltesen, már otthoni tálalásban!

25 megjegyzés:

Hugi írta...

Szia Szepyke!
Ha szereted a krémest, akkor egyser, ha Fóton jársz, a kisalagi cukrászdában kóstold meg a hatlapos krémest... nyammm.... én is nagy krémes rajongó vagyok, és mióta ezt megkóstoltam, már csak ezt eszem!!!
ÜDv. Hugi

Ági, aki főz írta...

Nekem Budapesten a várban a Ruszwurm krémese a legjobb! Illetve Balatonfüreden a Bergmann-é, bár abban nagyon sok a tészta, de a krémje zseniális!

szepyke írta...

Ó, hát Fót felé nem nagyon járok, de megnézem majd!:)

szepyke írta...

Ági, köszi, majd megnézem a várban is! Füreden nem nagyon fordulok elő, én délipart függő vagyok!:)

Anikó írta...

Én az Emil cukiéra esküszöm, de nem is tudtam,hogy a III.ker-ben is van Emil. Mi képesek vagyunk P.vörösvárra kimenni érte, annyira finom.Megadnád a III.ker.-i címet???
Ez azért tök gáz,mármint, hogy nem tudom, mert óbudai lakos vagyok több száz éve.Előre is köszi.
Egyébként a Horváth cukiról is csak jót hallottam.Mi még a Daubnert is szeretjük, bár már nem egészen olyan, mint régebben volt.
Nyilván változnak a cukrászok.

szepyke írta...

Anikó, a III. kerületben, a temető után, kifelé menet. Itt a cím:
http://www.emilcukraszda.hu/elerhetoseg.htm
Nekem mindenben a Daubner süteményei a tutik, de krémesben ez a kettő. Próbáld majd ki a Horváth félét is!

Névtelen írta...

Ez még az én kedvemet is meghozta hozzá, pedig nőiesen bevallom: nem szeretem a krémest^^""""
Na jó, egyet igen. Anyukám hideg krémesét. Nekem az a jó krémes^^

L.Krisztina írta...

Na egyszer majd viszek neked a II. ker.ben lévő Frer Cukrászda krémeséből nálam az a nyerő !

Livi írta...

És ha most megsúgom, hogy kb 5 percre lakom a Horváth cukitól?:)))) Mármint félig lakom csak itt... az időm másik felét 20 percre a Daubnertől töltöm :D
Imádom mindkettőt!!!

Képzeld a Zazzi facebookon kirakta a macaronos írásom... a tiéd "érdekes módon" nem találtam az üzenőfalán... :)

Bianka írta...

A világon a legjobb sütike. Volt egy időszak mikor csak krémest ettem cukikban. Szerintem a legjobb a Ruszwurm krémese. Viszont öt percre lakom a Horváthtól így ki fogom próbálni. Tortát már rendeltünk és meg voltunk elégedve.

GasztroRéka írta...

A Horváth Cukit nem ismerem,csak az Emilt. Szerintem is Ruszwurm a nyerő! Nem vagyok egy igazi krémese régen meg sem ettem,nem szerettem. A Ruszwurm azonban meggyőzött igazi vaníliával készítik,finom könnyű tejszínes krémmel. Próbáld ki! Zarándokolj el oda cserébe én meg a Horváthba.:)

Névtelen írta...

Szia!
Bécsi krémes a nyerő. Kistarcsa-Kerepesen található az Illés cukrászda, az ő Bécsi krémesük felülmúlja a Horváth Cukiékét is.

Emilnek a fagyija az egész országban a legjobb.
Üdv: Jdudar

Titáti írta...

Még egy szavazat a Ruszwurm-ra!!!!

gabi írta...

Lányok! Mivel én nem bp-i vagyok (debreceni), de szeretem a krémest, főleg a házi kipróbáltat. Ha valakinek lenne egy jó receptje szívesen fogadnám.

szepyke írta...

Araniel, azt elhiszem, hogy az a legjobb krémes a világon!:))

Krisztina, rendben, megnézem!:))

Livi, de miért nem tették ki az enyémet is? Nem értem...:)))

Bianka, megnézem azt a Ruszwurm félét, mert Te vagy a harmadik, vagy negyedik, aki azt ajánlja!

GasztroRéka, megyek!:))))

Jdudar, azt mondod, hogy az jobb??? Illés Cukrászda? Ok, megjegyeztem!:)))

Titáti, értettem, megyek próbálni!:)))

Gabi, ezt nézd meg szerintem:
http://mohakonyha.blogspot.com/2010/01/franciakremes.html

GasztroRéka írta...

Még egy hely is eszembe jutott,ez is Budán.:) A Margit Krt-on a Menta Terasztól pár háznyira van egy kis cukrászda a Ferences templommal sréhen szemben. Itt nem a kl. krémest,hanem a saját receptjük által készített házi krémest csinálják. Óriási,és nagyon fini! Na ezt is ajánlom.:)

Csibe írta...

Imádom a krémest! Pedig lett volna rá alkalmam, hogy ne legyen így. Kicsi lány koromban egyszer annyit bezabáltam, hogy a lavórral (milyen h'lye szó) aludtam :))

szepyke írta...

Réka, nah, arra abszolút nem járok..., de majd elzarándokolok oda is!:))))

Csibe, én egyszer a tejberizzsel jártam így... aztán kiderült, hogy nem is az volt a hibás, hanem összeszedtem valami kórságot..:)

Balsafa írta...

Na és az AUGUSZT? Engem úgy tájékoztattak, ott van a legjobb. És nem volt rossz. De lesz mit kipróbálnom. Ha süti, akkor krémes. Ha fagyi, akkor csoki (csak ha szép) és citrom (csak ha szép). Citrom szigorúan alulra. Nem csinálsz egy fagyis közvéleménykutatást is, Szepy?

szepyke írta...

Balsafa, az Auguszt olyan horror drága, hogy nem fehérembernek való... amíg egy szelet sütemény 700-800 ft, addig én nem veszek ott semmit...
Volt már fagyis közvéleménykutatás, a "fagylaltok" címke alatt van valahol.
És fagyiban, egyértelműen Vári cukrászda!

ekszerlada írta...

De régen ettem krémest.De nekem a legjobban,mindig a Francia krémes tetszett de az kettőt egyszerre evős!!!

szepyke írta...

Ekszerlada, a francia krémesnek imááááááádom a tetejét!:)))

Mado írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Mado írta...

Ha krémes, akkor nekem csak is a Ruszwurm jut az eszembe, Szepyke azt kóstold meg, csalódás kizárva.
Szóval még egy pont Ruszwurmnak!

szepyke írta...

Mado, már többen is ajánlották a Ruszwurmot! Ideje lenne megnézni!:)) Köszönöm, hogy megírtad!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...