2009. április 13., hétfő

Sába királynője torta

Akkor rögtön folytatnám is. Most jöjjön egy másik nagy szerelmem. A sütés. Mert sütni jó. Főleg, ha a végeredmény elnyeri várt jutalmát és elfogy, azaz ehető és tetszetős darab lesz. Talán két hete egy vasárnap délelőtt néztem a Stahl Juditot a szokásos vasárnap délelőtti műsorában, amit igen ritkán látok. Sütött egy tortát, ami rögtön megtetszett. Gondoltam, milyen jó lesz húsvétra, egy új íz, az összetevők miatt, mindenképpen pazar ízélmény, ráadásul megint valami újjal rukkolhatok ki. Nah, ja. Legalábbis ezt gondoltam. Már a recept letöltésénél tudtam, a fél havi fizetésem rámegy erre a tortára, de gondoltam, megéri, mert biztos nagyon, nagyon, nagyon finom lesz. Hát... Az uram mondta, hogy jó, jó, de többet, ha nem muszáj, Ő nem kér belőle... Egy szeletet sem evett meg. Nekem ízlik, de tényleg ahhoz képest, hogy kisebb vagyon, semmi extra... Igazából kicsit úgy éreztem, hogy sok benne a felesleges dolog, mert nem is érződik rajta. Lehet, hogy a méregdrága pisztáciát simán lecserélhettem volna másra, mert abszolút nem érezni rajta. A tálaláshoz gránátalmát ír a recept, és Judit is azt használta a műsorban. Hát... Megint az tudom mondani, hogy teljesen felesleges volt hozzá. Szép, szép, meg jól mutat, de az ár-érték-élmény versenyben, legyőzte, a hú, de rohadt drága volt és igazából minek kellett érzése. Azért, bemásolom a receptet, és bemásolok egy pár képet is, hátha valamikor megint előveszem. (Üssön valaki a kezemre a bevásárlólistámba illesztése előtt!!! Köszönöm!!!)




És akkor a recept:

Sába királynője torta

Hozzávalók:

  • 2 ½ evőkanál neszkávé
  • 15 dkg natúr pisztácia
  • 15 dkg mandula
  • 2 dkg étkezési keményítő
  • 1 púpos kávéskanál mézes sütemény fűszerkeverék
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 15 dkg vaj
  • 4 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 1 csipet só
A tortaforma kikenéséhez: 1 dkg felolvasztott, kihűlt vaj A tálaláshoz: gránátalma és vaníliafagyi
(Jelzem, simán sütőpapírt tettem a tortaformába, bőven jó volt úgy is... engem nem szponzorál a Ráma, hogy bekenjem a tortaformám oldalát...)


A sütőt előmelegítjük 160 fokra (gázsütőn 3-as fokozat).

Ami szerintem felesleges: Ecset segítségével kikenjük egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaforma belsejét olvadt vajjal -jusson az aljába és az oldalaira is. Ezután méretre vágott sütőpapírt simítunk bele: kell egy lap az aljába és egy hosszú csík az oldalába (kb. 73*6 cm csík), mindkettő szépen odatapad hozzá a vaj miatt. A formát hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a tésztát.

A neszkávét feloldjuk 2½ evőkanál forró vízben, és simára keverjük. A pisztáciát és a mandulát finomra őröljük 2 dkg cukorral, amelyet a teljes cukormennyiségből veszünk el, majd hozzávegyítjük az étkezési keményítőt és a fűszerkeveréket. A csokoládét apróra törjük. Az apróra tört csokit, a sűrű kávét és a vajat enyhe gőz fölött kevergetve összeolvasztjuk, majd levesszük a gőzről, és hagyjuk langyosra hűlni. A tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjékhez hozzáadjuk a sót, és robotgéppel először lágy habot verünk belőle. Ezután apránként hozzászórjuk a habhoz a cukor felét, és addig verjük tovább, amíg kemény és fényes nem lesz. A tojássárgájákat és a maradék cukrot robotgéppel 2 perc alatt jól összedolgozzuk. Fakanállal belevegyítjük az olvadt kávés-vajas csokit, aztán a fűszeres pisztáciás-mandulás-keményítős keveréket. Végül hozzáforgatjuk a tojásfehérjés habot is, de csak finom, óvatos mozdulatokkal. A tésztát átkanalazzuk a formába, elsimítjuk, és kb. 35 percig sütjük. Akkor lesz jó, ha a teteje szépen megsül, de amikor beleszúrunk egy tűvel, az még enyhén ragacsosan jön ki belőle. Más szóval: tilos túlsütni. Ha kicsit megreped a teteje, tekintsük a torta különös bájának, szóval ez is rendben van. Ha a torta teljesen kihűlt, kiszedjük a formából, lehántjuk róla a sütőpapírt, és friss gránátalmával kevert vaníliafagyival kínáljuk. (forrás: http://www.stahl.hu/)

Megjegyzéseim: Tényleg megreped, és tényleg nem egy szép torta, és tényleg megszilárdul másnapra, tehát ne ijedjünk meg ha tűpróbánál ragacsos, már ki lehet venni a sütőből! A tálalásnál írt gránátalmát szerintem nyugodtan elhagyhatjuk. Tényleg pazar látvány lenne, csak a magok "megfestik" a vanília fagyit és olyan színe lesz, mintha valami vegyesbogyós joghurtos fagyit tálalnánk, tehát, nem látszik, nem érződik..., szerintem felesleges. Szerintem.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...