2010. március 10., szerda

Tejespite meggyel



Nem, nem, ez nem clafoutis, hanem a méltán híres magyar megfelelője, vagy őse, a tejespite.

Ez egy nagyon egyszerű, de pont ezért nagyszerű édesség, amit most egy felbontott befőtt maradék meggyével dúsítottam. 

Tejespite

Hozzávalók:
  • 15 dkg liszt
  • 7 dl tej
  • 8 dkg cukor
  • 1 evőkanál vaníliás cukor
  • 3 db tojás
  • 1 evőkanál vaj
  • porcukor a szóráshoz



A lisztből a tejjel, a sóval, cukorral a tojásokat is beledolgozva, palacsinta sűrűségű masszát keverünk. Egy arra alkalmas edényt  kivajazunk, és a tésztát vastagon beleöntjük. Forró sütőben aranybarnára sütjük. Kivesszük, és darabokra vágjuk.


Ez lenne az alaprecept.


Viszont volt egy kevés maradék meggy befőtt, amivel nem tudtam mit kezdeni az ide-oda pakolgatáson kívül, így lecsöpögtettem és ment a tésztába, majd ezzel együtt sütöttem ki. Sütési idő nagyban függ a sütő tudásától, minimum fél órára készüljünk!


Ilyen helyesen megemelkedik, de mint minden ilyen felfújt, össze is zuhan egy pár pillanattal a sütőből kikerülése után.

Ha simán, meggy nélkül sütjük, remek kísérője egy kis sárgabaracklekvár, amit néhány helyen "feljavítanak" egy kis barackpálinkával is... 
Porcukor feltétlenül kell a tetejére! Remek desszert. Kis semmiség, mégis nagyon feldobja az étkezésék végét!

14 megjegyzés:

egycsipet írta...

Jujj, de ott van! Integetek! :)))

Andi írta...

Hú de megenném, úgy szeretem....ki is fogom próbálni!!!
Köszike!!!

Bianka írta...

Azt a mindenit! Nagyon finom lehet. Már régóta tervezem, ezt elloptam, na nem úgy ;)

Zsazsa írta...

De jól néz ki! megennék most egy adagot belőle, nem is egyet, kettőt, na jó inkább legyen három.

szepyke írta...

Egycsipet, ez az édesség egy csoda! palacsinta, vastag, krémes tészta! Isteni!

Andi, liszt helyett mi mehet bele, hogy Te is meg tudd enni???

Bianka, a baracklekváros verziót csináld meg, az ááááááááááállat!:)))

Demyke, esetleg négyet? :))))Emeletesen, egymásra pakolva, akkor nem látszik, hogy mennyi az annyi...:)))

Araniel írta...

Fú ezt mindig is ki akartam próbálni. Nagyon guszta ^_^

Bianka írta...

Ok köszi hétvégén el is készítem, viszont rég jártál felém :)???

szepyke írta...

Araniel, és nagyon finom is!

Bianka, nagyon régen jártam mindenhol, mert egyszerűen semmi időm. Holnap jelenik meg a "ne mondd ki a nevét" és még annyi, de annyi munka van vele, de holnaptól megint megyek mindenhova, és annyira rosszul is érzem magam miatta egyébként..:(

Csibe írta...

Ú, még mielőtt lemaradnék, én is kérnék szépen!!!

Zsazsa írta...

Na egye fene, akkor 4 adagot lestoppolnék! :)

Bianka írta...

Igazad van, én meg tűkön ülök mi lehet az a valami :))))

christaylor írta...

ezt előkészíteni kábé 5 perc volt, a többi munkát meg a sütő végezte el. nem volt vaníliás cukrom, így fahéj ment bele, és csak fél adagot készítettem, de így is jelentős mennyiség lett.
baracklekvárral eszem, nagyon jó!! :)

csak sajnáltam, mikor összeplöttyedt a tészta! :( de hát ez a sorsa...

szepyke írta...

Drága Csibe, szárazon, vagy szaftosan kéred, ha érted, hogy mire gondolok???:)))))

Demyke, természetesen hozom már!:))

Bianka, én meg már aludni sem alszom... :)))

Christaylor, igen, ez az, ez a jó benne!:))) Baracklekvárral! Tökéletes párosítás! :) Jah, nézd meg az utolsó képet, 10 cm magas, aztán egy lapos csík...:)))))

Csibe írta...

Ó, még választhatok is :) szaftosan ha lehet :))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...