2010. május 16., vasárnap

Rebarbarás morzsás süti - döbbenet finom édesség!


Nekem nagyon bejön a rebarbara. Savanykás, mint egy alma, viszont nem olyan "kásás", ha megpárolja az ember, hanem ragacsos, puha, és nagyon ízletes. 

Az első adagból készült három féle fagyi, az egyik, ami a "nyers" változatból készült már fel is került a blogra ITT.
Készült még egy olyan változat is, ahol a rebarbarát kicsit karamellizáltam, megpároltam, és úgy lett belőle fagyi. Hát, valami álom, de tényleg! És a harmadik..., de erről majd később...

A rebarbaráról csak annyit, hogy kb olyan, mint a spárga, mert ezt is meg kell pucolni, de csak ha kemény a "héja". De csak akkor, különben felesleges lehúzni a "héját", mert elfő vagy megsül.
Maga a zöldség "belül" halványzöld. Igen, ez zöldség, bár főként édességeket készítünk belőle.








Ez a sütemény igazi lélekmelegítő desszert!

Rebarbarás morzsás süti

Hozzávalók:
  • 3-4 szál rebarbara
  • 2-4 evőkanál cukor
  • 1 doboz Mese keksz (18 dkg) (erről részletesen majd később)
  • 5 dkg puha vaj
  • 2 evőkanál rum
  • 1 tojásfehérje

A tojásfehérjét habbá verem. A rebarbarát megmosom, és kb 1 cm-es darabokra vágom. Ha kell, lehúzom a héját, ha zsenge, maradhat rajta. (Pucolása nem igényel nagy ügyességet, nem kell hozzá szinte semmi. Valamelyik végén elválasztjuk, és lehúzzuk róla, mintha banánt pucolnánk.) A cukrot egy arra alkalmas edényben melegítjük, karamellizáljuk. Amikor olvadásnak indul, elkezd barnulni, dobjuk rá a megpucolt rebarbarát, és kevergessük, hogy a rebarbarából távozó víz segítsen a cukornak is megolvadni. Pár perc kavargatás után a rebarbara és a cukor kocsonyás anyaggá kezd válni, ekkor vigyázva öntsük rá a rumot, és ezzel is kavargassuk, vagy bátrabbak flambírozzák vele. 
A rebarbarás résszel végeztünk, jöhet a morzsa, amihez a kekszet kibontás nélkül megcsapkodjuk bármivel, amitől összetörik. Nem kell teljesen morzsásra, maradhatnak benne nagyobb darabok is! Hozzákeverjük az olvasztott vajat és ezt a masszát hozzákeverjük a felvert tojásfehérjéhez.
A rebarbarás masszát souffle formába adagoljuk, majd jöhet rá a tojásfehérjés, vajas  kekszmorzsa. A sütőt 180 fokra kapcsoljuk, a souffle formákat egy tepsibe helyezzük, és vizet öntünk melléjük, annyira, hogy kb a formák feléig érjen, majd lefedés nélkül a sütőbe toljuk, ahol kb 25-35 perc alatt készre sütjük. 
Az illata már sokkal korábban betölti a lakást, mint ahogy készen van. Tulajdonképpen a tojásfehérjés keksznek kell kiszáradnia, mert az alján lévő karamellizált rebarbara már nem nagyon sül, vagy fő, csak átmelegszik, és méginkább kocsonyás lesz. 

Rebarbara helyett szerintem almából is elkészíthető, bár az nem lesz olyan szaftos szerintem, mint rebarbarából.

Ilyen lesz a teteje:



A belseje ragacsos, szaftos, édes, fűszeres. Mennyei!
Ha valaki meg akarja koronázni, mindenképpen tegyen mellé egy gombóc vanília fagyit, mondjuk ILYET ami Egycsipetnél szerepel
Nálam volt hozzá fagyi, és komolyan mondom, olyan ízorgia, hogy döbbenet. Egyszerű, semmi extra nem kell hozzá, csak rebarbara. 
Ha nincs Mese keksz otthon, bármilyen keksz jó hozzá, csak akkor tegyünk hozzá egy kis fahéjat és egy kevés gyömbért, illetve, egy kevés mandulát. 
Nagyon egyszerű édesség, akár előre is el lehet készíteni, mert hidegen, melegen pazar kis desszert!


Ebből az adagból kb 5-6 souffle formát lehet megtölteni, kb ennyire, ahogy a képen látni. Ha valaki többet szeretne egyszerre készíteni belőle, minimum dupla adagot készítsen.

Elárulok egy titkot... 

Elkészült a fagylalt változata is... Nem történt vele más, csak egy souffle formából kikanalaztam mind a rebarbarát, mind a morzsát. Hozzá kevertem 2 dl cukrozatlan sűrített tejet,és ment a fagyigépbe... 
Nem tudom szavakba önteni, hogy milyen finom lett!
Majd hozom, mutatom, csak még írni sem tudok róla, úgy a hatása alatt vagyok...:)))

17 megjegyzés:

Moha írta...

Hogy te miket alkotsz! Ez nagyon jó lehet, imádom a Mese kekszet:) Az étcsokist használtad hozzá?

Limara írta...

csodás, imádom! :)

Ms. Poppy írta...

Ez mesés lehet, és nem csak a keksz miatt!:P
Imádnám én is a rebarbarát, ha valahol be lehetne szerezni. Anyut rászedtem, hogy ültessen, de abból még soká lesz ehető növény. Addig csak elméletben kóstolgatom a rebarbarás finomságaidat.:)

mandy tarragon írta...

Hétfőn szerzek a piacon, már annyian mondjátok, hogy finom :)

Bianka írta...

Hű remek, nagyon guszta. Jó leveses, ahogy szeretjük

Kata írta...

Nem semmi, kérem...meg még az a fagyi is!
Nyitottak felétek sűrített tej lelőhelyet?;)

szepyke írta...

Moha, te kis telhetetlen.. Nem, ez sima volt, de nagyon filóztam, hogy a mandulásat daráljam e le...:))))

Limara én is imádom! Jelenleg nagy a szerelem a rebarbara és köztem!:)))

Ms.Poppy, merre felé laktok, nincs a piacon se?

Mandy, döbbenet, hogy milyen finom, komolyan. Már az illata is, amikor darabolod...Imádni fogod szerintem!

Bianka, inkább ragacsos.. imádom!:)))

Kata, Aldiban a 7%-os cukormentes, talán fél literes 299,- abból két adag fagyit ki tudok hozni, ami adagonként kb 6-8 gombóc. Nem kicsit éri meg... :))

Livi írta...

Úúú hát nem semmi!!! Meg ahogy írsz róla! Akarom most azonnal!!!!! :D

Thrini írta...

Szepyke,
nagyon klassz dolgokat készítettél az elmúlt napokban.
Ez a süti is nagyon tetszik!!

Csibe írta...

Ahhh, de jó, imádom a morzsás cuccokat :) ...és ez a mese keksz :))

Felhőlány írta...

2:1 = süti + fagyi. Elképesztőőő! Csak kapnék már friss rebarbarát. Olyan szottyadt aszalványokat láttam pénteken és szombaton is, hogy nem volt hozzá gusztusom. De csütörtökön a Csarnokba megyek, ott biztosan lesz...
Karácsony előtt én is A.-ban szereztem be 5 üveggel a s.tejből... :) Sebaj, majd most elfogy a fagyikhoz... Köszi! :))

Réka írta...

Addig csigáztad az agyam,amíg eldöntöttem én is veszek fagyigépet! Sőt miután a mélyhűtőben szunnyadó bolti fagyin megláttam,hogy céklaléből készül,beláttam,hogy itt tényleg cselekedni kell. A mesekeksz nekem is nagy kedvencem.:) Mindig azon gondolkozom melyik mese hőseit ábrázolja?!
A boltoktól lassan jutalékot kérhetnél,mindig beszámolsz az aktuális akciókról Én soha nem voltam még Aldiba,de ha lesz fagyigépem kénytelen leszek elmenni...

szemirámisz írta...

Szepyke, nagyszerűen hangzik ez az édesség! Még sosem ettem rebarbarát, de ahogy írsz róla ,biztos vagyok benne,hogy szeretném!
És muszáj lesz vennem egy fagyigépet is!! :))

egycsipet írta...

:D Köszönöm, köszönöm a figyelmet, ez most helyretette kicsit a rosszul billenő mérlegemet. ;D

Guszta a süti, hajrá rebarbara! Jövőre... ;)))

Eisenstock Ildikó írta...

Eddig halogattam a szufléformák vásárlását (az ilyesfajta dolgokat porcelán csészékben vagy esetleg muffinsütőben készítettem), de az idei rebarbaraszezon, na meg ez a jó kis recept azt hiszem megadja a végső lökést a beszerzésükre.

szepyke írta...

Livi, ma csinálom a következő adagot, mert olyan szééééép az idő, hogy kell egy ilyen kis lélekmelegítő!:) Kérsz esetleg?:)))

Thrini, kedves vagy, köszönöm!:))))

Csibe, a mesekeksz eleve nagy szerelem!:)))

Felhőlány, ha jársz Békásmegyer felé, tudok egy biztos forrást. A néninek szól anyukám, és reggelre hozza a friss rebarbarát, olyat, hogy elájulnál, micsoda zsenge szálak, még pucolni sem kell!:)

Réka, én még nem láttam ilyen mesét, bár ez valószínűleg nem is érdekes. Ami érdekes, hogy finom és sokoldalú, mert bármire, bármibe kiváló!:)))
Fagyigéppel kapcsolatban, majd azért mesélj, hogy milyet néztél ki, vagy kérdezzük meg a bloggerinákat, hogy kinek, milyen van?


Szemirámisz, jesszusom, de finom pedig! Olyan ragacsos lesz a főzéstől, hogy jááááááj!:))) Olyan igazi, finom, mennyei édesség, ha teheted próbáld ki, szerintem semmihez sem hasonlítható, pazar cucc!

Egycsipet, nah, azért!:)))
Dehogy jövőre, csak várd ki a végét..:))))

Eisenstock Ildikó, ha tudnád, hogy mennyit rohangáltam ilyen formákért... Esküszöm, hogy annyit hisztiztem itt a blogon, hogy miattam hozták be a hiperekbe...:))))))

Andi írta...

Szerintem még sohasem ettem, de még nem is láttam. Keresni fogom...a süti mennyei lehetett!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...