2010. június 8., kedd

Hús-hentesáru...


Erre a képre már régen készülök, de valahogy soha nem jött össze...
Vagy, mert beszéltem a telefonon, és nem tudtam fényképezni vele, vagy mert nem úgy állt meg a kocsisor, hogy viszonylag jó képet csináljak, vagy mert túl sokan álltak az ablakban, és nem akartam korán reggel az arcukba fényképezni, vagy mert... már nem is tudom, hogy miért...

De tegnap végre sikerült!


Ez a Hús-hentesáru üzlet Budapesten a XI. kerületben a Karinthy-Budafoki út sarkán található.

Nem vásároltam benne még soha, de szinte minden reggel elmegyek előtte. Többször mosolygok magamban, hogy reggel 8:30 körül hányan falatoznak az ablakban, kifelé, az utcára nézve. Eszik a hurka-kolbászt, vastag kenyérrel, uborkával. A felhozatal abszolút vegyes, van munkásruhás, van öltöny-nyakkendős, van öreg, fiatal, diák, szóval, van minden. Főleg férfiak fogyasztanak, én meg soha nem értem, hogy bár, az ízlésünk hasonló, mert én is bírom a hurka-kolbászt, de ilyen korán reggel, hát... Én még félálomban autókázom, ők meg már keményen dolgoztatják a gyomrukat.

Többször mosolygok ezen a képen, főleg, ha sokan vannak... 

Volt, hogy úgy álltam meg a kocsival, hogy éppen takarították az ablakot belülről, amiből én annyit érzékeltem, hogy áll egy pasi az üzletben és hatalmasakat integet... percek voltak, mire rájöttem, hogy az ablakot pucolja...:)))

A kép minősége bár, nem direkt lett ilyen pocsék, de így legalább felismerhetetlen mind a kocsi rendszáma, mind a képen szereplők arca...



11 megjegyzés:

Padparadsa írta...

Szeretem az írásaidat. Benned valódi "hangulat" van! :))

Maggie írta...

ezt én is mindig megcsodálom, ha erre megyek az egyetemre..jóisten 7:30kor is simán hurkáznak:D

jókaja írta...

Már ettem ott - igaz ebédet - de tényleg jó amit kínálnak.

Egyszer el kéne látogass a közeli kispiac büfé szintjére ebédidőben. Az egy szociológiai tanulmány. Láttam már olyat, aki gondosan hozta az abroszát és a szalvétatartót, hogy megterítsen magának, de hosszú bundás dáma is nyomta befelé a sültkolbászt :-)

szepyke írta...

Padparadsa, köszönöm, kedves vagy!:)))

Maggie, és neked még nem integettek??? Egy órát röhögtem azon, hogy nem is integetett, csak ablakot pucolt..:)))

Jókaja, bírom az ilyen helyeket..:))) De reggel a hurka-kolbász, az nekem még gáz.. a kávé ok, de hurka-kolbász, kicsit később időszerű!:)

Bianka írta...

Engem az üzlet retro feelingje fogott meg

Zizi írta...

Jó, hogy megváltoztattad a kép színét, minőségét. Teljesen más hangulatot ad. Én most tanulok fotózást és egyből kiszúrtam a képedet. Sokkal-sokkal jobb így, mintha egy sima, éles, színes képet raktál volna ki. Arra szerintem nem figyeltem volna fel! :)

mandy tarragon írta...

Ó, a jó öreg HENTES :) Kolis koromban imádtuk.

Unknown írta...

A körúton is van még ilyen Hentes:) Simán ott áll az öltönyös "manager" aktatáskával a két lába között, amíg tömi magába a kolbászt mustárral és friss kenyérrel és persze mellette az egyszerű festő-mázoló, kétkezi munkás, aki csak kiszaladt egy falatot bekapni...eszméletlen! A Keletinél is van az árkádok alatt egy Hentes....hát, arról inkább nem nyilatkoznék, hogy milyen...brrr...nem hogy nem ennék ott, be sem mennék...Kriszta

szepyke írta...

Bianka, hát ha látnád reggel..:)))

Zizi, köszönöm, kedves vagy, de a gép csinálta ilyenre, nem én... ha jó lett, az a véletlen műve..:)

Mandy, ettél már náluk? Ott álltál az ablakban?:)

Krisztina, ez az, ez is ilyen!!!!:)))) Mondjuk, én is tudnék olyat mondani, ahova még szkafanderben se tenném be a lábam...:(

mandy tarragon írta...

szepyke: á, engem frusztrál, ha néznek evés közben :) Viszont a kaja nagyon jó :)

szepyke írta...

Mandy...:))))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...