2011. február 9., szerda

Rendelkezz adód 1 + 1 % -val!


Lassan itt az ideje, hogy beadjuk az adóbevallást, illetve ezzel együtt rendelkezzünk az adónk 1%-ról.

Ez valójában nem is 1%, hanem 1+1 %.

Tegnap olvastam Gesztenyénél egy felhívást a témával kapcsolatban, az Ő javaslatát ITT találni.

Ahogy Gesztenye írta, úgy vagyok vele én is, azaz minden évben rendelkezem erről az 1+1 %-ról. 

Természetesen mindenki döntsön személyes benyomásai, érzései, elhivatottsága alapján, ehhez az adatbázisban  ITT kereshetünk számunkra megfelelő szervezetet. 


(Ez a kiemelt költségvetési előirányzat az elmúlt években ha jól emlékszem volt már Parlagfű mentesítés, Árvízkárosultak, és a Gyermekszegénység elleni program stb., stb.) 



Egy kis segítség, ha valaki nem tud dönteni.
A Kiemelt költségvetési előirányzat idén a "Nemzeti Tehetség Program feladatai" technikai száma: 1823

A civil szervezeteknek adható 1%-al kapcsolatban nagyon nehéz a döntés. Rengeteg szervezet, alapítvány közül választhatunk. Számos nagyon fontos ügyet szolgáló, kevés pénzből gazdálkodó szervezet.


Én a magam részéről évek óta két-három alapítvány között döntök. Minden évben döntök a +1%-ról, így azt minden évben a kiemelt költségirányzatnak adom, idén ez a már említett 1823 technikai szám lesz.

Nehéz a döntés, ezért mindig hatalmas köröket futok ezen a téren. Tájékozódom a NIOK oldalán, átnézem a kiszemelt szervezetek elszámolását, bevételét, és az APEH által megadott adatokat is megnézem, azaz melyik szervezet, mennyi pénzt kapott az elmúlt évben. Ez egy hatalmas lista, de érdemes beleolvasni!

Nekem fontos, hogy ne döntsek csupán egy jól sikerült tv reklám, egy óriásplakát, vagy egy újsághirdetés miatt, ezért minden évben átnézem a már említett adatokat, listákat. 

Fontos, hogy ezzel a pénzzel mi magunk rendelkezhetünk, így fontos lenne, hogy rendelkezzünk is vele, rendelkezzünk róla!

Kérem, ha teheted, dönts felelősen, hogy hova jutnak el azok a forintok, amiket Te segítségként szántál!


  






4 megjegyzés:

Gesztenye receptjei írta...

Szepyke!
Örülök, hogy Te is tettél fel róla egy posztot, remélem sokan rendelkeznek adójuk 1+1 %-ról.
KÖszi!!!

szepyke írta...

Gesztenye, én nagy "harcosa" vagyok ennek a dolognak... Minden évben az összes kollegám, rokonom figyelmét felhívom, illetve, általában arra buzdítom őket, amire én adom az 1%-ot! És én köszönöm!

fevi írta...

Kedves Szepyke,
Neked pontosan annyira hálás vagyok, mint Gesztenyének. Mert ha valaki nem is a mi szervezetünk mellett dönt, a lehetőség mindkét irányba, az adás és kapás joga és lehetősége hatalmas jelentőséggel bír. Mindig örülök, ha észre veszem, hogy ez a dolog rajtam kívül másnak is fontos. Nagy nagy szeretettel és hálával üdv.
f.evi
És gratulálok a blogodhoz, nagyon különleges, a szó jó értelmében!

szepyke írta...

Fevi, remélem, hogy ez másnak is fontos, és azt is, hogy mindenki felelősen dönt arról a pénzről, amivel ő rendelkezik.
Megvizsgálja, hogy milyen alapítványnak adja, nem dönt csak tv reklám alapján mondjuk... ha érted, hogy mire gondolok.
Ez egy fontos dolog, remélhetőleg másoknak is az. Itt úgy segítesz, hogy az nem kerül pénzbe, csak egy kis időbe, ezért ezzel szinte mindenki élhet. Fontos lenne, hogy éljen is.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...