2012. március 2., péntek

Már kétéves a Kifőztük!



Közel két éve, azaz pontosan 2010. március 9-én éjfélkor megnyitottuk az addig csak egy visszaszámlálóval ellátott oldalunkat, a www.kifoztuk.hu-t. 

Akkora sikere volt, hogy szinte azonnal össze is omlott a rendszer, lefagyott az oldal, mi (szerkesztők) csak ültünk a gépeink előtt, szerte az országban, világban, és csak reméltük, hogy reggelre rendeződik minden. Nem rendeződött, sőt... aznap lefagyott a szerver, szó szerint óráról órára egyre nagyobb volt az érdeklődés, akkora volt a roham, hogy mi általában be sem tudtunk lépni az oldalra.

Rengeteg kedves üzenet érkezett és mi csak vigyorogtunk, vigyorogtunk és vigyorogtunk napokig. 
Sok munka volt mögöttünk, akkor már több, mint egy hónapja csendben készülődtünk. Kitaláltuk, megterveztük, hogy milyen legyen, meghatároztuk az alappilléreket, hogy mit is szeretnénk, hogy miben leszünk mi mások... 

Amikor elindult a Kifőztük azt írtam, hogy terveink szerint havonta jelenünk majd meg. Azóta 25 újságunk, és négy különszámunk látott napvilágot. Két adománygyűjtésen vagyunk túl, és februárban a Kifőztük kivonata megjelent nyomtatásban is, a Népszabadság gasztro-mellékleteként. 

Bár, nem szokás, vagy nem ildomos magunkat dicsérni, de most nem leszek álszerény és leírom, hogy rengeteget fejlődtünk, és fejlődünk. Egyre több recepttel jelentkezünk, hogy a mindenkori borajánlónkról, Ceffa gyönyörű virágcsodáiról vagy Levendulalány kreatív ötleteiről ne is beszéljek.  

Így visszatekintve, hálás vagyok a sorsnak, hogy valamikor 2010. január végén eszembe jutott, hogy készítsünk valamit.., valamit, ami még nem volt... "csináljunk" egy újságot... És  ezzel az ötlettel megkerestem néhány, számomra fontos bloggert... majd 2010. március 9-én éjfélkor elindult a Kifőztük gasztromagazin... 


Boldog születésnapot kívánok magunknak, és további sok-sok jó receptet mindenkinek, aki az olvasónk! 


Köszönjük!










5 megjegyzés:

Anikó írta...

Igen emlékszem, mert én 2010 február 24-én hoztam létre az én blogomat, március elején meg láttam ezt lehet letölteni, én akkor még azt sem tudtam hogy kell, a férjem segített, nem tudtunk feljutni az oldalra, szegény férjemmel veszekedtem, hogy ez nekem kell, tiszta cirkuszos volt, de aztán sikerült, azóta is minden szám megvan, imádom, egyre jobb és jobb, szebb, minőségibb.
Nagyon gratulálok az egészhez, mert imádom és mindig alig várom a következőt.
Mindig találok benne olyat többet is, ami tetszik, ízlik:-)))))

Névtelen írta...

Hepi börszdéj tú jú, hepi börszdéj tú júúúúúú! :)

Édeskonyha írta...

Gratulálok! :) Tényleg szuperek vagytok, szóval nyugodtan dícsérd csak magatokat!

Levendulalány írta...

Szepyke, én is gratulálok neked/nektek, azt hiszem, a két év alatt végzett sok-sok munkátok nagyszerű eredményeket hozott. És bár én még csak fél éve vagyok köztetek, minden hónapban azt érzem, megtiszteltetés a csapat tagja lenni...

Vicuska írta...

Egy abszolút színvonalas újság, gratula, boldog szülinapot!!!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...