2009. szeptember 25., péntek

Reggeli a Baker Streeten, ebéd a Canary Wharf negyedben...


Először is, amióta Londonban vagyok, nem esett az eső. Úgy gondolom, hogy én hoztam el ide a vénasszonyok nyarát, ugyanis, szikrázó napsütésre ébredünk minden reggel, és ez hála az égnek, vagy nekem, nagyon ritkán változik csak meg. Egyetlen egyszer fordult elő eddig, hogy három csepp eső érte a fejemet, de mivel rögtön csúnyán néztem, az időjárásért felelős valaki jobbnak látta, ha azonnal visszaküldi a napot szolgálatba. Tehát, szép az idő, nah, jó a levegő, hát khmmm, hogy is mondjam, jónak nem mondható, sőt tisztának sem, de a napsütés kárpótol ezen a téren.
A levegő valahogy olyan koszos, hogy minden kézmosáskor fekete lé folyik a kezemről. Kipróbáltam, hogy mielőtt sétálni indultunk, kezet mostam, majd bezártam a lakásajtót, a lépcsőház elhagyása után kiléptem az utcára. Eddig két dolgot érintettem, két kilincset... Majd két óra sétikálás után, amikor is nem mentünk túl messzire, csak a környéken lévő parkba, ahol mókusokat néztem, meg az iszonyat zöld füvet, és vártam volna a rókákat is, de azok nem jöttek még akkor elő, szóval, két óra séta után, haza, kézmosás, fekete lé... Hajmosáskor ugyanez. Valahogy olyan koszos a levegő, hogy már attól koszos lesz az ember, ha csak megáll az utcán. Arról, hogy egy buszon utazva, egy boltba betérve hány ember után fogom meg a kilincseket, kapaszkodókat, már nem írnék... Közel 8 millióan élnek itt és néha úgy érzem, hogy ez a 8 millió mind az utcán van, vagy a buszon, amin utazom, és természetesen, mindig szembe jönnek, soha nem arra, amerre haladnék... Tehát, vannak egy páran. Nagyon érdekes dolgokat látok, olyanokat, amiről lassan órákat tudnék írni, mesélni.

Például, képzeljétek el, hogy a belváros környékén a házakhoz nincs kuka. A szemetet az utcára teszik ki zacskókban, amit a naponta kétszer (!!!) járó szemetes szed össze. Ez azóta van, mióta bombát akartak a kukákba rejteni. Nah, azóta nincs kuka. A lakásokból lehordott szemét mégsem hömpölyög az utcán. Van kihelyezve utcánként kb kettő darab utcai szemetes, ami mellé csak szépen lehelyezzük a bezacskózott szemetet, majd mire egy óra múlva arra járunk, már nincs sehol. És nincs kiborult szemét, nincs szél által szétfújt szemét.

Szinte alig látni kutyákat. Kóbor kutyát meg egyet sem. Macskát sem. Közel egy hét alatt összesen kb 5-6 kutyát láttam, ebből egy embernél hármat... Nem tartanak állatot, mert olyan picik a lakások, hogy nincs hol. Nah, ez egyébként szerintem nem ezért van, mert én is tartottam kutyát, és én is először igen pici lakásban tettem ezt. Tehát, nem nagyon látni kutyát. Viszont, ha látunk, a maga után hagyott "piszkot" a gazdája rögtön eltakarítja.

A parkokban külön kis élővilág van. Általában ki van írva, hogy milyen növények, állatok találhatók benne. Állatok, igen. Én eddig mókusokat láttam, de van például róka is. Tényleg! A rókák szegények beszorultak a parkokba, mert London szépen körbenőtte a benne lévő zöld területeket, így a rókák maradtak a házak között. Nem kell félni tőlük, nem bántanak, és soha nem veszettek. Azt mondják, ha kóbor kutyával találkozik az ember, attól kell félni, a rókától nem. Hát, alig várom, hogy Vuk valamelyik rokona szembe jöjjön velem... Azt hiszem hazáig rohannék...

Nah, de hogy ne maradjunk mára sem program nélkül, reggelizzünk meg a Baker streeten a Costa-ban. Mondjuk egy triplacsokis muffint és egy csupa hab jegeskávét... Közben ülünk a napon, és nézzük az utcát, a buszokat... Hmmm. Nah, hogy tetszik? Szerintem is jó. Valahogy napokig ücsörögnék itt. Csak nézem az embereket, a kocsikat, a buszokat. A nők cipőit, táskáit, a ruháikat. És közben napozok. Londonban!!! És eláruljam, hogy kicsit le is pirultam??? Meg is jegyeztem, hogy már csak a gumimatracom hiányzik, meg valami víz, amire ráfeküdhetnék... Kicsit sem vagyok telhetetlen, de ha már belecsaptam a lecsóba, hát tegyem úgy, ahogy kell! Ugye?



"Reggeli" után felülünk a metróra és elmegyünk London legmodernebb negyedébe a Canary Wharf negyedbe. Ide egy olyan "magasvasúttal" megyünk, aminek nincs vezetője. Természetesen az első sorba fogunk ülni, tehát kicsit olyan lesz, mint a hullámvasút, pláne, hogy itt is minden fordítva van... Egy dolog, hogy vezető nélkül haladunk, de az meg a másik, hogy aki szembe jön velünk, a zárt sínpályán, azt sem vezeti senki... Hát, kicsit furcsa csak. A parám, miszerint fordítva közlekednek, még mindig megvan... Naponta próbálkozom elüttetni magamat. Benézek balra, jobbról meg elütnek... Ezen nem segít az a tény sem hogy a hibrid autókat még hallani sem lehet... Tehát, csoda, hogy még élek, ezt komolyan mondom... Visszatérve a Canary Wharf-ra, ez a negyed a toronyházak, a pénz negyede... Öltönyös pasik, üveg borította toronyházak. Már a metrókijárat is egy luxusszállodára emlékeztet. Kicsit hülyén is érzem magam a fényképezőgéppel a nyakamban. De nem vagyok egyedül... Turistából nincs hiány Londonban, és ez itt is így van... A házak között nem nagyon süt a nap, ezért kell valami, amitől átmelegszünk. Betérünk egy pubba, és kérünk egy gombakrém levest.

A leves forró. A vaj puha, kenhető (nem ráma, vaj!) a kenyér szintén meleg. Közben öt óra lesz, vége a munkaidőnek, szállingóznak az öltönyös úriemberek, jönnek "kocsmázni". Nah, itt az ideje, hogy induljunk, mert még vár ránk egy szárnyashajózás a Temzén, és ma még lefényképezem azt a bizonyos babakék hidat is...

27 megjegyzés:

Unknown írta...

De jó lehetett.... :D Backer Street Sherlock Holmes....;) Nekem mindig ez jut eszembe.

Ancsika írta...

Szepykém! Imádom az utibeszámolódat! :)))
Köszi!

Névtelen írta...

Londonban 16 millióan élnek.

Andi/cuki írta...

Jó volt ez a napunk is.:-)))
Érzem a gomba illatát, a konyhából jön.:-D

szepyke írta...

Juhász Andrea, képzeld a metrómegálló Sherlock Holmes-szal van kicsempézve...:DD

szepyke írta...

Mian, én is, hogy jöttél velem!:DD

szepyke írta...

Névtelen, honnan vetted a számot, amit írtál, mert én innen: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy-London

Az agglomerációval együtt lehet 16 millió...
Erről ezt írja a wikipedia:
2005 közepén Nagy-London lakossága egyes becslések szerint 7 517 700 fő volt. A városi terület egyre inkább növekszik, az agglomerációval együtt lakossága definíciótól függően 12-14 millió fő közé tehető

Máskor tedd meg, hogy adsz magadnak egy nevet, mert így névtelenül nem
szeretek senkit megszólitani. Köszönöm!

szepyke írta...

Andi, akkor lassan vacsora???:))

lúdanyó írta...

Én is nagy élvezettel olvasom! Cserélnék veled :)

trinity írta...

Imádom olvasni!!

Csibe írta...

Az a muffin és a jegeskávé...hmmmm...no meg az élmények, köszi!

starfi írta...

szepyke, elárulom neked, hogy amikor tavalyelőtt két hetet voltam londonban, egyszer sem esett az eső!:) ha lesz időm, rendesen elolvasom az írásod:)

Chef Viki írta...

Annyira élvezem :-) Szinte veled kószálok!

Aha, jegeskávé! Látom, amit látok! Az a muffin, full csokis, ordít a képről!

Róka a parkokban? Agyam eldobom :-)))

L.Krisztina írta...

Irigykedem is meg nem is te már kint vagy mi csak dec 25-én megyünk ki. Isten éltesse az Ikeát és kártyáját, most van egy olyan programjuk, hogy 50% kos kedvezményt adnak a Park inn hotelekbe, ez Londonban pont British museum mögött van tehát már nagyon várom, hát ha most nem fognak elütni.Kíváncsi vagyok milyen lesz London karácsonykor. További szépséges napokat nektek. Imádom a beszámolidat !

szepyke írta...

Lúdanyó, igen, tudom. Sokan cserélnének most velem. Lassan én is cserélnék magammal, mondjuk, hogy még maradhassak egy kicsit... Mondjuk, hogy megszokjam a hülye közlekedést...

szepyke írta...

Trinity, én meg átélni, megélni, és leírni. Komolyan mondom, hogy nagyon jól szórakozom.

szepyke írta...

Csibe, az a muffin... Egy darabtól jól laksz egy napra. nem tudom, hogy látni e, de bazi nagy darab! És az a krém a tésztában. Jáááááááááááj!

szepyke írta...

Starfokker, ne már! Akkor mi magyarok hozzuk nekik az ilyen időt??? Szeptemberben még pesten is ritka az ilyen idő. Jó, mondjuk, az, hogy ők kistrikóban, meg papucsban mászkálnak, az nem jelent semmit, mert szerintem mind ufók... De én is kardigán nélkül ücsörögtem ma a napon a padon a parkban és etettem a mókusokat!:DD Illetve, javítok. Én ettem, a fehércsokis croissant, a mókusok meg ott kunyeráltak mellettem.

szepyke írta...

Viki, igen róka! Bár én még nem láttam, de nagyon jó kis történetek vannak róluk. Kergetik a macskákat, és ahol róka van, ott nincs patkány!
Jó hír, nem?:)))

szepyke írta...

Krisztina, voltál már itt?
Egyébként, már készülnek karácsonyra, már most egy csomó helyen pakolják ki a karácsonyi motyót.

L.Krisztina írta...

Igen tavaly októberben akkor klassz langyos idő volt. A lányaim idén 4 hetet töltöttek kint júliusban hát ahogy olvaslak most melegebb van mint akkor volt.

szepyke írta...

Most gyönyörű idő van. Minden reggel szikrázó napsütés van, és eddig csak egy-egy nap kivétel volt, de akkor is csak órákra ment el a nap, eső múlt hét csütörtök óta nem esett.

L.Krisztina írta...

A lányok azt mesélték, hogy a Marks & spencernél ettek valamilyen almás süteményt és nem tudtak többet ellenállni neki, konkrétan függők lettek. Kíváncsi vagyok milyen ez az íz amibe ennyire beleszerettek .
Üdv

szepyke írta...

Jesszusom a Marks & Spencer... Oda ne vigyél magaddal senkit, mert én csak a kajarészlegen mászkáltam kb másfél órát. Olyan dolgok vannak, hogy a számat tátottam. Nekem az tetszett a legjobban. Minden előkészítve, úgy csomagolva, hogy a szatyrodból teheted a sütőbe...
Valami iszonyat, hogy milyen jól néz ott ki minden. Én ott éreztem azt, hogy ide akarok költözni, és ezekből a dolgokból akarok főzni!

Jesszusom, álom, de komolyan! Viszont tényleg drága. Még az angoloknak is drága, de olyan minőséget nyújt, hogy.... Minden organikus az utolsó joghurttól a gyümölcsökig a fűszerekig, szóval, én tényleg az ájulás küszöbén voltam...

L.Krisztina írta...

Á ÁÁÁÁÁ nem is olyan jó az csak ellustulnánk , ha itthon is ilyen kiszolgálás lenne.Gondold végig, milyen jó a krumpliról a sarat lekaparászni, a csontos karajt kicsontozni, szeletelni,stb,stb. Na ez az igazi kézzel fogható valóság.Különben is mit kezdenénk azzal a sok felszabaduló idővel.

trinity írta...

Krisztina:DDDD
Na, én is ezért maradok itthon:)

szepyke írta...

Képzeljétek, láttam olyan kesztyűt, amit krumplimosáshoz árulnak. Ez fekete volt, nekem ugyanilyenem van otthon rózsaszínben, de én a bőrradíromhoz használom...

Hogy mennyi felesleges dolgot halmozhatnék fel, ha itt laknék...:)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...