Boroznék...

Előzmény: Betértem egy borszaküzletbe, hogy egy-két üveg bort vásároljak. Miután ezeket megszereztem, még nézelődtem, majd kérdeztem:

szepy: - Valamilyen gyümölcsből készült bort szeretnék még.

eladó: - Hmmm... ez mind az, amit lát, mind gyümölcsből van. Szőlőből.

Hát, mondanom sem kell, hangosan röhögtünk mindketten. Az eladó is, és én is!

A napokban (egészen pontosan a múlt hét közepén) volt a névnapom. Én ágyban fekvő betegként (utoljára akkor voltam ágyban fekvő "beteg", amikor kb 5 éve kivették az epémet, de akkor is pénteken bementem, vasárnap már otthon ültem a kanapén... tehát, ez nálam abszolút nem megszokott) ünnepeltem, és se aznap, se előtte, se utána nem ettem és inni is csak vizet ittam. Aztán  elmúlt a betegség, és tisztességesen meg lettem ünnepelve.

Egy ilyen ünneplés közben kóstoltam ezt a bort. Nem vagyok nagy boros, sőt, elmondhatom, hogy egyáltalán nem iszom. Nem ízlik az alkohol. Soha nem volt rá szükségem, hogy azért igyak meg egy pohárka valamit, hogy ellazuljak, mert éppen elég laza (hülye) vagyok alapban is, minek ezt fokozni???

Szóval, szinte soha nem iszom. Viszont a borozgatás módja, az ücsörgés egy gyönyörű pohárban csillogó mélyvörös, vagy halványsárga, esetleg púderrózsaszín borral, nah az tetszik. Nagyon is. 

Ezek a szertartásszerű dolgok nekem nagyon bejönnek. A teázás is ilyen, de a teát sem szeretem. 

Anno egy pár éve mindenki meg volt őrülve, amikor behozták azokat az igazán nagy vörösboros poharakat. Én is rohantam és vettem is négy darabot,  hogy, nah itt az idő, borozni fogok, mert ilyen pohárból szeretnék valami csodaszép színű, illatos, mélybordó nedűt kortyolgatni. Ülni egy nagy fotelban, egy jó könyvvel. Vagy ugyanebben a hatalmas fotelban ücsörögni, néhány (sok/rengeteg) gyertyát meggyújtani, Sadet hallgatni és borozni...

Jaj, nagyon akartam, nagyon!

Aztán megvolt a pohár, és nem volt hozzá bor, ami ízlett volna. Pedig próbálkoztam mindennel, mondjuk főként édesebb változatokkal.

Aztán jött egy bor. Szintén egy vacsoránál kóstoltam. És megelégedéssel töltött el, hogy igen, ez az! Ez ízlik! Ez volt a képen látható Monteveri Dolce Novella, amit egyébként eperbornak hívnak, de jelzem, köze nincs az eperhez...

Végre egy szép vörösbor, a gyönyörű poharaimhoz. Édes, finom, ízlik. Vettem is hat üveggel, mert éppen nyaralni készültünk, meg legyen otthon is, és a nagy tételt még az is alátámasztotta, hogy Budapesten akkor egy helyen jutottam csak hozzá normál áron, mindenhol máshol, csak éttermi áron vehettem volna meg. A hat üveg került annyiba egyébként, mintha az étteremben megvettem volna két üveggel belőle... (Máig megvan még két üvegnyi...)

A szerelem én és a bor között hamar elmúlt. Nem tudok inni, nah. Ez van. Belekóstolok, meg talán egy decivel meg is iszom, elkortyolgatom, de nem rajongok érte.

Ez már csak azért is furcsa, mert anyai ágon erősen "hoznom" kellene a bor szeretetét. Nagyapámnak saját bora volt, amit Dunaföldváron a hegyoldalban lévő szőlőből szüretelve készített, majd tartotta a saját pincénkben, ami állítólag a legnagyobb pince volt az egész öreghegyen. Mesélték, hogy a háború alatt szinte az egész falu ebben a pincében vészelte át a keményebb időszakokat, mert ez a pince olyan mélyen, és olyan hosszan nyúlt el a hegy alatt, hogy remek óvóhelyül szolgált.

Aztán, szinte az egész gyerekkorom meghatározó mondata, a "csinálj nekem egy fröccsöt" mondat. És én imádtam fröccsöt csinálni. Ahogy a szódásszifonból nyomtam a szódát a vérvörös borba, és habzott és gyönyörű rózsaszínre váltott, majd az apró buborékok csak úgy pezsegtek benne igazán gyönyörű képet festett.

És erre, mi maradt ebből???

Nagyon bénán hangzik, amikor megkérdezik, hogy és te mit innál, majd rávágom, hogy egy szódát. Jah. Hát, ez vagyok én. Az anti boros, sörös, stb...

Most mégis felcsillanni látszik a remény, mert megint megkóstoltam két bort, ami ízlik!

Az egyik Thummerer Muscat Ottonel 2007/2008-as édes bor, 

a másik 

a Dúzsi Kékfrankos Rosé 2008-ból. Mondjuk, ez utóbbinál a 2008. már necces, mert valahol azt olvastam, hogy roséból nem szabad egy évesnél idősebbet inni... 

Mindegy. 

Most van otthon Muscat Ottonel, és hála az égnek volt más gyümölcsös is, egy ribizlibor. 

Hétvégén borozni fogunk. 

Megadjuk a módját, mert vettem gyönyörű fehérboros poharakat is. 

Már csak egy jó vörösbor kellene...

Nem fogom feladni, addig keresek, amíg meg nem találom, hogy mi is az, amitől végre ezt a valamit, amit úgy hívnak borozás magaménak tudhatom.

Ha valaki ért hozzá, vagy ha nem ért, de van egy kedvence, kérem, hogy írja meg kommentben, nehogy lemaradjak a legjobbakról!

Persze, kéretik a talajhoz közeli állapotban maradni, azaz kifizethető borokat várok, nem a megfizethetetleneket!