2010. június 9., szerda

Bódi Margó és az Ő íz világa...


Bódi Margó szakácskönyvét ajándékba kaptam. Bevallom, magamtól nem vettem volna meg, mint ahogy nagyon ritkán veszek csak szakácskönyvet... Egyszerűen, már nem hiszek bennük.. Annyi félrefordítás, elírás, kamu kép van némelyikben, hogy azért nem adok pénzt, hogy aztán kicsit teljesen át kelljen alakítanom a receptet, hogy az ehető, vagy legalábbis fogyasztható legyen...

Bódi Margóval kapcsolatban annyit tudnék megemlíteni, hogy a Hal a tortán adásaiban láttam fantasztikus főzőtudományát, amiről a műsorban szereplő vendégei mind elismerően nyilatkoztak.

Láttam még Őt abban a bizonyos Afrikában forgatott műsorban, amiben már rögtön az első részben olyan tettet hajtott végre, amit én, és mint utólag kiderült, szinte mindenki aki látta, megkönnyeztünk. 

Tehát, ennyit tudok Bódi Margóról. Az, hogy milyen a zenéjük, hogy kinek, kiknek énekel, hogy mit énekel (természetesen az Aranyeső című nótán kívül) nem nagyon ismerem, de ez most nem is tartozik ide, mert nem arról akarok írni, hanem a szakácskönyvéről...

Tehát a könyv. 

Első ránézésre nekem sok a giccs, de egy roma szakácskönyv milyen lenne, ha nem giccses? Ok, lapozzunk, jön az előszó...

Sági Szilárd jegyzi az előszót. Az utolsó mondatát kiemelném, miszerint:

"Mikrókat kikapcsolni, sütőket bekapcsolni, hajrá Margó, csak bátran a zsírral, nem az öl, hanem a műkaja..."

Sági Szilárdról már annyi mindent hallottam, olvastam. Olvastam, hogy senki nem érti, hogy lehet Ő a Hal a tortán gasztrokibice, hiszen nem is végzett szakács, amolyan, "valamik legyünk már, amivel keresni lehet" figura lehet... Ez annyira nem érdekel, bár a műsorban néha olyan sületlenségeket is mondott, hogy attól égnek állt a hajam... Idézni nem fogok tudni, csak a tényre emlékszem, hogy felcsattantam azon, hogy milyen hülyeséget mondott...
Tudom, tudom... nem Ő írja a szöveget... de Ő mondta ki. Ha annyira nem értett volna vele egyet, akkor nem mondja, hanem javítja... Nah, mindegy, lapozzunk tovább....



Bódi Margó ír magáról, a romaságról, szokásokról. Itt éppen a ház körül serénykedik. 



És jönnek a fotók... 
Nah, kérem, akkor leírom, mert nem bírom ki... Ilyen pocsék képeket már régen láttam... Minden kép sötét, egy kezdő gasztroblogon még elmennének, de könyvben???
Tudom, hogy általában az a bajom, hogy nem látni igazi képeket a könyvekben, hogy félig főzött, túl világított, nem eredeti ételeket lát az ember... De ezek meg valahogy túl eredetiek... Vagy plusz zsírral/olajjal vannak meglocsolva, vagy nem tudom... Ezek itt a főételek...  Valahogy nekem olyan szocreálosak a képek... 


Nah, és akkor, ami nálam kiverte a biztosítékot...


Azt mondja, jön a Marhahúsleves ehhez Margó a következő hozzávalókat sorolja fel:
  • 1 kg marhalábszár
  • 5 sárgarépa
  • 1 zellergumó
  • 3 petrezselyemgyökér
  • 1 paradicsom
  • 1 zöldpaprika
  • pár szem egész bors
  • 1 nagy csokor petrezselyem
  • 20 dkg gríz
  • VEGETA
  • 4 MARHAHÚSLEVES KOCKA
Nah, kérem...
Árulja el nekem valaki, hogy mitől egészséges, és mitől nem műkaja, ha egy leves, amiben egyébként benne van minden, amitől az leves lesz, finom, erős húsleves, még kerül bele vegeta és húsleves kocka is??? Miért kell egy levesbe kocka, és a kocka mellé még vegeta is???

Én is főzök levest, marhahúslevest főleg, mert imádom... Ennyi hozzávaló mellé bizony már csak a sót és a borsot tenném, semmi kockát, meg vegetát...
ITT az én levesem... abban aztán semmi mű nincs... Sági Szilárd, hallóóó, elolvastad Te a recepteket??? Mert nem ez az egyetlen, amibe kerül egy kis kocka, meg vegeta...

A legtöbb ételbe kerül. Kerül a levesekbe, a főételekbe, szinte mindenbe. Vegeta és Delikát felváltva szerepel, de valamelyik mindig kerül az ételbe. Nem értem, hogy miért? Olyan gazdag hozzávalókban minden étel, minek bele az ételízesítő, ami mellesleg tiszta só... 



Jönnek a sütemények... Rettenet béna képek, némelyik olyan, mintha egy falusi lakodalom 18. órájában fényképezték volna, amikor már elfolyt a cukormáz, megolvadt a krém, stb.. Színes minden, zöld, rózsaszín. A képek nagyon bénák... Legalábbis szerintem... Ha az volt a cél, hogy házias kinézete legyen... hát, nem tudom, hogy az sikerült e... 
A könyvben egyébként rengeteg kép van, de valahogy mindegyik sötét.. Bódi Margó így, úgy, tésztát gyúr, a tálat viszi, stb... sötét van körülötte, sötét a kép, sötét az egész, és néhol még homályos is...




Nah, ez a kedvenc képem... Margó beszél a szokásokról, a roma életről, az életéről. Megjelenik egy karácsonyi kép is.. állnak a fánál, Bódi Guszti éppen valamit feltesz a fára...

Hangulatos fények, és...

.... és Bódi Gusztin napszemüveg... 

Már bocsánat, de ezen a képen felröhögtem... 

Kérem, hogy tegye fel a kezét, aki a karácsonyfa előtt napszemüvegben áll a család mellett...
Ez aztán az életszerű dolog...
Ha valaki, hát én vagyok az, akinek mindig napszemüveg van a fejemen, mert az tartja hajráf helyett a hajamat... de ez a kép... 
Milyen kép ez??? Vicces... jah, nem inkább röhejes...


Jaj, és nem hagyhatom ki, hogy ne mutassam meg a szponzorokat...

Bódi Margót ez a hölgy varázsolja ilyen szépre. A telefonszámát e-mailben nagyon szívesen megadom, kéretik nálam jelentkezni! A hölgy nagyon ügyes lehet, mert Margó mindig tökéletes sminkben, igazi úrinőként jelenik meg, amivel nincs is semmi gond, hiszen egy nő, legyen mindig nő, még tésztadagasztás közben is. Ezt teljesen komolyan mondom, mert én is az a fajta vagyok, aki smink nélkül a lábamat nem tenném ki a lakásból, hogy másokat riogassak... 
Egyébként Margónak a gyönyörűen manikűrözött kezei is megértek volna szerintem annyit, hogy a műkörmös hölgyet is simán be lehetett volna tenni a szponzorok közé...



Nah, és kérem... a hátsó borító... és rajta minden, ami szem-szájnak ingere...
Az biztos, hogy Margóéknál nem halnánk éhen. 


És, hogy leszűrjem, hogy mi a gondom... Főleg a béna fényképek. Azok nagyon zavartak... Zavartak a leveskockák, és a képeken megjelenő rengeteg zsír. A zsírral magában nincs gondom, én is használom, de...
De ezeken a képeken szó szerint tocsog minden a zsírban... Én is zsírral csinálom a pörköltet, a töltött káposztát, de elég ezekbe egy-két kanálnyi és közel nem úgy úszik minden a zsírban, ahogy a fotókon. 
Ha Margó tényleg ilyen zsírosan főz, és azért lettek ilyenek a képek.. hát, nem tudom.. Ha viszont az volt a cél a plusz zsírral, hogy háziasan nézzenek ki az ételek, az szerintem nem sikerült... Nekem olyan szocreál Lacikonyha hangulata van a legtöbb képnek. 

Kérem, hogy vegyétek meg, vagy lapozzatok bele, és mondjátok el, hogy én látom rosszul? Velem van a gond, vagy tényleg gáz ez a könyv?

26 megjegyzés:

sercli írta...

tuti nem Margó csinálta ezeket. csak a neve elég ismert ahhoz, hogy eladjanak vele bármit. egy ilyen színvonaltalan valamit is. gondolom ezek már kész receptek és ételek, csak az asszonyról kellett pár fotó mintha dolgozna. a szponzorok büszkék lehetnek erre a könyvre

Padparadsa írta...

Szepyke, megint remekül mulattam! Őszintén mondom, rajongója vagyok az írásaidnak! Minimálisan nézek tévét, olvasok újságot, hallgatok híreket, de erre az oldalra feljövök, és mindent tudok, amit a nagyvilágból tudnom kell! Ami nem ennyire szórakoztató, szívhez szóló, elgondolkoztató, nem is érdekel! Köszi! :D (Egyébként lehet, hogy a Vegeta bújtatott reklámmal él? Sokkal hatékonyabb, mint a direkt!)
Örömteli napot Neked is!

Ikkyu-san írta...

Zsír - Bódi Guszti nem véletlenül kapott szívinfarktust! Én a húslevesbe szoktam rakni kelkáposztát, kelbimbót, karalábét, egy-két krumplit, gombát, zöldborsót! Olyan illata - és íze - lesz, hogy abba nem kell leveskocka, sem vegeta!

mandy tarragon írta...

Ezt a nagy vegetázást meg kockázást én sem értem... minek? minden benne van, amit a kocka elvileg helyettesítene...

Én bevallom, belelapoztam a boltban. Anyunak vannak szakácskönyvei még a nyolcvanas évek elejéről, azokban vannak ilyen képek. Akkor még az volt a menő :) De hogy mit keresnek ugyanilyen képek harminc évvel később is egy könyvben... rejtély...

Nem mintha el lennék ájulva a fotótudásomról, de ilyen képeket kezdő kiskacsa koromban alkottam egy zsebrevágható kompakt géppel :) Szerintem egy szakácskönyvnél tipikusan nem kellene sajnálni a pénzt rendes fotósra...

Az meg, hogy házias=ússzon a tetején a zsír... nem tudom miért kell ezt erőltetni. A zsír finom, tényleg jó íze lesz tőle egy csomó ételnek, de nem kell túlzásba vinni. De ha tényleg így főz, akkor én se csodálkozom, hogy szívproblémáik vannak...

cerise írta...

Nálam a desszerteknél az üdítő szelet/Fanta szelet (ki hogy ismeri) képe kivágta ki a biztosítékot. Ez az egyik kedvenc süteményem de itt a képen minősíthetetlen. Én ezt a ronda, ragacsos, összecsomósodott "izét" a család elé is szégyellném odatenni, nemhogy könyvben kiadni a képét...Ha jól láttam 4000 Ft-ért lehet eme "alapműhöz" hozzájutni. Nevetséges.

Süti Bazár írta...

Mi, gasztrobloggerek rengeteg kritikát kaptunk/kapunk amiatt, hogy nem fotózunk elég jó minőségben. Nem rég paródia is készült (villanykörte és társai), pedig jórészt amatőrök vagyunk. De az általam látogatott gasztroblogok 99 %-án jobb minőségű fotók, igényesebben elkészített és tálalt sütik vannak. Pfff... Ez van srácok... :((

szepyke írta...

Sercli, hát, hogy erre ki lehet büszke.. és hogy egy ilyenhez ki adja a nevét...én nem tenném...

Padparadsa, Vegete, és Delikát, vagy az a kettő ugyanaz a cég? Hol egyik, hol másik van a kajákban... És köszönöm, kedves, amit írtál!:) Köszönöm szépen, igyekszem!:)))

Ikkyu-san, hát, ez az. A felsorolásoknál látszik, hogy benne van abban minden, ami kell, de akkor minek a kocka, és miért áll mindenen két centi piros zsír????

Mandy, ugye, hogy olyan??? Tiszta szocreál.. De, most komolyan. Anyunak megvan a Planétás kártya sorozat, abban jobb képek vannak...!

Cerise, nézd meg a többit is nyugodtan, ha teheted... Minden elnyúlt, elolvadt, szétfolyt... rettenet béna képek.
És igen, 3999,- és már a tiéd is!:)

Yasmine, próbálnál ilyen béna képeket feltenni, pedig ezt egy elvileg profi fotós készítette valami szuper masinával... én meg telefonnal jobbakat csinálok!:)))

sercli írta...

irónia volt. inkább szégyen...

Unknown írta...

Elolvasva ezt a kis eszmefuttatást egyet kell értenem, mert ha nem énekel akkor már szakácskönyvet add ki. Tényleg nagyon rosszminőségű fotok, de a leírások sem jobbak.
Hiányolom belőle a tényleges roma fözési kultúrát amit emlegetnek.

Mary írta...

Üzlet meg reklám ennyi szerintem.
Próbálok jól fotózni de egy mentségem van ha nem jók lakótelepen olyan lakásban élünk ahol a konyhában mindig ég a villany így nincs természetes fény! Azért próbálok jól fotózni. De amit feltettél képeket a könyvből azok borzasztóak!

lekvároskukta írta...

Pár hónapja én is belenéztem egy könyvesboltban....teljesen igazad van mindenben.
Ez nagyon gáz, úgy, ahogy van.
Nem értettem, hogy adhatták ki!
Nem baj, a lényeg, hogy már neki is van szakácskönyve.

jókaja írta...

Olyan célközönségnek szánták, ahol nem zavarja a vizuális kultúrát ez a színvonal.
Sajnos előrébb se viszi :-(

Bianka írta...

Látni még nem láttam ezt a könyvet. Itt nézve viszont tényleg nem egy színvonalas könyv benyomását kelti, bár lehet, hogy a házias jelleg volt a cél.
A napszemcsis képen behalok :))))

mandy tarragon írta...

Yasmine: de mi nem is kapunk egy rakást pénzt az ételfotóinkért :) Már ha egyáltalán tényleg a Margó által főzött ételek vannak a képeken...

Csibe írta...

Valószínű amúgy sem, de így tuti a könyv közelébe sem megyek. Jó kis bejegyzés már megint :)))
Bódiékról nem sokat tudok , de ennél kicsit igényesebbnek tűnt Margó a tévén keresztül ;)

á la carte kulinaria írta...

Ez gáz ténleg!!!

szepyke írta...

Sercli, értettem, az enyém is az volt..:)

Erika, ez az... Én is azt hiányoltam. Ezekből egy-két étel roma, és az elkészítését illetően sem hinném, hogy ez a normál roma konyha...

Maryenne, ha teheted, nézd végig valahol. Rettenet pocsék minőség...

Lekvároskukta, tegnap megint belenéztem... a pörkölthöz 5 pörkölt kockát használ....

Jókaja, ez így van, de ez gáz.

Bianka, nézd meg, ha teheted, érdemes...

Mandy, szerintem ezek az ő ételei, bénán fotózv, bár, az ételek is lehetnek kinézetre bénák, ezzel nem is lenne gond, de azt egy kis ügyességel azért lehetne fotózni...

Csibe, pedig nézd meg, ha teheted, mert rögtön kiderülne, hogy mennyivel ügyesebb vagy sokaknál, akik még pénzt is kapnak érte, nem csak szerelemből fotóznak...

Á la carte, az. Tényleg gáz...

gazdi írta...

Szép jónapot! Nem gasztroblogger vagyok, csak szeretek sütni-főzni. Ezt a könyvet anyukám kapta nemrégen ajándékba, egy süteményt megsütött belőle. Kár volt. A kukában végezte a süti is és a könyv is.
Az, hogy a képek olyanok, mintha a szocreálban készültek volna, az egy dolog. Nyilván alacsony költségvetésű, vagy az volt a koncepció, hogy úgy nézzen, ki, mintha a szerző készítette volna. Engem ez annyira nem zavart benne, attól még lehet a recept jó. A vegeta és a különböző kockák nekem is feltüntek, nagyon gáznak tartom. A vegetának a szagát sem bírom... A legnagyobb gáz viszont a receptek pontatlansága. Egy sütemény receptben nem lehet azt írni, hogy " rövid ideig elősütöm". Mi az a rövid idő? 2 perc, 10 vagy 15? Tudom, hogy minden sütő más és más, de legalább azt leírhatta volna, hogy ő hány percig süti elő. Anyukám úgy gondolta, hogy 10 perc az rövid idő. Tévedett, 2 perc elég lett volna. Ezért végezte a süti a könyvvel együtt a kukában. Pedig két napig vártuk, hátha megpuhul a kiszáradt süti a krémtől. Nem tette. Ráadásul a recepthez tartozó képen a krém fehér, míg a recept alapján elkészített pedig barna a belereszelt csokitól. Ez a könyv, egy sebtében összedobott tákolmány, a mi csak imitálja a roma ételeket és kultúrát. Az milyen roma hagyomány, hogy napszemüvegben állunk a fa alatt?

GasztroRéka írta...

Köszi,hogy megmutattad! Na ez tipikusan tükrözi mi van ebben az országban tudás és rátermettség nélkül is lehet valaki népszerű!
A név és a szponzorok eladják a terméket,no meg a média is rásegít.
Több dolgot nem értek. Az én lakásom is sajnos sötét ez az egyik nagy hátránya,amúgy nagyon szeretem... Rendkívül nehéz ételeket készíteni,meg amúgy is most tanuljuk az egészet. Ma pl. a T-Home receptversenyre készítettem ételt,és utaztam 20km-t azért,hogy kertben fotózhassuk a végeredményt. Ezt nap mint nap nem játszhatom el,de egyszer-egyszer belefér. Nem hiszem ha könyvkiadásra futotta akkor egy stúdiót is bérelhettek volna,vagy kialakíthattak volna,mint más könyvírók. A másik a vegeta és a kocka kérdése. A vegeta anyukám mániája én már szerencsére leszoktam róla bio fűszersót használok. Kockát nem iktattam ki,mert nem tudok nagy mennyiségben alapleveket tárolni -igaz,most van 3 különböző a fagyóba,de hús nincs,mert pici-,de húslevesbe soha nem tettem,attól húsleves. Szerintem senki nem lektorálta a recepteket... A napszemüveg csúcs! Én is olyan vagyok mint te hogy napszemüveg-napszemüveggel (időnként el is hagyok egyet-egyet),de karácsonykor?! Ha karikás a szeme sminkelje ki őt is a kozmetikus...:)
Ha csak a Kifőztük Lapotokat nézem 100szor jobb,de nem is hívnak Bódinak,meg Bangónak sem! Tényleg Bangóéről tudsz valamit,csak neten nézegettem eddig.

kempfcandi írta...

Ez nagyon tetszett!!!:D

szepyke írta...

Gazdi, ez nagyon gáz... Nah, ezért nem veszek én szakácskönyvet... Pedig itt a háziasságon van a hangsúly és mégis selejt lett... és igen.. a napszemüveg az szánalmas...

Réka, az a baj a kockával, hogy olyasmiben használja, amibe tök felesleges. Mert nem azt mondja, hogy vegyünk egy liter alaplét, vagy kockát plusz vizet, hanem a teljesen normális hozzávalókból álló ételekbe teszi... megnéztem, a pörköltbe pörkölt kockát tesz!!!! Nah, ez milyen????

SzandraDEE...és ha látnád a többi képet...:)

kata írta...

Nem ismerem ezt a könyvet, nem is fogom, mert ez csak "műromaság". Ezt nem bántó szándékkal mondom, hanem azért mert engem bánt a kép, ahol Margó műkörmökkel erdélyi viseletben szénát gyűjt a pajta előtti udvaron. Röhejes a styling, mert ebbe az irányba az istállótrágyát hozzák kifelé, nem ilyen mosollyal és nem ilyen ünneplősen. Valószínű, hogy ezt a mű-vet egy nagggyon hozzzzáértő stylist komponálta.

szepyke írta...

Kata, egy nagyon, nagyon, nagyon hozzáértő. De máshoz meg egyáltalán nem értő... Rettenet ez a könyv. Rettenet.

Névtelen írta...

Ti vagytok rettenet....Elég bunkosag amit csináltok ....felháborító hogy igy lenezitek más munkáját. kinek kebzelitek magatokat???? kíváncsi lennék hogy ti mit tudtok fel mutatni....

szepyke írta...

Kedves "Névtelen", aki Miskolcról írtál... ha már mást nem tudunk felmutatni, legalább tudunk magyarul -helyesen- írni. Nem úgy, mint te...

Te, aki nem vagy bunkó. Legalább a bunkóságot írtad volna le helyesen, te szerencsétlen. :)

Névtelen írta...

Nekem is megvan a könyv, kettő esélyt adtam neki, soha többé ki nem nyitom. Borzalom. Még évekkel ezelőtt, kezdő koromban választottam (de kár azért a pénzért!!), azóta ezerszer megbántam. Mindkét recept leírása minősíthetetlen volt: több alkatrészről végül nem derült ki, hová kerül, teljesen elcsúsztak az arányok, a krémeket újra kellett főzni, mert totálisan híg vagy használhatatlan volt mind, a képeknek meg semmi, de SEMMI köze nincs az elkészült süteményhez! Az egyik próbálkozást végül siker koronázta, miután 8-10 órát vesződtem vele sírás határán, hogy helyrepofozzam (azóta a család kedvence, de ez minden nagyképűség nélkül nem Margó érdeme, hanem az enyém, aki teljesen átalakítottam), a másik süteményt pedig egy az egyben ki kellett dobnom. Iszonyat ez a könyv. Szégyellje magát, aki írta, aki lektorálta, aki ellenőrizte, mert nagyon sok alapanyag, idő és pénz veszett kárba miattuk!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...