2010. június 13., vasárnap

Elindult a nyáááááááár, irány a Balaton!


Miután az emberre ráparancsolnak, hogy akkor fél óra múlva indulunk, majd az ember elrohan, lezuhanyozik, vizesen magára rángatja a fürdőruhát, (a halálom... olyan, mint amikor még vizesen kell felvennem a harisnyát, aztán tekeredik rajtam mindenhogy, ahogy nem kellene neki, brrr) majd összeszedi a tavaly eltett kellékeket, mint:
  • pokróc
  • törölközők
  • naptej, (anyám, csak a kettesből maradt, vörösre fogok égni, király!)
  • polifoam (ááááá, a pincében van, ott, ahol kb két hónapja egeret találtak...)
  • gumimatrac (jesszus, ez is a pincében van... kizárt, hogy lemegyek érte..)

Mindegy, ez így túl hosszú lenne, a pincét most kihagyom, azt majd máskor mesélem el...

Tehát, cuccok összekészítve, kocsihoz kihord. Mivel életem első autójában egy minimális olajhiány miatt (értsd, egy liter volt a motorban a négy liter helyett.. szerintem ez minimális hiány, nem értem, hogy miért akkora gond...) megfőztem a motort, azaz kikönyökölt a dugattyú, vagy mi a franc, mindez egy Balatoni nyaralás alatt történt, amikor is az én sárga rettenetem végigszáguldott az M7-es autópályán, elhagyva BMW-ket, Mercedeseket, elhagyva mindenkit... majd az akkori Osztyapenkónál egyszer csak piros lámpák égtek a műszerfalon, mint egy karácsonyfán, és mi kigurultunk a járdához... de már ez a kocsi is imádott engem, mert felhozott egészen Budapestre, hogy nehogy az út szélén kelljen várakoznunk... 

Tehát, azóta én bizony minden autómban folyamatosan ellenőrzöm az olajszintet, mert ha más nem, olaj legyen a motorban, mert utána nagyon csúnyán tudnak nézni az emberre, amikor azt válaszolja a -mikor nézted meg az olajat?- kérdésre, hogy ööö, két, nem három hete, ööö, nem ....hónapja. Szóval, ilyet nem szabad, tehát, hosszabb, erőteljesebb motorigénybevételnél motorolaj ellenőrzést tartok. 
Most is ez történt... Motorháztető kinyit, nívópálca kihúz, hmmm, ebbe fér egy negyed liter, akkor töltsünk bele. Csomagtartó kinyit, olaj kivesz. Még soha nem jártam úgy, mint ahogy most.. miszerint a kupak nem vált el a perforációs peremtől, így csak erővel tudtam feltépni, minek következtében leöntöttem magam vele... Rá a trikómra... Király.. Nah, innen már mindegy volt, látni kellett volna, hogy utaztam. A trikóm alatt egy zsebkendő, hogy engem ne érjen az olaj, a trikóm felett egy zsebkendő, hogy a biztonsági övet se, mert akkor utána mindent össze fog fogni... Úgy néztem ki, mint aki előkével utazik...

Mindegy, a lényeg, hogy megyünk. 
Én nem bírom a meleget, ember nem bírja a klímát... Tehát, ablakok letekerve, balkéz kitesz az ablakba, és így utazunk. Én balról égek le Ő jobbról... Tisztára úgy nézünk ki, mint anno a Tefusok... 
Megérkezés, leparkolás és ez fogadott:


Azaz, gyönyörű tiszta víz, zöldes, kékes, és sokkal, sokkal több, mint amikor tavaly elbúcsúztunk.
Most olyan mély, hogy a kövek tetejéig ér, ha hullámzik, kicsap a partra.
Picit még hideg, de a 34 fokban ez annyira nem érdekelt.

Én azonnal beüzemeltem a gumimatracot, és igen, fel is avattam, azaz úsztunk egyet. Gumimatrac nagyon jól érezte magát, mesélte, hogy már nagyon unta, hogy idén sokkal később került elő, mint ahogy kellett volna, mint ahogy a tavaly még közöttünk lévő társa mesélte neki. 



Gumimatrac megkért, hogy fényképezzem le, minél több pozícióból, és töltsem fel a netre, hogy felszólítsa a többieket, miszerint, gumimatracok, szép az idő, jó a levegő, gyerünk a Balatonra!
A víz tiszta, gyönyörű, és valami pazarul ringató! Gumimatracok, fogjátok meg a tulajdonosotok kezét, és ha tehetitek, látogassátok meg a nagy vizet, mert most olyan, amilyen még soha nem volt, mióta ismerem. 
Elmondhatatlanul gyönyörű!


És, mert nem bírok magammal, csináltam magamnak egy háttérképet, naptárral, hogy mindig pontosan tudjam, még hányat kell aludni hétvégéig, amikor felszedelőzködünk és irány a vííííííííííííííííz, irány a Balaton!


Ha valakinek tetszik, klikk a képre, és le lehet szedni, aztán tessék kitenni háttérnek, és csodálni ezt a gyönyörű dolgot, amit úgy hívnak: Balaton!

23 megjegyzés:

Andi/cuki írta...

Hú, micsoda változás, de nagyon szépek a pipacsaid, meg a háttered, jó a Balaton meg a gummatracod se semmi!:-))

Mónika írta...

A Balaton tényleg csodás, alig vártuk, hogy újra a kedvenc szabadi-strandunkon csücsüljünk....., de életemben még ennyi szunyogot nem láttam. Haza menekültünk.
Tetszik az új dizájn.:))

szepyke írta...

Andi/cuki, köszönöm, és tényleg szép lett az új kégli, nekem is tetszik, de sima blog háttér, blogspotos, csak pont passzol a fejlécemhez!:)))

Mónika, ahol én voltam, ott nem volt szúnyog, de a barátnőm mondta, hogy szabadinál még a víz is tele volt döglött hallal...:(

Adri írta...

Szepyke, feldobtad az estémet! :) Félig balatoni lány révén totál szégyen, de idén még nem voltam...és most meg újra jön a lehülés és az eső....
Matracod ügyesen pózol! :D :D :D

szepyke írta...

Adri, dehogy jön a lehülés.. kicsivel lesz csak kevesebb a hőfok, és iszonyat jó a víz!Iszonyat!:)))

Matracnak átadom, már ki se kerül a kocsiból szeptember végéig... Ilyenkor felfújt gumimatraccal járok egész nyáron, ami a hátsó ülésen fekszik, áll, éppen, mihez van kedve, tehát bármikor bele tudom vetni magam bármilyen vízbe, bár, az én szerelmem a Balaton, és nem csalom meg holmi bányatavakkal!:)))

ekszerlada írta...

Szepy!:)
Aranyosan írtál:)Megnevettettél.
BÍrom,ahogy elő tudod adni a dolgokat:)
Szeretném átölelni a matracod,olyan szeretettel írtál róla:)Te is megteheted!Nyomj rá egy puszit és mond neki,üdvözöl a belizi ékszeres:)
Én is imádom a balcsit.Tavaly,amikor otthon voltam,láttam és már akkor is el voltam olvadva,milyen csodás a színe .De még nagyon hideg volt és nem tudtam megfürödni benne.Nekem a szép gyerek koromat jutatja eszembe,amikor suli után a nyár végéig ott voltam.....De régen volt,és milyen rengetegen voltak emlékszem.Utánna vagy 10 évig szinte meg volt halva.Azt hallottam,már az utolsó 2 évben,jobb volt a forgalom.Igaz ez Szepy?
Vigyázz matracra!Ne hogy baja essék!

lekvároskukta írta...

Húúúú, micsoda pipacsmezőbe botlottam :))))
Nagyon jó lett Szepy :))
A balatonos beszámoló is!

szepyke írta...

Ekszerlada, matracra vigyázok, sajnos tavaly váltam meg a három éves darabtól, ez a piros most kezdi a második évadot...:)))))
Szerintem egyébként "jön" fel a Balaton. Én csak azért, hogy sós vízben fürödhessek, biztos nem utaznék x órát, amikor egy óra alatt gumimatracozhatok a Balatonban, aminél jobb, a földön nincs!:)))

Lekvároskukta, köszönöm, és írtam mailt!:)

Hugi írta...

Szia Szepykém!
Ez fantasztikus volt! kedvet csináltál nekem hozzá, pedig víziszonyom van :( Talán idén bátrabb leszek :d
Hugi

Névtelen írta...

Én 15 percre lakok a Balcsitól (busszal). :-) A hétvégén is lenn voltam. Ha meg vége a viszgaidőszaknak akkor minden nap lenn vagyok. :-)

szepyke írta...

Hugi, Pocak Panna, most ugyan esik, de aztán irány a Balaton!


Lányok, írnátok nekem mailt a szepsegtar.blog@gmail.com-ra???
Mindenki, ha kérhetem!
Köszönöm!

Unknown írta...

Nagyon jó képeket csináltál :) Mi tegnap ugrottunk le Zamárdiba motorral és ott pancsikoltunk ;)Nekem maga volt a nyári életérzés. Kifeküdte ma partra egy jó könyvvel és szemben a Tihanyi apátságra láttam :) Imádom.
Remélem, majd írsz még Balatoni
beszámolókat, mert nagyon tetszett :O

szepyke írta...

Juhász Andrea, mikor voltatok Zamárdiban???:O Én is ott voltam!:)

szepyke írta...

Jah, és írjál nekem a szepsegtar.blog@gmail.com címre!

Csibe írta...

:)) jó volt kiruccanni veletek!!!

Bianka írta...

Nekem a Balaton a riviéra :)))

Nagyon jó az új blogruhád.

Chef Viki írta...

Nagyon fasza lett az új rucid!!!

ekszerlada írta...

Ezt aláírom Szepy!!!
Itt én sem fürdök,akár milyen érdekesen is hangzik."x mentem bele a vízbe és mindig elnyeste valami a lábam,meg félő,hogy a homokba meglapuló tüskés rájára rálép az ember.
Fúúúúj írtózom!!!!!
A Balcsi szent nekem is:))

Fanó írta...

Alig várom,hogy mi is eljussunk a balcsihoz!Főleg benne a dög melegben!
Gyönyörű a tenger,de a Balaton utánozhatatlan!!!!
Jó kis matracod van Szepyke!
Pusssz

Szemi írta...

Szepyke , egy élmény olvasni az írásaidat! Mindig kuncogok közben itt magamnak, annyira látom a lelki szemeimmel, amiket leírsz! :))

Egyébként a Balaton tényleg egy csoda! Olyan finom,selymes vize van, amit máshol nem tapasztaltam meg.
Sajnos tavaly nem jutottunk el, remélem az idén összejön!

Bianka, ugyanez ment a fejemben /"...nekem a Balaton a Riviéra... " / miközben olvastam a cikket! :))

Ami írta...

Szép az új ruhád :)

mandy tarragon írta...

Klassz az új ruhád :)

szepyke írta...

Csibe, nekem milyen jóóóóó volt!:)

Bianka, köszönöm, igyekeztem a festés-mázolással!:))) És nekem is a Balaton a riviére!:)))

Chef Viki, hát igen... hosszú órákig kevergettem a falfestéket...:)))

Ekszerlada, nekem is szent és sérthetetlen!:)))

Fanó, igen, a Balatonnál nincs jobb! Ez teljesen így van!:)))

Szemirámisz, ugye, hogy egy csoda? Szerintem is! Én imádom!

Ami, köszönöm!

Mandy, köszönöm, köszönöm, szombaton lettem készen a "lakásfelújítással"...:))))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...