2009. augusztus 27., csütörtök

Emlékezzünk!


Ez lett volna a harmadik nyara, de már a tavalyi nyáron is gyengélkedett, idén meg végleg felmondta a szolgálatot.
Egy ideig gondolkodtam, hogy mi legyen vele, annyira a szívemhez nőtt. Már tavaly is többször meg lett ragasztva, hétvégén megfürdettem a Balatonban, hétközben a Zuram megragasztotta, de mivel a hegesztéseknél engedett, mondhatom, hogy szélmalomharcot vívtunk... Tavaly még hajlandó voltam rá, hogy folyamatosan fújkálom, miközben ringatózom a vízen, de nem mondom, hogy nem untam a dolgot, mert a levegő olyan sebességgel távozott belőle, hogy szinte folyamatosan lélegeztetnem kellett, hogy a felszínen maradjunk...
Idén, ahogy jött a nyár, előszedtem. Három hónapig hurcoltam a csomagtartóban, még akkor sem vettem tőle búcsút, amikor már megvolt az utódja...
Aztán a hazajövetelhez szükséges bepakoláskor úgy döntöttem, itt az idő.
Ott maradt a Balatonon. Ott, ahol a legjobb óráit töltötte.
Szia gumimatrac, majd integess néha a gumimatrac mennyországból!

12 megjegyzés:

DebiGabi írta...

Csatlakozott az enyémhez:DD

szepyke írta...

Ó, akkor legalább nincsenek egyedül!:D

Limara írta...

:)))

Szkladányi Juca írta...

Tehát hazajöttetek? Milyen volt?
A gumimatracról nekem egy sátorozás jut eszembe, amikor még kis krumplik voltunk és apuka fél éjszaka reanimálta a jó öreg Palma matracot, hogy ne feküdjünk reggelre a sátor alján. Mi nagyon röhögtük, ő meg nagyon szentségelt.

Andi/cuki írta...

Juj,megijesztett a cím,de csak a matrac hálisten. Bár értem,hogy a szívedhez nőtt.S nagyon együttérzek:-(

Csibe írta...

Óóóó, szegényke :(

szepyke írta...

Micike, még vasárnap éjjel. Azóta sem aludtam még ki magam...

Andi, igen, tényleg hiányzik. De főleg a Balaton...:D

Csibe, ugye...:DD

KryaSpirit írta...

Üdv itthon! Ennek örömére, nézz be hozzám légyszi!:)

Andi/cuki írta...

Képzeld Szepy új kávéautomatát kaptunk,s most lehet venni Nescafe frappét!! A tiszteletedre megkóstoltam. Nem rossz,de én maradok a tejes habos igazi Segámnál.De azért Neked küldök:-)))

trinity írta...

Ó, csatlakotott a drága a miénkhez..Nekünk elúszott vagy 2 a Balcsiba, a labdákat nem is számolom..Nincs egyedül:)))

erős ildikó írta...

Jó volt a nyaralás? Csak rövid, igaz?

szepyke írta...

Benzsi, megyek már!:D

Andi én igazából a kávét töményen nem szeretem. Ez a frappé jellegű izé annak jó, aki lightosan szereti csak a kávét :)

Trinity: Hála, az égnek! :D Remélem, hogy megtalálják egymást, és a megboldogultom tud majd kivel játszani....:DDD

Napmátka! Hu, nagyon jó volt. És tényleg rövid, viszont igyekeztünk teljesen kihasználni, mert vasárnap este 9-kor indultunk el haza... És az utolsó napom még olyan időnk volt... Imádom még mindig a Balatont!:D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...