2010. május 4., kedd

Fagyasztható péksütemény


Ez a tészta le is fagyasztható, így egy nagyobb adagot készítve, bármikor friss kiflit, zsemlét tehetünk az asztalra.

Fagyasztható péksütemény

Hozzávalók:
  •          1 db élesztő (50 g)
  •          1 teáskanál cukor
  •          1+ 3 dl langyos víz
  •          4 dkg vaj olvasztva
  •          75 dkg BL80-as kenyérliszt
  •          1 evőkanál só
  •          2 zacskó szódabikarbóna
  •          1 tojásfehérje


  • tetejére bármilyen mag, só, sajt
1 dl langyos vízben a cukrot elkeverjük, majd az élesztőt belemorzsoljuk. Az élesztőt hagyjuk dolgozni, minimum negyed órát.
A lisztet átszitáljuk, hozzá keverjük a sót, és a felfutott élesztőt, 3 dl vizet és az olvasztott vajat. A tésztát meggyúrjuk. (Ha van dagasztós konyhagépünk, azzal öt perc alatt készre lehet gyúratni a tésztát.)
A tésztát egy mély tálba tesszük, vagy a gyúró tálban hagyjuk. Tetejét liszttel megszórjuk, és egy konyharuhával letakarva, meleg helyen körülbelül egy órát kelesztjük.

Ha a duplájára kelt, átgyúrjuk, majd különböző formájú péksüteményeket készítünk belőle. (zsemle, kifli, stangli, fonatok, vagy egyszerűen nyújtsuk ki és vágjuk fel késsel, így kocka formájú péksüteményeket kapunk)
A formákat meleg helyen, lisztezett felületen, letakarva ismét fél órát kelesztjük.

Kelesztés előtt:


Kelesztés után, már megkelve:


Felforralunk körülbelül 1,5 liter vizet. Ha felforrt, beleöntjük a szódabikarbónát és a péksüteményeket megfürdetjük benne.(A szódabikarbóna habzik, ettől ne ijedjünk meg!) Minimum 10-15 másodpercig hagyjuk a szódabikarbónás vízben a tésztákat. Áztatás közben forgassuk meg őket, hogy mindenhol érje a felületüket a víz. 



Lecsöpögtetve a tepsibe szilikon lapra, vagy sütőpapírra helyezzük, majd újabb negyed órás kelesztés következik, meleg helyen, letakarva. 


A sütőt melegítsük 180 fokra, (gázsütő 4-es fokozat). A péksüteményeket a tojásfehérjével megkenjük, ízlés szerinti magokkal, sajttal megszórjuk, és 20-25 perc alatt készre, aranybarnára sütjük.



Ha fagyasztani szeretnénk, a sütési idő 10. perce után vegyük ki a sütőből, kicsit hűtsük ki, majd mikor langyos, tegyük mélyhűtőzacskóba, vagy egy olyan dobozba, ami légmentesen záródik, és így tegyük a mélyhűtőbe. Ha reggel szeretnénk kisütni, este vegyük ki a kellő adagot a mélyhűtőből, tegyük át a normál hűtőbe, ahol reggelig kiolvad, majd 180 fokon süssük készre.

18 megjegyzés:

Bianka írta...

Remek, pont jókor jött. Nagyon guszták :)

Felhőlány írta...

Harapnivalóan jól néznek ki! :) Nálam nem ritka, hogy a mélyhűtő félig van tele péksüteményekkel... szánom-bánom boltival... De lesz nekem egyszer dagasztós konyhai csiribiri segédem! :))

Szkladányi Juca írta...

Jó ötlet, köszi Szepyke!
Ügyes vagy :))

Hugi írta...

Szia Szepyke! Ez igen!!! Lehet, hogy holnap kerül kipróbálásra...
kész vagyok ettől a sok blogtól, mindent ki kell próbálni :))))

Felhőlány! Nincs esetleg kétkaros kis géped? Én azzal dagasztok, bár bevallom, sokszor kézzel, és fantasztikusan sikerülnek úgy is a péksütik. Mondjuk hónaljig csúzos az ember tőle :))))

Raindrop írta...

Az első és utolsó képet nagyon odatetted. :) Gyönyörűek.

Livi írta...

Nagyon jó ötlet!
Csak hirtelen félreértettem és azon gondolkodtam, hogy a többi fajtát miért nem lehet megenni:D Dehát fagyasztható és nem fogyaszthatóóó :)

Wittner Lilla írta...

nekem nagyon jó kétkaros dagasztóm van, 75 kiló 185 magas, és sok édességgel üzemel :-)

Csibe írta...

Bírom, nagyon bírom a gyorsan elővesz és már kész is kajákat :)

szepyke írta...

Bianka, ez mindig jókor jön!:))

Felhőlány, ezt nem kell annyira gyúrni,még ha kézzel csinálod, akkor sem.

Kovács Micike, Te meg igazán kedves!:) Köszönöm!:)

Hugi, nah igen... Ez a gasztroblogok átka szerintem.... Szerencsétlen gasztrobloggerekkel élők kétszern nem eszik ugyanazt...:))

Raindrop, nagyon köszönöm, de túlzol!:)

Livi, én is nagy vagyok elolvasásban.. egyszer azt olvastam egy szolárium kirakatán kiírva:
Csőcsére.. a csőcsere helyett...:)))))

Lilla, és mesélj, mosogató opció is van rajta?

Csibe, hát, a gyorsan nem tudom, mert ki kell olvadnia, de tény, hogy nagyon jó kis tészta!:)

judit.6 írta...

szepyke: nagyon régóta tervezem a péksüti-gyártást. :) Most meg totálisan rácsábultam. Nekem nincs dagasztógépem, csak egy kenyérsütőm, amin van dagasztó-kelesztő program. Azt használhatom??? Vagy csak dagasszam vele, vagy hagyjuk?? :)
A meggyes sütiből eddig kábé 8 adag készült. :) A fiúk falják, pedig mindig kétszeres adagot csinálok. :)

Férjemnek lesz a szülije 21-én, még életemben nem sütöttem tortát, de a te gasztroblogod olyan dolgokra csábít, hogy most az tis ki szeretném próbálni. (meg még ezer dolgot, nagyon meghoztad a kedvem az új kajcsik kipróbálásához. :) Szóval van valami tortarecepted, amit kezdőként!!! elkészíthetnék??? Valami gyümölcsös, vagy csokis. A férjem a csokist szereti a legjobban. (én utálom, de nem is én szülizek)
(ma vacsira meg közkívánatra tojáskrém volt. :) én kikevertem alaposan, mert a két törpém csak úgy tudja normálisan megenni, ha jól rá van kenve, különben csak leeszik a tetejét. :)

szepyke írta...

Judit.6, szerintem, bármivel dagaszthatod, egy sima férfivel is!:)))
Tortával kapcsolatban...

Ma este gyere vissza... Majd mutatok valamit... De többet még nem árulhatok el...:))))

judit.6 írta...

Oksi, majd kipróbálom akkor a kenyérsütő dagasztójával. :) is....

A tortával kapcsolatban..... vagyok várok, lesek.... :) :) S ráér. :) S nagyon köszi előre

szepyke írta...

Judit.6, én is vagyok...
és én is várok!:)))
Remélhetőleg már csak egy óra...:)))

judit.6 írta...

No, sütöttem. Ehető lett. :)
Pár kérdés.
1. A szódabikarbónás vizes dolog. Oké, víz felforr szódab... bele. S most forralom tovább, vagy lezárom???
2. szépen megkeltek, a kis golyókból hatalmas zsömik, fonatok lettek, magasak, formásak... aztán zutty a vízbe óvatosan, megfordít óvatosan kivesz óvatosan.... lecsöpög, etc... s laposak lettek és elvesztették a formájukat. :( :(
3. ez nekem a legegetverőbb: sütőpapíron sütöttem, de borzalmasan leragadt. :( gyakorlatilag minden süti "aljnélküli". Met tudnék csinálni, hogy ne tapadjon le??? Vagy csak nekem tapad??? :(
köszi mindent.
Egyébként kis családom felfalta így is. S ment a figóba is tesztre. Érdekes mód én érzem a szódabikarbóna ízét is a sütin. kicsit svanykás-sós mellékízként... de a férjem nem érzi.

szepyke írta...

Judit.6, örülök, hogy megcsináltad. A kiolvasztásnál majd figyelj rá, hogy teljesen kiolvadjon, különben nem sül meg, vagy "szalonnás" marad.

Válaszok:
1-2. Víz felforral, levesz a tűzről, konyhapultra tesz, bele a szódabikarbóna, felhabzik, de ez hamar megszűnik, bele a péksüti, pici idő, megfordit, kivesz. Nekem nem lett utána lapos. Utána megint keleszteni kell, nem kelt semmit?

Én nem tettem alá semmit, de teflonban sütöttem. Ha van teflonod, próbáld meg abban, ha nincs, kend ki vajjal az edényt. Ha hagytad egy kicsit meghűlni, úgy is ragadt, mert az még szokott segíteni.
Szódabikarbónát én nem érzem rajta, mások se mondták. Lehet, hogy érzékenyebb vagy rá, mint mások. Van ismerősöm, aki mindenben érzi a citromhéjat, még akkor is, ha nem mondom meg neki, szóval, leheg, hogy jobban érzed ezt az ízt, mint mások.
Kiolvasztott darab nekem még jobban bejön, mert olyan finom a külseje, hogy még melegen megkenem vajjal... és ááááááááááááááá, nem mondom, meg, hogy a sütő mellett állva megeszek minimum egy zsemlének látszó cuccot belőle...
Összességében azért bejött?
Magokat szórtál rá, lehet, hogy az segítene a szódabikarbóna ellensúlyozásában. Például a mákos nagyon finom! Meg a szezámos, meg a sajtos is, ahogy rápirul a sajt, meg a lenmagos is, és tehetsz rá pirított szalonnát, hagymát... Nah, jó, befejeztem.:)

szepyke írta...

Judit.6, lehet, hogy a szódabirkabónás részt csökkentheted, betesz, elszámol ötig, kivesz...
Hátha úgy nem érzed az ízét.

judit.6 írta...

szepyke: köszi a gyors választ. :)
Valahogy nekem a szódabikarbónás zutty után már nem igazán keltek. :( Nem lehetne a szódabikarbóna mennyiségét is csökkenteni. (tuti jobban érzem mint mások.:) voltak magok is. Csináltam: mákosat, lenmagos, sajtos, kukoricadarás-sajtos, illetve ez utóbbi 3 mindenféle variációban. S először még májkrémmel is megkentem, s parit ettem hozzá, s így éreztem meg.
Teflon tepsim még nincs, de most lesz. :) Azon a szilikon lapon filóztam még. Arról is könnyebben lejöhet. No majd beszerzek.
Most majd a zsömléidet akarom kipróbálni. Azt nem kell szódabikarbónában áztatni, csak bele picit. hátha azt nem érzem úgy.... Azon filóztam, hogy a sima zsömléket is lehet magozni, nem???
khm, s most gyorsan eldöntöttem, hogy névnapomra kérek egy fagyigépet is. :)

szepyke írta...

Judit.6, szerintem ne tartsd addig a szódabikarbónában, csak bele teszed, és már ki is veszed. Hátha, úgy nem érzed...
A sima zsemléket nem kell áztatni, és mehet rá mindenféle mag. A szódabikarbóna mennyiségét is csökkentheted, szerintem olyan túl nagy gondot nem csinál, ha meg azt is csökkented, és az "áztatási időt" akkor hátha nem érződik rajta a szódabikarbóna...
Szilikon lap: ma akarom feltenni, ohgy 850,- ft-ért vettem a hétvégén a törökbálinti Corában! Az nagyon jó ár, mert ugyanezt karácsonkor 1500 körül vettem! Használom egy fél éve, és tökéletesen bevált!
Fagyigép... hmmmm..:DDD Olyan fahéjas szilva fagyit csináltam, hogy jáááááááááj!:))))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...