2010. május 20., csütörtök

Mitől van a zabpehelynek "hűtő íze"???


Vettem egy pár hónapja zabpelyhet. Gondoltam, megbarátkozunk, mert kell az ilyesmi a szervezetünknek, hát hajrá...

Mivel még mindig látok molylepkéket időnként a lakásban, és mivel eleve megszoktam, hogy mindent beteszek a mélyhűtőbe ami a "drága kincs" jelzőt megkapja, ez is ment a mélyhűtőbe.

Légmentesen lezárva talán két hónapot töltött a fagyasztóban. Nem volt egyedül, mellette lakott, mellette lakik az összes csokipasztillám, a kukoricadara, és még sok-sok minden, amit a molyok szeretnének, ha hagynám nekik. A tavalyi történések óta ITT halvány reményt sem adok nekik, hogy bármi olyanba belekerüljenek, amit sajnálok tőlük. Sajnálni meg mindent sajnálok tőlük, így szinte minden a mélyhűtőben van. Ezért sem csinálok nagy adag fagylaltokat, mert egyszerűen nem férne be a spájzként használt mélyhűtőbe.

Eddig semmivel nem volt gondom, amit a mélyhűtőben tároltam, semmi nem sínylette meg ezt a tárolási módot, nem éreztem, nem éreztünk rajta semmilyen mellékízt, szagot, stb.

Sütöttem egy adag zabpelyhes kekszet, amibe apró színes cukorkákat tettem, olyasmit, mint a Francia drazsé. A zabpehelyhez a színes cukrokon kívül mézet, vajat, kevés sütőport tettem. 

Megsültek, éééééééééééééés...

....és olyan furcsa mellékízük van, hogy brrrrrr. Legalábbis én úgy érzem, hogy "hűtő íze" van. Viszont megkóstoltattam másokkal, akik állítják, hogy a zabpehelynek van egy ilyen furcsa mellékíze, ami, hát igen, most, hogy mondom, tényleg olyan mintha "hűtő íze" lenne, de ez mindig megvan neki...

Most tényleg így van? Van a zabpehelynek hűtő íze???

Mert, ha ez alapban van neki, akkor mi nem leszünk barátok, mert nekem nagyon nem jön be. A süteményt majd mutatom, mert rajtam kívül akivel kóstoltattam mindenkinek ízlett, így lehet, hogy érdemes megsütni.

Aki szereti, használja a zabpelyhet, az kérem, hogy írja meg, hogy tényleg van egy ilyen mellékíze, vagy dobjam ki, ami otthon van, és vegyek egy másikat???

Köszönöm!


19 megjegyzés:

Moha írta...

Dobd ki, és az újat ne tedd a fagyóba. Ha hamar elhasználod,akkor molynak nincs esélye.
A zabpehelynek NINCS hűtőíze alapból.

Bianka írta...

Még sosem hallottam mélyhűtőben tárolt zabpehelyről és társairól. Alapjáraton furcsa, de nem hűtő az íze. Inkább fű :) Na jó lehet, hogy hülyeséget mondtam :D Bár gyakran használom

Ms. Poppy írta...

Mohával értek egyet, abszolút nincs ilyen mellékíze a zabpehelynek. Vegyél egy új csomaggal, s ha nem szeretnéd zacskóban tárolni, tedd légmentesen záródó dobozba, s úgy be a szekrénybe, de ne a fagyóba.
Amúgy én is nagyon érzékeny vagyok az ilyen 'hűtőízre', ha valamiből kiérzem, meg sem bírom enni.
Ezek a molyok mindenbe képesek belemenni, nagyon kellemetlen helyzetben vagy, hogy így kell tőlük óvnod a dolgokat.

Viki írta...

Múlt héten vettem egy nagy csomag zabpelyhet. Eddig még nem használtam belőle, mert az előzőnek kellett elfogynia, de most már csakazért is kibontottam a zacskót, megkóstoltam és semmi mellékízét nem találtam. Tehát eleve eredetileg kellett legyen egy "bolti" mellékíze. Nem gondolod, hogy újracsomagolták ? Szerintem is dobd ki és csak egy új csomag segíthet megoldani ezt a gondot. Mi szeretjük, sokat is használom, de hütő ize még soha sem volt.

Unknown írta...

Én soha nem rakom hűtőbe, így is remekül elvan. Habár néha átöntöm zacskóból csavaros üvegtárolóba.
Ha nagyon rossznak ítéled, tényleg dobd ki.
Én leginkább mézes müzlit csinálok belőle (recept a blogomon:)sütőben.:)

boriska írta...

Szia!
Én is sokszor használok zabpelyhet, de még sosem volt hűtőízű. Kukába vele, vegyél másikat.

Praliné Zsuzsi írta...

Szia! Nálam sincs hűtőíze a zabpehelynek! Én nagyon szeretem, keksznek, műzlinek, kásának stb. Remélem, a következő zacskóval nagyobb szerencséd lesz, és megbarátkoztok :)

szepyke írta...

Moha, könnyű azt mondani... Repkednek ezek a dögök, és már megint látom, hogy jön a jobb idő, és tele lesz minden velük. Tavaly is invázió volt, és ezek szerint nem döglöttek ki a rohadékok...:(

Bianka, addig én sem tartottam a mélyhűtőben, amíg a molyok meg nem ették a fél konyhát...

Ms.Poppy, remélem, hogy nem lesz az, mint ami tavaly volt, de megrémít, hogy megint látok repkedni egy-egy példányt.. már tavaly is többen írták, hogy nem döglenek meg, csak télen visszahúzodnak.. ha keződik minden előről, kész leszek...:(

Viki, akkor az enyém kuka. Ez van.

Juhász Andrea, ebben is van méz, mégis rettenet íze van. Számomra. Mert a többieknek ízlik...

Borbála, ok, köszönöm!:)

Zsuzsanna, én is remélem...:)

trinity írta...

Nekem légmentesen záródó dobozban van a zabpehely-ebbe nem tud belemenni a moly. Semmiféle mellékíze nincs, garantálhatom, minden reggel ezt eszem...Próbáld ki hűtés nélkül!

Jade írta...

:D
Azon sem csodalkoznek, ha kolbaszizu lenne. Veled mindenfele furcsasag megtortenik :)
Szerintem is vegyel ujat, esetleg kisebb kiszerelesut, hogy hamar elfogyjon.

L.Krisztina írta...

Vegyél egy más márkát, hátha csak ennek ilyen az íze.
A molylepkék hajkurászását áttudom érezni, én is állandóan küzdök velük :((
Tegnap vettem lisztet, és mikor kinyitottam kirepült belőle egy lepke. Szóval vettem 1 kiló lisztet, és egy lepkét :(

Mary írta...

Én lezárható dobozban tartom a zabpelyhet semmi gond vele megy egy kanállal a kalácsba és a kenyérbe is könnyebb lazább lesz tőle!

Ági írta...

A zabpehelynek szerintem sincs semmi mellékize, és én is reggelente eszem. Próbáld meg megpiritani felhasználás előtt, én úgy szeretem a legjobban. Úgy egészen más az ize.
Én is küzdök a molyokkal, nálam minden légmentes dobozban van. A sima befőttesbe belemennek. Én már kiraktam a csapdákat előre, mert nálunk valakinek van a házban és mindig berepülnek hozzánk is.

kiselefánt írta...

Ágianyu, ezt a pirítás dolgot én is kipróbálom.
A molyok nálam is szeretnek ezért kéyntelen vagyok minden ilyesmit dobozolni.. :)
Ami a zabpelyhet illeti, az egyik kedvencem, kásának mézzel és banánnal...hmmmm ennél tartalmasabb reggeli nem létezik! Sőt, gyakran ebéd gyanánt is megteszi :)
Nem rémlik, hogy valaha is mélyhűtőíze lett volna...

Felhőlány írta...

Én is minden reggel sk. pirított zabpehelyből készült saját müzlit eszek, határozottan nincs hűtő íze... Annak ellenére sem, hogy időnként (ha molylepke invázió jön) a hűtőben tárolom. Nem a fagyasztóban, csak a normál részen. Dobd ki, próbálj másik márkát, ha az sem ízlik, akkor a vevő készülékben lesz a baj... Ez esetben ne próbálkozz tovább... :))

jókaja írta...

A molyosodásra hajlamos dolgokat nem kell folyamatosan fagyasztva tárolni. Csavarkupakos üvegbe szoktam tölteni, abban nem vesz át szagot, és abba nem mennek be a molyok, még ha a kupak széle alá el is jutnak.
3-4 napra beteszem a fagyasztóba, ez alatt kipusztulnak az esetleges peték, aztán mehet a polcra, már nem fog feléledni.

Névtelen írta...

Én egy jól záródó műanyag edényben tartom már régóta. Eddig még nem vettem észre, hogy molyos lenne. Amíg sima zacsiban volt, akkor se. Bár én ledarálva tartom, mert általában csak zabkását csinálok belőle, szóval ha esetleg volt is benne, azt már ledaráltam :D

Mondtam már, hogy utálom ezt az openid-s hozzászólásírást? :P Van, hogy 10x-re sikerül csak elküldeni >_<

Livi írta...

Hú én rengeteget használom :) Határozottan állítom, hogy nincs semmi mellékíze. OK nem olyan mintha csodálatosan finom fehér liszttel sütnék :))) De hűtő íze tuti nincs! Én vennék egy másik zacsival (ALDI 160 Ft) és egy kis részét lefagyasztanám, a többit simán használnám... Kísérlet :)

szepyke írta...

Trinity, nem direkt van a mélyhűtőben, hanem a molyok miatt. Tavaly több tízezer forintért dobáltam ki mindent, amibe a rohadékok belementek...

Judith, nah, igen, ez tény...:)

Maryenne, nálam a lezárt dobozokban is volt moly. Még a sóban is!! Nézd meg a tavalyi képeket, idén nem akarom ezt, egyáltalán nem...:(

Ágianyu, én el sem tettem a csapdákat. Viszont vettem valami sprayt, ha látok repülni egyet, ráfújok, leesik, és szétnyomom... mert nem döglik meg a rohadékja még a spraytől sem...:( Rettenet, ha megint az jön, ami tavaly..:(

Kiselefánt, akkor ennek van baja, megy a kukába...:(

Felhőlány, igenis, értettem!:))

Jókaja, nem az a gond, hogy mit hozok haza, hanem, hogy itt van valahol a fészkük, mert egész télen láttam egy-két darabot, és úgy látszik, tavaly nem sikerült teljesen kidögleszteni őket, pedig nagyon rajta voltam a dolgon....

Araniel, nem magától molyos. Nálam volt tavaly moly invázió, amiről írtam is, és megmutattam a csapdáról készült képet... ha megnézed, megérted, hogy miért tartok mindent a mélyhűtőben...

Livi, ok, megpróbálom!
Köszönöm!:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...