2010. május 22., szombat

Rebarbarás palacsinta


Az idő nem kedvez a rebarbarának (sem). A néni, akitől az utolsó két kilós adagot beszereztem, azt mondta, hogy most nincs több, mert nap kell neki, úgyhogy most várok... Addig viszont a már feldolgozott rebarbarát egy kis palacsintatésztában megsütöttem.

Rebarbarás palacsinta

A rebarbarát kicsit megpucoltam, azaz levágtam a két végét, ahol vastagnak találtam a "héját", ott lehúztam, de többnyire rajta hagytam a szép rózsaszín részeket is. 
Egy arra alkalmas edényben cukrot melegítettem majd amikor kezdett aranybarnára válni, rádobtam a rebarbarát, fahéjjal, és gyömbérrel gazdagítottam. Átpároltam, majd egy kevés palacsintatésztába forgattam, és kisütöttem. 

Tálaláskor fahéjjal megszórtam. 

A palacsintatészta jelen esetben a Csúsztatott palacsinta tésztája volt, hogy könnyebb, habosabb legyen a végeredmény. ITT

A Csúsztatott palacsintát általában csak az egyik oldalán sütik meg, és úgy pakolják egymásra, én ennél a palacsintánál mindkét oldalt megsütöttem. A reberbarának a palacsinta is jó barátja, mert nagyon finom desszertet kaptam.

6 megjegyzés:

Bianka írta...

Imádom a csúsztatott palacsintát. Rebarbarát még nem igazán ettem, de nem lehet rossz. Inkább biztos nagyon finom

szepyke írta...

Bianka, ez így van!:) Írtam neked mailt, megkaptad?

Livi írta...

Én nem kapok sehol rebarbarát :( Pedig naaaaagyon szeretnék!
Annyira jó recepteket írsz rebarbarával is :)

szepyke írta...

Livi, most szerintem hazait nem is fogsz kapni egy ideig. A néni, akitől én vettem, és akinek szóltam, hogy kellene 10 kiló, mert befőzném, Ő is mondta, hogy most nem nagyon lesz, mert sok nap kell neki, az meg az elmúlt két-három hétben szinte nem volt...

Felhőlány írta...

Nagyon rákattantál a rebarbarára... :) Isteni jó recepteket hozol belőle! Csütörtökön fél 11-kor már nem volt a piacon rebarbara, de pénteken fél 9-kor is már csak azoknak, akiknek félretette az árus... Sajnos én nem voltam közöttük.. :( de remélem, hogy kisüt a nap, és végre én is kísérletezhetek vele!

szepyke írta...

Felhőlány, én is remélem, mert már millió ötletem van, hogy hogy főzöm be...:)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...