Dobogókő - a föld szívcsakrája, és egy mesés táj egyben!

Talán ma, vagy most hétvégén vannak azok a napok, amikor még havat, sok havat láthattam. Szeretem a havat. A sok havat meg pláne. Jó, most nem kell elmagyarázni, hogy micsoda hóvihar tombol az ország egyik részében. Köszönöm, tudok róla, láttam. Igen, szörnyű. De itt Budapesten már egész rendezett minden. Megszoktuk, hogy nem lehet parkolni, hogy időnként hatalmas jégcsapok csapódnak a járdákra, nem kis riadalmat okozva a járókelők között... 

Megszoktuk a havat, mert már hetek óta vastagon borít mindent. Ahol érintetlen, ott gyönyörű, ahol nem, ott koszosan, sárosan takarja a járdákat, utakat. 

Bár sokáig nem esett le a hó a télen, és nem volt hó karácsonykor sem, ez a mostani havazás, ami hetek óta tart, mondhatom, hogy kárpótolt az egészért. 

És, hogy ez ne legyen elég, ma kirándultunk egy mesevilágba. Nem kellett az Óperenciás tengeren túlra mennünk, csak ide a közelbe, kevesebb, mint 40 kilométerre Budapesttől egy mesés tájra...

Hogy mitől mesés ez a táj? Mutatom képekben...

Ahogy haladtunk Dobogókő felé, ki a városból, egyre közelebb és közelebb kerülve a célhoz, szinte elvágólagosan érezhető volt, a valóság és a mesebeli táj közötti határ... A fekete utakat először csak kicsit havas utak váltották fel, majd elérve Dobogókőt, a teljes fehérség fogadott minket.

Ha valaki látta a Narnia krónikáit, az biztos tudja, hogy mire gondolok akkor, amikor azt mondom, hogy egy havas meseerdőbe csöppentünk. 

Itt a meseerdő! Én még ilyen szépet komolyan nem láttam!

Minden havas, a fák, a bokrok, az utak. Minden. Hófehér takaró borítja az egész tájat. Vastag, fehér, puha, csendes takaró. Hideg van, sokkal hidegebb, mint ahonnan jöttünk, de ez senkit nem érdekel. A táj mesés. Csend van, és fehérség. Hideg és varázslat.

Beértünk Dobogókőre. Már egy ideje szerettem volna eljönni ide, mert meg akartam nézni, hogy milyen is az a hely, ahol a Föld szívcsakrája is található. A Wikipédia ezt írja Dobogókőről: 'Az ezoterikus világszemlélet értelmében a Föld szívcsakrája Dobogókőn található. Jelentősége a világhírű energiaközpontokéval, Stonehenge-ével, a görögországi delphoi jósdáéval vagy az egyiptomi Kheopsz-piramiséval vetekszik."

Tehát, fontos hely, és most már tudom, hogy varázslatos is!

Ilyen köd volt, bár nem tudtam eldönteni, hogy ez köd, vagy azt látom ilyen fehérnek, ahogy a szél fújja a havat...

Leparkoltunk, és sétáltunk egyet a sípályáig. Vakító fehér hó, a hóban mézeskalács házak mindenhol... 

Hát, nem gyönyörű? Mintha vastag porcukor borítana mindent. 

Az egyik étterem bejárata.  A hó mennyiségét tessék nézni... 

Tuti, hogy öregszem, de amikor ezt megláttam... Jesszusom, egy rózsaszín ház a nagy fehér meseerdőben... szerintem álmodom... 

Gondolom, hogy nagyon gáz, de nekem ez tetszik. Így, a fehér hóban mindenképpen.

Kis jégcsapbemutató.

Többször elnyarvogtam, hogy ide akarok költözni... Majd megkérdezték, hogy - és hogy állnál ki a kocsival? Ki ásna ki? Jah, azt biztos nem én... Ha más se lenne hajlandó, vennék valami hómarót, vagy négy huskyt, és szánnal járnék. Pont. Lehet, hogy megvan a megoldás,  mégis költözöm???

Derékig érő hó? Jesszusom, de szééééép! A sípálya melegedőjének bejárata.

Felértünk a pályához. Engem megdorgált egy kb 70 éves bácsi, hogy gyalogolni ott a gyalogút, ne a pályán sétáljak. Én ezt továbbítottam az engem erre az útra irányítónak, aki igazat adott az idős úrnak, én meg jól elszégyelltem magam, hogy nem vettem észre, hogy melyik fehér ösvény a síelőké és melyik a sétikálóké... 

A pálya rettenet... Nem mertem kimenni a szélére, hogy rendesen lefényképezzem, mert olyan meredek, hogy én, aki a 8. emeleten nevelkedtem, komolyan mondom, hogy csak kíséret mellett mertem közel menni hozzá... Szédület, hogy ez a síelés milyen sport. Én ezen gyalog nem mennék le, mondjuk, már azért sem, mert két lépés után a hátsómon csúsznék lefelé. Vagy, az arcomon, vagy valamelyik kicsavart testrészemen...

Meredek. Mondom, hogy meredek...

Azt mondják, hogy a fele nem is látszik, mert az ott lent, ott nagyon lent bemegy az erdőbe.. Be a meseerdőbe. 

Álltunk és néztük a síelőket. Én kész voltam, velem lévő Fontos meg hajtogatta, hogy ez nem olyan extra, ez olyan kék lehet ez a pálya... Javasoltam, hogy menjünk hazafelé orvoshoz, mert ez fehér. Hófehér. 

Most komolyan, ki az az őrült, aki ezen le mer menni sílécen, vagy bárhogy? Míg álltunk én kapaszkodva a fényképezőgépbe (mert kapaszkodik, aki fél), közben jött egy pasi. Egyik keze a zsebében, a másikkal egy mobilt fogott a füléhez. Elsielt mellettem, majd le a lejtőn... Még elkaptam egy mondatot, ahogy elhaladt mellettünk, miszerint jó ez a pálya, a vége már kezdőknek is jó. Jah, kezdőknek. A vége. És tessék mondani, az elején hogy jutnak túl???

Az, hogy a magyar ember leleményes, azt tudom. De, ha nem tudnám, most megerősített volna abban, hogy hogy próbálja meg kijátszani a szabályokat...

Szöveg:

Magánterület! A sípályát csak síelő használhatja! Egyéb eszközzel, járművel (pl szánkó, CSÓNAK, QUAD,...) ráhajtani tilos!!! Életveszélyes!!!

Csónakkal! Hö! Mivel? Honnan szed itt valaki csónakot egy hegy tetején??? 

Ott lakhatnak a manók, az út végén!

Jégcsapkiállítás. Nem semmi méretekben...

Vastag fehér porcukor

És ott a pont! Pont piros! Mert mindenhol kell egy kis pirospont!

Természetesen, rendes turisták voltunk. Fogyasztottunk is! Két szelet lilahagymás zsíroskenyeret 400,- Ft/2 db. Jaj, imádom ezt a helyet!

Aki teheti, üljön be a kocsiba, és autókázzon el Dobogókőre! Budapesttől csak 40 km... Lehet, hogy idén utoljára láthatja, hogy milyen a tél, amikor gyönyörű. 




Azt is el kell, hogy meséljem, hogy bele akartam feküdni a hóba és angyalt rajzolni benne... De azt mondták, hogy akkor gyalog megyek haza, mert a kocsiba úgy nem ülhetek be...


Ha valaki elmegy, akkor helyettem is feküdjön bele a hóba és rajzoljon angyalkát! Most ez nálam kimaradt, de hóóóóóóóóóóóóóóóó lesz jövőre is! Illetve, már idén, már csak egy pár hónap és jön a tél, és a karááááááááácsony!