2010. július 30., péntek

Új természetes "mosószer" ECOBALLS



Már írtam arról, hogy kb. másfél éve mosódióval mosok. Több dolog szólt mellette, amikor váltottam rá. 
Az egyik, hogy természetes, nem szennyezi a környezetet, nem tartalmaz semmilyen mesterséges anyagot, és hihetetlen gazdaságos. Erről ITT és ITT található a bejegyzés.
Már egy ideje a mosódió mellett nem tettem mást a gépbe mosáskor, maximum ecetet és illóolajat. Néha hiányzott az a bizonyos "öblítő illat", de végül sikerült teljesen elfogadnom, hogy a ruhák "tiszta ruha szagúak". 
Az öblítő elhagyásával is kisebb vagyont spóroltam, és minőségi változást nem tapasztaltam se a ruhákon, se a mosógépen.

De most itt van valami más. Londoni összekötőm tudja rólam, hogy minden jöhet, ami környezettudatos, környezetkímélő, vagy bio, azaz organikus. Mivel, tudta, hogy mosódiót használok, és, hogy "terjesztem is az igét", miszerint, álljatok át a mosódióra, mert nagyon megéri minden szempontból, szóval ezért meglepett valamivel, aminek a neve ECOBALLS. Ez van a képen. Egy ilyen dobozkát kaptam.

Tartalmaz két ilyen "ufót", amiben kis színes golyók vannak, ez van a képen mellettük. Adtak hozzá még egy adagnyi ilyen golyót utántöltés gyanánt, illetve egy makacs foltokhoz használatos folttisztítót.

Ez az adag, ha jól értelmeztem a leírást 150 mosáshoz elegendő. Alacsony hőfokon, a mosáshoz semmilyen más adalékot nem használva. Ha magasabb hőfokon mosunk, gondolom előbb elfogynak a kis golyók a nagy golyóból.  

Kipróbáltam, sőt, több, mint egy hónapja ezzel mosok mindent. 
Első használat előtt ki kellett főzni a gépet, azaz 90 fokon a leghosszabb programmal, ecet hozzáadásával kifőztem a mosógépet.

Már az első használata meggyőzött. A ruhák tiszták, érdekes, de nem szagtalanok, hanem valóban tiszta ruha illatuk van. Ahhoz képest, hogy nem kell se öblítőt, se ecetet használni hozzá, minden puha. 
Leírása szerint óvja a színeket, hipoallergén, és megöli a baktériumok rondább változatait is.

Nálam sarkalatos kérdés a törölköző. Utálom, ha egy törölköző "lágy, mint a tavaszi szellő", és csak tologatja a vizet rajtam, fel nem szívja. Alig vártam az első törölközőmosást. Ez is tökéletesre vizsgázott. A törölközők szívják a vizet, megfelelően "kemények", és illatosan tiszták lettek.
Azt írják a használati utasításban, hogy védi a színeket is. Erről még nem tudok nyilatkozni, egy hónap használat ehhez kevés, de egy fél év múlva megmondom ezt is, hogy így van e.

A ruhák foltmentesek, pedig szinte mindent 40 fokon mosok.
A két golyót szinte tárolni sem kell, mert mosás után éjszakára nyitva hagyom a gépet, hogy kiszáradjon, a golyókat ekkor is, és utána is benne tárolom.

Mosáskor arra kell figyelni, hogy a gépet nem szabad teljesen megtömni, a két ufónak hely kell ahhoz, hogy mozogni tudjanak a ruhák között.

Most egy hónapja ezt használom. Mostam vele ruhát, törölközőt, pokrócot, konyharuhákat, és szőnyeget. Nincs negatív tapasztalatom, egyszerűen imádom!

Nehezen váltottam a mosódióról, illetve, valójában nem váltottam, mert abból is lapul még egy kevéske a szekrényben, de most ezt próbálgatom.

Hogy kinek ajánlom?

  • Aki a mosódiót túl macerásnak tartja. (Mert azt cserélgetni kell, ezt nem. Ezzel 150 mosásig semmit nem kell csinálni, csak betenni a gépbe.)
  • Akinek kicsi a hely, nem fér el a bazi nagy mosóporos zacskó. (Ez két db ufó formájú izé, darabonként akkora, mint az öklöm.)
  • Aki spórolni szeretne. (150 mosás angol árért 3500,- Ft-ba, itthon kaphatóan 6000,- Ft-ba kerül, érdemes kintről rendelni...)
  • Környezettudatos felhasználóknak (Teljesen természetes)
  • Gyerekek ruháihoz (hipoallergén)
  • Allergiásoknak (hipoallergén)
  • Aki fél tőle, hogy a mosódió károsítja a mosógépét

Egyszóval, mindenkinek ajánlom. Kicsit költségesebbnek látszik a mosódiónál, de jóval kényelmesebb megoldás. A golyókat egy csavar fogja össze, aminek kicsavarásával lehet az utántöltőt a golyóba tenni.

Nagyon szeretem. Nagyon praktikus, és egyben nagyon jópofa is.

Ha tehetitek, próbáljátok ki, mert a környezetkímélő funkciója nagyon fontos!



41 megjegyzés:

Andi/cuki írta...

Szuper, ezt még nem ismertem, dióhéjjal én is már jó pár hónapja mosok.:-))

Jucy írta...

Anyukámnak fogok ilyet szerezni, mivel én még nem rendelkezem saját mosógéppel :)
A 6000 ft, meg ha azt nézzük, hogy 45-60 mosásra elég mosópor vagy folyadék 3500-4000 között van nem is sok. És még az öblítő nincs is benne.

Lilla írta...

azt egyébként tudtad h mosódiót már a dm-ben is árulnak?
a múltkor kaptam egy folyékony persil mosógél mintát. iszonyat szarul vizsgázott: mosás közben dőlt az illat a mosógépből (a sima kis por mosóporomnál nem érzek semmi szagot), és engem zavarnak ezek az öblítő meg hasonló szagok. ráadásul 1-2 hétig allergiás voltam deréktól térdig (viszketés plussz kis kemény dudorok). valószínűleg addigra fogytak el a ruháim az ominózus adagból.
hát nem győztek meg hogy miért váltsak a jóval drágább és környezetszenynezőbb mosószarukra.

Nóra írta...

Jól hangzik, köszi a tippet, utánanézek a rendelésnek!

timus írta...

Na végre, valaki, infó! Már hónapok óta nézegetem, hogy ez vajon akkor jó-e valamire. :D Szóval akkor approved. :) Köszi!

szepyke írta...

Andi/cuki, ezt is szeretnéd szerintem.

Jucy, és ez háromszor annyira elég... nagyon megéri!

Lilla, jesszusom!! És ha látnátok, hogy egy poros mosószerből mennyi púder marad a kád alján, amikor kinyomja a vizet a gép. Csak mindenkinek már a lefolyóba öblít a gép, nem látjuk, hogy mennyi szemetet vetetnek meg velünk feleslegesen, és ráadásul környezetszennyezően...

Nóra, szerintem nagyon jó kis találmány!

Timus, próbáld ki bátran! Nem fogsz csalódni!

Lilla írta...

ezta golyót lehet hogy ki fogom próbálni és/vagy a mosódiót is. csak az a baj h elégedett vagyok a dm saját márkás cuccával :-) olcsó is, a színek is megmaradnak, nem is drága, és a 2,7 kilós zacsi 40 mosásra elég.... és talán 1500 egység. (az ariel & co meg még mindig menjen a fenébe a homokkal dúsított mosószaraikkal)

mostál ezzel a golyóval 90 fokon konyharuhát is? én azokat 60/90 fok előmosással-on szoktam hogy a foltok kijöjjenek meg minden, jó ez a golyó ilyen "igénybevétel" mellett is?

jó is hogy írtad ezt az ismeretterjesztésen kívül. eszembe jutott hogy ideje kiecetezni a mosógépet. kösziiiiiii

Szemi írta...

Szepyke, erröl még nem is hallottam eddig, de nagyon tetszik!
Mosódióról már sok jót olvastam,de még nem próbáltam, nekem tényleg kicsit macerásnak tűnik.
Nekem a normál mosóporok mellé kell az öblítö, nélküle úgy érzem,hogy "csikorognak" a műszálas ruhák.
Én most egy ökomag nevű mágnesgolyót használok, ezzel elég fele annyi mosószer és öblítő a vízbe,mint eddig. Lágyítja a vizet, ezért kevesebb mosószerrel is ugyanolyan hatékonyan tudok mosni...
Ja, és foszfát mentes mosógélt használok, egy kicsit ezzel is védve a környezetet...

Mary írta...

Elég meggyőzően hangzik amit írsz.
Lehet, hogy kipróbálom!

szepyke írta...

Lilla, ha kipróbálod, akkor ezzel leszel elégedett. És még annál is olcsóbb lesz!

Szemirámisz, ehhez nem kell semmi más. Vagyonokat lehet vele spórolni... vagyonokat, és semmi különbség nem lesz a ruhák között... nem fog hiányozni az öblítő, már nekem sem hiányik!

Maryenne, majd mesélj!

Magdi írta...

Sziasztok!
Szepyke blogja révén ismerkedtem meg az Ecoballs-al. Pont itthon volt apa- aki egyébként Londonban dolgozik- és megkértem szerezzen nekem ilyet.
Egyszer telefonált, hogy ez a valami nagyon jó!! Nem nekem vett, csak magának!! Férfitől ilyen megjegyzés ritka, főleg mosással kapcsolatban!!!
Szeptemberben hazajött, azóta ezzel mosok mindent 40 fokon. Foltmentesek a ruhák és kevesebb a vasalni valóm.A gépet nem szabad megtömni, hogy a golyók tudjanak mozogni.
Nem használok mellé öblítőt sem, és nem is hiányzik az a bizonyos illat.
Ha valami nagyon foltos, csak kicsit teszek rá a folttisztítóból és mehet a gépbe, gyönyörűen kiszedi.
Nekem három gyermekem van, nem kell mondanom, hogy mennyi mosóport és öblítőt vettem egy hónapban!
Lassan ellátom az egész családot és így talán kicsit vigyázunk a környezetünkre is.
Mindenkinek csak ajánlani tudom!!!
Köszi Szepyke!!

Ildikó írta...

Szia Szepyke!

Ezt találtam, mert olvasva a bejegyzésedet felkeltette az érdeklődésemet. http://www.enesabarataim.hu/product/ecoball150-340.html Náluk van szárítógolyó is, mindkettőt megrndeltem kiváncsian várom. Köszönöm, hogy írtál róla.
Lucja

szepyke írta...

Lucja, én már beszereztem egy-két darabot, mert karácsonyra is van, aki ilyet kap.. :)
Majd számolj be, hogy mennyire jöttek be, én még mindig nagyon elégedett vagyok vele!:)

Németh írta...

szia!
most olvastam az Ecoball írásodat, és lenne egy kérdésem.
én ugyanennek a cégnek a Magnoball termékét rendeltem ami egy tömör gumi golyó, elvileg vízkő ellen és ruha lágyításhoz.
Sajnos kipróbáltam 30 fokon a vékony függönyökkel is, és cafatokra szaggatta.... :(
ez az ufo mennyire kíméli a finom ruhákat?
köszönöm! Zsófi

szepyke írta...

Szia Zsófi!
Ez egy nagy gömb, ahogy a képen is van, de kívülről egy olyan réteg van rajta, ami olyan, mintha vastag polifoamból lenne, tehát, nincs hangja és eddig nekem semmit nem szakított se szét, sőt, össze sem csavarodott benne semmi.. mintha azt is "intézné" mosás közben, hogy hosszú, vékony dolgok, (zokni, harisnya) ne egy nagy csomóban jöjjenek ki... Most hirtelen nem emlékszem, hogy ezzel mostam e a függönyt, de mivel megvan már egy ideje, szerintem igen...

Németh írta...

köszönöm a gyors választ, akkor kipróbálom, bár még van kb. 1,5 kg dióm is :o)
Zsófi

szepyke írta...

Zsófi, majd mesélj, hogy bejött e!
Jah, és kintről rendeld.. fele annyiban lesz....:)

Ildikó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Ildikó írta...

Szia Szepyke!
Képzeld, a mai napig nem jött meg a a mosógolyó. Úgy látszik csak az ára jó náluk.

szepyke írta...

Lucja, honnan rendelted?

Ildikó írta...

http://www.enesabarataim.hu/product/ecoball150-340.html

tőlük

szepyke írta...

Ez tényleg jó ár lenne... de ebben a csomagban nincs utántölő... íy ez nem elég 150 mosáshoz... legalábbis szerintem.
A 150 mosáshoz az elég, amit itt látsz a blogon, tehát, két mosógolyó, benne a cuccal és egy adag tartalék töltelék. (Tartalék töltelék...:D)

És ezek szerint még lassúak is.. hát...:(

Ildikó írta...

Az szomorú lenne ha kivennék belőle az utántöltőt. De szerintem nem is küldik. Tegnap írtam Nekik és nem válaszoltak még, csak a visszaigazolást küldték, hogy megkapták a levelet. Na mindegy, majd beszerzem máshol.
Szép napot!

szepyke írta...

Nem hinném, hogy kivennék, szerintem inkább elírták.
Az én csomagomban, ami olyan, mint ami itt a blogon a képen van, két golyó van, amiben eleve van töltelék, van egy külön adag töltelék, ez az utántöltő és van egy folttisztító, ez is ott van a képen.
Az enyémre is az van írva, hogy 150 mosáshoz, bár ez tájékoztató jellegű, mert attól is függ, hogy milyen hőfokon mosol vele, minél magasabb hőfokon, annál gyorsabban fogy...
Ha ők azt írják, hogy két golyó és 150 mosás, az azért furcsa, mert a golyókban nincs annyi anyag, legalábbis szerintem.. és akkor nem is beszélek a folttisztítóról, az nincs benne? Nem lehet, hogy csak elírták?
Ne add fel, mert nagyon fogod szeretni! Roppant egyszerű, iszonyatosan takarékos cucc!

Ildikó írta...

Köszönöm, nem adom fel!

Ildikó írta...

Ma végre megjött a csomag. Tényleg elírták, benne van egy kis folttisztító (45ml) és 2 pici csomag utántöltő.

szepyke írta...

Lucja, akkor ez jóóó hír!
Kíváncsi vagyok, hogy hogy fog tetszeni, mennyire jön majd be. Írd majd meg!:)

muzsi írta...

én az énésbarátaim lapról rendeltem, és volt benne pótgolyócska és folttisztító is, ahogy más honlapon is írták, 1-2 nap múlva érkezett. én is kicsit be volgtam tojva, hogy nem ugyanazt kapom, mert mindenhol 6000-ért találtam. most jutottam mosógéphez, és rögtön tele is lettem kérdéssel: azt írja, hogy használjak tetszés szerint egy vagy két golyót. namost akkor mennyit? :) mivel annyira nem koszos a ruha, 1-et tettem bele. öblítőt nem mertem, sejtettem, hogy nem kell (most itt olvasom is), de szabad? :) én szeretem az öblítős ruhát, na. persze, azt is ökot használok, frosch-t. továbbá eddig mosószódát tettem minden mosáshoz, jól értem, hogy ezt nem szabad? és a por alakú folttisztítók? a nagyon dzsuváshoz szoktam abból is borítani, meg hát pl a fehérekhez több mosószódát, és így szebb lesz.
ja, és a golyócskák elfogynak belőle? tudom, hogy mikor járt le az idő? vagy mostantól strigulázzam a mosásokat? :)

szepyke írta...

Muzsi, mielőtt ezt használod, ki kell mosni a mosógépet egy 90 fokos mosással, amihez csak ecetet adhatsz!!!!
Utána semmi mást ne tegyél a gépbe a ruhákon és a golyókon kívül.
Nem szabad mellé öblítőt tenni, ez le is van írva a használati utasításba. Tehát, csak a ruhák és a golyók. Én két golyót teszek bele, de nem szabad nagyon megtömni a gépet, hogy a golyók szabadon mozoghassanak. Én két golyóval mosok és 40-60 fok között váltakozva. Ruhát 40 fokon, törölközőket, ágyneműt, konyharuhát 60 fokon és mindig két golyóval. A golyókban lévő "izé" a mosószer, az fog elfogyni, tehát észre fogod venni, ha kiürült.
Én még nem használtam a saját folttisztítóját, de volt már, hogy befújtam az adott ruhát, ha minden igaz vanishhel. Ezt sem szabadna elvileg...

Az, hogy hány golyóval mosol, elvileg rád van bízva, kis adaghoz elég az egy, de én nem mosok olyan kis adagokat, nálam általában tele a gép, de csak annyira, hogy a golyók még mozogni tudjanak.

muzsi írta...

szepyke, köszi a gyors választ :) na, ki nem mostam előtte a mosógépet, az tuti nem volt a leírásban! meg az öblítő sem, csak a vízkőoldót olvastam... na, sebaj, úgysem tettem semmit mellé :) egyelőre jónak tűnnek a mosások (már vagy 5-ön túl vagyok...) fura, hogy nem illatosak a ruhák :) de majd megszokom. remélem. a mosódiót nem bírtam.

szepyke írta...

Igen, furcsa, hogy nincs illatuk, de hozzá lehet szokni. Én azt szeretem, hogy a törölközök olyan jó érdesek tőle... és úgy szívják a vizet, ahogy kell!:)

muzsi írta...

ma már ilyet vettem fel, semmi extrát nem érzek, nem hiányzik, nem tűnik túl merevnek, vagy hogy mondjam, nem puhának. a törcsiket majd jövő héten tesztelem ;)
a foltok viszont bentmaradtak a lekajált ruhákban, folttisztító előkezelés, 60 fok ellenére... mondjuk a sima mosószer sem szokta ezeket kiszedni :( erre még nincs megoldásom.

szepyke írta...

Hosszútávon szerintem nagyon elégedett leszel vele!:)

Ildikó írta...

Kipróbáltam, fehérekkel 60 fokon, direkt nem tettem bele nátrium-perkarbonátot. Mosódiónál nélkülözhetetlen, de a golyóhoz nem kellett. Szép fehérek lettek. Foltok előfordulnak, de nem kezeltem elő, csak simán mostam. Eddig tetszik. Illatról nem tudok majd nyilatkozni, mert a mosás rész végén kivettem a golyókat és öblítettem ecet+mosóparfümmel.

szepyke írta...

Lucja, arra figyelj, hogy elvileg ha ezzel mosol, akkor nem lehet hol ezzel, hol mással, ezért is kell előtte kimosni a gépet ecettel, hogy utána már csak ez dolgozzon benne. Én amióta ezzel mosok, nem teszek mellé semmit, se ecetet, se illóolajat, semmit.

Ildikó írta...

Megtaláltam a magyar nyelvű használati utasítást.
http://www.viz-szuro.hu/images/stories/okolabda_hasznalati_utmutato.pdf

szepyke írta...

Lucja, ez nagyon jóóó, köszönöm!!!

Ildikó írta...

szívesen Szepyke:)

Névtelen írta...

Szia,

én is beszereztem az ecoballs, azzal mosok már pár hete! alapjában véve elégedett vagyok vele, a gyerekek ruhái is tiszták, még a textilpelusokat is tisztára mossa!
Viszont a férjem ingei és pólói a hónaljuknál foltosak (a hónalj stifttől) és szagosak (némi izzadástól) maradnak! :-( Nem tapasztalt valaki hasonlót? Esetleg valami ötlet a megoldásra?
köszi: Hajni

szepyke írta...

Szia Hajni! Elvileg a csomagban van hozzá folttisztító, azt használtad már? Én egyébként vettem hozzá Vanisht és azzal fújom be azokat a foltokat, amiket gázosnak érzek... és így teljesen jól kiszed mindent. Próbáld meg azzal, vagy még valami... nekem a mosószóda nagyon bejött eddig mindenhez. Remélem, hogy tudtam segíteni. Majd jelezz vissza, hogy hogy sikerült megoldani a dolgot! Köszönöm!

muzsi írta...

izzadsággal ugyanez a tapasztalatom. én nem vacakolok, ezeket a dolgokat (pont én is a férjem ingeit), ökomosószerrel (folyékony) mosom. a foltosakat szintúgy :) de ez azt jelenti, hogy a kb heti 10 mosásból 3 mosószeres, 7 labdás :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...