2009. november 4., szerda

Mosódió, újabb tapasztalatokkal megerősítve


Volt egy bejegyzésem a témával kapcsolatban, ami a blog eddigi legnagyobb forgalmát hozta...
Még jó, hogy csak "nyomokban" van köze a gasztro vonalhoz, bár a leevett terítőt ide sorolva akár hozzá is köthetném, sőt hozzá is kötöm!

Ha valaki nem látta, nem olvasta, (van ilyen?:D), megnézheti ITT. A kommenteket is érdemes, mert sok-sok okos dolgot tanultam én is a megjegyzések íróitól!

Hogy miért ez az újabb bejegyzés?

Mert azóta én is, és jó néhány "blogger kollegina" kipróbálta a mosódiót, rengeteg új tapasztalattal, ötlettel lettem, lettünk gazdagabbak!

Körülbelül 10-12 címre küldtem mosódiót, és akik eddig kipróbálták és visszaírtak nekem erről, Ők mind elégedettek voltak vele. Van aki már meg is rendelte, átállva a környezetbarát mosásra!

Az egyik ilyen lelkes, "átálló" Yasmine. Hihetetlen pontos leírást kaptam tőle a tapasztalatairól, bevallom, azóta én sem használok már öblítőt, áttértem az illóolajra. Bemásolom a levelét, erre tőle engedélyt kaptam. És köszönöm neki, hogy ilyen részletesen és alaposan leírta a tapasztalatait, az illóolajakkal kapcsolatban pláne!



1. kísérlet:

40 fok - fehér (ingek, blúzok, sapkák)

Természetesen a pici fehér blúzon beazonosíthatatlan szürke folt, ezért kanálka Vanish-t is tettem bele. Öblítőnek kb. centi magasan az öblítőtartályba 15 %-os ecetet, 5 csepp gerániumolajat + 5 csepp fenyőolajat.
Eredmény:
Friss tiszta ruha, folt eltűnt, markáns gerániumillat, semmi fenyőillat. Geránium-kedvelőknek profi megoldás.


2. kísérlet:

40 fok - színes

Vanish nélkül, öblítőnek az ecetbe 10 csepp fenyőolaj.
Eredmény:
Friss tiszta ruha, majdnem teljesen illatmentes, a fenyőolaj nem működik. Sebaj.


3. kísérlet:

60 fok - fehér zoknik, fehér tornapólók, fehér atléták

A zoknik retek állapotban (éljenek a szabadtéri testnevelésórák!) 1 adagolókanál Vanish Oxy, öblítőnek 10 csepp levendulaolaj az ecetbe.
Eredmény:
A makacs foltok megmaradtak, ezek egyébként, mással sem jönnek ki már régóta. Összességében szép tiszta, friss fehér holmi, enyhe levendulaillattal.

Öblítésnél: a fenyőolaj nem adja át az illatát (a kis irigy), az 5 csepp geránium erősebb, mint a 10 csepp levendula.
+ pont Yasmine szerint: "szépen pucolódik ki az öblítőtartály mögötti rész, amit sehogy nem tudtam eddig kitakarítani, még fogkefével sem

Az én tapasztalataim:

Amióta Yasmine megírta, hogy hogy használja az illóolajat, azóta én is így használom.

Kimérek fél deci ecetet, és megy bele néhány csepp illóolaj.
Eddig próbáltam a narancsvirág és az Advent illatú olajakat.

A narancsvirágtól még egy hét múlva is olyan illat volt a konyhában (nekem ott a mosógép), mintha a lefolyóból is az "jönne" vissza illatban. Furcsa, de tényleg így van.
A mosógép öblítőtartálya az ecettől nálam is szépen pucolódik. Én kb három mosáson vagyok azóta túl, melyekhez már nem használtam öblítőt.

A ruhák tiszták, az illóolaj nem hagy foltot rajtuk.
A két illóolajnál ez történt:

Narancsvirág: A ruhák a gépből kiszedve kellemes narancsos illatot árasztanak, ez száradás után csökken, vagy teljesen eltűnik, mégsem "semmilyen" illatú a ruha, mint eddig, illóolaj nélkül. A ruhák puhák, semmilyen különbséget nem érzek öblítővel mosás és öblítő nélküli mosás között. Fél deci ecetbe 15 csepp olajat tettem.


Advent illóolaj: Nah, itt vigyázat! Mint utóbb kiderült (mondjuk, gondolhattam volna...) tartalmaz némi fahéjolajat is, amitől viszont óvakodjunk, mert égető hatása van, bőrre kerülve égési sérülést is okozhat, elmarja a műanyagot, megkezdi az olajfestéket, szóval, veszélyes! Tapasztalatból mondom, mert mivel imádom a fahéj illatát, az előző kocsimban az illóolaj tartóba fahéjolajat tettem, és ahogy rátettem a hűtőrácsra, egy hónap alatt megolvasztotta a műanyagot!
A gépben nem tett kárt, csak abban az edényben, amiben kimértem a fél deci ecetet és az olajat. Annak megmarta a belsejét. Utána, az ecettel összeöntve, már nem nem rombolt.
Ezen mosás után karácsony lett a lakásban. Egészen komolyan mondom, hogy az egész lakásnak tömény karácsonyi illata lett. (Imádtam!) A ruháknak is, amit még száradás után is halványan érezni lehetett! Itt az adagolás: 15 csepp olaj fél deci ecetben.


Tervbe vettem további illóolajak kipróbálását. Még mindig nem mosok csak maximum 60 fokon, de inkább a 40 és 50 közötti tartományt használom.

Hálás vagyok Yasminenak, hogy az illóolajas verziót ilyen pontosan leírta, így már végleg mosódiós lettem, már nem gond, hogy a ruháknak nincs semmilyen illata, bár van akinek direkt ez tetszik benne!

Még mindig állítom, hogy:
  1. nagyon olcsón moshatunk vele!
  2. természetes, tehát érzékeny bőrűeknek, babáknak kiváló!
  3. a természetesség híveinek tökéletes megoldás!
  4. a környezet tudatosságra törekvőknek szinte kötelező!
Ha az első bejegyzés óta van még további tapasztalat, vélemény, megköszönöm, ha megírjátok!



35 megjegyzés:

Yasmine írta...

Nagyon szívesen működtem együtt a témában. Azt vallom, hogy ha "csak" ennyit teszünk a környezetünkért, már jók vagyunk. Ez nem kevés!! És a pénztárcánkról még nem is beszéltem...

További tapasztalataim:
A fenyőolaj is "működik", csak több kell belőle. Citromolajjal kombináltam, imádtam az illatát.
Én édes narancsolajat vettem, nagyon finom. 2 csepp fahéjolajjal kevertem, mert a fahéjolaj azontúl, hogy agresszív, az illata is nagyon markáns. Narancsolaj icipici fahéjjal szintén isteni! Kipróbáltam 90 fokon is, remekül működik, de a diók jobban kopnak, előbb elhasználódnak.

Szepyke, én köszönöm, hogy a rendelkezésemre bocsátottad a próba-mosódiót teljesen ingyen. Bármikor máskor is szívesen működök együtt ilyen jó cél érdekében. :))

nokedli írta...

nagyon jó és informatív a cikk. egy ideje én is mosódióval mosok. ugyanígy öblítözök: 0,5 dl ecet plusz pár csepp illóolaj (utóbbi nem mindig): eddig citromot, narancsot és levendulát próbáltam. most azért a fahéjra is kiváncsi lettem;-)

vegavarázs írta...

Szepyke, nagyon köszönöm ezeket az infókat. Engem meggyőztél, már várom, hogy elfogyjon a mosóporom. Korábban már kísérleteztem környezetbarát mosóporokkal, de az eddigiek sajnos semmit nem értek, nem volt szerencsém. Mindenképp kipróbálom a mosódiót. Mégegyszer köszi!

Lilla írta...

nem azért, hogy dicsekedjek, de nekem a felültöltős gépből egyben ki lehet venni a mosószer és öblítő adagolót. keresztben van a dob fölött, simán kiemelhető, és akkor mosom át/ki, amikor csak akarom. mekkora ötlet annak elkerülésére, hogy kimoshatatlanul belekössön a mosószer meg az öblítő.... nem tudom, hogy újabban minden mosógép (felültöltős) ilyen-e, mert nem ez volt a szempont a vásárláskor.

30 fokon mik a tapasztalataitok mosódió ügyben? mert én a ruháinkat csak 30 fokon szoktam mosni. és h vanish és társai nélkül mennyire működik a dolog?

szepyke írta...

Yasmine, ne hülyéskedj, én köszönöm!
Tudod, VILÁGBÉKE!:)))

szepyke írta...

Nokedli, a fahéjjal, azért vigyázz!
Az enyém sem tömény fahéj volt, hanem kevert. Olyan mézeskalácsos illat!:)))

szepyke írta...

Vegavarázs, szerintem először kisebb adagot vegyél, mert nekem is volt "megingásom" vele. Ez most múlt el, hogy végre az illóolaj használatára is rájöttem, hogy hogy kell!

szepyke írta...

Lilla, az én előltöltös gépembe olyan nyálkás cucc kötött bele, hogy több napi áztatással sem oldódott fel.Aztán ment a mosógatógépbe, de az sem teljesen bánt el vele...
Ráadásul az összegyűlt cucc, alatt elkezdett rozsdásodni a gép...

Szóval, az tényleg jó, ha ki lehet szedni, az enyémből én félek kiszedni, mert szó szerint feszitgetni kell, attól meg félek, mert a rombolásban eleve nagy vagyok:)

Lilla írta...

azért marhajó hogy ez ilyen megoldatlan dolog a möosógépben.
jönnek a vízkőtelenítő fűtőszálas reklámokkal és nem is az a mumus, hanem a mosószer adagoló tartály...

és az a jó, hogy nem is drága mosógépet vettünk... és mégis van benne ilyen "extra"

rombolásban én is nagymenő vagyok :-) "kislányom, nem vagy tisztában az erőddel"

szepyke írta...

:D
Lilla, először azt olvastam:

kislányom nem vagy tisztában az erdőddel...

Aztán másodszorra megértettem. Velem kapcsolatban is tudják már, ha valamit fel akarok mosni a földröl, akkor az föl fog jönni, lehet, hogy eltöröm a felmosó fejét, de feljön!!!:))

Belly írta...

A rózsaolajat próbáljátok még ki,valami hihetetlen finom és üde rózsaillatú lesz a ruha.

mandy tarragon írta...

megvettük a mosógépet :) Holnap megyek biobolt környékére, remelém lesz dió :)

jókaja írta...

A környezetvédelem az egyik oldala csak. Múltkor néztem, hogy az utolsó öblítés utáni centrifugáláskor milyen zavaros, habos lé folyik a mosógép ablakán. Ez a sok szermaradvány mind a bőrünkkel fog érintkezni :-(

Hajnal írta...

Szepyke:rendeltem diókat,és már azokkal mosok úgy kb.2 hete,és meg avgyok elégedve :-)Öblítőnek egy 2 literes flakonba megy kb. 250ml öblítő,1 liter 10%-os ecet és maradék helyre viztet öntök:-)Nekem így vált be,mert van illata,de az ecettől meg friss és fertőtlenített:-)!!
Próbáltam mosogató gépbe is,de ott nem voltam vele megelégedve,mert nem lettek tiszták az edények :-(
Szerintem azért mert nincs zsíroldó hatása!!Oda meg nagyon kéne!!:-(
Jó lenne pedig a mosogató gépbe is valami környezetkímélő!!

szepyke írta...

Belly, nekem a rózsaolaj túl tömény. Bár, az édes illatokat szeretem, de inkább a pézsmásabb, púderesebbeket.

Mondjuk, ennek gyökeresen ellent mond a fahéj, de soha nem mondtam, hogy normális vagyok:)

szepyke írta...

Mandy, csak héj legyen!
A diót felesleges megvenned!:)))

Tudod, csak héj!

szepyke írta...

Jókaja, a múltkor írtam róla, hogy a magyar mosóporokban jóval több púder van, hogy több legyen a súlya, mint a külföldiekben. Mindegyikben van, mert ezzel növelik a térfogatát, súlyát, pedig csak arra jó, hogy elszürkíti a ruhát, és csak lerakodik a gépben, másra nekünk nem, csak a gyártónak...

Hát, ha így akarnak nyerészkedni, akkor részemről rajtam nem fognak. A mosódiót én adagolom, és magamat nem fogom átverni. Ha kevesebbszer használom, akkor is a negyedébe kerül és zéró kemikália nincs benne!

szepyke írta...

Hajnal, mosógatógépbe?

Hova tetted? Én azt még nem próbáltam. Mindig tanulok, de komolyan. Tudom, hogy arra is jó, de még azt nem mertem. Viszont, akkor a gépbe kell a só, vagy oda is ecetet öntesz, vagy hogy?

sedith írta...

Na,akkor én is bővebb leszek...
Csatlakozom az elégedettek táborához. Ecetet használtam öblítőként és valamilyen óceán-illatú olajat. Ez utóbbi nem igazán érződött a ruhákon.
De ma este olvastam valahol,hogy olyan illóolajokat ajánlatos használni,amik fogyasztásra is alkalmasak, különben a külső alkalmazásúak olajfoltokat hagyhatnak a ruhán. Nem tudom,hogy így van-e, de gondoltam, leírom.
Eddig egy fehér adagot mostam 55 fokon, és egy színeset 40 fokon. A fehér harisnyán nagyon elhalványodott a folt,bár nem tűnt el. Ennél jobban viszont a mosópor sem vitte volna ki.

Most továbbadtam a próbaadagot anyósomnak is és hamarosan megrendeljük a kilós kiszerelésűt együtt.

Végül utánanéztem és itt is lehet kapni, netről rendelve meglehetősen olcsó,bár még hozzájön a postaköltség is,de akkor is. Szeretnék majd mosogatószert is készíteni belőle, majd beszámolok róla.

szepyke írta...

Sedith, a mosógatószerhez ki kell főzni? Azt még nem néztem, hogy azt hogy csinálok belőle.

Yasmine írta...

Lányok, biztos, hogy van zsíroldó hatása, hiszen samponnak is jó!!
Nagyon várom a fejleményeket mosogatás-ügyben! :-)
Én egyébként ebben a webáruházban vettem:
www.kataboltja.com

Nagyméretű dióhéjat adnak (2-2,5 cm), majdnem egészet. Úgy kell szétszedni, hogy a belsejét jól érje a víz. Javasolják a mosás előtti félórás áztatást is. Na, ez nem mindig jön össze, macerás. De anélkül is jó. Én sokat mosok 60 fokban, így a harmadik mosás után már elvékonyodik nagyon a héj, akkor már nem mosok vele, félreteszem, gyűjtöm. A további felhasználás az majd egy következő kör lesz. :-))

Andi/cuki írta...

Használom én is,de az szennyezettebbekhez meradt az Ariel.
Az összes többit azzal mosom. Az illóolajat a gyógyszertárban veszem hozzá. Narancsosat,citromosat szoktam. Ecetet egyébként is érdemes kb.félévente egy litert beleönteni és programra rakni. Így átmossa,vízkötleníti az egész rendszert. Én nem használok Calgont,pedig kemény a víz...
Samponnak még nem használtam a dióhéjat,azt hogy kell?

trinity írta...

Szepyke,
én is köszönöm-az én tapasztalataim is teljesen pozitívak...

Egy kérdés: én is nagyon gyakran mosok 30-fokon, a legtöbb felsőruhát nem lehet melegebb vízben. A kérdés konkrétan az, hogy ezek eddig nemigazán voltak koszosak-így nem tudom, mennyire volt 30 fokon hatékony a mosódió. Erről tapasztalata valakinek?
Mert az biztos, hogy 40-fokon már szuper!!!

Ágianyu írta...

De jó, hogy gyűlnek a diórajongók! Hála Szepynek! :)
Egy-két dolog még nekem is eszembe jutott.
Áztatás helyett érdemes összetörni egy kicsit a héjakat mosás előtt. Igy jobban ki tud oldódni a szappan. Én a konyhai klopfolóva (ezt igy kell leirni?) szoktam rácsapni egy párat a betöltött vászontasakra.
És próbáljátok ki a mandarin olajat. Olyan illata van, hogy még a legrosszabb napon is táncraperdülsz tőle.

szepyke írta...

Yasmine, szerintem nem kell azt áztatni, elég, ha jól szétpüfölöd valamivel, hogy kisebb darabok legyenek.
Az áztatásra nekem nem lenne időm szerintem, bár, amíg nem próbálom,nem tudom...

szepyke írta...

Andi szerintem samponhoz is úgy kell, ahogy gondolom a mosógatószerhez. Gondolom, ki kell főzni vízben, aztán azt a "lét" tárolni. Gondolom, de nem tudom, még nem csináltam ilyen. Én még csak gyűjtöm a héjakat, amikkel mosni már nem mosok.

szepyke írta...

Trinity, én nem mosok 30 fokon, de a következőnél kipróbálom. Valahogy nálam "beakadt" az 50 fokon való mosás, a legtöbb dolgot azon mosom.

szepyke írta...

Ágianyu, dehogy nekem hála! Nektek hála, hogy kipróbáltátok!
Én egy évig tököltem vele. Ti meg, egy bejegyzés után rászántátok magatokat! Nah ez a valami!

Én magamtól addig nyüglödtem rajta, hogy már-már ciki így visszagondolva rá...:)

Mandarin olaj??? Huha! :) Nyár a télben!:) Én valamiért már karácsonyozok az Adventtal...:)))

napmátka írta...

Ezt még sosem láttam, nem is próbáltam! Utánanézek, köszi!

Hajnal írta...

Szepyke: a mosogatógépbe az evőeszköz tartóba kell tenni,így olvastam valahol!De mondom én nem voltam vele megelégedve,mert koszosak maradtak a poharak,tányérok,amik a tablettával nem szoktak!:-( Szóval vettem mégis tabletát!!

Névtelen írta...

Szia Szepyke!
Ki fogom próbálni a mosódiót, amint elfogy a mosóporom. Én már egy éve nem használok öblítőt, igaz ecetet sem. Néhány ruha sztatikus marad - annak kiküszöbölésére van valami ötletetek? Előre is köszönöm.
Ági

szepyke írta...

Ági, próbáld ki az ecetet! Egyáltalán nem fogod érezni a ruhákon, a gépnek is jót tesz, és nekem soha nem sztatikusak a ruhák. Mondjuk, azt nem tudom, hogy az ecettől nem, vagy mitől, de tény, hogy soha nem azok.

Névtelen írta...

Köszönöm - megpróbálom. Külön köszönet a Koszmester tippért, műanyagról is úgy szedi le a cuccot, mint a kiangyal :)
Ági

szepyke írta...

Ági, és igen-igen gazdaságos darab, mert alig kell belőle, viszont az olyan "rendet" csinál, hogy ihaj!:)))

Edit írta...

Szia Szepyke! A Tesco-s újságban láttam, lehet venni ÖKO öblítőt. 1400 Ft helyett most 999 Ft-ért. 750 ml! Nem igazán teszik érdeletté a vásárlókat, hogy ezt vegyék. Az illatáról nem tudok nyilatkozni, még csak olvastam.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...