2010. szeptember 7., kedd

A Jolánban jártunk... Pizzaház Jolán Bisztró Fagyizó



Fagylalt. Megunhatatlan, kimeríthetetlen téma. Legalábbis nekem. Én januárban is képes vagyok fagylaltozni, kesztyűben, sálban, ráfagyva a tölcsérre, de ez nem nagyon szokott érdekelni. 
Szerintem ha azt mondanák, hogy el kell költözzek egy lakatlan szigetre, a fagylaltgép mindenképpen be lenne pakolva a cuccok közé, nehogy megvonjam magamtól ezt az élvezetet.

Nemrég kaptam egy e-mailt Erikától, a blog egyik olvasójától. Erika leírta, hogy megfogadták az egyik ajánlatomat és meglátogattak egy helyet, amit annyira dicsértem. Hála az égnek, nem csalódtak, sőt, nagyon pozitívan értékelte a helyet.
Levelezésünk során Ő is ajánlott nekem egy cukrászdát, amit mindenképpen meg kell néznem, ha arra járok.

A hely neve: Jolán fagyizó, azaz pontos nevén Pizzaház Jolán Bisztró Fagyizó. 

Erika szerint a környék, legjobb fagylaltját árulják náluk. Levelében írta, hogy rengeteg fagylaltból lehet választani, nagy a választék, minden gombóc egy újabb ízorgia. Leírta azt is, hogy a hely nem egy puccos cukrászda, hanem amolyan retro stílusú hely, ahol megmaradtak a több tízéves székek, a berendezés minden darabja a múltat idézi.

Nem vártam sokáig a teszteléssel, a hétvégén meg is látogattuk a Jolánt.

Eldugott pici cukrászda, ha csak úgy arra járunk, szerintem el is megyünk mellette. Egy családi ház aljában kapott helyet. A kerthelyiség láttán eszembe jutottak a gyerekkoromban látogatott cukrászdák, ahol az embernek a nagymamája megvette a puncs-rumosdió fagyit, majd, hogy ne egye le magát, leültek a kerthelyiségben valamelyik asztalhoz, a narancssárga műanyagszékekre, és szépen, lassan komótosan elnyalták az Isteni fagylaltot.  

Aki velem egyidős, azaz a hetvenes évek elején született, annak szerintem vannak hasonló emlékei. Azaz, valami olyasmi, hogy a csatos szandálban, a fodros ruhámban ülök, a nagymamámmal, aki körül a székeken van kb. 3-4 csíkos szatyor, de nem nejlon, hanem az a vastag anyag, amiben narancssárga-zöld-kék csíkok voltak. Ülünk és fagyizunk. Ez valami olyasmi, mint a pálcikás Leó puncs fagyi... Soha nem lehet elfelejteni.

Ez a hely pont ilyen. Olyan, hogy ahogy az ember lemegy a lépcsőkön, le a kertbe, be a félhomályban úszó cukrászdába, azonnal visszamegy az időben. És ez jó. 

Miért jó? Mert a régmúlt emlékei mindig olyan szépek, minden finom, minden illatos, minden olyan, aminek soha azóta nem volt olyan íze, nem volt olyan hangulata. 

Ha mégis jön valami, ami felidézi ezt az emléket, az ember várja hogy olyan lesz, hogy pont olyan, amikor a mamával ültünk és nyaltuk a fagyit, hogy látom magam előtt, ahogy anno abban az újpesti cukrászdában ülünk a narancssárga székeken, nyaljuk a fagylaltot, közben jönnek azok a gyönyörű kubai lányok, akik akkor vendégmunkásként éltek itt. Jönnek a nagy hajcsavarókkal a fejükön, a pántos gyönyörű színekben játszó papucsaikban és olyanok, mint valami mesében, mert ilyet ritkán lát az ember, gyönyörű barnák, és mindenük olyan nagyon színes, narancssárga, sárga, zöld, piros, és csak ülünk, bámuljuk őket és közben nyaljuk a fagyinkat. Ha jön valami olyasmi, ami ezt felidézi, akkor az ember bizony várja azt a csodát, ami akkor olyan egyértelmű volt.

És a csoda jön, mert a fagyi finom, sőt Isteni! 

Én hezitáltam, hogy mit kérjek, de aztán döntöttem, és négyet kóstoltam.

Az Erika által ajánlott Mr Nicot, ami sós-mogyorós ízű és Isteni!
Egy kávés-karamelles fagyit, aminek a nevét nem tudom, de jesszusom, de finom volt!!! Tömény karamell, ehhez némi kávé, a krém lágyságú fagyiban vastag karamell vonalak, krémes, édes, mennyei!
A harmadik egy mákos, (talán mákosrétes névre hallgat?) imádom a mákot, ezt is nagyon imádtam, és a negyedik a csokoládé, amiben meggy darabok voltak, mindez alkoholosan.. jesszus, álom!

A hely jelesre vizsgázott! Meg is beszéltük, hogy Balaton felé "majdnem" erre visz az út...jövünk mi még erre, nem is olyan sokára... 

Erika, köszönöm az ajánlatot, nagyon elégedettek voltunk, így most itt is hírét adom, hogy van Székesfehérváron egy cukrászda, egy olyan, amiért érdemes egy kis kitérőt tenni, bármerre is visz az ember útja.

Egy gombóc ára 150,- Ft, ami a minőséghez képest olcsónak számít!

A cukrászda ITT található. Ha bárki arra jár, kérem, hogy a kedvemért kóstolja meg azt a kávés karamellt, bárhogy is hívják és kóstolja meg a Mr Nicot is, Erika kedvéért, aki ajánlotta ezt a helyet!


A cukrászda elérhetősége:

Jolán Bisztró

8000 Székesfehérvár, Brassói utca 106 22 320-424

12 megjegyzés:

családi tűzhely írta...

Tudom, miról mesélsz (fagyis emlékek), 73-as vagyok:)

szepyke írta...

Családi tűzhely... nah, igen... Azok voltak a szép idők!:))))

Nóra írta...

74es vagyok és Fehérvári. :-)
A cukrászda emlékekből nekem még az illatuk is bennmaradt az orromban.

tökmagi írta...

szepy:Ha tudom,hogy itt jártok,összefuthattunk volna.A fagyizótól lakunk 500m-rel.:( Mi is imádjuk a fagyiját,isteni finom.És valamikor tele van mind a 3 pult fagyival.
Majd legközelebb.:(

szepyke írta...

Nóra, :)))) Szerencsés vagy!:)))

Tökmagi, nem mondod!? Majd legközelebb, de nem tudtuk volna leszervezni, mert nem ide indultunk, csak útközben kanyarodtunk hozzájuk, de nem bántuk meg!:) Legközelebb, ok!:))

Pedke írta...

Örülök, hogy jártál a retro fagyizinkba:-))Én is egy köpésre lakom tőle, sűrűn megfordulok ott és még így is, minden alkalommal nehéz a választás, a sok finomság közül.-))

Gyöngyi írta...

De jó cím:))) És persze, finom is lehetett:)

Pixie Pie írta...

Jaaaaj, olyan vagy, most jól megríkattál! Tisztára eszembe jutott a nagyikám... hüpp.... :( Meg kéne vigasztalnom magam valami fagyival...

szepyke írta...

Pedke, tényleg!:))) Hihetetlen kicsi a világ, de komolyan!:))

Gyöngyi, igen, kicsit vicces!:)))))

Pixie Pie, remélem, hogy már megvigasztalódtál!:)

araniel írta...

o____________O
És én erről nem tudtam??????
Bár a Brassói út nekem totál kiesik a közlekedési utamból, mert én a belvárosban dolgozom, és gyalogosan közlekedek, ez meg kint van a Maroshegyen. Fene. De egyszer majd ha sok időm lesz, akkor mindenképpen megejtem :)

Nelli írta...

Ahogy olvastam az írásodat eszembe jutott az én nagymamám.Mindennap elmentünk fagyizni ebéd után.:-)
Valahogy ez olyan szertartás volt.

szepyke írta...

Araniel, :))) majd mesélj!:)))

Nelli, igen, ezek azok a szertartások, amire az ember mindig emlékszik.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...