2010. december 22., szerda

Szaloncukor felnőtteknek - aszalt sárgabarack, barackpálinka, csokoládé...


Ez a szaloncukor kifejezetten felnőtteknek készült. 
Nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető, akár az utolsó napokban is eljátszhatunk vele, mert nagyszerű ajándék. 

Szaloncukor felnőtteknek aszalt sárgabarackkal, barackpálinkával és csokoládéval

Hozzávalók
  •  30 dkg aszalt sárgabarack
  • 10 dkg keserű csokoládé (minimum 72 %-os!)
  • ízlés szerint barna cukor (nálam 10 dkg)
  • 5 cl barackpálinka
a bevonathoz:
  • 5-8 dkg tejcsokoládé
  • 1 evőkanál vaj

A hozzávalókat a késes robotba mérjük, (a csokoládét nagyobb darabokra törve) majd addig járatjuk a gépet, míg egynemű masszát nem kapunk. Mivel ekkor egy kemény, szinte formázhatatlan massza jön létre, tegyük a késes robot tálját meleg helyre, például radiátorra, míg annyira felmelegszik a massza, hogy megolvad benne a csokoládé, így már akár egy kanállal is formázhatjuk, de kézzel mindenképpen.

Nekem nagyon egyszerű dolgom volt, mert ebbe a formába töltöttem:


Ezt a formát már tavaly is mutattam, ez a kép is a tavalyi bejegyzésből van,  ITT ahol gyömbéres fehércsokis bonbon készült belőle. A képen természetesen nem a mostani szaloncukor van, hanem a tavalyi fehércsokis.

Tehát, a masszát formába töltjük, vagy kézzel formázzuk, majd a mázhoz a tejcsokoládét a vajjal vízgőz felett megolvasztjuk, és ezzel meglocsoljuk, vagy megkenjük. 

Száradása után csomagoljuk, majd jól elrejtjük, hogy még az ünnepre is maradjon belőle...

Az én papírjaim INNEN vannak... :)


Remek ajándék felnőtteknek, mert bár, hihetetlen, de az az 5 cl (jó minőségű) pálinka nagyon megdobja!

Ugyanez készül ma szilvával... és marcipánnal... Ha holnap nem írok, akkor a detoxikálóban fejeztem be a napot...



3 megjegyzés:

Erinacea írta...

Hát igen, pálinka és aszalt gyümölcs forevör!

Pocak Panna írta...

Igen, csodásan hangzik!!! Én is szerettem volna ilyet csinálni, meg rumos-aszalt szilvásat, de már alig élek a vizsgák után...
Boldog karácsonyt!

szepyke írta...

Erinacea... hát igen...:)))))

Pocak Panna, nekem is sok minden kimaradt, de majd jövőre..:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...