2009. november 30., hétfő

Ki megszórva, ki üresen, ki megszórva, keverve...

Tejbegríz. Gondolom, hogy nem én vagyok az egyedüli a földön, aki azt hiszi, hogy amit én már álmomban is megtudnék főzni, (értsd: hírtelen ébresztve, kávé nélkül...) azt más is "csípőből" tudja.
És, igen, mindig meglepődök, hogy nem, nem így van! Nekem van olyan ismerősöm, aki egyszer azzal hívott fel, hogy a gyerek evett valamit a bölcsődében, tejbegrízt, vagy mit és most olyat akar enni, de mivel Ő nem szereti, ezért nem tudja, hogy mi az, és most itt áll a közértben és akkor most mit is vegyen hozzá??? És ez nem vicc, ez megtörtént, de a saját "szegénységi bizonyítványomat" állítanám ki, ha az ilyet viccesnek találnám, mert biztos, hogy van olyan, amit meg Ő tud "csípőből", én meg tátott szájjal hallgatnám, hogy jééééé, Te miket tudsz!:)

Azt már nem írom le, hogy tudom, hogy sokan már ott elakadnak, hogy a gríz, az nem gríz, hanem BÚZADARA! Tehát a közértek, hiperek, kisboltok, bármik polcain is így kell keresni, nem grízként... Olyan ez, mint a gersli, amit meg árpagyöngynek hívnak a zacskóján... (néha hántolt árpának...) Igen, vannak ilyen hozzávalók, amiket máshogy szólítunk otthon, amikor levesszük a polcról és máshogy szólítunk ha a boltban keressük...
(Biztos ez is olyan, mint az, hogy az ember sok-sok mindent becézget, de nem mondja azt valakinek nagyobb tömeg előtt például, hogy: töki. De, gondolom, mindenki ismer ilyen becézéseket...)

Tehát, tejbegríz. Láss csodát, soha nem tudom, hogy miből mennyit használok hozzá... Vagy egy liter tejből készül, vagy kettőből, fél literből nem érdemes nekiállni.

Tej melegít, majd amikor forr, jön bele két evőkanál cukor (ezt sokan kiváltják mézzel), majd jön bele a gríz, óh, pardon, bocsánat a búzadara. De hogy mennyi? Gőzöm nincs. Az üvegből öntöm, amiben tárolom. Még az életben nem mértem le.

Én úgy szeretem a tejbegrízt, ha kicsit még folyik. Semmiképpen se olyan legyen, amit szeletelni lehet... Folyós legyen, hogy a tányér szélén szétterüljön! (Még emlékszem arra, amikor anyu készített tejbegrízt, amit öcsinek a cumisüvegben tálalt, aki óriási bőgés, üvöltés közepette szipókázta a folyékony tejbegrízt, néha a száját összezárva lógott a cumisüveg a fejéből, de akkor is üvöltött....Nah, igen, ez hány éve is volt? 30??? Öcsi, milyen öreg vagy, hihetetlen!)

És akkor, ha kész van, megszórom kakaóval. Én cukrozottal... Igen, ez van. Van otthon cukrozott kakaónk! Mégpedig az a fajta, amin a nyuszi nem kicsit félreérthetően mutogat... ITT


Tehát, tányérra kikanalaz, kakaóval megszór. Durván sok kakaóval...

Aztán belapától. De nem keverem össze, az nálam szentségtörés!
Így, ahogy van, szépen a széléről kanalazva, vagy inkább szépen körbekanalazva, hogy a közepe legyen az utolsó "falat"...



Ez egy olyan étel, amire nem mondanám, hogy főétel. Azt sem hogy reggeli, mert reggelire soha nem esszük. Olyan, "úgy ennék egy kis tejbegrízt" étel... Megmondhatatlan, hogy mikor és miért kívánja meg az ember, és megmondhatatlan, hogy miért éppen ezt. És az is, hogy ami ennyire semmi extra, azt miért szeretjük ennyire? Lehet, hogy pont ezért, mert semmi extra.

Tudom, hogy van olyan, aki nem szereti, de nem hinném, hogy sokan vannak.

Jah, és van aki a hű társát, a Tejberizst szereti inkább. ITT

Én mindkettőt, de szigorúan tejbegrízt csak kakaóval, a tejberizst csak cukros fahéjjal... És mindkettőt kicsit folyékonyan.



Jah, a képen a gyerekkori kanalam látható! Van hozzá villa és kés is! Bizony!


33 megjegyzés:

lúdanyó írta...

Nagymamám mindig megkérdezte, hogy öregen (sűrűn) vagy fiatalon kérem :) Én is fiatalon szeretem és a széléről kanalazva :)

Kiskukta írta...

Én is így főzöm, kb, nem méregetek, de legtöbbször rizst főzök, azt jobban szereti a férjem, de azt sűrűn mert a nagylányom oda van érte, képes akár 3x ezt enni, ha van a hűtőben. Ja és én is a szélétől kanalazgatom!

BeckZsu írta...

Az csak természetes, hogy körbe-körbe kell enni! Gyerekkoromban volt egy tányérom, aminek a közepén szép rózsa volt, és a közepére a tejbegrízre egy nagyobb halom kakaót kaptam, az volt az utolsó falat, és ha azt bekaptam, jutalmul megláttam a rózsát is :)
Egyébként én a rizst jobban szeretem, persze, hogy fahéjas cukorral!

Névtelen írta...

Na, én mindig kimérem a hozzávalókat!És körbekanalazom /zuk, szigorúan kiskanállal.
Gyerek koromban mindig kis kávéskanállal ettük, és a készletből az egyiknek a hátuljára rá volt nyomva egy 6-os szám. Állandóan azon veszekedtünk a tesómmal, hogy ki egyen azzal :)

Van egy ismerősöm, aki panaszkodott, hogy a tejberizs mindig máshogy sikerül, pedig ugyan úgy csinálja, mint a grízt, mégis egyszer sűrű, máskor kemény marad.
Én világosítottam fel, hogy azt nem úgy kell :)

Viszont finom padlizsán krémet csinál, amit én sosem tudnék.

metikus

billyrotten írta...

oooooo az a kanál!!!
Nekem is a szívemhez nőtt,sajnos egy költözés alkalmával eltűnt a villa és a kés is,azóta is sokszor eszembe jut és gyászolom:(
Probáltam már beszerezni ócskásnál,bolhapiacon,de semmi.
Tudom ,h az nem a régi saját,de az űrt némiképp kitöltené a szívemben.
Valakinek valami ötlet,h hol lelhetnék ilyet?
köszönöm szépen

jókaja írta...

Ez a tejbepapi nálam nem darából kedvenc, hanem az aprószemű tápióka gyöngyből. Jóval tovább tart, amíg kevergetni kell, de akár csak magában, vagy egy csipet vaníliával is jöhet.

szepyke írta...

Lúdanyó, én csak és kizárólag lapos tányérból vagyok hajlandó megenni, és szépen végig a szélét... Ez olyan, mint, hogy a kakaóscsigát is körben eszem, soha nem harapnék bele...:))))

Kiskukta, én addig járok rá, amíg van az edényben, a hűtőben... Melegen, hidegen, nekem mindegy!:)


BeckZsu, tényleg volt valami hasonló, hogy a tányér közepén a minta csak az utolsó falatnál jött elő. Mondjuk, akkor még olyan kakaót kaptam rá, amiben hatalmas kristálycukor darabok voltak....:))))

Metikus, nah, erről beszéltem. Attól, mert ez nekem megy, másnak lehet, hogy nem, viszont Ő meg tudhat olyat, amire én nézek nagy kerek szemekkel... :)
Ez a kiskanalas módszer, nah igen... én meg ezzel a kanállal eszem amióta csak megvan a kanál... :)

Billyrotten, és mindhárom darabon más állatka van... Nem tudom, hogy honnan tudnád beszerezni, azt sem tudom, hogy ez magyar termék volt e, vagy valamilyen KGST országból származó...:))))
Gőzöm nincs, hogy hol lehetne beszerezni, és megértem, mert látod, nálam is nagy kincs!:)))

Jókaja, én még olyat soha nem csináltam, mármint tápióka gyöngyből bármit is...

nokedli írta...

egyetértek! a széléröl körbe (csigavonalban) kanalazva kell enni. a tejbegrizt cukros kakaóval, a tejberizst fahéjas cukorral.

és a legfinomabb a gyerekkori macis kanalammal;-)

Maimoni írta...

Áááááááááááá, ugyanilyen kanalam volt, ugyanilyen!!! Még most is megvan, a gyerekeim is használják!!!!
:))))

szepyke írta...

Nah, akkor mindenki macis kanállal eszi!:))))

Névtelen írta...

Épp jeges-tejes kávét kanalazok a macis kanalammal. Tegnap a Kaisersben láttam gyerek evőeszköz-készletet, de azon sas, megy bagoly és zsiráf volt. Háát..! Nekem nagyon nem jöttek be!
A tejbegrízt nálam felváltotta a tejbekása: kukoricadarát főzök nagyon-nagyon édesre. Hmm..nyami! Ja, ennek viszont nem kell szórás a tetejére!

Edit írta...

Szia! Én is kicsi, lapos tányérból eszem, nem kutyulom össze. A tetejére cukros kakaóport, fahéjat és reszelt sport csokit teszek.

L.Krisztina írta...

Egyszer Déri János mesélt, hogy a gyereknek ő főzött tejbegrízt, de nem kavargatta állandóan, ezért csomós lett, kis golyók voltak benne:) utána ismét a mama készítette, de az szép sima volt, a gyerek sírva kérte a golyós grízt:))
Na mi is így jártunk jobban szeretik a golyós grízt:))))

trinity írta...

Széléről befele kanalazva, nem túl sűrűn, kakaóval, sosem összekeverve:)) Én így!:DDD
Tejberizs csakis lekvárral!! Tudom, mánia:))

szepyke írta...

Zsiráf?? Hol jön az én macis kanalamhoz... Sehol!:)))))

Edit, reszelt sport csokit??? Hát, ez igen, tudsz élni!:) Hu, de jó ötlet, ki fogom próbálni... Muszáj leszek megint tejbegrízt enni???:)))


L.Krisztina, nekem is volt olyan osztálytársam, akiknél "elvárás" volt a bazi nagy csomó benne...
:)))


Trinity, lekvárral??? De még melegen, lekvárral? Soha nem hallottam még így enni!:)

Szamóca írta...

Én is darabosan szeretem, jó sűrűn!
Már kicsi korunktól kezdve magunknak kellett elkészítenünk a tejbegrízt öcsémmel. Édesanyám csak annyit mondott: gyerekek, 1 dl tejhez 1 evőkanál gríz. És már főztük is. :-)
Persze sok kakaóval megszórva (ami sosem elég), majd a felső réteget leettük és anyu nagy veszekedései közepette azért csak megszórtuk újra kakaóval. :-) Rafináltak ám a gyerekek!

mandy tarragon írta...

Én fahéjas cukorral szeretem :)
Egyik volt barátom anyukája mesélte, hogy friss házasok voltak, elküldte a férjét a boltba, hogy hozzon grízt meg gerslit. Persze a férj dühöngve hazajött, hogy "nem lehet kapni ebben a boltban semmit" :D

Csibe írta...

Úgy, ahogy mondod ;) soha nem mérem én sem, nem keverem össze a kakaóval. Imádom. Idén bőven kijutott belőle, szülés után totál rákattantam (gondolom azért utána, mert diétáznom kellett), a pluszok meg rám ;)

metikus írta...

Én a nokedlivel jártam úgy, hogy hiába kerestem a szakácskönyvben :), végül leesett, hogy a galuskánál találom.

Zsuzsa írta...

Imádom!
Nekem a tejbegríz volt az első olyan kaja amit egyedül főztem,úgy hogy nem volt otthon anyukám, mi meg a tesómmal éhesek voltunk és nem bírtuk kivárni,hogy hazaérjen. kb 9 éves voltam.

Nekem is van gyerekkori kanalam, és a mai napig azzal eszem a tejbegrízt, vagy tejberizst, vagy a tejbe "laskát". Az én kanálkámon Donáthkacsa barátnője van, Dézee.

szepyke írta...

Szamóca, te jó ég, ezt én is csináltam!!! Ezt a duplán megszórást!:)) Ez milyen, tényleg, el is felejtettem, legközelebb így fogom megint!:))))


Mandy, mondjuk, tényleg hülyeség... :) (titokban, halkan árulom el, az én uram egyszer kigyóuborka helyett hozott cukkinit... Ma már ott tart, hogy ha kérek egy kiló lisztet, megkérdezi, hogy bl 55, vagy 80-as legyen, vagy teljeskiörlésű, vagy milyen... És a cukrokról is tudja, hogy a barnacukornak nem a doboza barna... Bibibi... Mondjuk, ez évek alatt jött ám össze!:))))

Csibe, khmmm, tejbegrízzel diétáztál?????:))))))

Metikus, tényleg, az is milyen gáz! Most komolyan, aki kezdő, honnan a fenéből tudja, hogy a nokedli, az galuska... Vagy a paraj, az a spenót... Nah, jah!:)

Zsuzsa, és a Te kanalad is gyerekméretű, mert ez a fajta, szerintem azért nagyobb gyerekszájhoz van...:)

csongi írta...

Közepesen lágyan, kizárólag keserű kakaóporral és porcukorral megszórva. Így izgalmasabb is, mivel min. egyszer felszippantom a kakaót és akkor jókat fulladozok :D

Csibe írta...

Dehogyiiiis...grízzel pótoltam ;)

Zsuzsa írta...

Kisebb mint egy normál evőkanál de nagyobb mint egy teáskanál. Kb 3/4 evőkanálnyi :)

p írta...

Hmmm...

Lenyúltad a kanalamat???? Anyu odaadta gondolom önként és dalolva, miiii?!

Na szép! De a kés már nem hiszem hogy megvan, meg a villa sem.

...és nem ettem így tejbegrízt sosem!! Még hogy kilógott a számból a cumisüveg?! Pfff...
Mindig is tányérból ettem, jóóóvannn!?

El sem hiszem, hogy hol-mi tejbegrízes sztorikkal járatsz le itt engem.
Na de sebaj, a Sütemények bibliája könyvet még nem hoztad el anyutól. Hát nem is fogod! :P

és igen, az ÖCSIKÉD voltam!

szepyke írta...

Csongi, én a tiramisutól szoktam fuldoklani...:))))

Csibe, jah!:)))))

Zsuzsa, ez is hasonló!:)

Öcsi, ez az én készletem, és minden megvan hozzá. A kés, a villa, a kanál. Majd lefényképezem neked.
A te készleted az a kék műanyag volt, aminek kanyarban állt a feje...:) És igen, üvöltöttél a cumisüveggel a szádban, én meg ott ültem előtted a kiságynál és sajnáltalak, hogy nem vesznek ki, mert a vasszigor arra kárhoztatott, hogy egyedül aludj el... Nem is emlékezhetsz rá, mert még nem voltál egy éves sem, én viszent már iskolába jártam, tehát tudatomnál voltam!:) Érted már? Tudod, azért hívnak öcsikének, mert jóvel fiatalabb vagy mint én, tehát, az öcsém, így én emlékszem rá, hogy milyen voltál gyereknek, te nem emlékezhetsz magadra. Uff

csongi írta...

Bocs, most vettem észre, ilyen kanalam nekem is van otthon Anyunál :)

Edó írta...

Huu Szepyke,kepzeld,ma reggel nalunk is pont ez volt es pontosan ugyanigy,es kakaoval.Ugyanigy keszitem,szorol szora ahogyan leirtad.Arra gondoltam feltennem a blogomra,aztan megsem tettem.De orulok hogy te bejegyezted!A gyerekek masodszor is fozettek,mert azt mondtak :"Anya,meg fozzel,mert olyan finom!":))

szepyke írta...

Csongi, akkor üdv, a klubban!:))



Edó, és milyen igazuk van!:)))

Varga írta...

Üdv,
Mindkettőt melegen, lekvárral. Réegn utáltam a kakaót és a csokit. Most már azzal is megeszem, de nekem nem az igazi.

szepyke írta...

Varga, és milyen lekvárral???

Mondjuk barackkal tényleg jó lehet. Meg talán szilvával.... :)

Varga írta...

Barack, de néha eperlekvárral, de van, hogy először ezt, utána pedig azt. Szilvával még nem próbáltam, de jó ötlet :)

szepyke írta...

Először ezt, utána azt... nah, tudsz élni!:)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...