2009. november 23., hétfő

Színes kókuszos



Chef Vikinél volt egy bejegyzés ITT egy pár hete. Imádom a pudingot, és nagyon megtetszett ez a féle, korszakalkotó ötlet!

Én egy kicsit máshogy készítettem el, de az alapkoncepció ugyanaz maradt.

Vettem három féle főzős pudingport, mindegyikből két zacskónyit. Puncs, vanília, csokoládé.


Fogtam egy lapos, kocka alakú jénait, ez lesz majd a forma. Először megfőztem a két zacskó csokipudingot 7 dl tejben. Jó sűrűre főztem, hagytam, hogy "pöfékeljen" a puding, mert az kellett, hogy minél keményebb legyen.

Amikor készen voltam, kivizeztem a jénait és a csokipudingot beleöntöttem.

Jött a vanília, amivel ugyanígy jártam el, csak most a már megdermedt csokoládé tetejére öntöttem, de előtte a csokipuding sima tetejét egy több helyen "összekarmoltam", azaz egy tortakrém simító cakkos felével végigszántottam, hogy a vanília bele tudjon "kapaszkodni" a csokiba.
Ezután, gondolom, egyértelmű, jött a puncs puding, amit szintén "keményre" főztem, a vanília tetejét megkarmoltam és ráöntöttem a puncspudingot.

Vártam egy kicsit, míg teljesen kihűlt, majd folpackkal lezárva a hűtőbe tettem. Két napig hagytam a hűvösön, majd felkockáztam és kókuszba forgattam...

Ennyi.

Jópofa, könnyű desszert, elkészítése a főzésen, daraboláson forgatáson kívül nem igényel nagy főzési tudományt!




Hozzávalók pudingonként:
  • 2 zacskó pudingpor
  • 3 evőkanál cukor
  • 7 dl tej
  • a csokishoz ment egy kis rum
  • a vaníliához egy kis vanília kivonat
  • a puncshoz szintén egy kis rum


+ egy zacskónyi kókuszreszelék




Muszáj bevallanom, hogy a képen látható adag kb a fele annak, amennyi ebből az adagból lett. A nagyja már melegen elfogyott, így a kockázás csak a fele adagból lett, tehát nyugodtan neki lehet állni fele adagokkal, abból is lesz bőven!

20 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Állati jót hoztál ki belőle!

Piszok látványos :-)

Jövök lopkodni!

Judith írta...

Ez nagyon jo otlet! Es milyen mutatos!!!

mandy tarragon írta...

tök jó :)

p írta...

ilyet már kértem tőled tavaly karira és azóta is csinálod....

mint ahogy a kakós kalácsot is...
meg aaaa.... itt van a nyelvemen! mindjárt kitalálom!!!
szóval igen! AZT!

mikor kapom mááá meg? mikor? mikor?? mikor??? MIKORRRRR??? :-/

ugye, nem kell mondjam ki voltam! o_O

Névtelen írta...

Ez tényleg nagyon jó, be is indult a fantáziám: csokis-karamellás-tejszínes; csokis-tejszínes-kávés... Jaj, szepyke, ne tedd ezt velem : ) üdv: elpé

Yasmine írta...

Gyönyörű lett!! Ez ám a fantázia! Nagyon látványos!! :))

Andi írta...

Szépséges!!!!! Mint mindig!!!!

Wise Lady írta...

Nagyon szépek! Ötletes.

L.Krisztina írta...

Kukkants be hozzám :))
Gyönyörűségesek ::)))

trinity írta...

Nagyon jó az ötlet is és a megvalósítás is!! Van még???:))

andrea írta...

nekem az édességhez úgy hozzátartozik a SZÍN, még az sem érdekel, ha mű és jajderosszattesz.... nagyon kis szépek lettek!

Moha írta...

Ez nagyon szép is, és finom is lehet! Jó ötlet volt így rétegezni-kókuszozni! Jövök meózni:)

Moha írta...

Kukk be hozzám!

jókaja írta...

Te nyertél! Eggyel több színből rétegeztél :-)

Andi/cuki írta...

Jól néz ki,bár a kókuszost nálunk (is)a tesóm szereti!:-))
Hát miért nem készítesz neki?
Ja,gyere díjért!:-))
Mert jó itt!

L.Krisztina írta...

Szegény pici tesó hogy el van hanyagolva:))
Tessék már sütni neki valamit::)))

szepyke írta...

Viki, kicsit lehetne intenzívebb az íze, de színesnek szép színes. Mondjuk, a pudingot imádom, csoda, hogy ennyit meg tudtam menteni és nem ettem meg már melegen...

Judith, nem az én érdemem, én csak továbbgondoltam!:)

Mandy, köszönöm!:)

Öcsi, elég legyen, a hétvégén kapsz valamit, csak csöndbe legyél!:)

Hu, Elpé, a karamellásra nem is gondoltam, az de finom lehet!:)


Yasmine, köszönöm!:)

Andi, köszönöm szépen, de ez igazán semmiség, csak jópofa!:)

Wise Lady, köszönöm!:)

L.Krisztina, mindjárt megyek!:)))

Trinity, egy-két darab... Ahhoz képest elég jól eteti magát, hogy azt mondanám rá, semmi különös...:)))

Andrea, ezzel ebben az esetben én is így vagyok... Puncsot például akár milyen rózsaszí, imádom!:)))

Moha, és megenni is jó ötlet volt!:) Jövök már!:)

Jókaja, nah, most én röhögtem fel... Holnap nálam rántott sajt, nálad???:)))) Ha nálad is... :)))))

Andi cuki, megyek már, és köszönöm!:)))))

L.Krisztina, öcsi csak maradjon, Ő engedte ki a molyokat a kekszesdobozból...:)

Csibe írta...

Szepyke, lécccci ne tedd ezt velem!!!

Gasztroboszi írta...

Gyönyörű! Én is szeretnék egy nagy falással! :) Nagyon szép!

szepyke írta...

Csibe, Gasztorboszi, legközelebb sokkal többet hozok, megigérem!:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...