2009. november 1., vasárnap

VKF XXIX. gördülő gombóc...Majdnem marcipángolyó




Van a hűtőben linzertésztám, ami folpackba csomagolva várja a sorsát, azaz, hogy valami készüljön belőle.

A linzertészta így készült:
Hozzávalók:
  • 60 dkg liszt
  • 40 dkg puha vaj (vaj, nem ráma!)
  • 20 dkg porcukor
  • 1 egész tojás
  • pár csepp mandulaaroma
A hozzávalókat összegyúrom, majd a hűtőben tárolom a felhasználásáig. Én még nem fagyasztottam, de állítólag azt is jól bírja.


A "majdnem" marcipángolyókhoz a linzertésztából kivettem 10 dkg-nyi mennyiséget, és hozzá reszeltem 10 dkg fehér marcipánt, illetve két kocka keserű csokit.

A sütőt előmelegítettem, majd a leforróbb fokozatra állítottam.

A tésztát a marcipánnal és a reszelt csokival ismét összegyúrtam, golyókat formáztam belőle, amit egy teflon bevonatú tepsibe tettem. A tepsit a sütőbe tettem és 5-7 perc alatt készre sütöttem a golyókat.


A sütés közben a golyóknak ellaposodott az aljuk, de ha valakinek hőálló tenyere van, még forrón golyókat lehet belőle formázni.

Bevonathoz:
  • keserű kakaópor 3-4 evőkanálnyi
  • édesített kakaópor 3-4 evőkanálnyi

Megvártam, míg teljesen kihűlt, majd először keserű kakaóporba, majd édes kakaóporba forgattam.

Nem túl édes, viszont a marcipán nagyon jól érvényesül benne. A csokoládé márványossá festi a tésztás marcipánmasszát.



Ebből az adagból 20 dekányi "majdnem" marcipángombóc lesz! Elkészítése sütéssel együtt, a vajastészta összegyúrásával maximum 20 perc, de inkább 15, vagy 10...

Bevonata változhat a hozzá adott aromával. Ha kókusz aromát adunk hozzá, lehet a külseje kókuszreszelék.

A marcipán remekül variálható, nagyon szereti a likőröket, például a Grand Marnier likőrt, vagy bármilyen töményebb, édes likőrt! Szereti a meggyet, a rumos, vagy konyakos változatot is, hogy a dióról már ne is beszéljünk...

Remek ajándék, kinyújtva kockákat is készíthetünk belőle!



25 megjegyzés:

Felhőlány írta...

Minden, ami marcipán az jöhet! :) Nagyon tetszik, karácsonyi ajándéknak éppen ideális! Köszi! :))

Krisztina írta...

Szép kis golyóbisok lettek belőle:)
Látom te is a vajat többre értékeled a margarinoknál:))))))))))

nokedli írta...

csatlakozom a marcipáááááán-imádók táborához. gurítanál légyszi párat errefelé?

Wise Lady írta...

Nagyon jóóó!

lúdanyó írta...

Nagyon jó lett!

Yasmine írta...

Nekem is nagyon tetszik! Gurítasz egyet kóstolóba? :))

Delish írta...

De szuper! nagyon tetszik a recept Szepyke koszi szepen.

Csibe írta...

Ha már így belejöttél a gurításba felém is jöhet...imádom a marcipános dolgokat!

egycsipet írta...

Bár nem vagyok marcipán rajongó - vagy éppen ezért -, biztos, hogy finom lehet! :))

Belly írta...

Nekem is,nekem is...:-)

szepyke írta...

Azt a betyár, ezt a sok éhes szájat!:)))))

Felhőlány, igen, bár mivel tészta is van benne, azért nem áll el addig, mint egy tiszta marcipánból lévő golyó, viszont "takarékosabb":)

Krisztina, igen, a vajat többre. Van, amibe "jó" a ráma is, de azért a vaj, az vaj!:)

Nokedli, rögtön egy párat??? Guuuuuuuuuuurííííííííítom!

Wise Lady, szerintem is jó lett, bevallom, kezdel elborulni, ugyanis, ezt álmodtam... Aztán délelőtt meg megcsináltam. Lehet, hogy kezdek meghülyülni, mert már a karácsonyi menűvel is álmodtam....:)))

Lúdanyó, köszönöm!

Yasmine, ez természetes, már gurul is!:))

Delish, én is!:)

Csibe, igenis!:) Gurul!:)

Egy csipet, a Zuram sem szereti a tömény marcipánt, ezért rajta is teszteltem, azt mondta, hogy Ok.. Nála ez nagy szó!:)))

Belly, elkaptad, jah, nem ott guuuuurrrrrruuuuuuul feléd!:)

Notburga írta...

Hú, ezek a gombócok aztán igazán az ünnepi ebéd méltó befejezése lehet... Marcipán egyébként is gyengém!

Felhőlány írta...

Hát azzal nincs hiba, hogy nem áll el sokáig... Olyan mennyiségű marcipán sosem lesz nálam, ami "elállna"... :) Max. ha jól eldugom és elfelejtem hová dugtam. De marcipánnal ilyen még sosem történt... :(

Ágianyu írta...

Azt mondod, hőálló tenyér nélkül is érdemes nekikezdeni? :))
Nagyon szép a fotó!

Krisztina írta...

Csak most vettem észre. Szeretném megköszönni, hogy rendszeres olvasom lettél:::))))))))!

szepyke írta...

Notburga, a marcipán az én gyengém is... Bármikor, bárhol, bármennyit!:)

Felhőlány, így "másnaposan" iszonyat finom. Csoda, hogy megérte a másnapot.:))A holnapot már nem fogja...

Ágianyu, ha nem gond, hogy nem golyó formája van, akkor mindenképpen ajánlom. :)

Krisztina, én köszönöm!:)

Krisztina írta...

Szepyke!
Láttad?:)Tudtad?:)?Ha nem kukkants be ide :angolkonyhalap.hu és ott az Angol konyha jellemzői: Reggeli Londonban

szepyke írta...

Krisztina, még nem, megyek tátom a szám!:))))

Krisztina írta...

Akkor meglepődtél??::::::::::))))))))))
Mostantól nem is tudom, szerény személyem írhat még megjegyzést ilyen fontos személyiség blogjába?

szepyke írta...

Várjál, még nem láttam, hogy mit kell néznem!

Mi van rajta, amit nem látok??

Megyek, megnézem, mert elakadtam az első részénél...

szepyke írta...

Jéééééézusom! Megtaláltam.

Nem tudtam. Hogy kerültem oda?
Jééééé!

Juj.
Most nem jutok szóhoz, de tényleg.
Hát, ez tök jó!:DDDDD

Krisztina írta...

Ugye::::DDDDDDDDDDD!
Gratulálok:DD
Éppen Gordonról kerestem valamit, mikor rá klikkeltem, azt hittem valamit elnyomtam meg ismételtem és hát ott voltál ismét!!
Nagyon megörültem neki !!
Szóval Gratulálok!

szepyke írta...

Hát, kész vagyok.

Hogy az angol reggelit ezentúl majd az én élménybeszámolóm alapján keresik.. (ha keresik...)

Hát, kész vagyok, tényleg!:)))

Köszönöm, hogy szóltál, jah és persze, hogy tegeződhetünk még. Jópénzért, bármit!:)))))))))))))

trinity írta...

Szepyke,
még tegezhetlek???Grat!!
A gombócok szuperek, de sajna erre már nem volt mi guruljon...
Tetszik a hőálló tenyér-fejlesztem:DDD

szepyke írta...

Trinity, tegnap elkészült még egy adag... Úgyhogy, gurííííííííííííítom!:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...