Én nem is tudom, hogy mit gondoltam. De tényleg nem. Ennyire már ismernem kellene magamat, hogy nem szeretem az extra dolgokat, nekem amolyan paraszt gyomrom van. Jöhet a kolbász, a szalonna, de nem jöhet a brokkoli, a tengeri mütyürök, sőt, a halak nem jöhetnek még a Balatonból sem... Nem szeretem ami vízben él, nem szeretem, ami egzotikus, nem szeretem, a vadat, eszembe nem jutna bambit enni, sőt, nyuszit sem. Finnyás vagyok, nah. Vagy nem finnyás, hanem válogatós. Ezért nem is értettem, hogy mit vártam... Napmátka oldalán találtam egy Orgonalekvár receptet. Mivel a IX. kerületben viszonylag kevés helyen lehet autómentes övezetet találni, ahol még orgona is él, ezért Ilditől kellett "tiszta" orgonát kérnem. Ildi nem kis munkával egyik reggelre egy nagyobb neylon orgonát szedett nekem. Ráadásul, hogy megkönnyítse a munkámat, nem száras orgonát, csak a virágos fürtöket. Ebből én kb két-három órás munkával leszedtem a megfelelő mennyiségű virágszirmot. Közben úgy néztem ki, mintha fenyőfáról szedegetném a tűlevelet, mert kb olyan gyanta szerű anyag jött a kis szirmokból. Mindegy, gondoltam, lesz orgonalekvárom! Aztán a szirmok megmosása újabb kb egy óra volt, mivel még akkor is egy alapos válogatáson estek át a kis virágok. És jött a lekvár főzése. Megfelelő nagyságú edény, a leírás szerint víz feltesz cukorral, forráskor jöhet bele a virágszirom. Lassú forralással kellett volna elérni a megfelelő sűrűséget. Nah, itt jöttek a bajok. Az én halványlila szirmaim szinte rögtön bebarnultak, a lila színhez közük nem volt. A főzés közben olyan kellemetlen szaga volt, hogy kb egy óra után már nem bírtam tovább, lezártam a gázt, leszűrtem és ment a kukába. Olyan büdös volt, hogy a lakásban nem lehetett megmaradni mellette. Próbáltam felfedezni benne az orgona kellemes illatát, amit egyébként nagyon szeretek, de nem ismertem fel benne... Nekem inkább büdösnek tűnt. A színe olyan barna volt, hogy azt gondoltam, erre bizony soha nem éreznék késztetést, hogy bármibe is bele tegyem, vagy valakit meglepjek vele. Nem tudom, hogy mit rontottam el. Friss volt a virág, mindent úgy csináltam, ahogy a receptben szerepelt. Sajnálom azt a rengeteg munkát, amit egy sima kukában landolás zárt. Biztos, hogy többet nem próbálom ki. Legalább megint kaptam egy képletes nyaklevest, hogy emlékezzek rá, ne kezdjek extra dolgokkal, mert az nem az én világom... A kukába kerülése előtt lefényképeztem, és még most is érzem a "szagát". Napmátka oldalán gyönyörű színe van. Az enyémmel nem tudom, mi lehetett a gond.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése