2009. május 12., kedd

A pala, pala, pala, pala, palacsinta...

Nem túlzok, ha azt állítom, az egyik kedvenc eledelem. Édességként, levesbetétként, "csomagolóként", bármiként. Üresen, kakaósan, nutellásan, mákosan, túrósan, rakottan, csúsztatottan, lekvárosan, sós töltelékkel, elrontottan, összeragadva, még melegen szinte a palacsintasütőből, vagy hidegen a hűtőből. Mindegy, csak legyen. A családi fotóalbumban van olyan fényképem, ahol még a nagymamám tart a kezében, mellettünk áll a szomszéd Rozi néni egy tál palacsintával és én nyúlok a tányérért. Járni még nem tudtam, de már tudtam, az ott a tányéron palacsinta, tehát valahogy meg kell kaparintanom. Kevés olyan embert ismerek, aki nem szereti. Sőt, szerintem nem is ismerek olyat. Azon ételek közé tartozik, amiből soha nincs elég. Egy tisztességes adag kikeverése nem nagy kunszt, a nagy munka annak kisütése, mert aki már sütött palacsintát, pontosan tudja, órákra be lehet vele "szorulni" a konyhába, a gáz elé. Mert szép lassan sül, de pillanatok alatt oda is éghet, tehát ott kell mellette állni, vigyázni rá. Még soha nem mértem ki, hogy miből mennyi kell hozzá. Nagymamámmal együtt sütöttem az első adagokat. Ő mindig tett bele cukrot, így én is teszek. Kell bele szerintem. Érdekes, hogy neki soha nem ragadt le tőle, pedig egy olyan palacsintasütője volt, mint Vitéz Lászlónak. Hosszú nyelű, öntöttvas, amit soha nem mosott el, mert az évek alatt beleivodótt zsír (igen, igen, zsír!)csak jótékony hatással volt rá. Én meg a hiper-szuper teflonosokkal annyiszor rontottam már el palacsintát, hogy felesleges számolni. Már kezdek beállni rá, hogy az első két darab nem sikerül, ez ott helyben elfogyasztódik, megsemmisítve a tárgyi bizonyítékot bénázásomról. Mostanában a nutellásra álltunk rá, de emlékszem arra a változatra, amikor még nem volt instant kakaó és a cukrozatlan kakaót mi kevertük ki porcukorral. Így a palacsintában elolvadva, folyt ki, ahogy haraptuk, illetve a nagyobb porcukrok, gurultak szerte-szét belőle. És emlékszem arra a fajta túrosra, amibe ment egy tojássárgája, némi citromhéj, és cukor. Jesszusom, az milyen mennyei! Jó pár éve a tv2-ön az egyik híradóban Pálffy István arról számolt be, hogy egy vidéki nyugdíjasotthonban szalmonella ütötte fel a fejét, és a vizsgálatok után kiderült, hogy a túróspalacsintába töltött túró volt az okozó. Mert, nyers tojással csinálták. Erre az ismert híradós nagy okosan közölte, hogy hőkezelni kellett volna előtte a tojást... Hát persze. Megfőzni, aztán összetörni és tojáskrémként a túróhoz adni. Milyen finom is lett volna. Néha kész vagyok attól, hogy milyen fene nagy okosságokat mondanak a tévében, miket olvasok az újságokban. Ha nem ért hozzá, mi a fenének kell hozzáfűznie bármit is? Mindegy. (Azt már nem említem, amikor kiadta az illemről szóló könyvét, majd a Mammut melletti utcában a kocsijából kikiabálva küldött el melegebb éghajlatra..., pedig nem neki volt igaza, mivel a tilosban parkolt...)
Egy a vége mindennek, palacsinta. Mert megérdemlem!

Ha le kellene írnom a receptet, kb ez lenne az:
Kb két-három darab tojást felüt, elkever, megy bele a cukor, ami lehet kristály, és lehet porcukor is, pici só, aztán némi liszt, ezzel kikeverem csomómentesre. Jön bele a tej, kikever. Majd a liszt és a tej váltakozva, csomómentesre kikeverve. Én kb kétszer tejjel, kétszer szódával keverem ki a tésztát. Nem tudnám megmondani, hogy a cukorból, lisztből, tejből, szódából mennyi kellhet, mert mindig az adott adag adja a mennyiséget. Ha ez így kész, csomómentes "palacsintatészta"sűrűségű, akkor megy a hűtőbe egy órára pihenni. Történt már olyan, hogy rögtön sütni kellett, mert már nem bírtunk várni, úgy sem lett baja. Kisütése előtt a tésztába keverek egy kevés olajat, illetve, bár teflonos a palacsintasütőm, abba is teszek némi olajat. Ha a sütő meleg, mehet bele a tészta, olalanként kb 3-4 percet sül, megfordít, és már kész is. Miközben sütöm, valahogy folyamatosan elfogy a tányérról, ilyenkor, mivel megijedek, hogy nem lesz elég, mert bár egy órája sütöm, de még mindig csak kb 5 darab van, (ha sütjük, ne engedjünk be mást a konyhába, mert soha nem marad mennyiség a kisültekből, ha azt időközben elhordják...) hozzákeverek a tésztához lisztet és vagy tejet, vagy szódát. Kb ennyi.



6 megjegyzés:

sedith írta...

Valami iylesmiről írtam én is ma... azaz palacsintáról. És hogy nem vagyok túl nagy segítség a kezdőknek, mert nem írok adagokat, mert sosem tudom.
Én most éppen ordásat csináltam, amibe nyers tojássárgája jár. Még sosem lett semmi bajunk a nyers tojástól, pedig ez sima üzleti volt, mégcsak nem is házi.
Egy időben ugyanaz volt a forgatókönyv, mint nálad: az első kettő nem sikerül, bekapom.;) Most egy ideje mindig sikerül. nem tudom megmondani, mitől. Én igaz, hoyg, ha csak tehetem zsírral sütöm (hisz össz-vissz egy kanálnyi, ha kell hozzá), de legalábbis vajjal. A tésztájába viszont nem teszek sem cukrot, sem olajat. És ne is kell oylan sokáig sütnöm, mint ahogyan írtad. Nem mértem, de szerintem 2-3 perc alatt nekem megsül egy palacsinta.
Nutellával mi is szeretjük!;)
Üdv, Edith

szepyke írta...

Nekem sem jelent gondot, hogy az első kettő nem sikerül. Már menetrendszerűen enyém az első kettő, legalább én eszem belőle először. :-) Az idő lehet, hogy kevesebb, soha nem mértem. Néha óráknak érzem, mire egy kisül, néha meg hopp majdnem meg is ég. Legközelebb lemérem, hogy mi a helyes idő, mert az időérzékem, kb ugyanolyan, mint az emlékezetem, szóval, hagyjuk...

Brigitta írta...

Szia!
Na,ez az egy ,aminek én sem tudok reciijét.Soha az életben nem mértem hozzá semmit,Anyukámtól tanultam meg.Igaz,"mutatja magát"alapon,de soha nem ragadt még le,a család úgy könyörög,hogy legalább egyet rontsak már el!:))És annak ellenére,hogy ez az egyik legegyszerűbb eledel,annyi helyen olvasom,hogy nem tudnak palacsintát sütni.Valahogy nem értem.
De az bizti,hogy én is bármikor,igaz nem sokat,de bármilyen formában,édesen,sósan kapható vagyok rá.Amolyan Gombóc Artúrosan!:))

szepyke írta...

A brutál: gesztenyepüré, tejszínhab, csokiszósz... annyira vastag, hogy nem lehet összecsavarni. Nah, megyek, megtörlöm a szám szélét...

andreavassphotography.com írta...

Nagyon tetszett ez a bejegyzesed, tetszik ahogy irsz! :-)
En is nagyon szeretem a palacsintat, ez az egyik 'desszert', amit sikerult elsajatitanom, es mindig finomra sikerul, pedig nem vagyok valami konyhatunder.
Kiprobaltad mar a nutellas palacsintat friss banandarabokkal? Az meg nagyon finom!
Nem tudom otthon lehet-e venni cukorjuhar szirupot, de ha igen, meg azt probald ki a palacsintaban, es szord meg mogyoro vagy manduladarabokkal - isteni finom!
Itt Angliaban csak meglocsoljak egy kis citromlevel a palacsintat, meghintik egy kis cukorral, aztan mar lehet is enni - en eleinte nem nagyon szerettem igy enni, de mostmar nagyon izlik igy is a palacsinta!

szepyke írta...

:) Nem szeretem a banánt, de a nutellát igen, úgyhogy, az mindig ki van készítve, ha palacsintát sütök. Én még szeretem a gesztenyepürés-tejszínhabos párost is, az is álom..:)
A juharszirupos változat is finom, csak az ahogy írod, csak locsolásra... a citrommal megcsöpögtetett verziót nem ismertem, de legközelebb kipróbálom!:) Köszönöm az ötleteket!:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...