2009. október 21., szerda

Mert inni így is lehet...

Még mindig London, most a kocsmázás... Illetve a hogyan igyunk stílusosan...
Ez itt a képen egy pub. A pubokat onnan lehet már messziről felismerni, hogy temérdek virággal vannak díszítve, messziről látni, mert vastagon muskátli, vagy valamilyen virág borítja az épületet több helyen is. A pubok előtt padok vannak. Egy ideje nem lehet dohányozni, szinte sehol. A sehol nem csak a kocsmákra érvényes. Munkahelyekről is kitiltották a cigit. Az épületekben nincs helye a dohányzásnak. Aki cigizni akar sörözés közben, az fogja a poharát, és a pub előtti részen folytatja a piálást. Munkaidő lejártakor egy pillanat alatt hatalmas tömeg támad a pubok előtt, én először azt hittem, hogy osztogatnak valamit, aztán kiderült, hogy csak munka után lazítanak. Mondjuk, azért én annak nem örülnék, ha ezen szórakozás nálunk is elterjedne, mert este 9-10 körül is még simán a kocsmák előtt iszogatnak... Nem volt véletlen a Bridget Jonesban, a kép, hogy folyamatosan piáltak... tényleg így zárnak általában minden napot... Mondjuk, ezek a kocsmák azért nem olyanok, mint amit nálunk kocsmának hívnak...

Az első lakásom egy budapesti bérházban volt, valahol a XIII. kerületben. A ház aljában egy amolyan igazi talponálló volt. Esténként bűz szállt fel, hányás és piaszag keveréke. Döbbenet, hogy emberek hova tudnak lecsúszni a pia miatt. Jó kis tanulmány lett volna bárkinek, jó kis kiképzés volt nekem... Ebbe a lakásba a szüleimtől költöztem, nem mondanám, hogy burokban éltem addig, de ilyesmit addig nem láttam, vagy nem ilyen nyers valójában. Esténként a kapuban, vagy a kapu alatt részegeket kerülgettem, akik saját hányásukban, vagy vizeletükben fetrengtek... Többször vittem be a 25 kilós kutyámat ölben, mert ahogy ezen személyek elestek, eltörték a kezükben lévő üveget, és nem tudtam a kutyával úgy bemenni a saját lépcsőházunkba, hogy ne vágja darabokra a talpát a szilánkok tengere.
Egyszer az egyik alkoholista, mert a házban lakott egy pár, egy hideg téli éjszakán éjjelre kizárta a feleségét a lakásból, aki így az ajtó előtt a lábtörlőn aludt, persze szintén részegen, és reggelre kihűlt, megfagyott, magyarán meghalt.
Volt, hogy én hívtam ki a rendőrséget, mert a kocsmából kitántorgók feltörték az egyik ház földszintjének ablakát, bemásztak és úgy részegen adogatták ki a cuccokat a lakásból. Ekkor tanultam meg egyszer, s mindenkorra, hogy jobb nem belefolyni az ilyesmibe, mert, mint szemtanút, behívtak tanúskodni a rendőrségre, szembesítettek a "gyanúsítottakkal", akik aztán két hét múlva már megint ott piáltak a kocsmában, és kimondottan csúnyán néztek rám, ha szembe kerültem velük az utcában, a lépcsőházban...
Valahogy jó kis iskola volt ez, mert itt aztán volt minden. Szerelmi légyott a kukák között a nyílt utcán, úgy, hogy a járókelők szégyenkezve fordították el a fejüket. Részegek, akik azzal az ürüggyel léptek meg otthonról, hogy leviszik a kutyát, majd a kutyát a kocsma előtt kikötve a tűző napon felejtették, míg ők bent piáltak... Volt verekedés, üvöltözés. Többször rohantam le éjjel kettő, három körül, mert akkor még nem volt a házban kaputelefon, csak csengő, és ha valamelyik részeg nekidőlt a csengőknek, az egész ház talpra ugrott és szinte egyszerre téptük fel az ajtót, ki jöhet éjjel, mi lehet a baj? Majd amikor összefutottunk a lépcsőnél, már tudtuk, már megint valaki nekitámaszkodott a csengőknek, téves riasztás az egész... Volt, hogy többször is csengettek éjjel, volt, hogy a házban is volt némi üvöltözés, mert aki részegen megy haza, nem a halkságáról híres...
Biztos ezért van, hogy nem viselem jól a részegséget, sőt, mondhatom, hogy egyáltalán nem viselem el. Én nem iszom, szinte soha. Apukámról példát véve, amikor megkérdezi a rendőr igazoltatáskor, (ha a kocsival megállítanak), hogy mikor ittam utoljára, meg szoktam mondani, hogy kb 20 éve... De ez nem igaz, mert van annak 25 éve is... Tehát nem viselem jól az alkoholistákat, ezért nem leszek elfogult a londoni kocsmákkal sem.
Gyönyörűek, tényleg! A berendezést mi patinásnak hívnánk, ahol bár már nem lehet dohányozni, mégis érződik az évtizedeken át tartó füstölés a falakból, bútorokból.
Attól, hogy valaki bemegy egy pub-ba még nem kell részegre innia magát, szerintem ez inkább amolyan társadalmi kapcsolattartási dolog, bár azért az gáz, hogy nekik ehhez egy, vagy több pohár sör kell minden este. Minden este. Az utolsó kör kikérése előtt megütik a gongot, vagy harangot, ez jelzi, hogy közeledik a záróra. De itt még rengetegen tartózkodnak kint és bent is.

Tehát, gyönyörű épületekben, gyönyörű berendezés, abszolút stílusos piálási lehetőség. Értem én, hogy ki kell engedni a gőzt, meg tényleg szuper program, az "üljünk be egy pohár sörre", de mindig? A pubokban étkezési lehetőség is van, nem csak piálni lehet. Többször voltunk pub-ban. Általában vacsorázni, illetve, ha le akartunk ülni egy kicsit, vagy csak szomjasak voltunk. Szigorúan coláztam, vizet mégsem kérhettem, az szerintem kicsit gáz lett volna. Nem is tudom, hogy lett e volna...

A kocsmákban, vagy előttük nagy palatáblákon felírják, hogy mikor lesz legközelebb valamilyen meccs, bár szerintem nincs olyan, hogy nincs meccs, mert mindig fociznak. Írtam, hogy amikor megérkeztem a repülővel, amit szinte elsőként láttam lenézve, hogy egy focipályán fociznak. És hazafelé is fociztak ezen a pályán... Ezek szerint tényleg mindig fociznak. Meg isznak...

Van egy "koktél" szerű italuk, a neve most nem ugrik be, ha valaki tudja, írja meg, szóval, ez olyan erős pia, amit ha meccs van, nem szolgálnak fel a kocsmában, mert annak biztos verekedés a vége. Biztos itt is vannak alkoholisták, mégis maximum spicces embereket láttam, vagy azt sem. Messziről láttam egy olyan pasit, aki a kinti asztal tetején állt, de lehet, hogy nem volt spicces, csak német turista...
Nem láttam a kocsmák körül dülöngélő embereket, nem feküdtek a földön. Nem volt körbevizelve a pub-ok környéke...
Valahogy még ezt is kulturáltan csinálják. Nem mondom, hogy mintát kell róluk venni, de van amiben mégis lehetne...



Ez a pub a Baker Streeti metróállomás közelében van. Messziről látni, a rengeteg virág miatt, illetve, délután, munka után az előtte poharakkal ácsorgó emberek sokasága miatt. Ezeknél a hordóknál ácsorogva poharazgathatunk, beszélgethetünk...


Néhány fiatal. Kb délután 3 volt.


Ami fontos! A pubokban ehetünk is. Általában a sausage kolbász minden mennyiségben megtalálható! Ki ne hagyjuk, mert nagyon finom!!!

25 megjegyzés:

Yasmine írta...

Keresem a rozsdás bringákat nekitámasztva a falnak, amiről potyog a vakolat... Keresem a svájcisapkás rozzant bátyót a borvirágos orrával, amint kóvályogva nem találja a biciklijét, amin aztán kivilágítatlanul eldülöngélhet hazafelé... Nincs ilyen? Nahát... Nem is mennék oda lakni.. :DDD

andrea írta...

ezért jó ide jönni, sose tudom mit találok, molylepkés horror, tizeháromker életképei, nehezen irányítható lakkbőrönd....

szepyke írta...

Yasmine, én sem. De tényleg nem.
Csak ha hívnának. Akkor rögtön indulnék, akár most is!:))))

szepyke írta...

Andrea, nem merek már csak Londont feltenni, mert meglincselnek érte, pedig még egy-két olyan van hátra...

És igen, ez vagyok én. Csapongok...
Apukám szokta mondani, hogy mint a szélvihar, magam sem tudom, hogy öt perc múlva mi jön...És ez tényleg így van...:)

Krisztina írta...

Hát Szepyke zsenge korod ellenére igen nagy élettapasztalatott szedtél össze!

szepyke írta...

Zsenge???
Tippelj, hogy mennyi!:)))

Ági, aki főz írta...

Ez is fantasztikus. Annyira, de annyira jó lenne egy ilyen helyen lakni

Krisztina írta...

Az mindegy ,de amiket átéltél az legalább 100 éveseknek való élmények, de mivel annyi nem lehetsz mert ahogy olvasom az írásaidat, nem reszkető kézzel írsz, így marad a zsenge kor:::)))))))))

Krisztina írta...

Ági !
Melyikre gondoltál?::)))

szepyke írta...

Krisztina, tényleg nem szoktam unatkozni... :)))

És, (dobpergés...) 1971-es vagyok... skorpióóóóóó

szepyke írta...

Ági, ez teljesen így van. Teljesen.

DebiGabi írta...

Ahol mi lakunk sajnos majdnem az ablakunk alatt van egy "kocsma". Hogy én mennyire utálom:(((
Nyáron nem lehet ablakot nyitni este, mert kint piálnak, üvöltöznek stb. a delikvensek.
A legjobb az egészben, hogy bazi nagy mercijük csomagtartójából egy hűtőládából szedik elő a piákat, magában a kocsmában általában csak 1 üveg sört vesznek utána kiállnak az utcára és ott osztják egymásnak az észt... Ja, a slussz poén, amikor a valamelyik észlény kitárja a "kocsikája" négy ajtaját és lakodalmas rockot hallgat tiszta hangerővel.
Mikor nagy nehezen éjjel elhúznak a francba, szó nélkül beülnek a kocsikba piásan. És még véletlenül se jár arra egy darab rendőr se.

szepyke írta...

DebiGabi, képzeld, az én szomszédaim hasonlók, mint a Te italozóid...
Az enyémek már lecserélték a mercit, bár egyiknek sincs munkahelye, csak anyu takarit napi négy órában, de két kb két-három éves autó áll a ház előtt. A folyamatos danajozásra nyáron ráhívtuk a rendőrséget, ugyanis heteken át tartó mulatozásuk folyamodványaként az egész ház derékszögben ült éjjel az ágyban... Nekem falszomszédaim, képzelheted...
A rendőr kijött, volt igazoltatás, engem, meg a szomszédot elmondtak mindenféle k---nak, meg a többinek még a kezdőbetűjét sem írom le, aztán azóta láss csodát csönd van, mert a rendőr megmondta nekik, hogy a következőnél feljelenti őket, ugyanis nincs már csendrendelet, akár délután négykor kihivhatod a rendőrt, ha zavar a szomszéd...
Szerintem hívd ki rájuk a rendőrt, és jegyezd meg, hogy ittasan vezetnek, mert azt nagyon szeretik ők is...

DebiGabi írta...

Szepyke,
Hívta már több szomszéd is a rendőröket, hiszen nemcsak minket zavarnak. Kijöttek. Volt egy kis ejnye-bejnye, aztán folytatodótt az egész tovább, ráadásul még a ház felé is volt mutogatás (nem írnám le, hogy miket láttunk).
Tavaly amikor felkerültek a térfigyelő kamerák, annyiban lett jobb a helyzet, hogy a pici, fehér zacskók már nem itt cseréltek gazdát a kocsma előtt a kocsiknál...
És ez még nem is rossz környék, de egy elég rohadt világban élünk manaság:((((

Névtelen írta...

Azert ott sem olyan idilli a helyzet, hiszen az angol (es ir) fiatalok vilaghiruek pialas teren. Az angol turistak a vilag minden reszen veszely jelentenek mertektelen ivaszatuk miatt.
Es a londoni es dublini szorakozonegyedek pentek-szombat esti latvanya hajmereszto. Gatlastalansag es kozonsegesseg a leginkabb jellemzo (szex az utcasarkon, buszon, meztelen alsotesttel fotozkodo lanyok, stb).

Illetve meg azt szeretnem megjegyezni, hogy a sausage az maga a kolbasz. A sausage kolbasz leirva olhyan, mint a bacon szalonna.

Nem kotekedesbol irom, lehet, hogy ezt az oldalat nem lattad, de ez a felelmetesvalosag.

Bea

szepyke írta...

DebiGabi, ez gyönyörű, de tényleg...
Az a kis zacskós dolog meg... Amikor anno még időnként kutyával sétáltam a környéken, naponta több gyereket, mondom, gyereket, 6 évestől a 18 évesig (kb) láttam az arcukra szorított zacskóval szipuzni...

Ahol lakom, van egy bizonyos parkolási rend... Ha valaki máshogy áll be, más helyére, borul minden, és veszekedés, ordibálás van... Egyszer mentem haza, késő éjjel...
A helyemen egy kis furgon állt... Gondolom, megzavarhattam őket, mert hirtelen kinyilt a furgon hátsó ajtaja, és kikászálódott belőle egy pasi, meg egy nő... Majd beültek előre és elhajtottak... Abban az időben bokáig jártunk az eldobott cottonban a környéken, illetve a tűkben.. Ez egy kicsit csökkent, de még mindig látok csodákat, bár egyre nehezebben döbbenek meg... Sajnos...

szepyke írta...

Bea, teljesen igazad van, abban, hogy azért az angolok híresek a randalirozásról. Illetve a kolbásszal kapcsolatban is, zárójelbe kellett volna tennem, hogy kolbász.

A randalirozással kapcsolatban, én valahogy a németekről és az osztrákokról is el tudnám mondani, hogy otthon jólneveltek, majd a Balatonnál két sör után úgy viselkednek, mintha állatok lennének... És igen, megdöbbentő, hogy éjjel háromkor is olyan mennyiségben vannak az utcán, mint itt május 1-én, és azért az is döbbenet, hogy minden este söröznek, kocsmáznak.. És iszonyat mennyiséget isznak, ez tény.
Köszönöm, hogy javítottál, ezt tényleg nem így írtam le, illetve a kolbásszal kapcsolatban is teljesen jogos, amit írtál!:) Köszönöm!

Névtelen írta...

No problem!

En azt fontolgatom, hogy amint a fiam "ivarerett" lesz Tibetbe koltozok vele, mert felelmetes, ami ma szorakozas cimen tortenik.

Egyebkent szivesen olvastam a tortenetedet, es ezt a kolbaszt en is kedvelem, valami gyermekkori iz koszon vissza. Nem tudom mi...

Bea

Rózsaszín pöttyök írta...

Szeretnék hozzátenni ehhez az idilli képhez egy reálisat is.

Az egyik angol tanárom (aki nem csak tanította, hanem angol is volt) itthon (Magyarországon) folyamatosan különféle kocsmákba járt. A nagy kedvence egy olyan lepukkant kocsma volt, amibe mi még véletlenül sem mertük betenni a lábunkat (egyetemistaként), egyszer megkérdeztük, hogy miért az a kedvence.

Elmesélte, hogy az pont olyan, mint az "igazi" angol kocsmák, mire mi kissé hitetlenkedtünk (a cikkben is szereplő kocsma miatt), és azt mondta, hogy ezek a kocsmák már nem "igaziak". (És valószínűleg igaza van, én a saloon részt nem találtam egyikben sem meg.)

Ettől függetlenül nekem is az "újfajta" kocsmák tetszenek jobban. ;-)

szepyke írta...

Bea, Tibet biztos, hogy jó döntés?
Ott meg azt a hülye vajasteát, vagy mit isznak... Brrrr...
Én egy napos lakatlan szigetre vágyom, ahol nem találnak meg semmilyen baromsággal, és nem érzem, hogy átvágnak, hülyének néznek, nem a szomszéd zenéjét hallgatom szórakozásként a saját hangom helyett a lakásomban, és igen, nem engem ültetnek le, ha a Petőfi hídon a ZP és a Rióból részegen kitántorgó fiataloknak legszivesebben péklapáttal ütném a fejét, amikor olyan részegek, hogy szó szerint az úttest közepén csámborognak. Ma valahogy máshogy szórakoznak a fiatalok, mint régen. Nemrégen volt egy műsor, ahol Lux Elvira elmesélte, hogy szex terén is már olyan, már bocsánat aberáltak már 16 évesen, hogy az vicc, mert sikk dolgokat csinálni, ha jó, ha nem... Így van ez a szórakozással is. Az, hogy jó e inni, hogy jól érzi e magát tőle, az mindegy, de trendi és ez a lényeg... Agyamat eldobom a szórakozóhelyeken fényképezgetett ku...ának látszó lányoktól, és cuki barátaiktól...

szepyke írta...

Rózsaszín pöttyök, (hu, de jó a nicked!:) lehet, hogy az volt az igazi, mégis ki tudták fejleszteni ezt a változatot, ami lássuk be, sokkal kulturáltabb...
Ha ilyen lenne itthon, azért valahogy jobban elviselném. Mert a talponálloktól szó szerint hányni tudnék...

Névtelen írta...

Tenyleg teljesen mas a "kocsmaelet", sot nem is kocsma, hanem Pub. Ez valoban egy kozossegi talalkahely, ahol nem a lereszegedes az alapveto cel.
Itt most egy nemzedekkel (sot mar a kovetkezovel is...) vannak hatalmas problemak. Szomoru...

Szepyke,
ha engem erdekelne, hogy az adott helyen, az ottani populacio mit fogyaszt most toast koze beszort kiszacskos chipsen es spagetti konzerven elnek... (szinten toastban :S). A napsuteses szigettel annyi a baj, hogy tuti viharzonaban van!

Ui: Lesz egy irasod a furcsa mindennapi dolgokrol? (ajtok, villanykapcsolok, konektorok, csapok, zarak...)

szepyke írta...

Névtelen, igen,készülök rá...
De többet még nem mondhatok!:)))

És, igen, igazad van, tényleg inkább közösségi élet, mint lerészegedés, bár gondolom, van aki odáig is eljut közben...:)

Névtelen írta...

bocsanat, Bea voltam az elozoben...

szepyke írta...

Bea, ok!:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...