London és a fagyi

Már írtam, hogy nagy-nagy fagyi rajongó vagyok! Télen, nyáron, ősszel, tavasszal. Bármikor, bárhol, bármiből. Azaz tölcsérből az igazi, de ha nagyon muszáj, úrilányosan kehelyből is jó, sőt. Jó már a hűtő előtt dobozból, a fagyigépből még kifagyás előtt, benzinkútnál, pálcás, poharas, nyomós, gombócos, kenős, adagolós, gépi, nem gépi, szóval bármilyen, csak jóóóóóóóóó fagyi legyen.

Londonban nincs fagyi. Illetve, alig! Tölcséres verzió szinte elérhetetlen. Van jégkrém, iszonyat választék van hazacipelős, dobozos verzióból, olyanok, hogy már a hűtőajtót is megnyalnám miatta, ha nem látnák, sőt, volt, hogy már az sem érdekelt, ha látja valaki, csak együnk faaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaagyiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiit!

Olyan fagylaltjaik vannak, hogy mint mondtam, felérnek egy kisebb sokkal, sőt, egy nagyobbal is. Mondjuk, (most kicsit sznobnak fogok látszani, ezen a téren, lehet, hogy még igaz is ez rám...) a Haagen Dazs kínálattól nem dobtam egy hátast, még annyi fajtát sem találtam, mint amennyit itthon az ilyen név alatt futó fagylaltozóban, abban a bizonyos hiperben...

De! Találtam viszont olyanokat, hogy mint mondtam, ott helyben lenyomtam egy leszúrt rittbergert, aztán lementem spárgába, majd elvittek a mentők...

Volt mindenféle. Ilyen, olyan, ilyen dobozban, olyan dobozban. Kicsi, nagy, közepes.

Amikor fagyit ettem volna, az viszont általában az utcán tört rám, mert esténként hulla voltam, örültem, hogy a colámat meg tudom emelni, meg hogy el tudok mászni a fürdőszobáig, dehogy akartam fagyizni. Meg különben is. Fagyizni az utcán jó. Vagyis úgy a legjobb. Tölcsérből elnyammogni, lassan, hosszan, kiélvezni minden pillanatát.

De az utcai fagyizásnak valahogy nincs kultúrája Londonban. Azt mondják, hogy azért, mert hideg van, és hidegben az ember nem fagyizik. Már, miért ne tenné??? Én télen is simán fagyizom, és még soha nem voltam tőle beteg. Ez hülyeség! Ha hideg sört lehet inni télen, akkor fagyizni is lehet, halló!

Nah, nem szaporítom. Amerre Londonban én jártam, tölcséres fagyival, maximum két-három helyen találkoztam. Az Oxford Streeten, egy bódéból árulva, a Baker Streeten egy Baskin Robbins fagyizó, és a befutót, a Regent's Parkban...

Nah, ami a képen van, az a Regent's Parkban lett az enyém!

Vasárnap volt. Meleg, napsütés, szinte nyár. A londoniak nagy része ilyenkor kiáramlik a parkokba, ahol 2 fontért napágyakat bérelnek, piknikeznek, fetrengenek a kihozott plédjeiken, ülnek a padokon, etetik a kacsákat, vízibicikliznek, csónakáznak, egyszóval, élvezik a friss levegőt.

Mi is így tettünk. Viszont én (a Balatonnal kapcsolatosan már írtam) nem annyira szeretem a meleget, meg, jó, jó a meleg, de én kérem olyan helyről jöttem, ahol nyáron 38 fokban aszaltam magam az ugyan klímás autómban, de kívül akkor is dög hőség volt. Tehát, nem, köszönöm, én leülök az árnyékba, nekem lesz nap, ha hazamegyek. Viszont, az árnyékban ücsörgésem közben emberek mászkáltak el előttem, és mi van a kezükben????? Faaaaaaaaaagyiiiiiiiiiiiiiiii!

És ráadásul valami gyönyörű színű bordó, tölcséres fagylalt. Hát, kisebb hiszti jött, miszerint, együnk már egy nyamvadt fagylaltot, faaaaaaaaaaaagyiiiiiiiiiiiiiiiiiit kérek. És kaptam. Végre, végre fagyizom Londonban!

Nah, azt, hogy ez a fagyi természetesen organikus, azaz, magyar nevén bio, azon már nem is csodálkoztam. Nem haltam be tőle, de már annyira vágytam rá, hogy szerintem a szörppel leöntött jeget is elnyaltam volna... Nem volt rossz, de a lécet nem verte le. Ráadásul két gombócnyit kaptam, igaz, a két gombóc, szó szerint gombóc volt, vagyis gömb. Mondjuk, megjegyeztem, hogy én otthon 5-6 gombóccal is elbírok, amit a Váriban szoktunk venni. Igen, de a Váriban van az én fene finnyás ízlésemnek megfelelő választék, itt viszont a fene finnyás ízlésemnek maximum két féle felelt meg a hatból. Hatból! Mondom, haaaaaaaaaaaatbóóóóóóóól! Hat féle fagyi, vicces. Nálunk a legkisebb falusi fagyizóban is több féle van, cö, hát ezek tényleg nem egy fagylaltos nép... Mondjuk, hogy a fenébe szeretnék meg, ha tölcséres változatban nem szerettetik meg velük. Ha a sört árulnák tölcsérben, fogadjunk, hogy nem kellene rábeszélni őket... De itt nincs olyan, hogy fagyizó. Az a szerencsétlen Baskin Robbins fagyis is olyan falatnyi, hogy az megint vicc.

Az én fagyim karamella és vanília. Otthon eszem ágában nem lenne vaníliát enni, mert az olyan semmilyen nekem. De itt! Maga volt a mennyország. Fagyizom, ücsörgök egy padon, a Regent's Parkban, Londonban, nézem a kacsákat, fényképezem az embereket, és mindezt napsütésben teszem, igaz, az árnyékban....

Mint mondtam, azon, hogy ez a fagyi organikus/bio, azon már tényleg nem lepődtem meg, csak elnyomtam egy - jah, nah, persze - tartalmú mondatot egy parányi mosollyal egyetemben... Ezeknél itt Londonban esküszöm, hogy minden bio. Néha kezdem azt hinni, hogy az ajtókilincs is...

Szóval, Londonban ne készüljünk nagy-nagy fagyizásra. A cukrászdák (bár itt nem így hívják őket) általában árulnak fagylaltot, de bőven siralmas látványt nyújtanak a mi fagylaltdömpinghez szokott szemünknek, és általában csak kehelyben szolgálják fel... Nem szokás a fagyizás, ez van...