Buszozzunk, közlekedjünk Londonban!

Buszozzunk! Én, aki utálom a BKV-t egészen komolyan mondom, hogy már-már megszállottan buszozom Londonban. Igyekszem minél többször, minél hosszabb útra menni busszal. Először is, mert gyönyörű piros minden busz. Másodsorban, mert hihetetlenül tetszik, hogy én intem le. (Ne várjunk másra, mert ha nem inti le senki a buszt, az bizony nem áll meg csak azért, mert kijelölt megállója van. Szépen lemaradunk, és rögtön ki fog derülni, hogy többen arra vártak, hogy valaki majd leinti helyettük... tehát ha megfelelő számozású busz közeledik a megálló felé, ne tétovázzunk intsünk felé!)

Állok a megállóban, és mint egy egy "őslakos" intek a busznak, majd felszállok, a bérletem nekinyomom az ellenőrző izének, ami zöldre vált, és már mászok is fel az emeletre, hátha szabad az első sor, hogy leülve onnan bámészkodhassak... Ezt egyébként, már messziről megnézem, mert ha üres, még kicsit tolakodok is, hogy előbb szálljak fel, mint a többiek, nehogy valaki előre üljön, az én "helyemre". Tehát, felszáll, felrohan, leül, bámészkodik. Majd amikor jön a megálló, ahol le kell szállnom, jelzek, és amikor a busz megállt, elindulok lefelé. Itt szólok előre! Ne próbáljunk meg a közlekedő buszon a lépcsőn lemenni, mert menetiránynak háttal közlekedni igen "vicces", mert szó szerint kimegy alólunk a busz... Mi meg becsapódunk a lépcső falába, vagy a lent állókba, esetleg az előttünk a lépcsőn álló hátába és sorolhatnám még... Tehát, ne! A busz megáll, a sofőr addig nem fog elindulni, míg le nem szálltunk. Ugyanis minden busz be van kamerázva, így pontosan látja, hogy mi még a fenti részről igyekszünk lefelé. Eddig soha nem maradtam fent buszon egy következő megállóig, mindig sikerült leszállnom, még akkor is, ha egy egész iskolányi gyereket kellett kerülgetnem a leszálláshoz. Tehát, buszozni jó, sőt, nagyon jó!

És ami még tetszik, hogy olyan szélesek a buszok, hogy kettő nem fér el egymás mellet, ezért ha dugó van, cikk-cakkban állnak. Nézzétek meg ezt a képet. Mi megyünk menetirány szerint, a szemben jövök, meg mennek el mellettünk. Ezt hívják pestiesen "szívásnak", mert jól látszik, hogy beállt a forgalom a velünk szemben jövő buszok sávjában... Mi viszont repesztünk, és hála az égnek, nincs mellettünk másik busz, mert akkor már nem férnénk el az egyébként igen keskenyre szabott sávokban...

Jaj, még valami! A légy résen elvet alkalmazva ne úgy szálljunk fel, hogy biztos oda is érünk, ahova indultunk, mert a sofőr eldöntheti, hogy ha nagy a dugó, nem megy el a végállomásig... Ilyenkor bemondja, hogy a következő megállónál visszafordul, tehát, megváltozott a végállomása... Ekkor kb 5-8 ember felpattan és hangosan ordibálni kezd, mert ilyenkor jön a gyalogtúra... Magyarán, ez a busz nem megy tovább, és vagy várunk a következőre, aki a dugó miatt valószínűleg kb ugyanígy dönt, vagy elindulunk gyalog a célunk felé... Ezt a részt mondjuk nem szeretem. Mert akkor minek van kiírva, hogy merre megy, ha ez csak "tájékoztató" szinten igaz... És valahogy mindig akkor nem mennek el addig, amíg szeretnénk, amikor éppen térdig jártuk már a lábunkat, és jó lenne egy kicsit ücsörögni, esetleg hazajutni rendben...

És ami másokat szórakoztat: Folyamatosan hangosan felszisszenek, mert úgy érzem, nah, most megyünk neki, nah, ott nem férünk el, nah most nem tud majd megállni. Folyamatosan. Van jogosítványom kb 15 éve. Napi szinten vezetek, évente kb 20000 kilométert. Ebben van város (Budapest) és autópálya szakasz is bőven. Magamban abszolút biztos vagyok, mások szerint is sportosan, magabiztosan vezetek. Annyira ráállt már az agyam a kocsira, hogy gyalogosan egyszer úgy rántottak vissza a Moszkva térnél, mert leléptem a járdáról, amikor a lámpa zöldre váltott. Jah, a kocsiknak. Álltam a zebránál, és néztem az autókra vonatkozó lámpát. A lámpa váltott, én meg, indultam. Illetve, emlékszem arra is, amikor valahova gyalog mentem (ritka eset otthon...) és én magam megrémültem tőle, hogy mielőtt befordultam volna az utcasarkon, felnéztem a tükör helyére. Ismétlem, gyalog voltam, csak megszokásból, kanyarodás előtt belenéztem a tükörbe... Szóval, izig-vérig autósnak tartom magam. Londonban viszont gyalogos vagyok. Megígérték, hogy vezethetek majd, ahogy egy pár nap eltelik anélkül, hogy ne akarnám elüttetni magamat gyalogosan, illetve, nem rossz irányba indulok el valami felé... Alig várom, szerintem kb olyan, 10-15 év, és belejövök... Úgyhogy, addig buszozok, és kurjantgatok, jujolok, befogom a szemem, eltátom a szám és leizzadok... Ezt így együtt, egy út alatt folyamatosan. Mert kocsiban ülve is furcsa, ha nem én vezetek és a jobb oldalon egyfolytában azt érzem, hogy jesszusom, elvisszük a parkolósort, nekimegyünk a járdának, jaj, a korlát, stb, stb... Itt viszont még rossz oldalon is megyünk, a többiek meg mind szintén rossz oldalon jönnek szemben. A megállókat fordítva kell megközelíteni, és a buszok ajtaja is rossz oldalon van. A kocsikat nem vezeti senki, csak utas ül bennük, a jobb oldalon. Egyszóval, rettenet. Ha buszozok, igyekszem mindig a felső szinten az első sorban helyet foglalni, ahonnan aztán belátok mindent. Belátom az előttem lévő utat, így nézelődhetek. Viszont pontosan látom azt is, amikor a busz beér a megállóba, majd kicentizve az előtte lévőt leparkol. Nah, ilyenkor volt már, hogy azt hittem, nekimegyünk. Ha nyitott lenne, nem lenne üveg, meg tudnám húzni az előttünk lévő buszon ülők haját...

Ajaj, nagy a baj, a mi buszunk már be sem fér a megállóba... Lassan olyanok leszünk, mint egy egybefüggő vonat...

Ha nem találjuk a hazafelé vezető utat, kérjünk telefonos segítséget! Piros is, koronás is, és még szép is. Kell ennél több???

Hazafelé mindenképpen álljunk meg a sarki Starbucksban, igyunk egy hatalmas adag habos csodát, üljünk ki az ablakba, vagy valamelyik süppedős bőrfotelbe, és nézelődjünk. Illetve, véssük az eszünkbe, hogy mielőtt lelépünk JOBBRA kell nézni. Ezt gyengébbek kedvéért az útra is felfestették nekünk, mindig aszerint, hogy azon az útszakaszon honnan várható jármű... Gondolom, járt már egy pár olyan betonagyú turista Londonban, akik miatt szinte mindenhol fel vannak festve ezek a figyelmeztetések. (Nekem még így sem megy... Elolvasom, hogy nézzek jobbra, majd benézek balra. Hiába, lehet, hogy tényleg légnyomást kaptam a repülőn...) Mivel nekem ez is kevés, igyekszem mindig magammal cipelni egy már otthonosan mozgót, aki az utolsó pillanatban visszaránt a kocsik elől...

Jah, meg már olyat is csináltam, hogy benéztem balra, leléptem, de valami csoda folytán eszembe jutott, hogy jobbra kellett volna, majd az úttest közepén egy pillanatra megálltam, benéztem jobbra, viszont addigra már a túloldalon voltam, ahol akkor már balról jöhettek... Ugye, hogy követhetetlen??? Szerintem is az.

Jah, még valami! Starbucksot minden sarokra Budapesten is! Már gyártom a transzparenseket, ahogy hazaértem, megyek a parlament elé, jön velem valaki?