2009. október 25., vasárnap

Hal a tortán... Muhahaha...

Kép INNEN.


Szeretem a Hal a tortán című műsort, illetve általában szeretem. Biztos azért, mert egyébként nem nagyon van nézhető műsor a tévékben. Illetve, van egy-két sorozat amiért mindig oda kell ülnöm a tévé elé, de van hogy botrányosan béna, bugyuta filmeket műsorokat adnak. Én főleg TV2 -öt nézek. Nem tudom, hogy miért, valahogy így alakult. Bár, van egy pár olyan műsor, ami miatt "kapcsolgatok"...
Jaj, most elszégyelltem magam, mert nézek tévét... jah, mégsem. Nézek tévét, ez van.

Próbálom kerülni az agyament sorozatokat, a gyerekkoromban látott és már akkor is gázosnak tartott filmeket, a politikai műsorokat, mert nem szeretem ha direkt hazudnak az arcomba, na, meg a szinte csak fogatlanok által látogatott műsorokat is messze kerülöm, sajnálom, hogy ezekre egyáltalán igény van... (Amikor a családon belüli erőszak ellen még mindig nem lépnek fel megfelelően, akkor miért kell tévében mutogatni, ahogy emberek egymást püfölik..., anyu-apu-gyerek-mittudoménkicsoda egymásra hajigálja a széket, a kisípolt szavakat, és néhány pofont... Csak gratulálni tudok a szerkesztőknek, hogy ezt adják, bár hála az égnek olyankor, amikor aki még dolgozik, viszonylag ritkán tudná nézni, még ha akarná is... Akkor viszont kikre épülnek ezek a műsorok, milyen közönségre??? )

Viszont főzéssel kapcsolatban amit lehet, megnézek. Amikor ez a műsor elindult, először ledöbbentem, hogy "celebeink" mennyire nem tudnak főzni, milyen iszonytatóan bénán állnak mindenhez...
Nem láttam olyat, amitől elájultam, hu, milyen ügyes, láttam viszont olyat, amiért nagyon mérges voltam, miszerint, ezt hogy lehet egyáltalán bemutatni... (Jah, és láttam olyat is, amikor magamban feltettem egy kérdést, miszerint, ez mind adózott jövedelemből van??? Ha-ha-ha...)

A héten Ullmann Mónika, Király Linda, Gesztesi Károly és Varnus Xavér főzött...

Eddig is tudtam, hogy szinte az egész teljesen kamu. (Bocsánat, ha volt bármikor is valaki, aki maga főzött, tőle elnézést...)

De a héten még nem is figyeltek rá, hogy ez ne látszódjon, vagy már unom, hogy még itt is hülyének próbálnak nézni, és ezért tűnt fel még jobban, mint eddig???

Először is, nem jópofa egy nőt a hideg vízbe küldeni, hogy ott csinálja meg a salátát. Értem én, hogy van az a pénz, amiért Ullmann Mónika bemászott a csapvíz hőfokú vízbe, de én nem találtam viccesnek...

Gesztesi Károly jópofának tartott megjegyzései, miszerint miért vált el, főleg, hogy ha jól tudom, nem Liptai Claudia "apró hibájából" jutottak ide, bár ezt még így nem mondták ki, és bevallom, számomra pont mindegy is, hogy lassan ebből a hírből élnek egy éve... Jah, és ha én tiramisut készítek, akkor a hűtőben tárolás közben nem mászik át egy teljesen másik tálba, mint amibe az összeállításkor, mert a tiramisu híres arról, hogy amibe belepakoltuk a készítéskor, abból is fogjuk tálalni... Legalábbis nálam így van... Ha készítéskor egy Sárospataki Manufaktúra által készített pitesütőbe pakoljuk, abból hogy lesz egy mély jénai tálaláskor? Nah, mindegy...

Király Linda bár, tényleg úgy látszott, hogy tud főzni, az senkinek nem tűnt fel, hogy a sütőbe folpackkal együtt tette be a sütőtálat, és az alufóliát a tepsi köré "csavarta"? Először elhessegettem a gondolatot, á, nem ilyen béna, az biztos sütőfólia... Jah. Biztos. Vagy nem...
Azt már meg sem említem, hogy a Király Lindás részben Viktor ikertestvérének (Benjamin) promóját is megtekinthettük, tehát lesz még neki is lemeze, ha jól gondolom... (de minek???)

Varnus Xavért imádom, rá egy rossz szót nem fogok mondani, de nem is tudnék. Szerintem Ő a zseni kategóriája, és abba nekem minden belefér...

És a fő "udvari bolond", a gasztrokibic néven emlegetett Sági Szilárd. Nah, itt befejezem, mert néha akkora sületlenségeket tud mondani, hogy magam sem hiszem el, hogy ezt egy gasztro műsorban képesek leadni....

Szóval, Hal a tortán... Muhahaha...

26 megjegyzés:

DebiGabi írta...

Hogy Te miket észreveszel:))))
Egy hete nem tévézek, mert elromlott a tévénk, de mennyire nem hiányzik.

Brigitta írta...

Valahogyan nem volt ezt a csapatot nézhetnékem.Én amúgy galád módon RTL-t nézek,az ott futó főzős műsort sokszor csakazértis megnézem,hogy mazohista módom spanoljam magam.Az eddig fentartott erősen idézőjelben emlegetett sztárjaink iránti feltétlen imádatot hivatottak ezek lerombolni.Mert eddig élt bennem mondjuk XY-ról valamilyen kép,hát az tuti összegyűrődött ennyi idétlenkedés után.
De a Xavér az mindenki felett áll,én is nagyon szeretem!:))

kenyi írta...

A délutáni idősávban leadott beszélgetős műsorok arra jók, hogy munkából hazaérve és rátekintve, az ember megállapítsa, milyen jó, hogy neki van munkája és még nem tart ezen a szánalmas szinten. Én erre használom! Majd gyorsan elkapcsolok...mert én is nézek tv-t...

Lilla írta...

nekünk nincs tv-nk, bár ezrt pont meg tudnám nézni a neten ha akarnám utólag. csak akkor nézem meg ezeket a főzős műsorokat ha kiszel tünde és hasonló űbergáz arcok főznek. mert annál mondjuk tényleg estünk le a székről. és az a nő yolan hülye, hogy még instruálni sem kell, elég ha magát adja.
azért van a "padded-bra" magyarul nem tudom mi a jó szó rá, amiben van egy vékony réteg szivacs, ami formát ad neki, de nem push-up, hogy ne látszódjon, ha fázik az ember lánya. :-)

Chef Viki írta...

Fikázó szepy smiley :-)))

Szuperjók az észrevételek!

Nézz RTL-t :-) Szerintem sokkal jobb a Vacsoracsata, mint a halas téma. Szerintem. Nem annyira műmájer az egész, sőt a szereplők zömmel főzni is tudnak.

Egyébként nálunk sincs tévé, mint Gabiéknál. Valami marha lekötötte vagy mi. M1, M2, DunaTV. Oszt csá.

L.Krisztina írta...

Hét én nem nézek sem tv2 sem rtl-t.
Jaj de tv2 hétfőn mindig a sármos nyomozók miatt. de csak erre a műsorra kapcsolok át. Én a Győzinél kiakadtam és azóta sem tudtam magam rászánni, hogy rtl-t nézzek.Mondjuk szoktam olvasni milyen mélységekbe tudják magukat leküzdeni, a nézettség szent zászlajára hivatkozva. Tegnap mentem valahova a plakáton általam régen tisztelt lant művésznek keresnek feleséget áááááááááááááá anyám és ez most műsor lesz????????Szóval ahogy így olvaslak nem sokat vesztettem. Ha nagyon nézhetnékem van hét közben akkor inkább viasat3 , mert hétvégén ez is katasztrófa. Régebben szerettem na most nincs röhögni a Jetixet, de már a rajfilmek is olyan bugyuták . A jó kis Loui élete, 402 osztály . szép emlékek. Na hosszú lettem bocsika

trinity írta...

Ezt a műsort most nem láttam, nálam ez a konyhában vacsorás " főműsoridő" így csak háttértévézek ilyenkor...Vagy a gyerekek hallgatják a zenecsatornát:)) Az a legjobb...

Varnus Xavért megnéztem volna, őt én is imádom!! Pár éve voltam a koncertjén, a pasi mindenféle szempontból zseniális!! Vele simán meg lehetne szerettetni egész kicsi gyerekekkel a komolyzenét, annyira másképp közelíti meg a témát, mint egy énekórán teszik..A kisfiam is tátott szájjal hallgatta végig a koncertjét.

A kora délutáni műsorok: na, ezektől sikítófrászt kapok!! Meg a mostanában reklámozott Benkő Dánieltől is.
Jesszusom-látta valaki a korábbi főzőműsorban, hogy mekkora mocsok( nem, nem kosz-az már mocsok) volt a lakásában???
A nagyobb gyerekeim( bennük már a TV nem tesz kárt, kritikusan szemlélik) a napokban azon vitatkoztak, hogy ki kapja a tv-től a nagyobb pénzt- a nők, vagy a B.D.:))))
Valahogy ezeket a nőket én sem értem....Borrrrrrrzalmasan gusztustalan az egész...hányinger!!

Igen, inkább a mesecsatorna! Nekem is a Loui élete volt a nagy kedvencem és a Franklin:)))

Névtelen írta...

Igen jó megfigyelő teccccik lenni :)
Nem igazán nézek TV-t, de ezeknek a főzős műsoroknak a kezdetén volt a Hargitai Beának egy jó kis "okos" beszólása, amit azóta is emlegetek amikor sütök valamit.
Bea drága a tepsit tespinek mondta, és nem tudta hogy a tespi az valójában tepsi :)
A főzési tudományáról pedig No komment...!

Max írta...

Itt lehet megérteni, hogy ezek az emberek mennyire a külcsire törekednek, mindent a nézettségért. És azt is tudom hogy lassan megvan a létjogosultsága, az angliában is látott "teljeskörű kiszolgálás" és elő(el)készített alapanyagoknak, ételeknek. Soha be nem kaapcsolt sütők, és több milliős konyhákban készülnek a zacskós levesek és omjósz csirkék:-)

Süti Bazár írta...

Neked aztán jó szemed van, Szepy! Az ilyenekre sosem figyeltem. Na de majd most!
A másik főzőcske tényleg egy fokkal jobb. De azok meg mit össze bénáztak a desszerttel! Úristen!!
Vannak olyanok, akik úgy vállalják el a szereplést, hogy még soha nem főztek. Jó, mi? A főzni tudók idegeit szanaszét borzolva... Hallottam egyszer, hogy 400 rugót kapnak egy heti fordulóért. Nem tudom, hogy igaz-e, de annyiért már igazán felkészülhetnének egy-egy adásra. Pl. megnézhetnének egy-két gasztroblogot... :))

Unknown írta...

Szerintem ezek a főzős műsorok (is) megrendezettek. Egyébként én az rtl-es verziót szoktam nézni, több receptet le is mentettem az oldalukról.
A beszélgetős műsorokat (Józsi barát és Móuniká sóóó) szerintem a segélyből élő kisebbség nézi, szánalom.

mandy tarragon írta...

de régen néztem már :) Pedig mindig jót nevetek rajta.
Legutóbb egyedül voltam otthon este, tettem-vettem, bekapcsoltam a vacsoracsatát, éppen a Tóth Gabi "főzött". Ezt a csajt biztosan beleejtette kiskorában anyukája egy kád redbullba, annyira pörgött, hogy jaj. A másik meg, hogy nem volt felöltözve :D Volt rajta egy harisnyaszerű dolog, egy haspóló meg egy kisnadrág (amit én bugyinak néztem...). A zöldséges nénik arcát érdemes volt figyelni, amikor megjelent ebben a cuccban a csarnokban :D

szepyke írta...

DebiGabi, híres vagyok róla...
A barátnőm mindig azon volt kikészülve, hogy nem azt vettem észre valakin, hogy milyen jó a haja, hanem, hogy lyukas a gatyája..
Egyszer voltunk egy koncerten és elég elől álltunk...
Végig azon röhögtem, hogy az énekes gatyáján volt egy lyuk és látszott a gatyája...
Egyébként ez gáz is, mert minden rögtön "megbukik" előttem...

szepyke írta...

Brigitta ez a mazohista dolog kb így van nálam is... Néha ütni tudnám a tévét az idegtől...:)))

Egyébként érdemes megnézni a Xavért, ahogy Ullmann Mónikánál leül egy boci-boci tarkához... Ámulat a pasi!

szepyke írta...

Kenyi, igen, kb erre jó. Meg arra, hogy eszembe jutassa, hogy fogorvoshoz kell mennem...
:)))))))

szepyke írta...

Lilla, hát Kiszel művésznő... szét röhögöm magam szegényen, olyan ostoba...:)

szepyke írta...

Viki, az RTL-en mindenki úúúúúúgy szereti a másikat, attól meg hánynom kell...:)

szepyke írta...

Krisztina, nekem van pár muszájmegnéznem sorozatom...
House, Született feleségek, Grace Klinika (RTL). Talán ennyi. Egyébként meg háttérzaj.

szepyke írta...

Jah, és Benkő állítólag igen kevés pénzért csinálja, mert feleséget keres, nem nyerészkedik. Van aki ezt a bugyuta szöveget beveszi???

szepyke írta...

Trinity, nézd meg az Ullmann Mónikás részt Xavér miatt! Beájultam a pasitól megint...

Benkő, és hogy ettek a celebek nála...
Brrrrrrrrrr

szepyke írta...

Gabcsi, és hogy azt sem tudják, hogy hogy kell bekapcsolni a sütőt?????
Vér ciki...

szepyke írta...

Max, amiket Angliában vettünk előkészített dolgok, ahhoz be kell kapcsolni a sütőt. Itt az lehet a gond, hogy elmennek kajálni, mint hogy megcsináljanak bármit.Anno a Zalatnay is elmondta, hogy soha nem főz, eljárnak egy helyi kifőzdébe enni...

szepyke írta...

Yasmine, állítólag 500.000,- kapnak...

Gasztroblog??? Gesztesi beájult az Ullmann Mónika kenyérsütőben sütött kenyerétől, percekig nem hitte el, hogy bele tudott önteni vízet, lisztet élesztőt önállóan egy gépbe, ami megcsinált helyette utána mindent...

szepyke írta...

Csongi, ezen nagyon jót röhögtem a múltkor!
Pénteken előbb értem haza, megy a tévé és hallom hogy Józsi úrat mondanak a fogatlan vendégek Joshi úr helyett... Hát röhögtem, de nem kicsit...:))))

szepyke írta...

Mandy, az tényleg úgy pörög, mint a szerencsekerék...
De kb ennyi... Jah, meg jó hangja van, de nála is van az a pénz, amiért még főzni is nekiáll...

Névtelen írta...

Please see full prescribing information for VIAGRA (25 mg, 50 mg, 100 mg) tablets.cialis, cialis,cialis online

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...