Lehet, hogy elviselném...

... ha, mondjuk a hagymát így is lehetne kapni:

Lilahagyma, pucolva, szeletelve, mellette vöröshagyma pucolva, szeletelve, vagy kockázva...

Sárgarépa pucolva, szeletelve... Nem annyival drágább, hogy megérje megvenni a nem pucoltat...

Pucolt, dobozolt fokhagyma. A jobb oldali dobozban... Igen, pucolt!!!!

Ez már megint nem tudom, hogy milyen gomba... De nagyon tetszett!

A nyers, azaz a nem szárított tészták választékának egy részlete. Ilyenből ettem spagettit, zöld metéltet (spenóttal ízesített változat) és szélesmetéltet. A zöld főzési ideje 5 perc volt, a másik kettőé 2 perc (!). Amit nem használtam el, azt a saját zacskójában visszazárva a hűtőben egy hétig tárolhatom...

Friss, organikus levesek... Dobozolva, azonnal fogyasztható némelyikük, mert van benne például Gazpacho is.

Igen, biiiiiiiztos húznám a számat, meg vágnám az arcokat, amikor arra kényszerítenének, hogy ne pucoljak hagymát, meg ne pucoljak zöldséget, sőt, a nagy-nagy kedvencemet a fokhagymát se pucoljam meg, mert letörik a kezem, ha hozzájuk nyúlok... Inkább azt mondanák, gyere ide vásárolni hozzánk, mi ezt megtesszük helyetted, és be is csomagoljuk neked, sőt, akciósan adjuk majd mindet... (Az akció itt nem az, hogy felviszik az árát majd azt áthúzva megadják az eredetit, hanem általában az, hogy vagy kettő áráért hármat kapunk, vagy a második féláron vihető.)

Hát, tényleg uuuuuuuuuuuutálnám. De nagyon. Például, utálnám, hogy a lilahagymát csak úgy pucolva, szeletelve egy zacskóból húzom elő a hűtőből, egy olyan zacskóból, amit felnyitása után a rajta lévő tapadós felület miatt légmentesen visszazárhatok. Juj, de tudnám utálni. Fúj! Nem is értem, hogy emberek, hogy képesek úgy élni, hogy bemennek a bótba és ezeket a dolgokat kb ugyanazon az áron, mintha az egész zöldséget vennék meg, egyszerűen leemelik a polcról. El nem tudom képzelni, hogy hogy lehet így élni...

Jaj, azt meg már nem is részletezem, hogy az milyen gáz lehet, ha a tésztát szintén a hűtőből veszem elő, de nem ám azért, mert rossz helyre pakoltam, hanem azért, mert lehet kapni nyers tésztát, nem szárítottat, amit a hűtőben tárolva, csak előrántanak a zacskóból és 2-5 perc alatt kifőznek. Igen, tésztája válogatja, de kettő, vagy maximum 5 perc alatt kifőnek ezek a tészták... És a választékról csak annyit, hogy egy egész pult velük van tele!

Azt már írtam, hogy a választék olyan, hogy néha pörgök, mint a szerencsekerék, hogy ez, mi, meg az mi, meg, jesszusom, nem mondod, hogy ezt így lehet kapni!!!!

Az biztos "megvan" mindenkinek, hogy amikor vásárlás közben elejt valamit, ami széttörik, vagy kiömlik, vagy bármi, akkor majd elsüllyed szégyenében... Nah, hát ez itt velem természetesen előfordult. És mikor máskor, mint amikor egyedül voltam vásárolni. Az ilyesmit jobb úgy "elszenvedni", hogy legalább ketten vagyunk, legalábbis szerintem... De itt a következő történt:

Fizettem. Minden alkalommal megkérdezik, hogy kérek e szatyrot, mert próbálják visszafogni a felesleges műanyag szatyor szétosztását, itt is mindenhol lehet kapni amolyan "zöld táska" szerű bevásárló táskákat. Tehát, megkérdezték, hogy kérek e zacskót. Kértem. A pénztáros egyből ebbe pakolja a már "lehúzott" dolgokat. Fizettem, megemeltem a szatyrokat, kifordultam a pénztárból és az egyik zacskóból az üveg, potty, le a földre. Széttört, beborítva engem, és a körülöttem lévő három méteres kört... Természetesen alkohol volt benne, körtés cider... egy pillanat múlva ketten teremtek mellettem, megkérdezték, hogy én jól vagyok e, majd tizenötször elmondták, hogy maradjak itt, el ne mozduljak, majd hoznak egy másik üveget, az eltört helyett... És közben nem mondtak el minden bénának, és nem nekem volt kellemetlen a dolog, hanem láthatóan nekik... (Pedig egyikünk sem tehetett róla, csak a zacskó, aminek elengedett az alja...)

Gondolkodtam rajta, hogy nem csinálok mást, csak egy hete "ömlengek", hogy itt bizony kolbászból, meg huha, ezeknek itt tényleg itt a kánaán. De valahogy tényleg így érzem. Én vagyok a világ egyik legnagyobb kötekedője. Aki ismer, tudja. De itt nem találom a "fogást".

Nem találom, vagy nem akarom megtalálni, nem tudom. El vagyok bűvölve tőle, hogy így is lehet élni. Hogy nem kell, hogy megegyen minket a szemét, meg, hogy sok jó ember, kis helyen is, és mert itt aztán az egész világ képviseli magát. A buszon néha olyan hangzavar van, mert 6-8 nyelven karattyol az utazóközönség... És valahogy mégsincs kosz, mégsincs tülekedés, mégis mindenki mosolyog a másikra. Ma például szálltam le a buszról, (második ajtón) és egy néger, jah, bocsánat itt ezt a szót nem használjuk, javítok, fekete hölgy, ahogy rohant a busz első ajtajához szabályosan felkent a busz oldalára. Megállt, elnézést kért, közben a busz megvárta a kettőnk jelenetét, aztán megvárta a hölgyet, akiről kiderült, hogy ráadásul rossz busz után rohant. Még egyszer elnézést kért, és kész. Nem volt anyázás sem az én, sem az Ő részéről. Én mondjuk természetesen röhögtem, mert viszonylag ritkán kennek fel egy emeletes busz oldalára, a busz utasai megdöbbenve és sajnálkozva néztek. (Kb így szoktak, amikor majdnem elütnek...)

Mindenki nagyon türelmesen segít mindenkinek, pedig ha én lennék a helyükben a hócipőm tele lenne a sok hülye turistával, aki folyamatosan lelép elém a járdáról, rossz buszra próbál felszállni, rossz irányba megy, fényképezget mindenhol, ahol nem lehet, tátott szájjal bámulja az embereket, pedig itt aztán annyira nem néznek meg senkit, hogy tegnap az sem tűnt fel senkinek, hogy egy nagyobb csapat olasz turista egyik tagja egy kb 50 x 50 cm-es sajtot visel a fején (műanyag sajt, az a tipikus sajt forma, lyukakkal, sárga színben, fejen viselve, számomra kimondottan feltűnő jelenségnek látszott...) Nem nézte meg senki szerintem, csak én.

Még van egy pár napom, még lesz egy pár bejegyzésem Londonról. Még annyi élményemet kell leírnom, hogy lehet, hogy hetekig nem szól majd másról a blog...

De ezek már megélt, átélt élmények. És egyikkel kapcsolatban sem tudnám azt mondani, hát, nah, itt van, itt a bibi! Leírok majd szinte mindent, így ki kell derülnie, ha csak én látok lila ködben... bár, szinte biztos vagyok benne, hogy úgy látok mindent, ahogy van... Magyarán, tényleg jó itt, tényleg élhető, tényleg más, és tényleg irigylésre méltó... hát, ez van...