2009. július 21., kedd

Zsemle


Zsemle

Hozzávalók:

  • 50 dkg finomliszt
  • 2 dkg élesztő, vagy fél zacskó porélesztő
  • 1 dkg só
  • 3 dl langyos víz
  • kevés cukor az élesztő segítségéül

A hozzávalókat kimérjük. Kidolgozzuk, azaz meggyúrjuk, illetve, szépen megkérjük a robotot, hogy dagassza meg. Fél óráig meleg helyen kelesztjük, majd átgyúrjuk, és 10 db egyenlő részre elosztjuk. A kis tésztadarabokat felgömbölyítjük, és sütőpapírral, vagy szilikonlappal bélelt tepsibe, vagy sütőlemezre tesszük, és 1 órát kelesztjük. A zsömlék között 10 cm-es távolság legyen, mert megnőnek! A kelesztés meleg helyen történjen, a tésztát fedjük be egy konyharuhával. A sütés előmelegített sütőben kb 220 C-on, azaz gázsütő kb 5-ös fokozatán süssük. Sütés előtt a sütőtérbe egy kis vizet kell önteni, én egy kisebb edénybe tettem és azt tettem a sütő aljára, a rács alá! Sütési idő kb 20-25 perc.


Ára:

50 dkg liszt 100,- Ft
élesztő, egyebek 50,- Ft

összesen: 150,- Ft, melyből 10 db boltinál nagyobb, tartalmasabb zsemle hozható ki.

A munkafolyamat hosszúnak látszik ugyan, de tulajdonképpen ennyi volt:

kimértem a hozzávalókat: 2 perc
formáztam a golyókat: 5 perc

A többi a várakozás volt, de közben remekül meg lehet nézni egy filmet, lehet enni egy kis konyakos-narancshéjas fagyit, és ha kicsit többet eszik az ember a konyakos cuccból, remekül lehet énekelni is!
Tehát, megéri elkészíteni! Szerintem...

18 megjegyzés:

Dög írta...

fú, de szépek lettek!! :) egy kis kóstolót nem tudsz küldeni? :D

Chef Viki írta...

Hm, de guszták! Vajjal, zöldpaprikával, ide vele!

Kérdés: mik azok a kisárgított szavak?

szepyke írta...

Dög (hu, de érdekes így leírni...) küldöm!:DDD

Viki, a helyesírás ellenőrzésre küldött szavakat így hozta ki...
Most javítottam, mert először nem így látszottak.
Kész vagyok, milyen baromságokat csinál mostanában a blogspot....

Süti Bazár írta...

Nagyon szépek ezek a zsemlék, látszik, hogy a bélzete gyönyörű, laza és foszlós.
És ma, legalább is az én környékemen 20 Ft-nál olcsóbban nem lehet zsemléhez jutni. De az olyan, hogy a fele levegő, a másik fele meg E23478. Természetes, hogy érdemes sütni... Ügyes vagy!!

szepyke írta...

Köszönöm, Yasmine!:))

sedith írta...

Szia! Még "anno" ajándékoztam neked egy mosolydíjat, de elfeledkeztem szólni róla. Mea culpa!:-$ Bár tudom, hogy mástól is megkaptad, gondoltam, azért szólok...

szepyke írta...

sedith, köszönöm szépen, már voltam is nálad!:DD Köszönöm!!!

trinity írta...

Szépek lettek ezek Szepyke!!
Ahaaaaa, hogy énekeltél is, az tök jó:DD

szepyke írta...

Trinity köszönöm!:D

erős ildikó írta...

Nagyon profi lett! Én is azt szoktam mondani, hogy a legtöbb kelt tészta nem igényel sok munkát, csak egy kis előrelátást, időbeosztást...

szepyke írta...

Tényleg nem. Lehet, hogy közel két órát keleget, de az kit érdekel?
Közben rá se kell nézni. Én még vásárolni is el szoktam menni közben...

Jade írta...

O de szepek! Mar egy ideje tervezem kiprobalni, talan a napokban osszejon...

szepyke írta...

Judith, a sóra figyelj. Szerintem érdemes megkostólni a tésztát, nekem egy kicsit sótlan lett, de én eleve sótlanul eszem. Himalája sót használok és még mindig nem tanultam meg, hogy mennyire sós... Mert teljesen más, mint az eddigi tengeri sóim.

szepyke írta...

Limara, köszönöm szépen! :D

Nagyon köszönöm!:D

Matt írta...

Nekem egy kérdésem lenne: neked milyen állagú szokott lenni a tészta? Én ugyanis tegnap álltam neki, és konkrétan majdnem síró görcsöt kaptam, amikor még mindig folyt (igaz, én kézzel csináltam, nincs hozzá masinánk)... én ugyanis abban a hiszemben voltam/vagyok, hogy nagyjából ugyanolyannak kéne lennie, mint a leveles tésztának, ergo: kézbe fogható, gyurmázható, miegymás...

szepyke írta...

Matt, rugalmas tésztát kell kapnod már az elején, amikor meggyúrtad. Csak így lehet majd formázni. Mi lehetett a baj?

Matt írta...

Fogalmam sincs... :S valószínűleg az élesztővel volt valami gáz, de nekem azzal eddig mindig volt... nálunk a hűtőben tároltatik a drága, lehet, hogy mondjuk szobahőmérsékletűnek kéne lennie, de legalább langyosnak, felhasználáskor...? Már csak erre tudok gondolni, mert végső elkeseredésemben már azt is csináltam, hogy minimális folyadékot tettem hozzá, hogy biztosan megfusson, és csak utána töltöttem bele a már kikevert tésztába a maradék vizet... de akkor legközelebb szobahőmrésékletűvel próbálom meg, aztán ha úgy sem... :D Akkor instant élesztő, más ötletem már nincs...
Azért köszi a gyors választ :)

szepyke írta...

Matt, én nagyon sokszor használok szárított élesztőt. Próbáld meg azzal, és ne adjál hozzá plusz folyadékot.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...