Ajándékot kaptam, de nem díjat, hanem ajándékot...

Voltam olyan szemtelen, hogy egy bejegyzéssel kapcsolatos kommentelés közepette némileg kierőszakoltam magamnak egy krumplipucolót.

A krumplipucoló tulajdonosa Max volt, aki megtudakolta a címem, majd szerintem még aznap postázta nekem a szóban forgó hámozót.

Én persze roppant zavarban voltam, vagyok, mert pofátlanságom "visszaütött" és lett egy tökéletes konyhai eszközöm. Ráadásul nem engedték, hogy kifizessem, ajándékba kaptam.

Próbálkoztam, hogy juj, meg jaj, meg ez milyen gáz, meg ki szeretném fizetni, meg azért mégis már..., de Max hajthatatlan volt. Ami ajándék, az ajándék, nincs apelláta, többnyire ez volt a válasz.

Ez az egész hetekkel ezelőtt történt. A krumplihámozón látszik, hogy évekig jó lesz, persze, ha ezt is el nem hagyom...

Viszont tartozásban vagyok. Tartozom Max felé. Nem egy köszönőmmel, mert abból már szerintem küldtem éppen eleget, hanem egy gesztussal.

Valami hasonlóval, mint amit Ő közvetített felém. Ismeretlenül ajándékot küldeni valakinek, szerintem nagyon szép és nemes dolog. Nagyon meghatódtam, és azóta sem tudom, hogy mivel viszonozzam felé.

Ha valaki esetleg ismeri annyira Maxot, hogy tudja, hogy minek örülne, amit én tudnék felé ajándékozni, akkor kérem, hogy tegye meg!

De, hogy nem íródjon ez a bejegyzés meg anélkül, hogy egy köszönöm elhangozna:

Max, köszönöm szépen!