Az első GBT-m, és az Angyalkám...

Az úgy volt, hogy a szombati napon, gondos szervezést, egyeztetést követően sok-sok gasztorblogger felkerekedett, hogy találkozzon egymással.

Aztán az úgy volt, hogy az időjárás nem könnyítette meg a dolgukat, mert olyan hóesést küldött a főváros felé, amitől sajnos sokan mégsem értek el a találkozóra. Vesta már írt egy pontos összefoglalót, úgyhogy én most megmutatom képekkel, hogy ez a nap hogy telt, mi, mit követett, és mi tette feledhetetlenné...

Az első, hogy valami olyan ajándékot kaptam a Angyalkámtól, Okostojástól, hogy a szívem megdobban a csomag láttán! Hát kérem, van aki felismeri, hogy mire is hajaz a csomagolás??? Nah???

Gyengébbek kedvéért elárulom, hogy Okostojás beleolvasott a blogomba, hogy feltérképezze, minek is örülnék... A csomagolás az elvakult London imádatomnak szól, ha jól gondolom, és komolyan percekig csak markoltam a dobozt, és hálálkodtam, hogy én ilyen szépet, még soha, meg egyáltalán, és te jóóóóó ég, meg hűűűűűű!

Nem is bontottam ki a helyszínen, mert muszáj voltam egyben villogni vele otthon is.

Aztán persze nem bírtam tovább, és kibontottam a csomagot. És íme, ezeket találtam benne! Okostojás, nagyon szépen köszönöm!

És el kell, hogy meséljem, hogy megbeszéltük, hogy Ő sem szereti a halat, viszont valami iszonyat finom kókuszos csodát hozott, amiből rögtön bevágtam egy darabot!

Az ajándékig viszont el is kellett jutnom. Bevallom, egy pillanatig nem gondoltam, hogy engem bármi is eltántoríthat, a célba érkezéstől. Még az sem, amikor otthon kiléptem a lépcsőházból és a kocsimat vastag hótakaró alatt találtam. Akkor hírtelen azt gondoltam, hóóóóóóóóóóóóóó, nah végre! Imádom!

És elindultam. És először még elég jól haladtam, legalábbis a továbbiakhoz képest egész jól, bár kb két kilométert 30 perc alatt tettem meg...

A hó rendületlenül szakadt, az utakon a "mazsolák" a nyári gumis kocsijaikkal csak pörögtek jobbra, balra, csúszkáltak az úton, olyan lassan mentek, hogy a gyalogosok elsétáltak mellettünk...

Ahogy elértem az alagutat, olyan autó sorba ütköztem, hogy azt gondoltam, hogy akkor most itt lesátorozunk, és én itt a kocsiban fogom még a szilvesztert is ünnepelni...

De aztán valamilyen csoda folytán egy óra alatt már a célnál is voltam, megérkeztem a GBT-re, és kis hótaposás után már bent is voltam a többi blogger között.

Megérkeztem, és bemutatkoztam mindenkinek. Kaptam egy két: Ááá, te vagy az! felkiáltást, amit azóta is értelmezek, hogy ez most jó, vagy rossz, de én is tettem ilyet, így azt gondolom, hogy jó lehetett. Ha nem, akkor meg nem mindegy?

Tehát bemutatkoztam, kipakoltam a fűszeres húst, amit még majdnem melegen sikerült prezentálnom. És innentől beszélgetések sora következett. Rémlik, hogy folyamatosan eszem, illetve, tudom, hogy Moha megmutatta, hogy hogy kell mézeskalácsot írókázni, és a negyedik darab már egészen jól is sikerült, bár addig már vagy hármat megettem, mert ezek viszont annyira nem sikerültek jól, hogy nem akartam még látni sem őket, így muszáj voltam megenni a tárgyi bizonyítékokat...

Megismertem sok-sok nagyon kedves embert, akikkel hetek, hónapok óta kommentelünk egymásnál. Végre arcokhoz kötöttem egy-egy blogot, és gondolom, a többiek is így tettek. Egyszer emlékszem, hogy valamin megint sikerült olyan hangosan röhögnöm, hogy még meg is jegyeztem, hogy oopsz, már megint túlröhögtem a tömegzajt... Hiába no, ezt mindig hozom, ez van...

Megismertem sokakat, viszont az aranyhal memóriámmal sokak nevére nem emlékszem... De majd megoldom valahogy, vagy, ha kommentben emlékeztetnétek, hogy ki, ki volt, azt megköszönném...

Tehát, ettem mindenfélét, és nagyon jól éreztem magam.

Ez itt elől bal oldalon az én fűszeres húsom ITT, nagyon rendes volt mindenki, mert szinte mindet megették és mindenki meg is dicsérte. Ezt ezúton köszönöm!:)

Szerintem mind jól éreztük magunkat. Csak remélni tudom, hogy a beszélgető partnereim nem úgy emlékeznek rám, hogy nem jutottak szóhoz mellettem...

Aztán olyan 9 óra tájban felszedelőzködtem, és elindultam haza. És kilépve az épületből, ez fogadott:

Ez nagyon tetszik, ahogy esik a hó, csíkot húzott a képen...

Ott már bent lehet a szeretet szerintem...

Nah, igen... Innen kellett volna kiásnom a kocsit... Elárulom, én nem takarítom le teljesen soha az autómat... Csak a szélvédőről és a két első ablakról szedem le a havat. Se a motorháztetőről, se sehonnan máshonnan, mert így ahogy a menetszél fújja a havat, mindig azt érzem, hogy havazásban kocsikázom...

Még valami!
Vannak képeim, amin látszik egy-egy kéz, egy-egy fej, illetve egészen felismerhetően egy-két alak. Nagyon szívesen elküldöm a résztvevőknek, de csak nekik. A képek minősége a botrányosan pocsék jelzőt, tudhatja magáénak, de ez van, telefonnal ilyet tudok, és pont.

Köszönöm, hogy ott lehettem, és köszönöm, hogy ott voltatok!

Legközelebb a nyuszi jön?