2010. január 30., szombat

"Nyársra" húzott pulyka



Még mindig a mélyhűtő "kincseiből" főzök, azaz leolvasztottam a mélyhűtőt, és így sok-sok mindent találtam, amire már nem is emlékeztem. Megtaláltam például kb 1 kg szeletelt pulykamellet, amit még karácsony előtt vettem, hogy biztos, ami biztos, nehogy valami gikszer csússzon a rendszerbe, legyen otthon hús, ha az éhhalál fenyegetne...

Nah, ezt most megtaláltam, és egy-két nap alatt el is használtam.

Mi történt vele, és hogyan is???

Hozzávalók 2 személyre:
  • kb 40 dkg pulykamell
  • 2 evőkanál szezámolaj
  • 1 evőkanál szezámmag
  • 1 evőkanál méz
  • bors
A pulykamellet megmostam, és vékony csíkokra vágtam. Volt otthon fából készült nyárs, magyar nevén hurkapálca... Ezeket vízbe áztattam. Összekevertem a mézet, a szezámolajat, a szezámmagot. Megsóztam, megborsoztam a húsokat, majd a "pácba" forgattam és a hurkapálcákra fűztem.

Egy arra alkalmas serpenyőben kb 5 perc alatt készre sütöttem. A sütési idő alatt a nyársakat forgattam, azaz minden oldalt pirosra sütöttem.

Készen is vagyunk!

A körete tepsiben sült krumpli volt, amit a hús sütése után visszamaradt szezámolajban megpirítottam. Illetve került mellé egy szem sütőben sült lilahagyma is. Ezeket a zöldségeket (hagyma, krumpli) a sólet sütése közben sütöttem meg előre, most csak megmelegedtek az szezámos olajban.



Hogy legyen valami zöld is a tányéron, jégsalátát daraboltam hozzá, amit leöntöttem egy kis savanyúság levével, de tehettem volna rá joghurtot is.

Édes a méztől, és füstös a szezámtól. Jó lett!



A szezámolajat a Tesco saját termékeként vettem. Mivel nem kell belőle sok, érdemes beruházni rá, mert nagyon finom füstös ízt ad. Legalábbis szerintem. Hagyma meg mindenbe kell, úgyhogy legyen otthon mindig!:)



12 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Ez nagyon jó kaja!

christaylor írta...

úristen, ölni tudok az ilyen sült krumpliért, ami ennyire ropogósnak és finomnak néz ki! imádom!

L.Krisztina írta...

Milyen kincsek lehetnek még abban a hűtőben?:D
Olyan mint a mesebeli tarisznya mindig van benne valami:))

Felhőlány írta...

Egyszerű, de nagyszerű! :) Beruházok erre a szezámolajra, kerülgettem már, de meggyőztél! :))

szepyke írta...

Wise Lady, igen, az volt...:)

Christaylor, szerintem a méztől lett ilyen színe, és iszonyat finom volt. Édes, és ropogós!:)

L.Krisztina, mondjuk fagyigép... :)))

Felhőlány, tessék megvenni, szerintem érdemes!:)

Andi írta...

Nagyon jó kaja, szerintem is!
A sült krumpli annyira guszta!!!

szepyke írta...

Andi, és még finom is volt!:)

Bianka írta...

"Ölni tudnék" azért a krumpliért :)

szepyke írta...

B., jaj!:)
Azt azért ne!:))) Kis méz csodákra képes!:))

Megkaptam az e-mailedet, válaszolni is fogok, és nagyon köszönöm, hogy megírtad, nagyon érdekes, de a továbbiakat e-mailben:!)

Andi/cuki írta...

Fincsi lehetett!:-))Ehhez már használtad az új fényképdobozt?
vagy lemaradtam,régóta használod már?

szepyke írta...

Andi, még nem. Most a hó miatt olyan világos van késő délutánig, hogy ez egy sima fehér háttér előtt készült. De valami ilyesmi lesz a doboz is, és megmondom őszintén, hogy tetszik az eredmény. Tiszta, világos, jól látható!:)

Andi/cuki írta...

igen,ezért is hittem,hogy már használod,szépek a képek!:-))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...