Eszünk icut?

Nah, akkor kezdjük... Jöjjön London, és hogy mi újság most errefelé... Nem időrendben jönnek a képek, de szerintem mindegy, hogy mi volt előbb, mi később... Ez a szösszenet egy bizonyos macaron vadászat után történt, erről is majd írok...

Tehát:

London, éppen kiléptünk a Burlington Arcade kapuja alól. Kb így, ahogy ezen a kisfilmen is látható. (ITT) Ha megnézitek a filmet, ahogy az a kék ruhás nő megy, ott kell balra fordulni és ezt látja az ember:

Naná, hogy rögtön megnyugszik a látványtól. Ha Starbucks van, akkor már nagy gond nem lehet. Már órák óta talpon voltunk. Szó szerint... Mert ezen nap volt a "vegyünk meg mindent, ami még le van értékelve" nap... És itt bizony minden nagyon, nagyon, nagyon le van árazva... Átlagosan 50, de inkább 70 százalékkal olcsóbban lehet a legtöbb dolgot megkapni, bár tény, hogy eléggé ki vannak már fosztva az üzletek, jöhettem volna előbb is egy pár nappal. Mondjuk, ezt a hatalmas szatyraimon nem éreztem, mi lett volna, ha még bőséges kínálatba csöppenek?

Tehát, órák óta gyalogoltunk, boltból be, boltból ki. Már bőven délután volt. Enni kellene valamit...

Nekem mondjuk lapult a táskámban egy reggelről elcsomagolt bagel, de az utcán mégsem állok neki enni... Londoni összekötő felém fordult, és azt kérdezte: Eszünk icut? Néztem rá hülyén, köszi, ott még nem tartok...

Aztán megmutatta a japán "étterem" üvegportálját, amin ez volt látható:

Itsu

Aha! Japán kaját! Hát, én nem, köszi. Nem kérek halat. Erre mondta, hogy nem hal, meg különben is, mit jár a szám, hogy én gasztroblog, meg ilyenek, aztán csomó dolgot meg sem kóstolok, csak kijelentem, hogy nem szeretem. Jó, ok, ha az embert lelki terror közepette megfenyítik, beadja a derekát. Rendben, menjünk be, de nem kérek semmit, maximum megkóstolom amit Te eszel, de csak ha nincs benne hal... Mondta, hogy nem lesz, levest fog enni. Mintha a kettő kizárná egymást... Bementünk.

Pici étterem, de Londonban minden pici. Jobb oldalon végig tükör, előtte az asztalok. Bal oldalon pedig a polcok, rajtuk előre csomagolt ételek. Hangsúlyozom, ez itt London! Minden BIIIIIIIIIIIOOOOOOOOOOOOO, vagyis organikus! Ezek iszonyatosan egészséges ételek, csak előre össze vannak állítva, kis papírtányérokban.

Az alsó sort látjátok??? Mindjárt mutatom közelebbről...

Leültünk, megérkezett egy leves, ami detox névre hallgatott, ezen jót röhögtem, és egy másik műanyagban valami zöld izé. Jah, és kaptam evőpálcát. Milyen rendesek, hogy kinézik belőlem, hogy nem csak a hajamat tudom vele feltűzni, de enni is tudok vele! (néha)

A "bab", vagyis ez a zöld izé, szójabab, amit úgy kell enni, hogy a babszemeket ki kell "húzni" a héjból, azaz a szem mögé harapva egyszerűen a fogunkkal rázárva kihúzzuk a szemet. Jah, mert az ilyen egyszerű, nah, persze... Először is, már az evőpálcát sem tudtam széttörni. Másodszor x éve nem ettem evőpálcával, és elfelejtettem, hogy hogy kell. Tényleg! Pedig volt idő, amikor azzal ettem a pirított tésztát, de most maximum arra volt jó, hogy orrba szúrjam magam. Harmadszor, az a szójabab kívülről "szőrös"!!! Az őszibaracknál is utálom, hogy szőrös, akkor ez hogy enném meg? Hát, megküzdöttem vele. Kívül sós, a babszemek mintha füstöltek lennének. Hmmm, nem rossz, de igazából, hát, nem tudom, más nincs? Jött a leves...

Mizo leves üvegtésztával, tofuval. Jó, ok, egy kanállal, aztán hagyjál békén! Hát, ez nekem nem tetszik. Úgy néz ki, mint a mosogatólé. Én ebből maximum egy kanállal, és örülök, ha azt túlélem... És beleettem. Aztán megettem az egészet... Iszonyatosan finom volt. Nem csak az szólt mellette, hogy a kinti mínuszokhoz képest olyan forró volt, hogy átmelegítette még a fülemet is, hanem, hogy a gyömbértől csípős volt, és valami hihetetlen finom. Szeretem a levest. Most már ezt is szeretem!

Valamilyen gomba is volt benne... És ugye, hogy a mosogatóléra hasonlít?

Nah, jah. Egy leves után kellett kérni még egyet, mert az elsőt sajnos egy kanál után megtartottam...

Amikor az étterembe beléptünk, mutattam az alsó sorban azt a zöldet.

Én egészen komolyan azt hittem, hogy ez is kaja... Az alsó polcon kapott helyet, és ahogy beléptünk, rögtön megkérdeztem, hogy ez mi? Röhögve válaszolták, hogy fű. Kérdeztem, hogy és ezt is meg lehet enni??? De aztán idővel megkaptam a választ, senki nem evett füvet, legalábbis amíg mi ott voltunk, addig nem...

Ezek különféle, egészségesebbnél, egészségesebb üdítők, illetve limonádé, és tea.

Bazsalikomos limonádé. Nah, ennyire bátor azért nem voltam, hogy ezt is megkóstoljam...

Ez kifejezetten fúúúúúúj, pedig milyen szép színe van!

Jön a "desszert". Fagyasztott joghurt. Édes, krémes, kicsit savanyú. Az enyémre került egy kis csokoládé is, de a következőt már üresen kértem. Eszméletlen finom. És persze BIIIIIOOOOOO, meg 0% zsírt tartalmaz... Valahogy elő kellene állítanom otthon, mert nagyon ízlett. Eleve szeretem a savanykás ízt, és ez! Pazar! Komolyan!

Hazatérve felnyomultam a netre és kerestem a Mizo leveshez receptet. Majd szembesültem vele, hogy halalaplé kell hozzá! Mi? Hogy olyan valamit ettem, amiben hal van? És ízlett? Nem lehet. Kizárt. Keresek tovább! Biztos valami hülye elírás! Az nem lehet, hogy ízlett, és hal volt benne, vagy ha nem is hal, halalaplé, ami durván büdös halszagú! Ennek a levesnek nem volt hal szaga! Tuti, hogy nem!

És, hogy itt még ne zárjam a sort. Még aznap vacsorakor beleettem valami "piros" szószba, ami nagyon finom volt. Utána közölték, hogy paradicsomszósz, és amit nem tudtam beazonosítani, az volt benne a paradicsom. Kb 1x1 cm-es paradicsom kockák... Kész vagyok.

Egy napon két olyan étel ízlett, amit eszem ágában nem lett volna megkóstolni, ha tudom, hogy mi az. Kész vagyok, tényleg. Megyek, és bánatomban eszem egy csokis croissant...