Jégverem étterem - Sopron (és paparazzi lettem...)

Egy pár éve egy hétvégét töltöttünk Sopronban. Akkor fedeztünk fel egy pár olyan éttermet, borozót (vicces, amikor nem is iszunk, de mindegy), ahova ha tehetjük, vagy ha arra járunk biztosan ellátogatunk. Így volt ez most is. Sopronban jártunk, és megéheztünk. Egyértelmű volt, hogy a Jégverem Fogadót keressük fel ezen igényeink csillapítására.

Biztos pontnak számított mindig, mert házias konyhájával minket megfogott, és elég sűrűn jártunk is feléjük egy időben, viszont most talán egy év is eltelt úgy, hogy nem voltunk náluk. Szinte semmi nem változott, maximum annyi, hogy az eddig az ebéd után ingyenesen felszolgált pohár pálinka már elmaradt, helyette viszont nőtt a választható pálinkák repertoárja.

Sajnos, mivel nem egyedül voltunk, nem tudtam vakuzni. Illetve tudtam volna, de nem szeretek mást zavarni a villogással. Elég, ha a fontosak kikészülnek attól, hogy: várj még, vedd el a kezed, ne egyél még bele, nah, várj, mégegyszer, mert sötét lett, stb... Ők már elég jól tűrik, de mivel ismerem őket, tudom, hogy hol a határ. És ebbe a vaku nem fér bele náluk sem, az idegeneknél meg pláne nem. Tehát a képek olyanok, amilyenek, nem ez a lényeg, hanem, hogy még mindig van dödölle!

Az első két képen az étterem emeleti szintjének több részlete látható. Ez a nem dohányzó rész. Hála az égnek egyre több helyen van ilyen.

Volt szóda! Erre elég háklis vagyok. De itt van. Mondjuk nem kaptam fél literes pohárral, de mindegy, mert volt.

Ez itt a leves tálalása. Egy adag, ha minden igaz, ebben bableves van.

Egy tál dödölle. Ettem belőle. Sőt, megettem az egészet! Imádom!

Az étel nevét nem tudom, egy pici serpenyőben rakottkrumpli szerű krumpli, azaz krumpli megfőzve, karikákra vágva, egymásra pakolva, rengeteg tejföl, némi tojáskarika, és némi kolbászkarika, ezen két szelet rántotthús. A rántotthús papírvékonyságú, amit mondjuk, én nem annyira szeretek, de az egyik fontos rajong az ilyenért. Ez egy adag. Mi ketten ettük, és mégis maradt belőle.

Somlói. Kicsit sok volt benne a mazsola, de nem főzhet mindenki az én kedvemre...

Jah, és pálinkáspoharam. Hazafelé már nem én vezettem, tehát, ittam, mint a gödény. Egy pohár jófajta Rézangyal pálinkát. (Igen, nem szoktam inni, mégis a pálinkát ha van, nem hagyom ki, főleg, ha van rá lehetőség, hogy ne én vezessek, akkor bizony beugrik egy ilyen pohár... Mondjuk ez kb évente kétszer fordul elő. Érzem, hogy elindultam a lejtőn...)

Jah, és miért lettem paparazzi???? Az ott Fekete Dávid háta... Ő és a barátnője, illetve valamelyikük talán édesanyja, és egy fiatalabb leányzó is itt vacsorázott. Nagyon halkan merem csak megjegyezni, hogy nem tudtam a nevét, külön meg kellett néznem a neten, hogy ki is Ő... Bocsi... Aki, szintén nem tudja, hogy ki Ő, annak ITT van róla egy kicsivel több infó! Az ott a háta, a nyakában csimpaszkodó kéz gondolom a barátnője. Gondolom.

Az étterem árai szerintem a mostanában szokásos árak körül járnak. Nyáron a kerthelyiség a nagy húzóereje, mert tágas, szellős, nyugis, családias. Most nem voltunk sokan, amikor a legtöbben ültek körülöttünk, akkor talán négy asztal volt foglalt, de úgymond holtidőben mentünk, se nem ebédkor, se nem vacsorakor... Az ételektől most annyira nem ájultam el, de a dödölléjüktől igen! Érdekes, hogy az étlapon nem is szerepel. És az is érdekes, hogy mivel én főleg ezt szoktam náluk kérni, és utána legszívesebben lefeküdnék aludni egyet, mégis meglepett, amikor egyszer nem találtam meg az étlapon, ami akkoriban újult meg. Rákérdeztem, hogy most akkor van, vagy nincs? A pincér mondta, hogy van, majd átlapozva az étlapot, neki is feltűnt, hogy nem, mégsincs benne..., viszont ettől függetlenül rendelhető. Most sem volt még az étlapon, de mivel már egy pár napja arra készültem, hogy dödöllét fogok enni, kértem, és kaptam. Biztos csak nagyon bennfenteseknek adnak belőle, mint amilyen én vagyok... Biztos...:)

Ha arra jártok, feltétlenül próbáljátok ki a dödöllét, és mindenképpen szalonnával és tejföllel kérjétek! Nem fogtok csalódni!

Az étteremről bővebben ITT.

Mivel hazafelé választhattunk, hogy Balaton felső, vagy alsó felé megyünk e haza, a választás egyértelmű volt...

Megláttam ezt a táblát, a kicsi szívem megdobbant, és felsőhajtottam, hogy még hét és fél hónap, addig csak kibírom valahogy...

Ezen a napon viharos szél fújt. Csontig hatoló hideg szél. Olyan erővel fújt, hogy míg a kocsiból kiszálltam és odarohantam a Balatonhoz, szó szerint nem kaptam levegőt, mert valahogy elfújta a szél előlem... Tényleg. Hülyén hangzik, de így van. Olyan voltam, mint anno a Deltában az a két figura az elején, ahogy dacolnak a jeges széllel, és csak mennek a hófúvásban. Jah, persze erre csak a minimum velem egyidősek emlékezhetnek, a taknyosok nem...

És akkor itt az esti Balaton. A szélén jéggel, a szilveszterről itt maradt üveggel, amit valamilyen nagyokos bedobott rá...

Balaton, és még mindig szeretem!