2010. január 3., vasárnap

Az idei bőrös disznósült...



Az idei, azaz a 2010-es évi bőrös disznósültről készült ez a két kép. Sajnos, csak itt tudtam lefényképezni, utána már az éhes had rávetette magát. Ez a darab kicsit megviccelt... Nem látszott, hogy a húsban csont is van, ami miatt viszont jóval tovább sült, mint ahogy azt először gondoltam. A szokásos módon bepácoltam sörbe, azaz megmostam, a hús felőli oldalánál besóztam, és egy üvegnyi sörben ázott egy éjszakát. Akkor még nem szurkáltam meg. Majd másnap, azaz elsején, kivettem a pácból, egy tapétavágóval felkockáztam rajta a bőrt, és megszurkáltam. Azaz megszurkáltam volna, ha nincs benne keresztben egy hatalmas csont, ami meggátolta ezt. És meggátolta, hogy időre megsüljön, úgyhogy egy ideig mézeszserbót és almáspitét ettünk helyette... Minden évben ilyet sütök szilveszterkor, és ez volt a második darab, aminek a sütése a normál időhöz képest majdnem duplája lett. Folyamatosan szurkáltam a húshőmérővel, hátha már jó... De nem volt az. Közel három órát sült, én meg már a hajam téptem miatta. De végül kb tíz perc alatt ki is végezte a nép...

Ha valaki kezdőként áll hozzá, mindenképpen vegyen hozzá húshőmérőt, mert azzal biztos az eredmény, sajnos a húsba nem látunk bele, és amikor már kívülről késznek látjuk, belül még bőven nyers is lehet.

A húshőmérő két és fél óra sütés után is csak 60 fokot mért a belsejében...

A képen sárgarépák vannak mellette.


Egyébként remek darab lett a végére. A sör jól megdolgozta a húst, a répák édességét is átvette, és lássuk be látványnak sem utolsó a lelkem...



6 megjegyzés:

trinity írta...

Jó ropogós lett!!

starfi írta...

nájsz :)

ennyi :D

szepyke írta...

Köszönöm a disznó nevében, tényleg jó ropogós lett és tényleg szépséges lett!:)))

alchri írta...

Nagyon guszta, hasonlít az enyémre;) Nekem pár óra alatt vajpuhára sült, levált a csontról.
Buék!

Felhőlány írta...

Bár évek óta (hosszú évek óta) nem eszek röfihúst, ez annyira guszta és ropogós lett, hogy bizisten megkívántam.... ! :))

szepyke írta...

Alchri, azt olvastam nálad, hogy négy óra alatt sült meg teljes lángon. Négy óra alatt nekem is megsült, csak én két órával számoltam. Azt is olvastam nálad, hogy lefedve is piros lett? Ez viszont jó hír, mert akkor legközelebb lehet, hogy lefedve sütöm!:)

Felhőlány, annyira ropogós lett, hogy még én is ettem a bőréből, pedig ez aztán eddig távol állt tőlem!:))))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...