2010. január 29., péntek

Mit rontottam el?



Bár, egyáltalán nem biztos, hogy elrontottam, bármit is, lehet, hogy ennek ilyennek kell lennie??

Londonban végre átestem a "süssünk marhát" projekten... Vettünk egy helyes kis húst, illetve több szeletet. Hazavittük, megmostam, leszárítottam.

Aztán fogtam egy serpenyőt begyújtottam alatta, jó forróra melegítettem, belelocsoltam két-három evőkanálnyi olajat (olíva) majd bele tettem a húst. Sütöttem három percig, majd megfordítottam. Nem szúrtam meg a húst, egy csipesszel megfogva fordítottam meg.

Másik oldalt két percig sütöttem, közben mellé dobtam egy ág rozmaringot, egy nagyobb evőkanálnyi vajat, és egy-két gerezd fokhagymát. Amikor készen volt, tányérra tettem és hagytam pihenni kb 3-5 percet. Majd sóztam, borsoztam, és tálaltam. A fűszerválasztás egyértelmű volt, miszerint ez volt otthon friss fűszerként.



Nagyon bátor voltam, mert ahogy a képen van, így ettük meg. Még soha nem voltam hajlandó egy ilyen húst megenni, nekem ez "véres"... De most bátor voltam, mert ha már Londonban vagyok, muszáj ennem egy ilyet, nah... Mindig azt hallgattam, hogy ha teljesen átsütöm, akkor kiszárad, ha ilyesmire hagyom, akkor omlós, meg szaftos, meg húúúúúha lesz, és így az igazi.

Hát... Nem volt szaftos, nem volt omlós... Nem érződött, hogy a közepe nyers lenne, tulajdonképpen finom volt, de én nem érzékeltem, hogy omlós lett volna, sőt még így is száraz volt.

Mi volt a baj? Vastagabb húst kellett volna választanom? Túlsütöttem? Keveset sütöttem?


A képeken a köret tepsiben sült zöldségek, mint krumpli, sárgarépa, paszternák, hagyma, illetve a nem bevállalós étkezők miatt némi csirkemell, de az teljesen külön készült...

12 megjegyzés:

Araniel írta...

Valahogy én is így vagyok a véres husikkal. Ha már muszáj annak lenni, akkor én inkább csak olyan médum félén enném. Eddig nekem se sikerült jól megsütni, annyira nem értek az ilyenhez. Amit viszont egyszer valahol ettem, az sem lett omlós meg szaftos. Én nyers húst inkább csak a sushiban eszek^^
De ha valaki sütne nekem egy jó kis szaftos sztéket, azt persze nem utasítanám vissza*húsimádó*

Unknown írta...

Szia!
Szerintem egyrészt a húsvásárlásnál kellett volna odafigyelni. Nem tudod, hogy az a „helyes kis hús” mi is volt pontosan? Mert ugye nem lehet a marha mindegyik részét ezzel az eljárással jól elkészíteni. Nekem kicsit soknak tűnik az olaj, és lehet, hogy a serpenyő is túl forró volt. Ne add fel, sütés közben nyomogasd a hús kézzel, fakanállal, hogy érezd az állagát, a puhaságát, rugalmasságát! Néhány sütés után már magabiztosabban meg tudod állapítani, hogy mikor készült el, mikor véres, mikor médium, mikor sült át teljesen. a gyakorlást – és a vele járó bakikat – nem lehet megúszni, de a közben megszerzett tudás már nem vész el :)))

Pedke írta...

Szerintem jól csináltad, bár én még egy leheletnyit tovább sütöttem volna. Amikor médium akkor a legjobb.és még annyit, nekem vajjal tanították a steak sütését

Suzi írta...

Hi...Ez pont PERFECT!!!! Pont igy kel hogy legyen. NEM szab meg szurni a hust sutes ellot, mert akkor kijon mind a jo szoft.

Csak annyi valtozat, hogy kint a grillen kel suttni hogy meg finomab legyen.

A Bela buszke rad. :D

Wise Lady írta...

Nem szeretem. Nyershús = nem. Lehet erőltetni, de nem. Sajnos mostanában minden húst rózsaszínre illene sütni. Mindenhonnan ezt erőszakolják. Nem egészséges, nem finom.
A hús vesepecsenye legyen, érlelt legyen, fiatal legyen. Akkor omlós lesz (már amennyire, mert akkor sem olyan, mintha rendesen megpárolod). Tisztított vajon sütni (ne legyen víztartalma), és leszorítani lapáttal, hogy a gőz alulról ne emelje meg.
Egy évben egyszer ha készítek, általában ha kapok valahonnan olyan húst, amiről tudom, mi a kora. Az érlelt hús íze nekem nem jön be (mert tulajdonképpen rohasztott).

Jade írta...

En is igy vagyok a steak-ekkel, nagyon nehezen allok neki, mert eddig egyszer sem sikerult olyan jora, mint szerettem volna. Mi mindketten teljesen atsulve esszuk es altalaban olyan kemeny, hogy frissen meg lehet enni, de kesobb mar fejet lehet torni vele :)

trinity írta...

Itthon én sem sütök steaket, az étteremben medium szoktam kérni...
Csakis vesepecsenyéből/ bélszínből működik-szerintem ez a titka. Ja, kilója 8000.- felett van, sajnos. Más húsból azonban nem lesz a végeredmény ugyanaz:(((

Csibe írta...

Segítenék, de sajna nem tudok. Nem szeretem a marhahúst, ráadásul önző is vagyok, hozzá sem nyúlok. Persze nem mondom, hogy soha ;)

szepyke írta...

Araniel, tény, hogy eddig soha, ismétlem soha nem ettem meg így a húst. De mivel, annyi helyen azt olvastam, hogy így jó, hát kipróbáltam. Magamhoz képest nagyon, NAGYON bátor vagyok, vagyis voltam!:)

Gábor, nem emlékszem már, hogy melyik húst vettük. Pff, túl forró volt a serpenyőőő??? Azt hittem, hogy annak kell lennie... Megkaptam az e-mailt is mindjárt írok is rá, és köszönöm a biztatást!:)))

Pedke, vajjal, az elejétől, vagy csak a végén???

Suzi, mekkorát röhögtem!:) Elmesélem P-nek, hogy Béla büszke rám, hogy "nyers" húst ettem...:)))

Wise Lady, azt hittem, hogy megfelelően felkészültem erre a sütésre, de látom, hogy nem... Kiváncsi voltam, és nem mondom, hogy nem próbálom meg megint. Nem akarom nyersen enni, és azt olvastam, hogy ez valójában már nem teljesen az... Most még nem a kedvencem, az tény, de ez változhat. Abban igazad van, hogy az érlelt hús gusztustalan. Kint is olyanokat látta, hogy majd elhánytam magam, már bocsánat. Fekete, szürke húsok, hááááááát....

Judith, ez frissen is kicsit rágós volt. Nem volt kemény, de nekem rágós volt. Mindegy, próbálkozom még...:)

Trinity, én még ki fogom próbálni, de szerintem nem itthon, hanem majd kint, mert én itthon ennyiért nem "játszom" vele, kint meg fillérek...

Csibe, nah, jó, akkor ne segíts!:)))

Bombadil Toma írta...

wise lady
az érlelt hús nem azt jelenti hogy rohasztott:) a marhahúst hűtőkamrában tartják hetekig, hogy a húsban lévő enzimek porhanyósabbá tegyék a szerkezetét, és a víztartalmának egy részét elveszítse, ezáltal az íze koncentráltabb lesz. az érlelt marhahúst ha ujjal megnyomod nem "rug vissza" hanem megmarad a nyoma, mivel a hús szerkezete megváltozott. viszont teljesen száraz és szagtalan...
a hús "rohasztása" inkább a vadmadaraknál jellemző...

szepyke
szerintem a kép alapján tökéletesre sikeredett:) valószínű a hússal lehett a probléma. ha nem érlelt, jó minőségű hátsdzín, vagy bélszín, akkor így sem lesz puha omlós...:)

Delish írta...

SZerintem se belszint vettel, azt sirloin-nak hivjak es hat azert sajna nem fillerekert adjak, legdragabb kategoria itt is, egy szelet igazi az kozel £10..??! en se keszitek sokszor, viszont imadom, pedig abszolut nem vagyok husos!

szepyke írta...

Bombadil Toma, köszönöm. Nem emlékszem, hogy mit vettünk, akkor kinézetre ok, de ezek szerint a hús fajtája nem volt jó! Nah, majd legközelebb...:)))

Delish, nem emlékszem az árra, se a fajtára, legközelebb, inkább a közeli hentesnél veszek. Mármint, ha Londonban leszek...:)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...